Petőfi Népe, 1965. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-28 / 50. szám
*. oldal 19(55. február 28, vasárnap Diplomáciai erőfeszít esek Vietnam körül Huszonegy ágyúlövés Kairóban Utazó nagykövetek szezonja EGY HÉT Á KÜLPOLITIKÁBAN AMIÓTA csak Walter Lippermann, a neves amerikai publicista először használta — a „gyötrelmes átértékelés” vissza-visszatérő kifejezése a nyugati sajtónak. Ha valamikor, ezekben a napokban különösen időszerűvé vált. A hét politikai krónikája hétfőn kora reggel Saigonban kezdődött, igazán stílusosan, egy újabb puccsal. A DÉL-VIETNAMI fővárosból érkező jelentések, ha nem lennének annyira véresen komolyak, már-már a bohózat komikumát súrolnák. Ezek a puccsok azonban nemcsak látványosságukkal, felületi mozgalmasságukkal hívták fel magukra a világ figyelmét. Segítettek immár végképp szertefoszlatni egy amerikai illúziót, amely legalább saját szövetségeseik előtt indokolná és legalizálná az amerikaiak ott-tartózko- dását. Kitűnhetett, hogy az amerikaiak nemcsak a széles körű népi támogatást képtelenek maguknak biztosítani, de még a két tucat miniszterből álló bábkormány ösazeeszkábálása is komoly nehézségekbe ütközik. Az elemi logika azt kívánná, hogy Washington vonuljon vissza Dél- Vietnamból. Erre azonban még mindig nem hajlandó, sőt úgy tűnik, hogy az elkövetett hibákat újabbakkal tetézik. Az Egyesült Államok fontos döntést hozott a héten: Az amerikai légierő ezután közvetlen támadásokat intéz a partizánok ellen. Eddig ugyanis volt egy fügefalevél! Délvietnami felség jelű gépek szálltak fel, az amerikaiak csupán „tanácsadókként”, tartózkodtak fedélzetükön. A legújabb hírek szerint amerikaiak által vezetett, amerikai felségjellel ellátott Q—100 és B—57 mintájú sugárhajtású harci gépek már bombáztak is egy őserdőt, Saigontól 120 kilométernyire. Ez a veszélyes és oktalan intézkedés katonailag nem javítja az amerikaiak helyzetét, sőt lesz még egy hatása —, párhuzamosan a puccsokkal, ugyancsak leleplezi: Vietnam déli részén nyílt, amerikai háború folyik. A dél-vietnami helyzet további súlyosbodása, világszerte arra készteti a józanabb köröket, hogy fokozzák diplomáciai erőfeszítéseiket a helyzet rendezésére. Mennyire fennáll ez az igény, mutatja, hogy egyszerre több ilyen kezdeményezésnek is híre érkezett. Wilson brit miniszterelnök bejelentette; bizalmas tárgyalásokat folytat a vietnami probléma ügyében. Nagy-Bri- tannia, mint a genfi értekezlet egyik társelnöke, jelentős szerepet vállalhatna a kibontakozásban, de a malaysiai beavatkozás tehertételével nehezen tud reális közvetítő lenni Vietnamban. Lényegesen fontosabbnak ígérkezik az a szovjet— francia együttműködés, amely ugyancsak a vietnami rendezést szolgálja. Vinogradov nagykövet tárgyalásai de G suliéval, Gromiko márciusra esedékes párizsi tárgyalása valószínűvé teszi annak lehetőségét, hogy közös szovjet—francia lépés történik egy újabb genfi értekezlet összehívására. Washington egyelőre visszautasítja a tárgyalások gondolatát. A helyzetnek mindenképpen pozitív eleme, hogy a legújabb vietnami események nyomán, valóban megnőtt a minden irányból Washingtonra nehezedő nyomás a tárgyalások érdekében. BOXNT IS a „gyötrelmes átértékelés” módjai foglalkoztatják. Az alexandriai rakparton és a kairói Ramses-szobor előtt az újságírók izgatottan számolták az ágyúlövéseket: pontosan huszonegyszer dördült el a díszsortűz. Walter Ul- brichtot, az NDK Államtanácsának elnökét államfőnek kijáró pompával fogadták, először egy nem szocialista országban. Eldördült tehát, egy huszonkettedik ágyúlövés is: ez pedig a bonni politikai ésszerűtlen Hallstein-doktrináját találta telibe. Az Ulbricht—Nasszer tárgyalások még nem értek véget, de annyi máris megállapítható, hogy a kezdet igen jó volt. Bonn pedig első reakciójával, az Egyiptomnak nyújtott nyugatnémet gazdasági segély (amely tulajdonképpen nem is segély) megvonásával csak még nehezebb helyzetbe hozta magát. A nyugatnémet politika nehézségeit növeli, hogy már korántsem egy kizárólagos Kairó—Bonn-viszályról van szó. Az Arab Liga rendkívüli tanácskozásán mind a tizenhárom tagállam rokonszenvét és szolidaritásét fejezte ki az egyiptomi külpolitika bizonyos intézkedései iránt. De, Bonnak saját partnereivel is akadnak nehézségei, hiszen London örül, hogy lassan feledésbe megy a kellemetlen szuezi támadás, Párizs pedig kezdeményező lépéseket tett az arab világ irányában. Várható tehát, hogy a kairói Ulbricht-látogatás nem lezárása, hanem inkább kiindulópontja lesz a Hallstein-doktrina következtében kirobbant bonni gondoknak. A BONYOLULT helyzetben egyszerre szezonja lett az utazó nagyköveteknek. Washington Izraelbe küldte Harrimant, hogy az elmaradt nyugatnémet fegyverszállítások pótlásáról tárgyaljon. Ugyanakkor Washingtonba is érkezett egy rendkívül megbízatású küldött: a nyugatnémet Brazel, aki viszont -Johnsont igyekezett meggyőzni Bonn állásfoglalásának helyességéről. Sőt, maga Khanh tábornak is ilyen mellett toboroz. Egyiküknek sincs könnyű dolga. Hiszen ezeknek az utazó nagyköveteiknek a személyi képességeiről eltérhetnek a vélemények, de azokról az ügyekről, amelyeket képviselnek, már ítéletet mondott a történelem. Kormányválság Hollandiában HÁGA (MTI) A holland kormány pénteken szinte egész napon át megszakítás nélkül ülésezett. Az esti órákban a tanácskozásokba bevonták a kormányban résztvevő négy párt — a katolikus néppárt, a forradalomellenes párt, a keresztény-történelmi unió és a szabadság és demokrácia pártja — által a kormányba delegált államtitkárokat is. Az ülés után Marijnen miniszterelnök bejelentette, hogy szombaton délelőtt felkeresi Julianna királynőt és benyújtja a kormány lemondását. A holland kormányválságot az ország rádió- és televízió-hálózata kérdésében a miniszterek között fennálló véleménykülönbség robbantotta ki. Egy 1935-ös törvény értelmében a hírközlési monopóliumot öt érdekeltség élvezi. Ezek közül négy a főbb pártoknak a befolyása alatt áll, az ötödik pedig úgynevezett független érdekeltség. A törvény tiltja, hogy a rádió- és televízióállomások reklámműsort sugározzanak. Theo Bot közoktatásügyi miniszter a különböző oldalakról törvényjavaslatot készített elő, amely lehetővé tenné, hogy az eddigi öt érdekeltségen kívül más érdekeltségek is saját rádió- és televízió-állomásokat állítsanak fel és költségeik egy részét a sugárzott hirdetésekért kapott összegekből fedezzék. A törvényjavaslat a forradalomellenes párt és a katolikus néppárt több miniszterének ellenállásába ütközött, s ez vezetett a mostani kormányválsághoz. liabb amsifta! csapatokat vezényelnek Dé!-V.einamba WASHINGTON (MTI). A nyugati hírügynökségek újabb részletes jelentéseket közölnek azokról az amerikai tervekről. amelyeknek célja a dél- vietnami polgárháború fokozása, az amerikai agresszió ki- szélesítése. Hírt adnak arról, hogy pénteken McNamara hadügyminiszter hivatalosan is megerősítette azokat a korábbi jelentéseket, amelyek szerint a kormány újabb katonai egységeket vezényel Dél-Vietnamba. A hadügyminiszter pénteken a szenátus képviselői előtt tartott beszámolót a dél-vietnami helyzetről, ezt követően pedig az újságírók tudomására hozta, hogy rövidesen többszáz „katonai tanácsadót” küldenek Dél- Vietnamba. Ügy hírlik — mutatnak rá a hírügynökségek — hogy 800 ilyen tanácsadó kiküldéséről van szó. sőt a Washington Star értesülése szerint kétezer amerikai katona megy Dél- Vietnamba. Ubricht Asszuánban Asszuánban péntek este igen szívélyes fogadtatásban részesítették Walter Ulbrichtot. Érkezésekor üdvözlésére megjelent a tartományi kormányzó és a helyi vezető személyiségek. A repülőtérről a szállodáig vezető és zászlókkal díszített úton felsorakozott lakosság lelkesen éltette az NDK Államtanácsának elnökét. Ulbricht szombat délelőtt megtekintette az asszuáni gátat, majd délután visszatért Kairóba. Szovjet kormányküldöttség utazott Lipcsébe MOSZKVA. (TASZSZ) Szombaton Moszkvából Alekszej Koszigin miniszterelnök vezetésével kormányküldöttség utazott a lipcsei tavaszi vásárra. A szovjet küldöttség az NDK kormányának meghívására részt vesz az ünnepélyes .megnyitón, valamint a vásár 800. évfordulójával kapcsolatos rendezvényeken. (MTI) Hugyextko üzenete a nürnbergi per nyugati részvevőihez MOSZKVA (MTI). Pénteken Moszkvában a szovjet nemzetközi jogászok tekintélyes fóruma tanácskozott a nyugatnémet hatóságok bejelentéséről, amely szerint 1965. május 8-tól beszüntetik a náci háborús bűnösök üldözését. SZ. V. Molodcov professzor, az ENSZ baráti társaságok világszövetségének alelnöke, J. J. Karpec, a demokratikus jogászok nemzetközi szövetségének elelnöke és más ismert szovjet nemzetközi jogászok határozottan elutasították az NSZK-ha- tóságok szándékait. A konferencia felhívta a közvéleményt és a világ jogászait, tiltakozzanak a nyugatnémet kormány tervezett intézkedése ellen. R. Rugyenko, a szovjetunió főügyésze, aki a náci háborús főbűnösök nürnbergi perén szovjet fővádló volt, üzenetben fordult nyugati kollégáihoz. Emlékeztet arra az egyöntetűségre, amellyel annak idején követelték minden náci háborús bűnös megbüntetését. Indonézia állami kezelésbe veszi az ültetvényeket DJAKARTA (MTI) Pénteken az indonéz kormány hivatalos köleményben jelentette be, hogy azonnali hatállyal állami kezelésbe veszik az amerikai tulajdonban levő ültetvényeket. Hírügynökségi jelentések szerint ez az intézkedés az észak-szumátrai amerikai gumiültetvényeket érinti. Első ízben történik meg, hogy az indonéz kormány közvetlenül intézkedett amerikai javak állami ellenőrzésbe helyezéséről. Az AP New York-i jelentésében röviden beszámol arról, hogy U Thant ENSZ-főtitkár fogadta Palar indonéz nagykövetet, levelet adott át neki, amelyben az indonéz kormányt hivatalosan értesíti, tudomásul vette Indonézia kilépését a világszervezetből. Néhány órával később az ENSZ New York-i székházéról bevonták Indonézia lobogóját. Hohiovot újból börtönbe szállították BRAZZAVILLE. (TASZSZ) Szpickij, a Szovjetunió braz- zaville-i nagykövete pénteken átnyújtotta kormánya nyilatkozatát Massemba Debat köztársasági elnöknek. A nyilatkozat hangoztatja, hogy a Szovjetunió határozottan elítéli az imperialisták cselszövéseit a fiatal afrikai köztársaság kormánya és népe ellen, s más békeszerető országokkal együtt a brazzaville-i Kongó népének és kormányának oldalán áll. Massemba Debat megköszönte a Szovjetunió kormányának és népének a támogatást. A Léopoldville-ben törvényellenesen fogvatartott Hohiovot, az Izvesztyija tudósítóját pénteken a kórházból újból a főügyészség börtönébe szállították. A szovjet újságírót egészségi állapota kivizsgálása végett az elmúlt tíz napban kórházban tartották. Tárgyalások a francia és az angol ii I ír f ■ ■■ , , rr H h J r r tr I repulogepipar egyuttmukodeserol PÁRIZS (MTI). Párizsban szombaton tárgyalások kezdődtek Roy Jenkins brit repülésügyi miniszter, Denis Healey hadügyminiszter, Nincs nj Grimau-iigy Szűkszavú távirat adta hírül: a spanyol hadbíróság beszüntette az eljárást Justo Lopez ellen. A spanyol hazafit azzal vádolták, hogy a polgárháború idején „háborús bűnöket” követett el. A vádat most azzal ejtették el. hogy az ügy „elévült”. Valójában azért kényszerültek meghátrálni Eymar ezredes had- bírái és Franco „ultrái”, mert bebizonyosodott: a vád rágalom, s mert világszerte oly nagy volt a felháborodás, oly hatalmas tiltakozó mozgalom bontakozott ki, hogy a madridi kormány jobbnak látta, ha visszavonul. Amikor az év elején megkezdődött a „Lopez-ügy” előkészítése, a Figaro madridi tudósítója ezzel s címmel adott hírt róla: „új Grimau-ügy”. Nemsokára két éve már, hogy Franco parancsára kivégezték Julian Gri- maut, a spanyol kommunisták egyik vezetőjét. Angela Grimau a meggyilkolt hazafi özvegye azt kívánta, hogy férjének kiontott vére legyen az utolsó, amely Franco hóhérainak kezét bemocskolhatta: a nemzetközi közvélemény és a spanyol nép szíve mélyéből osztozott ebben a kívánságban. De a madridi nagyurak ismét egy spanyol hazafi vérére szomjaztak: Justo Lopez de la Fuente ellen ugyanazt a vádat emelték, mint Grimau ellen az ügyész ugyanúgy halálos ítéletet követelt, mint a Grimau-per idején, s a hadbíróság is ugyanaz volt. A vádelejtés kétségtelenül a haladó erők nagy győzelme. De csak az első megnyert csata abban a harcban, amely Justo Lopez igazságáért folyik. A haláh büntetés most mór nem fenyegeti, de élete a francoisták börtönében szüntelenül veszélyben forog. A spanyol hazafiak folytatják a harcot: a Franco-elle- nes közvélemény megfélemlítésére szánt terrorítélet megsemmisítéséért. Justo Lopez szabadon bocsátásáért, valamint Messmer francia hadügyminiszter és a francia légügyi szakértők között. A megbeszélések célja, hogy a Concorde szuperszonikus utasszállító repülőgép körül felmerült ellentétek rendezése után, a hadirepülőgép-gyártás terén is szoros együttműködés alakuljon ki Franciaország és Nagy-Bri- tannia között. Szó van arról is, hogy Franciaország és Nagv- Britannia közösen gyártson légvédelmi rakétákat. Makariosz sajtóértekezlete Makariosz ciprusi elnök pénteken sajtóértekezletet tartott. Kijelentette, hogy kormánya még akkor sem kíván rész venni a ciprusi kérdésben érdekelt öt ország értekezletén. ha Galo Plaza ENSZ-közvetítő javasolná ilyen értekezlet megtartását, mert „egy ilyen értekezlet semmi jóra nem vezethet és kudarca csak növelné a feszültséget”. A ciprusi elnök közölte, hogy kormánya ugyan döntött, hajlandó beleegyezni a szigeten állomásozó ENSZ-békefenntartó erők megbízatásának újabb három hónapos meghosszabbításába, de esetleg létszámuk csökkentését kéri majd.