Petőfi Népe, 1965. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-11 / 86. szám
Pénzkérdés-e a gyerek? Az eloadas után jó darabig együtt maradt a hallgatóság. Persze csak 14 főnyi közönségre tessék gondolni, mert az előadás is amolyan klubprogramba vágó volt, tehát nem nagy létszámra szabott. Mint utólag kiderült, úgynevezett elevenbe vágó gondolatokat ébresztett a „Népesedési politika” száraz címmel jelölt tájékoztató. Senki nem távozott tehát az ismertetés után, sőt az eddig elkülönülten ülők egy csomóba húzódtak a tv-készülék előtti két-három asztalhoz. Talán ösztönösen ide, mivel ez a legmeg- hittebb sarka a kultúrteremnek. Csinos Delta-tv, művészi vázák, filodemdron, aszparágusz, jácint, napfényben ragyogó színes könpvespolcok tették hangulatossá a környezetet. Meg kell még említeni, hogy a jelenlevők aránya — 11:3 volt — a nők „javára”. — Azért esett úgy vissza nálunk a születések száma, mert sok az abortusz — vélekedett egy őszülő hajú asszony olyan hangsúllyal, mintha kétségtelenül ez lenne a kérdés kulcsa. — Megbocsásson, ha ellentmondók — reagált rögtön egy fiatal apa. — Szerintem nem azért nem születik elég gyerek, mert abortusz van. hanem, mert a nők egy része nem akar gyereket. .. Ezen a szemléleten kell változtatni, s akkor nem tévesztjük össze a következményt az okkal. — Akárhogyan szépítjük a dolgot — szólt közbe magabiztosan egy csinos, tüzes szemű fiatalasszony: elsősorban gazdasági kérdés ez. Adna csak az állam minden gyerek után 500 forint családi pótlékot, lenne dolga a szülőotthonoknak... Nem mondhatja senki, hogy „hazabeszélek”. Nekünk három gyerekünk van, és jól megélünk. Nálunk minden a gyerek. A férjem is, én is akartuk, hogy legyen... Ez természetes érzés. Az a természetellenes, ha egy családban, házaspárnál, ezt nem érzik... Jót derült az előbbi fiatal férj, alig várta, hogy visszavágjon. — No, ugye, hogy itt a bizonyíték: mindenekelőtt szemlélet kérdése, akamak-e gyereket a házaspárok... Egyébként olvastam egy tanulmányt a harmincas, nyomorúságos évekből. Akkor volt aggasztó jelenség az ország egyes vidékein az egyke meg az egyse... A felmérések azt bizonyították, hogy a jövedelemmel az esetek jó részében nem volt összefüggésben agyer- mektelenség, sőt fordított volt az arány. Szegény családoknál több volt a gyerek... — Ebben sok igazság van — csatlakozott szép alt hangjával egy - gusztusos, igen elegáns hölgy... Nekünk van autónk, családi házat építettünk, gépesített a háztartásunk, — de gyerek nincs... A férjem nem bánná, de én nem akarok. Lehet, hogy később másként fordul de most nem. Mind a ketten vezető beosztásban dolgozunk. Nagymama nincs, asszonyt fogadni, hogy ő foglalkozzon a gyerekkel, nem látjuk helyesnek... Én úgy is értelmezem a női egyenjogúságot, hogy ha dolgozom, legyen jogom esetleg a hivatásommal járó céljaim érdekében gyereket ne akarni... Négyen is fedemalték a kezüket, mintha értekezleten lennének. Látszott az arcokon, erősen megmozgatta őket ez a száraz, józan vélemény. — Ne haragudjon, asszonyom — sietett a többiek elé vágni egy középkorú, szenvedélyes arcú férfi — én is őszinte leszek... Rendkívül sivárnak tartom az önök álláspontját. Még akkor is, ha ön is, férje is ól-hal a hivatásáért. Nincs bölcsőde, nincs napiközi, ahol törődnek a dolgozók gyerekeivel?. .. Az igaz, hogy ami ran, nem elég... Ne, ne tessék közbeszólni, tudom, mit akar ez ellen felhozni. Mint némelyek pusmogják: — „A napköziben csak nem kapja meg a gyerek, amit a családi körben; hogy azért a bölcsőde csak bölcsőde, nem pótolja az anya féltő gondoskodását. .Ilyeneket is beszélnek. Nem a levegőből veszem a példát. Magam is pedagógus vagyok, a feleségem is az. Vannak tapasztalataink, mi lett a tanítványainkból, akik — mert szüleik dolgoztak — napköziben, kollégiumban töltötték iskolai éveik jó részét. Remek felnőttek, kitűnő egyetemisták, szakmunkások. .. Már neves fiatal vezetők is vannak köztük... És az átlag egy cseppet sem alábbvaló, mint azok, akik hagyományos családi nevelésben részesültek... Persze, kivétel is van, és lehetőség az ellenkezőjére. Mondok önnek valamit. Rám se foghatják, hogy „hazabeszélek”, mert pedagógus vagyok. Négy gyerekünk közül három jár iskolába. Nyugadtam bízzuk őket a napközire, pedig — gondolja el —, mivel állt elém a múltkor a harmadikos kislányom: „Apuka, már többször előfordult, de csak most kérdezem meg: Miért vagyunk mi a tanító néni szerint szemtelenebbek, akik napközibe járunk, mint a többiek?” ... Látja, a pedagógus is lejárathatja a napközit. .. De honnan is kanyarodtunk ide? Ja, igen. Az önök szuverén joga valóban, hogy akamak-e gyereket, vagy nem... Különben a helyzetük szintén alátámasztja az előttem szólt apatárs érvének igazát, hogy elsősorban szemlélet kérdése a gyerek. .. Igaz, felhozhatják, hogy például a társadalomnak inkább javára szolgál, ha önök nyugodtan, gyerekgondoktól nem zavartatva végzik felelős munkájukat. Elmélyedhetnek hivatásukban, nem idegeskednek, s ez környezetükre is előnyösebb, mintha munka közben a kicsi kanyarójára, az iskolás tanulmányi eredményeire is kellene gom- dolniok... De vajon miért legyen ez egyesek kiváltsága? Miért tudnak mások gyárat, minisztériumot elvezetni, komoly tudományos felfedezésekre jutni, — hivatásukon kívül — a társadalom különböző céljaiért —, holott három-négy gyerek is van?... Nem nagyobb-e ezekben a társadalmi felelősségérzet? — Nem gondoltam, hogy így kijátssza ellenem az őszinteségemet — pedig ön pedagógus — replikázott kiszámított nyugalommal a csinos, divatos asz- szony... Egyébként az ön véleményében van valami a — ne sértődjön meg — nyájösztönből. A pedagógus elvörösödött, de uralkodott magán, s kicsit remegő lejtéssel jegyezte meg csendesen. — Messzire kellene kikanyarodni, hogy azt is elemezzük, mi az önzés, a kényelmet hajszoló nyárspolgári szemlélet... — Nem szabad megharapnunk egymást! — emelte fel mutatóujját egy egyszerű megjelenésű, se szép, se csúnya asszonyka. — Semmi sem olyan egyszerű, egyértelmű ebben a problémakörben. .. A magam példáját említeném. Nálunk az első gyerekkel járó tapasztalatok gon- dolkoztattak el bennünket: legyen-e második... Se nagymama, rokon nem volt, se bölcsőde. Rossz lakás, kezdő kereset mindkettőnknél, ráadásul a gyerek jötte után én se dolgozhattam... Tehát gazdasági kérdés is a gyerek, bár nem a pénz dönti el, legyen-e vagy ne. ..Az a véleményem, hogy egyrészt képtelenség az államtól gyerekenként 500 forint családi pótlékot kívánni. Honnan adja? Három gyerek: 1500 forint. Egy külön keresetnek megfelelő ösz- szeg. Ezt lehetetlen kívánni... Máshol, kézenfekvőbb segítség adódna... — Adódna bizony — vágott közbe a harmadik apa. Mert nekünk is négy gyerekünk van, tudom, mivel jár... Fizettem én bőven „bugyi-adót” a kicsik utón. Ennek neveztem, amikor a kezdetben 5,90 forintos guminadrág ára pár év után 12 forintnál több lett, de a gyerek egyformán könnyen szétszaggatta kis ujjacskáival... Miért nem lehet jobbat gyártani, amiből kevesebb kell?... Aztán jött a „cipő-adó”. Mert abból is felényit kellene csinálni a gyerekeknek, ha a minőség megfelelő volna. És miért kerül 280 forintba a bakfisköpeny, mikor a feleségem napi keresete csak 50 forint?... Mit rövidültünk mi azzal is, hogy a feleségem évekig nem dolgozhatott a gyerekektől? Ha több bölcsőde, napközi lenne, az is „családi- pótlék”-emelést jelentene. Több asszony kereshetne, az állam, a társadalom is jobban járna. „Kifizetődőbb” lenne mondjuk két bölcsődei gondozónő foglalkoztatása, amikor tizenöt anya munkába állását tenné lehetővé... — Ezt nem most kezdjük felismerni — folytatta a gondolatot egy idősebb nő. Nálunk sem, a többi népi demokratikus országban nem. Lengyelországban láttam, hogy az új lakótömböket már gyerekgondozóval együtt építik. Nálunk Pesten, az Árpád-híd felé eső háztömböknél tudtommal van ilyen. Praktikus berendezéssel, gondnoknővel. .. Tud hol lenni a gyerek, ha szülei nincsenek otthon, s ő még nem maradhat magára... Keresi az állam is a megoldásokat, hogyan tegyük könnyebbé a családosok gondjait. De a bölcsőde, napközi otthon, gyerekgondozó ügye mégiscsak gazdasági kérdés... Ha a gyerekkérdésben megváltozik sokak szemlélete, és erősödik a tendencia a születések javára, nagyobb erővel teremtjük meg — szükségszerűen — a gazdasági forrásokat is. Tehát a szemléletnek először kell változnia, hogy például többek közt egy új városnegyedet — a „következményekre”, a gyermekáldásra is számítva tervezzünk... Akkor a jobb cipőt is erőteljesebben kiköveteljük... Magunk is tar- tósabb guminadrágot gyártunk, ha az a dolgunk. Tóth István közéleti szenvedéllyel küzdeni Az eladott asszony Majdnem szatíra — 4 történet fölöttébb csik- landós, hiszen a világ dolgainak két nagy mozgatója a főszereplő: az asszony és a pénz. Egy asszony és sok pénz körül bonyolódik a cselekmény, amelybe két önhibáján kívül férfivé lett személy is belegabalyodott. A boccacciói tolira kívánkozó história sokáig közbeszéd tárgya volt a csendes városban, amelynek lakói inkább elmélkedésre voltak hajlamosak. Persze, egyesek irigykedve csettintgettek, de az erényesebbek már kukoricaszemre térdeltették az eseten csámcsogó siheder gyermeküket. Itt is, mint minden hasonló földi bajnál a házibarát indította el a lavinát, amelynek nagy erejét és pláne végső hatását szűk elméje nem volt képes felmérni. Járogatott tehát szorgalmasan az asszonyos házhoz, s mivel a hites férj a kelleténél jobban elhanyagolta kacérkodásra hajlamos feleségét, az — az ördög incselkedésének engedelmeskedve — egy borongás délután hosszabban feledkezett a házibarát ölelésében. Ettől persze — ahogy mondani szokás — még „nem nőtt volna szőr a békán”, de az eddig fehérnép nélkül komyadozó férfi, amint belekóstolt a mé- zesbödönbe, hét angyal rimán- kodására sem lett volna hajlandó megválni attól. Nem is kellett, mert nemhogy hét, de egy angyal sem könyörgött neki ezért, inkább az ellenkezőért. Így aztán szerelmetes enyel- géssel űzték el az idő unalmát, s eszüket vesztve nem is fecsérelték drága napjaikat holmi álcázó cselek kiagyalására. zért történhetett meg, hogy a gyanútlan férj egy alkalommal éppen a pásztorára kellős közepébe toppant be. A lovag mit tehetett mást, gerincesen vállalta tettének összes következményeit a meglepődött férj előtt, s kijelentette, hogy az ő érzelmei nem szalmalángtól hevülnek és szándékában van törvényes színezetet is adni a dolognak, vagyis elveszi az asszonyt. — Nem addig áll az — dör- mögte a hivatalos férj, s megvető pillantásokkal mérte végig a csapodár fehérnépet. — Ára van annak, ecsém! — Mi az ára, édesbátyám — vidult föl a szerencsés fordulaton a hódúd. — Nagy ára van. Ha lefizetsz tizenötezer forintot, tied az asz- szony. Másnap pitymallatkor a koma már ott zörgetett az ablaknál, zsebében a ropogós százasokkal. Fél óra sem tel bele, már vitte is otthonába a „drága nőt”. A javaiból így kiforgatott férj pedig nagy megelégedést érzett az ő keblében, miközben számolgatta a „portékáért” kapott pénzösszeget. W epergett egy fél év, amit az új pár nem az élet értelmén való borongás meditációval töltött, s igyekeztek elejét venni az unatkozásnak, ami eleinte sikerült is. Az asszonyból újra menyecskévé lett férfi- bolondító azonban úgy gondolta, hogy nem árt, ha a kecskéről és a káposztáról szóló közmondás igazságát a valóságban is ellenőrzi. Ennek okából jóindulatú érzelmeit nem tagadta meg korábbi férjétől sem, aminek az fölöttébb örvendezett. Nem aludt azonban a közben pénzében megfogyatkozott második számú férj sem, s nagy találékonyságot mutatva leleplezte üzelmeiket és tisztátalanoknak nevezte őket. A felhevült férfit szándékától a két megtévedt ember könyörgése sem tudta visszatartani. Bírósághoz fordult, hogy sokáig kuporgatott vagyonkáját az arra méltatlanná vált „eladótól” visszakövetelje, miután az oly sokszor be- cézgetett asszonyt a sajtóban nem szokásos szidalmakkal árasztotta el és elzavarta. A tudós bírák tanácskozásra jöttek össze e kacskaringós ügy megoldása érdekében és meghozták a salamoni ítéletet. Mivel a második férj is okát szolgáltatta az asszony kétlaki magaviseletének, s mivel nem vigyázott rá eléggé, így tehát a pénznek csak felét kapja vissza. A bíróság döntésén ő is, de a városban sok mindenki módfelett elcsodálkozott, mert arra következtettek belőle, hogy lehet asszonyt venni, csak nem szabad érte ilyen sok pénzt adni. Vannak, akik még ma sem tudtak megbékélni a bölcs törvénycikkek ilyetén értelmezésével. A póruljárt „mézkóstoló’’ pedig örül a pénznek, amit valószínűleg már nem fog fehérnépre költeni, mivel egyszer megégette a nyelvét. Inkább a történet miatti nagy keservében némely vigasztalásra alkalmas folyadék beszerzésére áldozza a pénzösszeget, melyet „szegénységére való tekintettel” visszakapott. Gál Sándor 9. A menekültek áradata 1944. ószere a vörös hadsereg szétzúzta Hitler és csatlósai csapatait, északnyugaton Karéliában, Ukrajnában, Krímben, Belorussziában és Kisinyov —Iasi térségében. A délnyugati hadszíntéren, Romániában és Bulgáriában sikeresen végrehajtott hadműveletei során széles arcvonalon elérte a román— magyar, a román—jugoszláv és a bolgár—jugoszláv határt, s megkezdte felszabadító hadműveleteit Magyarország, Jugoszlávia és Csehszlovákia területén. Hitler a fasiszta Horthy- klikkben nem csalatkozott, bár a Vörös Hadsereg feltartóztathatatlan, mindent elsöprő előretörése, s annak nyomán kialakult helyzet zavart és félelmet idézett elő a magyar uralkodó osztályok soraiban. Erre mutat a további hadviselés kérdésével foglalkozó, augusztus 25-én tartott minisztertanács ülése, s ezt tükrözte a háborúból való kilépést tárgyaló koronatanács, valamint a minisztertanács és a parlament szeptember 7—8-i ülése is. Üléseztek, tárgyaltak, de az egyetlen helyes lépésre, a németekkel való szembefordulásra nem tudták magukat elszánni. A legfelsőbb főparancsnokság főhadiszállása azt a feladatot tűzte a Magyarország határáig jutott szovjet csapatok elé, hogy zúzzák szét a magyarországi német fasiszta csapatokat és szar badítsák fel az országot az elnyomás alól. A főhadiszállás e feladat végrehajtását a Mali- novszkij marsall parancsnoksága alatt működő 2. Ukrán Frontra bízta, amelynek csapa-
