Petőfi Népe, 1965. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-02 / 78. szám
4. oldal 1965. április 2. péntek ■ V5é X>V»Z,*1 «* I N A P T A K L" 1965. április 2, péntek. Névnap: Ferenc. Napkelte: 5 óra 22 perc. Napnyugta: 18 óra 14 perc. ~l _J — Hatszáz sújtólégbiztos kapcsolóberendezést állítanak elő az idén a Kerekegyházi Gépállomás szerelő- csarnokában a bányák részére, a Budapesti Mechanikai Mérőműszerek Gyára megrendelésére. A külön erre a célra megszervezett brigád az idén másodízben foglalkozik a különleges készülékek gyártásával, amelyek közül egynek az előállítása 1100 forintba kerül. — ISMÉT MEGJELENT a Kecskeméti Műsorkalauz. Közli a mozi, a művelődési ház, a színház, a múzeum és a TIT áprilisi rendezvényeit, valamint a megyei könyvtár nyitvatartási idejét. A műsorkalauz megvásárolható a kulturális intézményekben és a közönségszervezőknél. — A BAJAI Állami Zeneiskola ad hangversenyt ma este hat órakor a József Attila Művelődési Házban. — NYUGDÍJAS KLUBOT hoznak létre Kiskunfélegyházán, ahol napközben is ösz- szejöhetnek az idősebbek. Tv-t kapnak és egyéb szórakozási lehetőséget teremtenek a nyugdíjasoknak. — NANTESBAN, a nemzetközi fotókiállításon Lakos Kálmán, Meggyest László és Pásztor F. Zoltán, a Kecskeméti Fotoklub tagjai 1—1 képpel szerepelnek. — HETENKÉNT nyolcezer rántani való csirkét szállít a feldolgozó üzemnek a Baromfiipari Mező- gazdasági Vállalat kecskeméti telepe. A futószalagon tenyésztett aprójószágok nevelési költségét csők kentették. Egy kiló előállításához 20 de kával kevesebb takarmányt használtak fel a tervezettnél. 125 éve, 1840. április 2-án született Emile Zola, a nagy francia regényíró. Harcokkal teli 1945. április 2-án felszabadult Nagykanizsa, Söjtör, Somogyszentmik- lós (ma Miklósfalva), Belezna, Mosonmagyaróvár. — Budapest és környéke megválasztja az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe küldendő képviselőit. — SOROLNAK a friss vetések. Eddig 60 termelőszövetkezetben végeztek a kora tavasziak vetésével, a hét végéig további közös gazdaságok fejezik be ezt a munkát. Mindenütt teljes erővel halad a kukorica magágykészítése. — Nyolcvannal gyarapodott a televízióelőfizetők száma az elmúlt 6 hónap alatt Izsákon, ahol így most már 260 családnak van tv- készüléke. Légi díszszemle Kecskeméten Az április 4-én, hazánk felszabadulásának 20. évfordulóján Budapesten rendezendő díszszemlén részt vevő repülőalakulat parancsnoksága és párt- szervezete elhatározta, eleget tesz Kecskemét város lakossága kérésének. A díszszemléről visz- szaérkező repülőgépegység megismétli a Budapesten bemutatott légi díszszemlét Kecskemét fölött is. A repülőgépek április 4-én délelőtt 10,30 és 11 óra között érkeznek a város fölé. Temetó'nk megtelt Az amerikai Borington városka előtt az országúton tábla hirdeti: „Kéretik városunk területén a közlekedési baleseteket mellőzni, minthogy temetőnk megtelt!” A polgár- mester szerint a tábla felállítása óta a közlekedési balesetek száma sajátos módon csökkent. Kilencezer éves falu A perui tengerparton fekvő Paracas vidékén Frédéric Engel francia régész vezetésével kutató expedíció 9 ezer éves falu nyomaira talált. A perui falu 5—6 száz lakosa nádból ós vályogból épült viskókban lakott és növényi rostokból szőtt ruhákba öltözött. A kőből készült tükrök, gyöngysorok és szép formájú agyagszilkék mind arra vallanak, hogy a kőkor- szakbeli emberek kifejezett művészi érzékkel bírtak. — TAVASZI TÁRLAT címen nagyszabású képzőművész-kiállítást rendeznek Debrecenben a Déry Múzeumban. A kiállítást április 4-én délelőtt Pogány ö. Gábor főigazgató nyitja meg. Az anyagban számos Bács-Kiskun megyében élő képzőművész alkotása is szerepel. Szonbaton déleiéit nyílik a kecskeméti bisztró Szombaton délelőtt tíz órakor adja át a Kecskeméti Vegyes Ktsz a Vendéglátóipari Vállalatnak a volt Kedves eszpresszó helyén nyíló Mackó bisztrót. Az átadó ünnepség lezajlása után már a fogyasztók rendelkezésére áll a korszerűen berendezett vendéglátóegység. Pultjain különleges hidegkonyhai készítmények, frissen sültek, sütemények, szendvicsek, feketekávé, fagylalt és üdítő italok várják az első vendégeket. Elvül az iránytű is A 40 éve hitelesített iránytű ma már például Özd helyett Kazincbarcika közelébe vezetné el a turistát. Egy ilyen régi iránytű még egy közönséges vasárnapi kiránduláson is kellemetlen meglepetéseket hozhatna: 20 kilométeres úton másfél kilométerrel térne el választott útvonalától, aki benne bíznék — a Föld mágneses terének változásai miatt. Ellopták a házát Benito Antoniolli olasz kereskedő jelentette a rendőrségen, hogy ismeretlen tettesek ellopták hétvégi házát. Mint elmondotta, az első tavaszi napon leutazott vidékre, hogy rendbehozza nyaralóját. de csak a ház alapzatát találta meg. A falakat, az ajtókat, az ablakokat és tetőt valaki ellopta. — Államvizsgáét ak a Kiskun- halasi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum levelező tagozatának első végzős hallgatói. ötvennyolcán kaptak szaktechnikusi oklevelet. Irodalmi pályafutása során évente megírt egy- egy vaskos kötetet. Fő munkája a húsz kötetből álló Rougon Macquart regényciklus, melyben ni. Napóleon korának társadalmi keresztmetszetét rajzolta meg. Kiemelkedő kötete a Germinal, amelyben a francia bányászoknak állít emléket. Utolsó műveiben már a szocialista hit optimizmusa ragyog. Forradalmi demokrata szemlélete a burzsoá Francia- ország erkölcsi életének nyilt vádlójává avatta, s ezzel magára vonta az álszent polgári társadalom gyűlöletét és dühét. A Dreyfus-perben hajthatatlan bátorsággal szállt síkra az igazságért. Meghurcoltatások után, az igazságtalan bírói ítélet elől, külföldre menekült, s onnan folytatta harcát, mig kiderült, hogy a katonai bíróság hamis vád alapján Ítélt el egy ártatlan embert. Visszatérve, még messzebb hangzó szóval folytatta harcát a reakció ellen, amíg a halál kiütötte tollat a kezéből. — A Kertészeti és Szőlészeti Főiskola irányításával működő Kertészeti Munkaközösség, a Magyar Agráregyesület Bács-Kiskun megyei szervezete, valamint az ültetvénytervező vállalat megyénk szövetkezeti gazdaságainak telepítési és kertészeti szakemberei, illetve az ültetvény- felügyelők részére továbbképző előadássorozatot szervezett. A sorozat megnyitó előadására tegnap került sor. Horváth Sándor, a Szőlészeti Kutatóintézet homoki osztályának vezetője ismertette az újtelepítésű szőlők metszésével, valamint a művelési módok kialakításával kapcsolatos tudnivalókat. — A pánamerikai légi- társaság gépei csütörtökön a világ egyetlen repülőteréről sem szálltak fel: a legnagyobb repülőtársaság 1528 pilótája sztrájkba lépett bérkövetelés alátámasztására. — Mintegy 130 ezer forintos költséggel felújították a bugaci művelődési ház tetőszerkezetét. A műszaki átadás már megtörténi, így a művelődési ház rövidesen megnyitja kapuit. Falujáró patyolat“ Eggyel kevesebb A Kecskemét — Rákóczi úti bútorüzlet kirak UU hosszabb idő óta változatos, kellemes látványosságukkal ál ítják mer a Járókelőket. Hős már valóban városi színvonalon elrendezett bűtorújdonságok, szobaberendezések töltik meg a Icimeket. ízléses darabok, ötletes tagoltság, legalább be.énként jelentkező variációk hirdetik bútoriparunk, kereskedelmünk korszerű törekvéseit, új eredményeit. Hr. az újságírónak eszébe jut, hogy tavaly, -neg a korábbi években éppen olyan akut gond volt a bútorüzlet elmaradottsága, zsúfoltsága, mint mondjuk a „KIK-h ossz óságok” állandósága — most kalapeme-és- se! Ismeri el: — Hogy múlik az idő! Egy hálás és „örök” témával megln* kevesebb ,.. Bár minden napra jutna ilyen dicsérő sóhajtás. A Kiskunhalasi Faipari Ktsz vegytisztító részlege könnyített a várostól távol eső települések lakóinak gondjain „falujáró patyolatot” szervezett, amely az eredeti 10 község helyett már 12 községben jelenik meg rendszeresen, s hozza-viszi a ruhaneműt. — DOKUMENTUMOK a II. világháború történetéből címmel hangzik el ma este hat órakor a Bajai József Attila Művelődési Ház szabadegyetemi előadása, melyet Tóth Pál Zoltán tart. Bemutatják a Soha többé című filmet is. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: Március 31-én a kozéphőmérséklet 9,0 (az ötvenéves átlag 8,7), a legmagasabb nappali hőmérséklet 14,5 Cet sius-fok volt. A napsütéses órák száma 9,7. Április 1-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 1,5 fok, a délután Z érakor mért hőmérséklet 7.9, a legalacsonyabb nappali hőmérséklet 2,1 fok volt. Csapadék 0,5 milliméter. Várható időjárás pénteken estig: kisebb íelhőátvonulások, valószínűleg csapadék nélkül. Az erős, helyenként viharos északi szél lassan mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 6 —11 fok között. Megalakult Baja száztizedik KISZ-alapszervezete A Bács-Kiskun megyei Gázmű Vállalat bajai telepén a napokban alakult meg a KISZ alapszervezete. Pető József, a bajai városi KISZ-bizottság titkára, melegen üdvözölte a telep kommunista ifjúmunkásait a város 110. KISZ alapszervezete megalakulásának alkalmából. (P. F.) Protestáns lelkészek ünnepi gyűlése Tegnap délelőtt Kecskeméten, a megyei tanács dísztermében a Hazafias Népfront Bács-Kiskun megyei bizottsága rendezésében a megye protestáns lelkészeinek részvételével ünnepi gyűlés zajlott le hazánk felszabadulásának 20. évfordulója alkalmából. A gyűlés elnökségében helyet foglalt Madarász László, a megyei tanács végrehajtó bizottságának enökhelyettese, Farkas József, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára, Molnár Lajos dunavecsei református lelkipásztor, rangidős egyházmegyei tanácsbíró, Nagy Lajos tassi református lelkész, egyházmegyei főjegyző, Páll László kiskunfélegyházi református lelkész, egyházmegyei tanulmányi előadó, Sikter András soltvadkerti evangélikus esperes-lelkipásztor és Sáhó Miklós kiskőrösi baptista lelkipásztor, megyei felügyelő. Farkas József megnyitó beszédében üdvözölte az ünnepi gyűlésen megjelent protestáns lelkipásztorokat, s méltatta a felszabadulási évforduló jelentőségét. Ezt követően Páll László református lelkipásztor mondott ünnepi beszédet. Elismeréssel szólt többek között hazánk felszabadulás utáni fejlődéséről, az állam és a protestáns egyház viszonyának alakulásáról. Az ünnepi gyűlésen színvonalas kulturális műsor is elhangzott. Félfékenységi dráma Baján Egy tragikus kimenetelű fél- tékenységi dráma ügyében fejezte be a nyomozást a megyei rendőrfőkapitányság. Radács Mihály 25 éves bajai lakos régóta udvarolt J. T.-nek, de közte és a lány között levő szerelmi viszony január végén megszakadt, ugyanis J. T. megismerkedett Gregus István bajai kereskedősegéddel. Február 7-én, vasárnap Radács Mihály este 7 órától a bajai Duna Szálló éttermében barátaival szórakozott, eközben éjfél után 1 óra tájban J. T. lakásához ment. J. T. és Gregus István ezien az estén együtt szórakozott, s a késő éjszakai órában J. T. lakásának kapujában beszélgettek. Radács felelősségre vonta Gregus Istvánt. A szóváltás közben arcul ütötte Gregust, aki megijedt a nála fizikailag erősebb Radácstól és a közelben levő lakására futott. Otthonából egy motorkerékpárláncot hozott magával. Néhány perc múlva Radács, Gregus Istvánok házához ért, s ekkor Gregus a motorkerékpár- lánccal Radács fejére sújtott. Radács az ütéstől megszédült, majd visszatért még J. T. lakására, s később hazafelé indult. A vasútállomáson vezetett át az útja, ahol később az egyik sínpáron fekve, eszméletlenül találtak rá. Azonnal kórházba szállították, de nem tudták a többszöri orvosi beavatkozás ellenére sem magához téríteni ós február 19-én meghalt. Az igazságügyi orvosszakértői boncolás megállapította, hogy Radács Mihály halálát a fejére mért ütés okozta, azonban a halál csak később következett be. Gregus Istvánt előzetes letartóztatásba helyezték és ellene emberölés miatt indítottak büntetőeljárást. G. G. KECSKEMÉT #Ü1EN 2. Grassy Keletre indul A második világháború megjelent Kállai Miklós minisz- éveiben nemcsak a haladó em- terelnök, Bartha Károly honvé- berek, a baloldali felfogást delmi miniszter, Szász Lajos álvallók szenvedtek a terrorra lamtitkár, Kecskemét 1939 óta épült államrendtől szenvedte országgyűlési képviselője és £e- azt az egész magyar nép. A ketehalmi Czeydner Ferenc altá- Szovjetunió elleni háborúba va- bornagy. a néhány hónappal ló belépéskor a kormány ugyan előbbi délvidéki vérengzés fő megpróbálkozott a hazafiasság szervezője, mákonyával megtéveszteni az a búcsúztató beszédekből ország közvéleményét, de kit le- idézzünk fel néhány jellemző hetett meggyőzni annak jogos- mondatot: ságáról, hogy az ország hatá- Grassy József: „Kecskemét raitól ezer kilométerekre szgz- helyőrsége készült arra, hogy ezrével pusztulnak el az embe- esküjéhez híven, a Legfelsőbb relC- Hadúr parancsára, háborúba Kecskeméten 1942 áprilisában menjen azzal az ellenséggel kezdődött egy új hadosztály szembe, amely ellenség útjait szervezése, mely Grassy-Grasch kegyetlenség, borzalom és rorp- József vezérőrnagy parancsnoki lás kíséri. Kecskemét, Cegléd, megbízatásával felvette a 13. Nagykőrös, Kiskunság harcosai könnyű hadosztály nevet. A az ezeréves történeim i keresz- hadosztályt — a szovjet front- tül mindig ott voltak ottho- ra indulása előtt — ünnepélye- nuk, hazájuk védelmére ...” sen búcsúztatták. Nagy jelentő- Kállai Miklós: „.. .és kimen- séget tulajdonítottak az alfől- tek a harctérre, ahol együtt diek frontra küldésének, mert fogtok küzdeni a világ első had- iaz ünnepélyes búcsúztatáson seregével: a németek katonái-