Petőfi Népe, 1965. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-18 / 41. szám
1965. február 18, csütörtök 5 oldal „KOLLÉGÁK“ KÖZÖTT Száll az ének, A kecskeméti művészklub süppedő foteljeiben 15—20 buk- siíejű gyerek húzódik meg. Csendben vannak, a légy zümmögése is hallható lenne. De most csak a szakkörvezető szavát hallani. Heltai Nándor művelődési felügyelő foglalkozik a művelődési ház riporterszakkörének tagjaival. Éppen a legutóbbi írásbeli dolgozat bírálata folyik. A tétel az volt: írják meg, miért szeretik a telet. De ne írásbeli dolgozat formájában, hanem könnyed, csevegő stílusban. Mintha pajtásuknak mondanák éL A szakkörvezető egymásután szedi elő a beszámolókat, majd Szebellédy Mária írását tüzetesebben szemügyre veszi. A kislány irul-pdrul, nehezen szíveli el a bírálatot, csaknem sír, ha egy hibára bukkannak rá. Pedig a dolgozat nem is olyan rossz. Nagyon hideg van... Aztán valamennyi dolgozat együttes áttekintése következik. Sok bennük az egyoldalúság, a sablon. Hó, jég, szánkó, korcsolya. Kevesebben a disznótort is emlegetik. Klement Mária pedig negatív oldalára fordítja a kérdést: azért nem szereti a telet, mert télen nagyon hideg van... Hát persze, az íráskészségen kívül sok tanulás, nagy tapasztalat kell a pergő riport, vagy beszámoló megírásához. Vérmes reményeket táplálni ilyen korú gyerekek esetében nem lehet. A szakkörnek nem is ez a célja. Lehet, hogy a tizenöt-húsz gyerek közül egy sem megy az újságírópályára, de egy gyakorlati haszna van ennek a szakköri foglalkozásnak. Sajtótörténet, nyomdaismeret — Első célom az — mondja Heltai Nándor —, hogy a helyes újságolvasásra ráneveljem a gyerekeket. Mert ahhoz is érteni kell, hogyan olvasson az ember újságot. Megnézem a tematikát: sajtó- történet, nyomdaismeret, magyar irodalom, mai sajtószemle, persze, mindez mértékkel. Ügy, ahogy a gyerekek igénylik. Mert érdeklődésben nincs hiány. Ahogy a gyerekek megérezték az eleven újságíró jelenlétét, megindult a kérdések áradata, először bátortalanul, majd egyre bővebb zuhatagban. öreg estéig elbeszélgettünk volna, ha egy fontos feladat véget nem vet a társalgásnak. Új lap indul... A szakkörvezető bejelentette, hogy április 4-re — a riporterszakkör szerkesztésében — megindul Kecskemét ifjúságának a lapja. És mivel egy lap szerkesztése nem is olyan kicsi dolog, az indulás dolgait kellett megtárgyalni. Egyre-másra jöttek a javaslatok a reszortokra vonatkozóan. Szakács Edit, a színötös nyolcadikos, aztán Pólyák Zoltán, majd Klement Mária neve kavargott a javaslatokban. Vágó Zsuzsa vállalta, hogy a fejlécet megrajzolja, Klement Mária pedig összeállítja a vezércikk vázlatát. Más cikkekre mások kaptak megbízást. A következő órára nagyjából meglesz a vázlat. A lapot a művelődési ház fogja kiadni mintegy 400 példányban, rotaprint sokszorosítással. Hasznos, tanulságos félórát töltöttem el a kis „kollégák” között, ahol az érdeklődésnek olyan fokával találkoztam, ami melegséggel tölti meg az ember szívét. Balogh József A lajosmizsei általános iskolában nagy gondot fordítanak az énektanításra. Azt tartják, hogy az éneklő ember nemcsak jókedvű, hanem erkölcsében és magatartásában is magán viseli a dal nemesítő hatását. Természetesen, az énektanítás módszertana ma már lényegesen más, mint régen volt. A gyerekek először az ének és zene alapelemeit, a kottaismeretet és a szolmizá- eiót sajátítják el, és csak ezután váltják aprópénzre az elméletben tanultakat. Mit látunk a képernyőn? Monumentális vállalkozásba fogott a Magyar Televízió. A két esztendőre tervezett, 12 részből álló műsor első adását láthatjuk február 18-án, csütörtökön este 8 órakor. A műsor összefoglaló címe: Földönjáró csillagok. Valóban, a világirodalom nggy egyéniségeit mutatja be úgy, hogy emberközelbe hozza őket, s a világirodaimat a közönség saját, belső ügyévé teszi. A tv-ből már ismert, de minden eddiginél színvonalasabb vetélkedőn döntik el, hogy ki ismeri legjobban az adott korszak világirodalmát. A sorozat első része a görög drámairodalommal foglalkozik. Devecseri Gábor, az Iliász, az Odisszea, és számos görög dráma Kossuth-díjas műfordítója tartja a bevezető előadást. Ezután Hegedűs Géza: Istenek és fazekasok című egyfelvonásos játéka következik, mely Euripidész, a legtragikusabb görög tragédiaköltő életének egyik epizódját eleveníti fel. Az Istenek és fazekasok nem képes melléklet a világirodalom tankönyvéhez, hanem önálló mű, melynek izgalmas és eredeti alapgondolata van. Pompás szereplőgárda, Váradi Hédi, Benkő Gyula, Bessenyei Ferenc, öze Lajos és Nádasi Myrtill, segíti a produkciót. A műsort a vetélkedő zárja le: kitűnő színészek részleteket adnak elő görög drámákból, s a jelöltek ezek felismerésével, a cím és az író nevének megjelölésével szerzik a sorsdöntő pontokat. Felső kép: Ez a gyakorlat. Farkas Gyula tanár vezetésével énekel az osztály. Alsó kép: Tóth Zsuzsa hangjegyeket ír a táblára. TflNUfu — Kisregény — XV. Zsupán túljutott a nehezén, a lányhoz megy, átfogja a vállát, leülteti, nyugtatgatja. — Ki a gyereked apja? — Nem mondhatom meg... — Segíteni akarok. Tera váratlanul heves lesz, valósággal az orvosnak esik, nem is kéri, hanem követeli a biztatást. — Ugye nem szégyen az ilyesmi? Nyugtasson meg, aranyos Sándor bácsi. Szégyen, ha szeretjük egymást? Zsupán csendesen mosolyog, ezzel fejezi ki, hogy nincsen semmi baj. — Kérdezd meg a gyerekedtől, kishúgom. Az bölcsebb, mint én. Rendes hozzád az udvarlód? — Boldog. Mindig a sarkamban ólálkodik, hogy láthasson. Már beszélt volna anyámmal, de megtiltottam neki. Szégyellem. .. — Hagyd, hadd beszéljen. Egy cseppet se hajtsd le a fejed. Ha együtt akartátok, ha semmit se bántatok meg, akkor így jó, ahogy van. A lány lassan földerül, mosolyog a könnyein át. — Nincs mit megbánni... csak a nyarat siratom, hogy elmúlt. Olyan szép volt... — Akkor a gyerek is szép lesz — simogatja meg gyengéden, biztatóan az orvos a lány arcát. Amikor vissztér a szülői házba, kedve borongósabb, mint amikor megérkezett. Mohón fölhajt egy pohár bort. Tűnődve, töprengésbe feledkezve nézi édesanyját, aki alig tudja leplezni ünnepélyessége mögött gyülemlő nyugtalanságát. — Engem mikor gyógyítasz meg, fiam? — kérdezi az anya. — Nem tudok hazaköltözni — bizonygatta az orvos, önmagával is viaskodva. — Most semmit nem tudok. De valamit mégis: jöjjön hozzánk, édesanyám. Gitta szereti magát, a gyerekek imádják, én meg száz évig vigyáznék az egészségére. Jöjjön... Az öregasszony csaknem meg- botránkozva hőköl hátra. — Hát a ház? Az egész itteni életem? — Talál vevőt a házra. Eladja. — Soha. Kínos pillánál ok, zavartan hallgatnak mindketten. Érzik, valami űr van kettőjük között, valami nincsen rendjén. A fiú tudja, helyzete sokkal bonyolultabb, minthogy néhány világos szóval képes lenne megmagyarázni. — Pedig akár így, akár úgy, de velem kell maradnia. Nem azért, mert így illik, hanem azért, mert így akarom. — Nincs orvosa a falunknak, fiam. Gyere haza. — Sok faluban nincsen orvos. És mindenütt emberek vannak. — A városban is. Oda akarsz menni, ezen töröd a fejed. — Talán. Minden csak talán. Mostanában örökké vitatkozom magammal. — Búcsúzóul megöleli, megcsókolja az anyját. — Szaladnom kell... — Hova sietsz?... — Nem tudom... Zsupán már az udvaron van, anyja nehezen engedi el. — Holnap is gyere. Mindennap. Hozd magaddal a gyerekeket. .. Az orvos szomorkás mosollyal bólintott. — Békülj ki Katóval... Minek gyűlölködtök?... — Egyszer majd elmondom... Zsupán nézelődve, mintegy a gyermekkori emlékeket keresve ballag le a hegyről. .Tűnődéséből egy legény rezzend föl, aki eléje vág a fák közül. — Szervusz, Sándor... Teri tényleg...? — Csak nem rossz a lelkdis- mereted? — Gazembernek nézel?... — Hát akkor?... — Semmi. Csak olyan... furcsa egy ' kicsit. Nehéz elhinni. — Pedig apa vagy. Menj, beszélj a lány anyjával. — Félek. — Milyen jámbor lettél egyszerre. .. Na, lódulj neki pajtás, nem olyan meredek ez a hegyoldal. — Ugye nem kell restellnem? — Én röstellem, hogy ilyen buta vagy. Na, menj csak, vessetek számot magatokkal! Maradjatok mindig jókedvűek, ha már egyszer ilyen komoly a játék! — Komoly bizony, öregem. Megyek is. Gyorsan fogj velem kezet, amíg legény vagyok! Legközelebb egy családapának ütsz a markába. — Szavadon foglak, te betyár! — Sohase -legyen nehezebb dolgod az életben! — kiáltja tá- voztában jókedvűen a legény, majd búcsút intve nekivág a kaptatónak. Zsupán helyeslést bólogat, de nem szól, csak gondolja: — Bizony, volt már nehezebb dolgom is, jópajtás. Azóta többet tudok, de kevesebbet örülök. Téged akarlak a szavadon fogni, holott magamat kellene. Neked esélyed van a szerencsére, én meg a veszteségeim elől menekülök. Na, ha nem is egészen mindegy, de azért menjünk tovább... A távolodó alak egyre kisebbedig a hegy teteje táján nem egyéb, mint parányi közömbös látvány. Zsupán kocsija úgyszintén, amely lent a völgyben robog már ellenkező irányban. (Folytatása következik.)
