Petőfi Népe, 1965. április (20. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-18 / 92. szám

ítélet a kegyetlenség felett

TÖRTELI Péter és Koncz József jó barátok voltaik, attól függetlenül, hogy nem egy helyen dolgoztak. Törteli, aki Városföldön, a III. kerület 70. szám alatt lakott, erdőgazdasági munkás, barátja, Koncz, Kunszállás, tanya 788. szám alatti lakos pedig az ottani Alkotmány Tsz-nél bedolgozó családtag volt Sokszor segítettek egymásnak a munkában, de együtt voltak a szórakozások idején is. A múlt év december 24-én — ismét kettesben — takarmányt szállítottak a fenti tsz lóistállójához, s közben délután öt óráig fejenként körülbelül két liter bort ittak meg. Este hat óra lehetett az idő, amikor kifogták a lovakat, s a helyükre vezették. Rajtuk kívül még hárman tartózkodtak az istállóban.

Ugyancsak december 24-én reggel két muzsikus: Patai Kálmán és Lakatos István elindultak kunszállási lakásukról, hogy a környező tanyákon kellemes ünnepet köszöntve muzsikáljanak. Útközben csatlakozott hozzájuk Patai Sándor, Patai Kálmán harmincéves fia. Mindhármójuk ittas volt már, amikor este fél hét körül a tsz istállójához, az úgynevezett Gyöngyösi-féle tanyához értek. Itt is kellemes ünnepeket akartak kívánni.

Törteli nyomban szidalmazni kezdte a három embert, cigány mivoltukat emlegetve durván sértegette őket és követelte, hogy muzsikáljanak. Hogy még jobban megrémísszék az amúgy is ijedt zenészeket, Törteli Péter és Koncz József egy-egy lóra ültek, s arra akarták kényszeríteni Lakatosékat, hogy a lovak farához állva húzzák a nótákat. Mintegy másfél óra múlva, nyolc óra körül a 19 éves Törteli Péter elzavarta a cigányokat.

A HÁROM ember erős ködben, sötétben és mínusz két fokos hidegben indult el az istállótól nyolcvan méterre levő csatorna felé, hogy az azon átfektetett kis hídon keresztül máshová menjenek. A hidat azonban nem találták, és visszamentek az istállóhoz, s az ajtó előtt tanakodtak. Törteli és Koncz már távozni akartak, de meglátták a zenészeket, s Törteli elhatározta, hogy „megtréfálja” őket. Ajánlkozott, hogy átkíséri mindhármójukat a hídon. Mikor azonban a feljáróhoz értek, a gyenge testalkatú, ittas embereket egymás után belelökte a 130 centi mély, hideg vízbe. A szerencsétlen emberek kifelé igyekeztek a csatornából, de Törteb a partról többször visszadobta őket, úgy, hogy ruházatuk teljesen elázott. Koncz József tétlenül nézte barátja szadista cselekedetét, Ugyancsak ezt tette — vagyis nem tett semmit — az ott tartózkodó fiatalkorú is, aki a második bedobáskor érkezett a helyszínre.

A CSUROM VIZES, 54 éves Patai Kálmán és a 64 éves Lakatos István már magatehetetlen volt. Patai Sándor, aki jóval fiatalabb az előzőeknél, nem is volt annyira ittas, még bírta magát, amikor Törteliék magukra hagyták őket. A fiatalember —, hogy megmentse apját és Lakatost, aki nagybátyja volt — bejárta a környező tanyákat, de mindenhol elutasító választ kapott. Megdöbbentő, hogy micsoda közönnyel nézték e tanyák lakói a kétségbeesett ember vergődését, s nem volt bennük annyi emberség, hogy segítsenek rajta. Sajnos, a tárgyaláson Patai nem emlékezett már, hogy mely tanyákba kopogtatott be könyörögve.

Lakatos István és Patai Kálmán az éjfél utáni órákban meghaltak. Az orvosszakértő véleménye szerint halálukat a szervezet kihűlése okozta. Törtelit és Konczot másnap letartóztatták.

A MEGYEI BÍRÓSÁG dr.

Lengyel büntetőtanácsa Törteli Pétert több emberen, aljas indokból elkövetett emberölés miatt 15 évi szabadságvesztésre ítélte, tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és kényszer elvonó kezelésre kötelezte. Társát, az ugyancsak 19 éves Koncz Józsefet a sértettek halálát eredményező segélynyújtás elmulasztása miatt egy év riyole hónapi szabadságvesztésre és két év közügyektől eltiltásra ítélte. A harmadrendű, fiatalkorú vádlottat négyhónapi felfüggesztett szabadságvesztéssel büntette. Kovács Péter, negyedrendű vádlottat felmentették. Az ítélet — Kovács Pétert kivéve — még nem jogerős.

Gál Sándor

PRÓKAIÉK

Egymást követik a hosszabbá rövidebb szerelvények a kecskeméti vasútállomáson. Sípolás,

vezényszavak, s a mikrofon recsegő hangia kaotikusán vegyül egymásba. Távolabb a fűtőház épületei látszanak. A befutó vonatok utasai azonban csak a peron színes kavargását látják, sokan közülük nem is sejtik, a forgalom zavartalansága érdekében milyen fontos, nemegyszer hősies munka zajlik ott a műhelyekben.

Melyik a legjobb

Rédei Bélát, a fűtőház vezetőjét keresem. Irodájának falát hat elismerő oklevél díszíti. Nemsokára ott lesz a hetedik is, amelyen az áll majd, hogy a Kecskeméti Fűtőház 1964. évi eredményei alapján „a szocialista munka műhelye” kitüntetésben és vezérigazgatói elismerésben részesült. Kitekintek az ablakon. Nyakig olajosán munkások serénykednek egy félig szétszedett mozdony körül. Előttem egy kimutatás. Tavaly 27 108 tonna szenet takarítottak meg, a vontatási költségeket jelentősen csökkentették, élüzem szintet értek el.

És lám! Ügy látszik, már a nyolcadik oklevél helyét is kiszemelték az iroda falán. Ezt csak úgy következtetem, még pedig abból, hogy az év első három hónapjában is megtakarítottak már 6316 tonna szenet.

Középtermetű férfi lép a szobába. Túri Antal szb-titkár. Nem nyújtja jobbját, meghajlással üdvözöl, mert keze és ruhája csupa olaj. A munkáról, az eredményekről, s a munkásokról beszélgetünk. — Nyolc brigád van a fűtőházban. Négy már tulajdonosa a szocialista címnek, négy pedig most küzd érte.

— És melyik a legjobb a nyolc közül? — kérdem.

— Prókai Balázs munkacsapata — válaszolja Rédei Béla és Túri Antal szinte egyszerre.

— Ez a hattagú brigád a mi villanyszerelő részlegünk — magyarázza a fűtőházvezető. — Feladatuk Fülöpszállástól Szolnokig, Városföldtől Ceglédig a vasúthoz tartozó összes villamos berendezés rendben tartása. Eddig kétszer nyerték el oklevéllel a szocialista brigád címet. Az elmúlt évi munkájuk alapján most már jelvényre lettek felterjesztve.

Itt az értékelésük — veszi elő a bizottság jelentését Rédei elvtárs. — Selejtmentesen dolgoztak. Amit egyszer megcsinálnak, azt nem kell utánuk javítani — teszi hozzá, s látszik, büszke beosztottaira. — Két újítást adtak be. Társadalmi munkában tartották rendben a vasutas kultúrotthon villamos berendezéseit. Zana László brigádtag tavaly Kiváló dolgozó jelvényt kapott.

Valamennyi üzem munkása azonnal álljon munkába, aki nem foglalja el munkahelyét, internáltatom.”

De a Kecskeméti Közlöny nem éri be az események szűkszavú közlésével, hiszen két oldalát csaknem teljes egészében a puccs népszerűsítésének szenteli. Minden bizonnyal a helyi szélsőjobboldali erők befolyására helyet adott Csonka Emil, Szálasi titkára a rádióban is felolvasott „Jelentés a nemzetnek” című íörmedvényének. Egyben azt is közzéteszik, hogy „A rendőrség és a karhatalmi szervek vasárnap éjszakától kezdve erélyes intézkedéseket foganatosítottak a közrend megerősítése érdekében. A megismétlődő razziák során több személyt igazoltattak, illetve vettek őrizetbe, akik ellen a szigorú eljárás megindult.” A lap október 17-iki számában úgy tűnik, mintha a város szedet t-vedett karhatalma az örökkévalóságig rendezkedett volna be. „A nemzetőrség tagjai között ott látjuk a vár ros férfitársadalmának minden rangú és korú képviselőjét, de ott látjuk a leventéket is, akik nagy lelkesedéssel veszik ki részüket a közrend feletti őrködésben. Részt vesznek a nagy razziákon, őrszemet állnak az utcákon, fontosabb középületek, üzemek előtt és önkéntes vállalkozásaikkal érdemlik ki a város közönségének elismerését, háláját.”

Októben 16-án, hétfőn reggel a nyilasok egy küldöttsége jelent meg a főispánnál, ahol rajta kívül jelen volt még dr. Liszka Béla polgármester és vitéz örményi Zoltán alezredes, katonai állomásparancsnok is. A küldöttség bejelentette, hogy központi utasítás értelmében a nyilasok kecskeméti szervezete megkezdte működését. Beke és Illés nyilasok elmondották, hogy legfőbb feladatuk az ellenőrzés. Az elkövetkező napokban a nyilasok nagy aktivitást fejtettek ki: gyakran tanácskoztak, őrjáratokat szerveztek, megjelentek a hivatalokban és egyre hangosabbak, követelőzőbbek lettek. A városházára kitűzték a nyilaskeresztes zászlót és egyre többször lehetett hallani köszönésüket: Kitartás! Éljen

Szálasi!

A nyilasok hatalomra jutása után két vagy három nap múlva megérkezett a távirati utasítás a hivatali eskü letételére. Az eskü bevezetője így hangzott: „Ünnepélyesen esküszünk a Mindenható Istenre, hogy Magyarország államügyeinek' ideiglenes vezetésével megbízott miniszterelnöke, Szálasi Ferenc iránt hűséggel és engedelmességgel viseltetünk Magyarországhoz és a hungarista eszme-rendszerhez hűek leszünk, az ország törvényeinek engedelmeskedünk.”

A Kecskeméti Közlöny október 23-i, egyben utolsó száma erről így tudósít: „A városi alkalmazottak és tisztviselők egyik csoportja pénteken (tehát október 20-án) dr. Liszka Béla polgármesterrel az élen letették az új hivatali esküt a városháza közgyűlési termében. A második csoport szombaton délben esküdött fel.

A polgármester az egybe- gyült tisztviselőkhöz és városi alkalmazottakhoz beszédet intézett. Ismertette a belpolitikai nagy átalakulást, a magyar kormánynak törvényes újjáalakulását, és jelentette, hogy honvédetek hősi ellenállása bizakodással tölti el a polgárságot. A polgármester nyilatkozata után a tiszt öselőK letették az esküt.”

Szükséges megjegyezni, hogy a póteskütétel bizonyos mértékű jelzője a tisztviselők és más állami alkalmazottak ellenállásának vagy húzódozásá- nak. Az első eskütét éli alkalomról annyian hiányoztak, hogy másodjára — nyilván hatalmi szóval — megtelt a nagy tanácsterem.

Következik:

Rabolnak a németek

Példát mutatnak a tanulásban, művelődésben. A brigádvezető villamosenergetikai technikumba jár, közben pártiskolát is végez. A többiek rendszeresen részt vesznek a szakmai továbbképzésen. Legszorgalmasabb olvasói a vasúti góckönyvtárának. A brigádtagok közül ketten politikai vezetők. Prókai Balázs a fűtőház párttitkára, Varga Béla az állomás és a fűtőház KISZ-titkára lett. A brigádban a közösségi szellem kitűnő. Munkahelyen, magánéletben egyaránt jól megértik egymást — sorolja az értékelés adatait Rédei Béla.

— Hol vannak most a brigádtagok?

— Jelenleg is egy vállalásukon dolgoznak itt az állomáson. Felajánlották, hogy május 1-re lefektetik a búvárszivattyú földkábelét. Ez azért nagyon fontos, mert a szivattyú látja el az egész állomást vízzel.

Megszoktuk már

Csodálkozva nézem a sínek között csákányt, lapátot forgató munkacsapatot.

— Azt mondták, hogy maguk villanyszerelők.

— Azok vagyunk, hát persze, hogy azok — lép mellém mosolyogva egy 27—28 év körüli fiatalember. — Prókai Balázs a nevem — mutatkozik be, aztán magyarázni kezd.

— Ahhoz, hogy a földkábelt lefektethessük, 1500 méter hosz- szúságban 80 centiméter mély árkot kell ásni. A pályafenntartás nem tudott földmunkásokat biztosítani, így hát nekifogtunk magunk az ásásnak.

Nagyon furcsa képet vághattam a brigádvezető felvilágosításához, mert Zana László brigádtag kezében megállt a csákány, s jóízűt nevetett.

— Megszoktuk mi már ezt a munkát is. Ez még semmi. Karácsony előtt a műkerti soromS pónál. Az igen. Hideg volt. A , föld vagy 50 centiméterre át- ! fagyva. Terven felül vállaltuk a {sorompó kivilágítását. Száz mé- | tér földkábelt kellett lefektetnünk. Kubikosokat oda sem kaptunk. Ott aztán jól megedződött a tenyerünk a csákányozásban, de négy nap alatt elkészültünk a munkával.

— És ezzel a búvárszivattyúszereléssel is elkészülnek május 1-re?

— Módosítottuk már azt a ! határidőt — szólalt meg az ed- I dig csendben dolgozó Kávai | János. — A brigádgyűlés úgy | határozott, hogy április 23-ára [fejezzük be a munkát.- Ügy látom, értik a szakimát még akkor is, ha kubiko- >lássál kell néha fűszerezni.

— Hát van nálunk a brigádon belül továbbképzés is — kapcsolódott be a beszélgetésbe Mikus Sándor. — Havonta egyszer megvitatjuk a szakma legújabb technológiai újdonságait, egyszer pedig a balesetmegelőzéssel kapcsolatos óvórendszabályokról beszélgetünk.

Közben dél lett, ebédelni indult a brigád. Főhadiszállásuk műhely és iroda is egyben. (Rend, tisztaság minden zugában. A falon kis könyvszekrény. Jókai, Ráth-Végh, Hornját — olvasom a művekről az írók neveit. Mellettük néhány szakmai és politikai könyv.

— Beiratkoztunk a megye: könyvtárba is — szólal meg mögöttem Török József. — Igv nagyobb a választék a jó könyvekből.

— Látom, politikai műveket is forgatnak.

— Igen, kell a szemináriumra készüléshez. Itt a fűtőházban rendezett gazdaságpolitikai tanfolyam ipari tagozatára jár az egész brigád.

— A brigádvezető is?

— Ö a szemináriumvezető.

Beleolvasok a brigádnaplóba.

Több bejegyzés arról tanúskodik, hogy együtt voltak családostól színházban és a kultúr- otthonban rendezett vacsorán. Varga Béla novemberben nősült. Természetesen az egész brigád ott volt.

— Hogy érezték magukat a lagziban?

— Nagyon jól. Kár, hogy most már minden brigádtag nős, s nem lesz több esküvő — kesereg Kávai János.

— Miért, te csak esküvőn érzed jól magad? Tán nem volt jó karácsony este Zana Ladáknál? — fordul felé kérdőn a brigádvezető.

— Igaz is, nagyon jól sikerült este volt, finom disznótorost készített a háziasszony — visszakozott Kávai mester, majd hozzám intézve szavait hozzátette: — Mert találunk mi arra alkalmat, hogy valahol összejöjjünk. Ilyenek a névnapok. Azután a disznótorosról jut eszembe, az idén sok hur- kát-kolbászt ettünk. Ugyanis a munkacsapat minden tagja vágott, és az csak természetes, hogy másnap jó nagy adag kóstolóval kedveskedett a brigádnak.

A hetedik

Tekintetem megakadt a brigádnapló egyik bejegyzésén. Török József házának egyik fala kidőlt. A brigád három tagja szabadságot vett ki, a többi pedig vasárnapját szánta rá az épület rendbehozására.

— Hogy volt ez az eset?

— Szóra sem érdemes. Megtettük mi ezt már másnak is. Pácsa József meg Vörös Lajos fűtő épített nemrégen házat és mi ingyen beszereltük nekik a villanyt.

— Ritkaság, hogy hat ember ilyen jól megérti egymást.

— Hét.

— Hogyhogy, eddig csak hatról volt szó.

— Persze. Garaczi Sándor bácsi asztalos, nem villanyszerelő — meséli Prókai Balázs. — Egyedül dolgozott, de mindig jól érezte magát közöttünk. Egyszer azután kérte, vegyük fel őt is a brigádba. Úgy nézett ránk, hogy nem lehetett nem felvenni. Sándor bácsi azóta a brigád minden rendezvényén részt vesz, s a közös ösz- szejövetelekre a családját is elhozza.

Vége az ebédidőnek. Üjabb szerelvény fut be az állomásra. Egyszer csak izgatott tanakodás hallatszik. Két villany- lámpatartó vasoszlop fekszik az egyik vagonon, az ÉPSZER Vállalat részére érkezett. Rakodóik nincsenek itt, de le kellene emelni őket, mert a vagonra szükség van.

Egy ideig sehol senki. Azután hirtelen emberek bukkannak fel a vasúti kocsi mellett.

— Hová tegyük? — csendül Prókai Balázs hangja. A hetedik brigádtag, Sándor bácsi sem maradt ki a társadalmi munkából. Öt perc sem telt e!, s a kétszeres szocialista Pró- kai-brigád már újra a földkábel árkát mélyíti. Száz méterrel arrébb pedig egy üres vagon gördül a rakodó elé.

Nagy Ottó