Petőfi Népe, 1965. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-01 / 1. szám
Bodor Miklós rajza Elrendeltess Azúr magasság, nem hiányzol, vattázott álom vagy csupán. Dűlőút, aszfalt és sikátor porzik fel lépésem után. Rozsdás világ. Ám fényesebbre tisztuló vágyat tartogat. Huzalok közé tekeredve bogozom ki a napokat. Köröttem e lázverte táj csapzott gallyaival bezár. Bokrosodó szavam a földé, mely itt kínlódik, itt dalol. S ez elrendeltetés alól a halál sem oldoz fel többé. Hatvani Dániel Az induló új élet... Gesztenye illata van már a télnek. Akarom, vagy sem, mint gyermekkorom régi őszei — ez az ősz is a múltban már. De nem siratom. Mégis, hogy szép volt: él emléke még. Ázott tanyák felett már tömött . felhők roskadoznak; e furcsa ünnepét így üli a tél, s szépíti e képet a búcsú percén induló új élet. Antalfy István Sírós az idő, rosszabbul már nem sikerülhetett volna ez a december. Amerre jövünk, mindenütt tócsák, tavak, sártenger, a fák ágairól csöpög a szomorú olvadék. Hol esik, hol ölvad, de a felhők mindenképpen a fejünkig lógnak. Egyszóval rút az idő. Az ember kedélye is lejjebb száll ilyen időjárásban. Talán még a lelke is fázik. Az autóbuszban meleg van. A duruzsoló motor fújja be a forró levegőt. Különösen itt hátul, ahol az ülés fölött villany is van és ahol most Marika tükrébe pillantott, igazított valamit a szemén. Csillog ez a szem, derűs tisztaság ragyog benne, de néha valami homályos bánat felhőzi. Leheletnyi sál a nyakán, világoskék-féle, jól illik a hajához. Barna haján látszik, hogy nemrégiben érintette mester keze. Szemben ül velem, mellette kedves arcú idősebb néni. Csak indulás óta ismerik egymást, ez derül ki a lassan felmelegedő beszélgetésből. A kislányon látszik, hogy szívesen beszél, valami belső feszültséget árul el, olyan kedves idegesség lehet ez, amikor az ember nem fór a bőrében az örömtől és mindenáron beszélni akar. Aztán ahogy egyenesbe lendül, már alig tart szünetet, úgy mondja-mondja a nénikének. — Most vagyok húszéves. Pontosan ezekben a napokban születtem, Pesten. Akkor már az ostrom javában pusztított, az egész ház lenn szorongott a pincében. Anyám ott hozott világra a pince egy sarkában. Orvos nem segített neki, éppen aznap reggel csapta agyon egy akna a ház egyetlen orvosát, amikor az udvaron keresztülment. Anyám két hónapig gondozott engem abban a pesti házban. De nem is annyira ő gondozott, inkább a háziak. Anyám engem nem szeretett sohasem.. Az Utolsó mondatra felfigyelt a kocsi. A mély szendergésből felemelték fejüket az utasok. Volt olyan utas, aki hátrafordult, hogy megnézze a hang gazdáját. „Anyám engem nem szeretett sohasem.’5 Marika is kinézett az ablakon. Éppen egy szikes tó mellett húzott el a kocsi. Libák tocsogtak a víz szélén és varjak lepték el a másik szélét. Északról fúvó szél borzolta a sárga vizet. Aztán Marika újból megszólalt: — Két hónapos koromban ott hagyott a házban. A lakók vettek gondozásba. Először a házmester néni fogadott be, majd amikor a férje meghalt, vidékre költözött és átadott engem Kőváriéknak. Kővári fűszeres, a sarkon volt neki üzlete. Áruja azonban alig maradt, csak feketézéssel foglalkozott, meg csereberélt. Ez volt akkor az üzlet. Két gyermeke volt neki és engem odayett harmadiknak. Jó ember volt Kővári bácsi. — Aztán meghalt ő is. Az özvegye nagy gondok közepébe került, nem is tudott engem tovább tartani, ruházni. Egy ismerős mérnök házába kerültem. Gyermektelen házaspár volt. Fiatal emberek. Zuglóban egy kertes villában laktak. Emlékszem rá, úgy szerettek engem, mint a saját gyereküket. Szép ruhákat vettek nekem és mindenféle játékokat. Moziba is elvittek sokszor. Meg az állatkertbe. ' — Sok-sok viszontagság volt mögöttem, de én mit sem tudtam ezekről. Olyan meleg fészkem volt, hogy azt hittem, ez a családi melegség. De hamarosan kiderült, hogy ez hamis melegség volt..; 5J '— Nem szoktam én hallgatózni, néni kérem. Egészen véletlenül hallottam meg, hogy a mérnök és a felsége a másik szobában beszélgettek. Nem is beszélgettek, hanem inkább veszekedtek. Arra figyeltem fel, hogy a2 asszony hangja csattogott. Ja, elfelejtettem mondani, hogy két évvel előbb született a mérnökéknek egy kislánya. Attól kezdve az asszonynak az lett a kedvence. Engem is szeretett — látszólag —, de inkább a férje törődött velem. Ügy szeretett, mintha apám lett volna. — Nos, ezen a bizonyos veszekedésen aztán rettenetes dolgokat hallottam. Arról volt szó, az asszony azt kiabálta a férjének, hogy engem el kell a háztól távolítani, mert most már teher vagyok, ott van a kis Évike, a saját gyerekük. Én tulajdonképpen ekkor tudtam meg, hogy a mérnök nem az apám és a mérnökné nem anyám. Összeomlott bennem minden. Tessék elképzelni, milyen állapotba kerültem. A mérnökné azt mondta férjének, amikor már nagyon felizzott a veszekedés, hogy ha engem nem távolít el a férje, akkor ő megy el a háztól de viszi a kis Évát is... Én nem is tudtam, hogy mit csináljak. Csak sírni tudtam hirtelen. De azt nagyon. A mémökék nem tudták, hogy mi van velem ... Egész éjjel nem aludtam a félelemtől. Másnap reggel kimentem a kerbe. Kivittem egy éles kést és felvágtam az ereket mindkét karomon. Ügy találtai meg, hogy már félig elvéreztem. Akkor kórház, aztán állami gondozás, majd újból idegen »szülők”. De bennem öszszeomlött egy egész színes világ. Attól kezdve sokáig nem láttak mosolyogni. Nem gyűlöltem én az embereket. Csak féltem, rettenetesen féltem tőlük. Ügy hittem, hogy mindenki ellenség, aki hozzám közelít... Halkan, finoman beszél Marika. Az idős szomszédasszony — mint kiderült: óvónő — gyermekeihez utazik vidékre. Anyósán, szeretettel hallgatja a kislányt. Anélkül, hogy észrevenné, kezét ráteszi annak kezére, nézi a szemét és időnként harap egyet a száján. — Aztán elvégeztem az iskolákat, összeszorított foggal tanultam. A gyors- és gépíródiplomám kitüntetéses. Még le sem vizsgáztam, már volt is állásom. A malomgépgyárban lettem gyors- és gépíró. [3J Közben a kalauznő édességgel kínálja az utasokat. Marika vesz egy desszertet. Csipeget, finoman eszik, beszél. t — Hallottam én addig is anyámról. Többször meglátogatott. Ahogy állásba kerültem, attól kezdve nem ment le a nyakamról. Elmondotta, menynyire szeret engem, hogy mindig is szeretett, csakhát olyan volt az élet, hogy ... Hát igen, valóban olyan volt az élet... — Tudja, kedves néni, hogy ott, a gyárban lettem újra ember. A fiatalok között. Az anyám közben erőszakkal odaköltözött hozzám, mert akkor én már külön laktam. Volt szép lakásom, bútorokat is veszegettem már. Jól álltam, hiszen minden fillért félreraktam. Odajött az anyám ... kellett neki a lánya, aki pénzt keres ... Sűrű könnycsepp gyöngyikéi Marika szemében. Hüppög a hangja, küzd magával. Aztán megvidámodik. — A gyárban nagyon sok rendes fiatal van. Olyan nagyon rendesek a fiúk is, meg a lányok is. Amikor oda kerültem, mindjárt befogadtak. Ennyire otthon nem éreztem magam soha és sehol... Most még vidámabb lesz: Ez is egyenjogúság?! ÜJ GYÖGYTÉNYEZÖT jelentett be dr. Robert Samp, a wiskosini egyetem sebészprof eszszora. Szerinte — a csinos ápolónők erősítik a férfibetegek élniakarását és így elősegítik a gyógyulást. A nagyobb hatás érdekében, hellyel-közzel egy-egy csókot is lehelhetnek a szemrevaló nővérek a páciensek — homlokára. Végre szaktekintély is nyilatkozott ebben a létkérdésben. Láttunk már ezzel kapcsolatban agitatívabbnál agitatívabb filmeket, melyek megnézése után úgy vágyakoztunk a kórházi betegágyba, „mint szomjúhozó szarvas a vízhez”. Valamennyinél tapasztaltuk, hogy a jóképű ápolónők gyöngédségükkel, áldozatkészségükkel, pszichológiai ráhatásukkal, nem utolsósorban puszta jelenlétükkel — csodákra képesek. Hány olyan esetet lehetne összejegyezni az orvostudomány történetéből, amikor nem a bonckés, ricinus vagy gyomormosás hozta vissza az életbe a beteget, hanem egy kedves nővér mosolya. A karikatúra-irodalom is hemzseg olyan rajzoktól, melyek — Aztán Pista ... Ugye Pistáról még nem beszéltem. Mérnök- a gyárban. Energetikus. Nagyszerű teniszező. Rajzol is, már az újság is közölt a rajzaiból. Aztán zongorázik. A zenét nagyon szeretjük. Havonta kétszer operába járunk. Az idén fogok érettségizni. Mert tanulok ám, kedves néni. Az egyetemen könyvtárosképzőbe szeretnék menni. Imádom a könyveket. Együtt olvasunk Pistával, egy könyvet egyszerre olvasunk el és aztán megbeszéljük a tartalmát. A behemót autóbusz úgy úszik, mint egy hajó. Benne vagy hatvan emberi sors. öreg-fiatal vegyesen. Már közeledik az állomás, a nagy város, ahol sokan leszállnak majd. Marika is készülődik, simít egyet-kettőt a haján, kucsmáját helyére teszi, kabátját készíti elő. Aztán még elmondja, hogy Pista szülei ebben a városban laknak. Pista mór két napja itthon van. Ő csak most jön, az ünnepre. Ünnepre? — Holnap lesz az esküvőnk, kedves néni. Pistával... Balogh József az ápolónők varázserejét ábrázolják. Legutóbb olyat láttunk, amelyen az autószerencsétlenség folytán totálfáslizott beteg ágya mellől távolabbra kellett helyezni az éjjeliszekrényt. A gusztusos csípőjű nővérke gyógyító készségeit, mint injekcióstűk, ampullák, pirulák — ezen szokta rendezgetni. Míg azonban a szekrény közel volt az ágyhoz, az izzé-porrá zúzódott beteg mindannyiszor feléledt aléltságából, valahányszor az ápolónő mellette forgolódott, — és egyetlen épségben maradt végtagja, a keze eljárt. NO DE felesleges itt konkrétumokat sorolgatni. Mint az orvostudomány is igazolja, életveszélyben, csinos nővérke közelében minden férfibetegnek megvolt a magához való esze a történelem folyamán. Minthogy ez a dr. Robert Samp ennyire a közvélemény asztalára helyezte az új gyógytényezőt, nem hallgathatjuk el, bogy felfogásának egyoldalúságára felhívjuk a figyelmet. Ha már tudományos aspektusból foglalkozik a csinos ápolónők puszta létezésében rejlő gyógyító hatással, miért ragadt meg a metafizikus szemléletmódban? MIRE FEL vizsgálja e pozitív jelenséget ilyen nagy férfiközpontúsággal? Pont ő, az orvostudor! Nem más ez kérem, mint az ósdi, reakciós felfogás tükröződése. Az a hiedelem, hogy a férfi a teremtés koronája. De hogy dr. Samp megkérdezett volna egyetlen nőbeteget is, vajon rá nem lenne gyógyító hatással egy szép deltas ápoló f iv é r... — arról árva szó sincs a nagy horderejű kinyilatkoztatásban. Hogyan... Ez talán fel sem tételezhető? Hagyjuk csak, hagyjuk, kérem. Nem akarjuk elkiabálni, de valami atavisztikus sugallat következtében tartunk ott ma is, hogy csak az ápalónőképzést forszírozzuk. Mert így jobb — a férfiaknak. De ha már így élére állította a kérdést az orvostudomány, itt az ideje, hogy leszámoljunk ezzel a csökevénnyel. A női egyenjogúság nevében követeljük: A beteg nők élniakarásának elősegítése, sikeresebb gyógyulásuk érdekében kezdjük meg az ápoló f iv é r-képző tanfolyamok szervezését! Tóth István „Nemsokára virrad” — gondolta még félálomban, s elnyomta az igazi ónos fáradtság. Eent a városban pedig a nagy sárga épület elé még többször befordult reggelig a gyorsjáratú, katonai autóvá előlépett, gépállomási kocsi. Fényesóvója tompán pásztázta a hajnalra ismét leszálló ködöt. Mintha azt akarná szétkergetni futkosásával, dühös berregésével. XXX. Halk szöszmötölésre ébredt. A háziasszony sündörgött a szobában. Az éjjeliszekrényen friss kávé gőzölgött, mellette pirítás kenyér illatozott mycsiklandóan. — Ha meg nem sértem a doktor urat, egy kis reggeli. Az éjszaka későn tetszett hazajönni, biztosan jól fog esni a meleg, Annuskának is így szoktuk. — Volt itthon? — Az Annus? Az este hazajött egy fél órára néhány holmijáért. Kereste a doktor urat. Még csodálkoztunk is, hogy egy helyen vannak, mégse tudnak egymásról. De mondta, hogy biztosan külszolgálatos, No, még ilyet se hallottunk. Biztosan ez a forradalom, ugye? Mert most ölik egymást az emberek. Kenyeret is alig kapni, pedig sütnek a pékek, de hát elhordják az élelmet Pestre. Nincs a boltban egy kis só, egy kis gyufa, liszt és miegymás. Akinek volt pénze, csak vitte. Teli vannak a spájzok, néhol tán egy évre való holmi is van. De a boltok üresek. Stelázsipapírt kínál a boltos, meg cipőpertllt. Kell a csudának! De van olyan bolond, aki azt is viszi, csakhogy a pénze el ne vesszen. Attól félnek, hogy nem lesz értéke a pénznek, úgy mint negyvenötben. No, nekünk nem kell félni. A mi pénzünket nem volt nehéz elkölteni. Ahol három evő és egy kereső van a háznál... Karsai nem volt beszédes kedvében, de azért érdeklődéssel hallgatta az asszony szavait. Üj dolgok voltak ezek előtte. Egy kis család mindennapi gondjai. Bizony, ők unhatják már a legjobban. Ahol a tartalék mindig csak annyi, hogy legfeljebb egy hónapra, a következő elsejéig elég. — A fatüzelőnk is fogytán — panaszkodott a néni —, az este
