Petőfi Népe, 1965. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-24 / 46. szám
!. oldal 1985. február 24. szerda KeLlionen és a szovjet vezetők fárgt ü! sa Milyen sors vár Iíhanh tábornokra? Walter Ulbricht nyilatkozata KEDDEN megkezdődtek a tárgyalások a szovjet vezetők és Kek- konen finn köztársasági EGY NAP A KÜLPOLITIKÁBAN és hadianyagot szállít a dél-vietnami partizánoknak”. A hanoi hírügynökség egy másik tudósítása szerint a vietnami néphadsereg főparancsnokságának összekötő bizottsága a nemzetelnök között. A meleg, baráti légkörben lefolyt megbeszélés ^orán megvitatták a szovjet—finn kapcsolatok kérdéseit, valamint a feleket kölcsönösen érdeklő külpolitikai problémákat. A Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége és a szovjet kormány kedden a Kremlben ebédet adott Kekkonen finn köztársasági elnök tiszteletére. — Nekünk és önöknek egyezik a véleményünk arra vonatkozólag, hogy tovább kell fejleszteni és erősíteni a szovjet—finn barátságot — jelentette ki Mikojan pohárköszöntőjében. A továbbiakban megállapította, hogy Észak-Euró- pában a helyzet „aránylag nyugodt”. — Ezt jelentős mértékben előmozdítják a szovjet—finn baráti kapcsolatok, Finnország független, békeszerető a külpolitikája — tette hozzá. Majd rámutatott arra, hogy a Szovjetunió változatlanul kívánatosnak tartja a baráti kapcsolatok fejlesztését a többi észak-európai országgal is. — Megelégedéssel állapítjuk meg, hogy közös szomszédaink — Norvégia és Dánia —, bár a NATO tagjai, látják, milyen veszélyek rejlenek a sokoldalú nukleáris haderő megteremtésére irányuló tervekben és nem hajlandók támogatni ezeket az elgondolásokat. E tervek ellen harcolni annyi, mint a békéért és a népek békés jövőjéért küzdeni — jelentette ki végül Mikojan. A FÖPARANCSNOKI tisztségétől megfosztott Khanh tábornok hírügynökségek jelentései szerint — nehezen törődik bele sorsába. Külföldre való távozását, amelyhez mind Khiem washingtoni nagykövet, mind pedig a hatalmon levő sai- goni tábornokok ragaszkodnak, feltételekhez köti. Khanh ugyanis — a hírek szerint — nem hajlandó a politikai száműzöttek keserű kenyerét enni, hanem szeretne valamilyen nagyköveti megbízást kapni. Célzott arra, hogy szívesen elvállalná Dél-Vietnam ENSZ képviseletét. A vele szemben álló katonai vezetők, akik még mindig félnek attól, hogy Khanhnak az utolsó pillanatban mégis sikerül visszaszerezni elvesztett hatalmát, hajlandók engedményt tenni, csakhogy végre már az ország határán kívül tudhassák. Az AP jelentése szerint az államfő — meg nem erősített hírek szerint — már ki is nevezte a volt „erős embert”, egyelőre konkrét megbízatás nélkül nagykövetnek, ami lehetővé teszi, hogy Khanh a közeljövőben valahol nagyköveti szolgálatot teljesítsen. A hanoi rádió hétfőn este sugározta a vietnami tájékoztató iroda közleményét. A hírügynökséget felhatalmazták azoknak az amerikai koholmányoknak a visszautasítására, amelyek szerint „Észak-Vietnam fegyvereket közi ellenőrző bizottságnál tiltakozást jelentett be amiatt, hogy a dél-vietnami Da Nang támaszpontra „HaWk”-típusú irányítható rakétákkal felszerelt amerikai légelhárító egység érkezett. Ez arról tanúskodik — hangzik a tiltakozó jegyzék —, hogy az amerikai imperialisták fokozzák katonai erőfeszítéseiket, lázasan tevékenykednek a háború kiszélesítésén. A jelenleg New Yorkban tartózkodó Couve de Murville francia külügyminiszter, ENSZ-fődelegátus szálláshelyén találkozott U Thant ENSZ-főtitkárral. Az AFP- hírügynökség tudósítója szerint a francia külügyminiszter és az ENSZ-főtitkár között teljes nézetazonosság alakult ki abban a tekintetben, hogy a vietnami válságot csak tárgyalások útján, fegyveres erők alkalmazása nélkül lehet megoldani. AZ AL AH RAM című kairói lap keddi száma közli Walter Ulbrichtnak, az NDK Államtanácsa elnökének nyilatkozatát. A lap tudósítója rádióinterjút kért Walter Ulbrichttól, aki szerdán érkezik meg hajóval egyhetes hivatalos látogatásra az Egyesült Arab Köztársaságba. Ulbricht nyilatkozatában leszögezte, hogy az NDK és az EAK kormánya egyetért korunk legfontosabb kérdéseiben. A kairói látogatás célja megszilárdítani és elmélyíteni a két állam és a két nép barátságát, együttműködését, és kicserélni a nemzetközi kérdésekről alkotott nézeteket. Ennek megfelelően a tanácskozások fontos témája lesz a békéért, a szabadságért vívott harc, az imperializmus és a kizsákmányolás elleni küzdelem. Nyilatkozatában rámutatott arra is, hogy a német népet és az arab világot hasonló célok vezérlik: a nemzeti egység megteremtésére törekednek. Mint ismeretes, a nyugatnémet kormány felháborodottan fogadta annak a hírét, hogy Nasszer, az EAK elnöke hivatalosan meghívta hazájába Ulbrichtot. Erről szólva az NDK Államtanácsának elnöke kijelentette: „Magától értetődően nincs szándékomban kairói barátaimat megterhelni a két német állam viszályával, de szeretnék megjegyzéssel élni arról a hűhóról, amelyet a bonni imperialista körök csaptak az EÁK-ban teendő látogatásom hírére. Nem óhajtjuk, hogy az önök kormánya megszakítsa kapcsolatait a Német Szövetségi Köztársasággal, nem kívánjuk e kapcsolatok megromlását sem. Sőt, helyeseljük, ha Nyugat-Németor- szág és az EAK népe között szívélyes kapcsolatok létesülnek.” A Koszsgin látogatás a VDK parlamentje előtt HANOI (TASZSZ) A Vietnami Demokratikus Köztársaság nemzetgyűlése állandó bizottságának ülésén Haoang Van Hoan, az állandó bizottság alelnöke jelentést tett a parlamentben a Koszigin szovjet miniszterelnök vezette küldöttség vietnami látogatásának eredményeiről. Az állandó bizottság határozatában hangozDiáktüntetés tatja, hogy a látogatás a vietnami és a szovjet nép megbonthatatlan barátságának konkrét megnyilvánulása volt, előmozdította a szocialista tábor egységének szilárdulását és újabb lendületet adott az amerikai imperialisták ellen a szocialista tábor és a világbéke védelméért folytatott harcnak. Madridban Bányaszerencsétlenség Japánban A mentőosztagok megállás nélkül dolgoznak hétfő reggel óta az észak-japáni Yubari szénbányában, hogy kimentsék föld alatt rekedt társaikat. A hokkaidói bányatársaság yubari üzemegységében hétfőn a délutáni műszak alatt sújtólégrobbanás következett be négy és fél kilométerrel a föld alatt. Tizenkét órával a szerencsétlenséget követően a rendőrség 27 halálos és 17 sebesült áldozatról adott hírt, azóta ezek az adatok óráról órára módosultak. Kedden reggel közölték, hogy a föld alatti robbanás 50 bányászt zárt el a külvilágtól, s nem tudni, hányán élnek még közülük. Justo Lopez életéért A spanyol nép harcát támogató magyar szolidaritási bizottsághoz érkező táviratokban újabb és újabb üzemek, vállalatok, intézmények munkáskollektívái emelik fel szavukat a kiváló spanyol antifasiszta, Justo Lopez de la Fuente életének megmentéséért. A Mecseki Szénbányászati Tröszt komlói Kossuth bányaüzemének dolgozói táviratukban felháborodással ítélik el Franco fasiszta rendszerének terrorját, s követelik a bátor spanyol hazafi és a többi politikai fogoly szabadonbocsátását, az > északi bányaüzem dolgozói ugyancsak határozottan állást foglalnak amellett, hogy Justo Lopezt ne állítsák katonai bíróság elé. A Pécsi Postaigazgatóság dolgozói követelik, hogy a spanyol kormány szüntesse meg a hazafiak üldözését és bocsássa szabadon Justo Lopez de la Fuentét. A Zománcipari Művek Salgótarjáni Gyáregységének dóig zói is elítélték a Justo Lopez életét fenyegető fasiszta terrort, és Justo Lopez szabadonbocsá- tásáért szálltak síkra táviratukban a MÁV Pécsi Igazgatóságának, az 1. számú pécsi postahivatalnak, a tokajhegyaljai állami gazdaság és számos más üzem, gyár ■ dolgozói is. Magyar—guineai gazdasági megállapodást írtak alá Budapesten. A megállapodást magyar részről Baczoni Jenő külkereskedelmi miniszterhelyettes, guineai részről Keita N. Famara miniszter írta alá. Erhard fenyegetőzik BONN (MTI) Erhard kancellár a kereszténydemokrata parlamenti frakció vezetősége előtt tartott beszámolójában ismét leszögezte, hogy a kormány korábbi határozatainak megfelelően, beszüntet majd mindenféle „gazdasági segélyt”, ha Nasszer elnök fogadja Walter Ulbrichtot. „Miután a kairói A1 Ahram már hétfőn bejelentette, hogy Nasz- szer a fővárosban személyesen fogadja majd Walter Ulbrichtot, az NSZK és az EAK közötti válság most döntő szakaszába lép” — hangsúlyozzák a nyugatnémet kommentátorok. Újabb leleplező dokumeniumok a náci háborús bűnökről Kedden prágában a hazai és külföldi sajtó több mint száz képviselőjének jelenlétében sajtóértekezletet tartottak, amelyen újabb, eddig ismeretlen dokumentumokat hoztak nyilvánosságra a német fasiszták háborús bűntetteiről. A sajtóértekezleten dr. Alois Neuman igazságügyminiszter adott tájékoztatót és ismertette az újabb dokumentumokat, majd az újságírók tettek fel kérdéseket. Megkezdődött a „halál angyalainak” pere Münchenben megkezdődött annak a 14 ápolónőnek a pere, akiket a nyugatnémet sajtó a „halál angyalainak” nevez. A háború alatt ugyanis egy brandenburgi elmegyógyintézetben közreműködtek az úgynevezett „irgalmas halál akcióban”, vagyis segédkeztek ‘abban, hogy az intézetben morfiuminjekciókkal, valamint luminál és ve- - rónál tabletákkal megöljenek mintegy nyolcezer elmebeteget. Az ápolónők védekezésükben arra hivatkoznak, hogy felsőbb parancsra cselekedtek. A gyilkossági parancsot kiadó kórház- igazgató nem ül a vádlottak padján, a háború után nyomtalanul eltűnt. Ausztria útja a szocializmushoz Hétfőn Madridban összecsapásokra került sor tüntető diákok és a rendőrség között. Hírügynökségi jelentések szerint mintegy 1500 diák rögtönzött tyűlést tartott a délutáni órákban az egyetem területén,^ hogy iltakozzék annak az előadás- orozatnak az elmaradása élén, amelyet az egyetem két u'ofesszora a béke és a demok- ácia problémáiról tartott volna. \z egyetem rektora ugyanis az .itolsó pillanatban visszavonta ÍAMPALA (TASZSZ) F. K. Onama ugandai belügy- hadügyminiszter tájékoztatta nemzetgyűlést, hogy Csőmbe égikalózai újabb bombatámadást hajtottak végre ugandai terület ellen. miniszter tájékoztatása szeaz előadások megtartására az engedélyt. Mikor a rendőrség vezetői értesültek a diáktüntetésről, gu- mlbotokkal felfegyverkezett rendőrosztagokat küldtek az egyetem területére. A diákok kőzáporral fogadták az épületet megostromló rendőröket, akiknek csupán kétórás közelharc után sikerült szétszórni és kiszorítani a diákokat az épületből. Az összecsapásnak több sebesültje volt. rir.t hétfőn délután a leopold- ville-i kormány repülőgépei a Nílus körzetében támadást intéztek egy helység elemi iskolája ellen. Az áldozatok számáról még nem érkezett jelentés A Nílus-körzetben a helyzet továbbra is feszült. Kedden hozta nyilvánosságra a Volksstimme az Osztrák Kommunista Párt Központi Bizottságának téziseit a párt májusra összehívott XIX. kongresszusára. A kéthónapos nyilvános vitára bocsátott tézisek Ausztria jelenlegi politikai-gazdasági helyzetével, a szocializmusba való békés átmenet kérdéseivel, valamint a párt belső munkájának időszerű problémáival foglalkoznak. A XVIII. kongresszus óta eltelt négy évet ellentmondásos fejlődés jellemezte Ausztriában. Sok, a kommunistáktól eredő követelést bér- és szociálpolitikai területen sikerült érvényre juttatni, elhárították a külföldi tőkének és az osztrák reakciónak az államosított ipar ellen indított támadásait. Az újfasiszták rohamait a kommunisták, a szocialisták, és a katolikusok széles, közös antifasiszta frontja verte vis*a. Érezhetően megjavultak Ausztria kapcsolatai szocialista szomszédjaival, s a szocialista orsző- gokkal folytatott kereskedelem — mindenekelőtt az államosított osztrák ipar szempontjából — növekvő szerepet tölt be. Jóllehet a párt harcának, eszméinek lényeges szerepük volt ebben a fejlődésben, a párt taglétszáma mégis csökkent, s parlamenti képviseletét nem sikerült visszanyernie. A tézisek a továbbiakban rámutatnak, a jelenlegi feladat: kitűzni olyan részcélokat, mint amilyen a tőke hatalmának korlátozása, a munkások és alkalmazottak befolyásának növelése, a demokrácia megújítása és széles szövetségi politika megvalósítása elsősorban a szakszervezetekben, valamint a katolikus tábor és az osztrák néppárt demokratikus erőivel is a nagytőke es a külföldi monopol- tőke ellen. Küzdeni kell az államapparátus és a közélet demokratizálásáért, a demokratikus választójogi reformért, az államosításnak az egész nagyiparra és a biztosító ' mézetek re való kiterjesztéséért. A te zisek aláhúzzák: a kedve stratégiai lehetőségek kibaszó lásának fő akadálya a műnk sok és a munkáltatók „társ viszonyának”, politikája, ame valójában lefegyverzi a rnui kásosztályt. A párt munkájába a fő hangsúlyt az üzemi szer vezetekre és az ifjúságra kel, fektetni. Kívánatos, hogy a kongresszus fiatal, tapasztalt káderekkel erősítse meg a központi bizottságot. ősömbe légikalózai ugandai iskolát bombáztak