Petőfi Népe, 1965. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-07 / 5. szám
eAjoiűso fs3> GiuCtiGCiCDSri A Kiskunhalas! Városi Tanács peres ügyeinek intézése Hó és napsütés Tréfálkozik velünk az idő. Eddig áprilist tartottuk szeszélyes hónapnak, de most már elmondhatjuk ezt a decemberről, sőt a januárról is. Nézzék csak ezt a ragyogó víztükröt, ugye tavaszt idéz? S el is hinnénk a képről ítélve, ha a parton üldögélő leány lábai elé nem terített volna — mint egy hófehér jegesmedvebőrt — valódi havat a változó kedvű természet. (Pásztor Zoltán felvétele.) Ismét tevékenyek Ószölősi új esztendő A lomtárakba, kamrákba kerültek a petróleumlámpák és a mécsesek Bácsszőlős ószőlősi részén. Az ittlakók ugyanis megkapták az idei év első — és talán a legértékesebb — ajándékát, bevezették a villanyt. A helyi tanyai iskola vezetői most a televíziókészülék megszerzésén fáradoznak, hogy a hosszú téli estéket itt is kellemessé tegye a technika vívmánya. tudtuk, hogy ez a munka közel 300 forintba került!) A körívű, pirosmezős-fehérsávos 2,5 milliméteres vaslemez a járda szélén hevert összegörbítve. Jól látszott rajta, hogy ezúttal nem teherautó sodorta le a helyéről, hanem vandál kezek végeztek rajta erőművészetnek is beillő munkát. Valóban! Micsoda erő, vagy még inkább Érdekes probléma megvilágítását tűzte napirendjére a Kiskunhalasi Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. A tanács jogi irodájának vezetője beszámolt arról, hogyan működött az iroda az elmúlt év során, menynyire voltak eredményesek azok a peres ügyek, amelyekben a tanácsi vállalatok és intézmények al- illetve felperesként szerepeltek. Természetesen a beszámoló nem törekedhetett teljességre, hiszen egy év alatt 1964-ben összesen 102 ilyen ügyet intéztek el, amelyek közül nem egyben igen nagy összegek sorsáról döntöttek a bíróságok. A peres ügyek közül néhányat kiválasztva, a beszámoló érzékeltetni kívánta azokat a nehézségeket, amelyek egy-egy esetben tornyosulnak a jogi iroda dolgozói elé, s ezzel mintegy vázlatát adta annak a munkának, amely tanácsoknál az állami érdek, a társadalmi tulajdon védelmét szolgálja. Csupán a legérdekesebbeket és legtanulságosabbakat ismertetjük itt. Legnagyobb összegről abban a perben volt szó, amely a Bács- Kiskun megyei Építőipari Vállalat és a Kiskunhalasi Városi forgalmi jelzőtábla, vagy buszmegállóknál létesített „topogó” drótszövetű üvegtáblája. de akár csak egyetlen védtelen fenyőfácska is a Bethlen körúton, vagy a Szabadság téren. A TETTENÉRT rongáló minden bizonnyal elnyeri majd megérdemelt büntetését. V, I. Tanács között zajlott le. Az említett vállalat ugyanis egy kórházi mosoda építését vállalta el Kiskunhalason, de a szerződésben megállapított határidőt nem tartotta be. A tanács — a jogi irodán keresztül — a bírósághoz fordult, és kérte, kötelezzék a kivitelezőt a késedelmi és a hiánypótlási kötbér megfizetésére. A megyei döntőbizottság végül is 30 ezer forintot ítélt meg a tanácsnak. A Legfelsőbb Bíróságot is megjárta az az ügy, amelyben Fehér Imre kiskunhalasi lakos lépett fel 60 ezer forint kártérítési követeléssel a tanács ellen. Tanúkkal akarta bizonyítani, hogy 1946-tól 1950-ig a tanács jogelődjénél, a városi elöljáróságnál dolgozott, de mivel az SZTK-ba nem jelentették be, eS az idő a nyugdíj szempontjából elveszett. Bírói egyezséggel végül is megállapodtak kilenc hónap elismerésében, s így egy év híján ki van a tízéves szolgálati idő. Amit hiányolunk a beszámolóból, annak rövid elemzése, hogyan illeszkedik bele a jogi iroda az egész apparatus munkájába, szaktanácsaival, felvilágosító munkájával miként kapcsolódik a különböző osztályok, csoportok tevékenységéhez. Arról is említést tehetett volna a beszámoló, hogy a jogi iroda munkáját hogyan és mennyiben segíti a tanács végrehajtó bizottsága. Mindezek ellenére a beszámoló meggyőz bennünket annak a munkának a fontosságáról, jelentőségéről, amelyet a jogi iroda folytat. A felsorolt esetek tanúsítják, hogy igen komoly, jelentékeny összegek azok, amelyeket az iroda dolgozói sokszor igen bonyolult, aprólékos jogászi ismereteket igénylő ügyekben biztosítanak a Kiskunhalasi Városi Tanácsnak, az államnak, a népgazdaságnak. (Tudósítónktól.) A napokban tartotta meg ülését a Géderlaki önkéntes Tűzoltó Testület vezetősége. Először a tavaly elvégzett munkát vette számba. A vezetőség tagjai elégedetten állapították meg, hogy a testület tagjai szép sikerrel szerepeltek a járási versenyen, ahonnan az első díj címén egy kocsifecskendót hoztak el. A megyei versenyen való jó szereplésük jutalmául motorfecskendöt, egyenruhákat és személyi jutalmakat kaptak. Később azonban, az a tény, hogy a testület parancsnoka lemondott tisztségéről, rányomta a bélyegét a további tevékenységre. Molnár János vb elnök személyében most új parancsnok került a testület élére. Ez a gond tehát megoldódott. A vezetőség jól átgondolt célkitűzéseivel — elsősorban a téli oktatás megszervezése, néhány rendezvény, baráti összejövetel stb. — arra törekszik, hogy az 1965-ös esztendőben régi hírnevéhez méltóan munkálkodjon a helyi tűzoltó testület. A feladatok meghatározása után személyszerint kijelölték a végrehajtásért felelősöket, s a vezetőség tagjai kivétel nélkül szívesen vállalták a munkát. A szükséges szertárjavítási munkákat a közeljövőben, még az év elején elvégzik. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyéi tanács lapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel. Kiadja a Báes megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei István igazgató. Szerkesztőség: Kecskemét, Városi Tanácsház. Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19, 25-16. Szerkesztő bizottság: 10-38. Vidéki lapok: 11-22. Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér l/a Telefon: 17-09. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dtj 1 hónapra 13 forint. Bacs-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét — Telefon: 11-85. Index: 23 065. G. S. ÁTADÁS ELŐTT A megye építőipara új, igen fontos szociális létesítménnyel gazdagodik még az év elején. Már folyik a műszaki átvétele a Bács-Kiskun megyei Építési és Szerelőipari Vállalat 180 dolgozó elhelyezésére alkalmas munkásszállójának. A szobákat kettő-három és négy személy részére rendezték be. Minden szobához mosdó- és öltözőfülkét építettek. Elméletenként van étkező- és ételmelegítő helyiség. Az épületben könyvtár, olvasóterem, társalgó áll a munkások rendelkezésére. A munkásszállóba február 1-én a vállalat 96 — jelenleg albérletben lakó — dolgozója költözik be, március elejére pedig előreláthatóan teljesen megtelik. Képünkön a műszaki átvétel alatt álló munkásszálló, amely egyébként úgy épült, hogy szükség esetén bővíteni lehessen. Jg-AJE» KÖZBEN Rontópálok HÓNAPOK ÖTA járom a kecskeméti utcákat, tereket, hogy statisztikát készítsek a megrongált, vagy éppen teljesen hasznavehetetlenné tett köztulajdonokról. S most, hogy elkészült, igen szomorú eredményekről tanúskodik ez a kis számvetés. Hadd említsek csak néhány dolgot a sok közül. A városi buszmegállóknál nem rég létesített úgynevezett ■„topogók” (hullámlemezes, csővázas, üvegfalú várók) dróthálós üveglapjait sok helyen kicsúzlizták, de az üveglapokat tartó sárgarézkeretet is sok helyütt „leszerelték”. Ugyancsak a buszmegállókhoz tartozó zománctáblák zömét összeverték, elgörbítették. A parkokat díszítő és a virág- és fűágyakat védő, vaspálcikákból ízlésesen elkészített kis rácsokat elgörbítve a szó szoros értelmében a földbe taposták. A forgalmi jelzőtáblákat — mintha csak papírból lennének — összehajtogatják, vagy letépik a betonba ágyazott csőoszlopról, „jobb esetben” azzal együtt a földig Jiajlítják. Azok, akik ilyen és hasonló pusztításokra vetemednek, nem is gondolnak arra, milyen summás károkat okoznak szocialista társadalmunknak, népgazdaságunknak. Egy-egy „topogó” például tízezer, egy buszmegállót jelző tábla ezer. a kis vasrácsok folyómétere 200—250, a forgalmi jelzőtáblák darabja 500—800—1000 forint. (Ez utóbbiból a városi tanács építési és közlekedési osztálya az idén száznegyvenet helyezett el a város területén, s ennek 20—25 százalékát havonta kell „felújítani’.) A MINAP IS találkoztam egy alaposan megrongált forgalmi jelzőtáblával a Kéttemplom-köz elején, pontosabban a Bőr és Cipőkellék Ellátó Vállalat elosztója előtt. (Azóta megjavították, helyreállították, de megütések kellettek ahhoz, hogy a tartóbilincsekre szegecseit táblát csak úgy, egyszerűen le lehessen „tépni”? — tűnődtem egy darabig, de azután arra gondoltam: vajon nem látta, nem vette észre senki ezt az egyébként nem kis zajjal járó „munkát”? Ma sem tudom elhinni, hiszen a város egyik eléggé forgalmas helyén történt. Megvizsgáltam a „lecvikkelt” négy darab 6 milliméter átmérőjű acélszegecset, s ismét meggyőződtem arról, hogy a jelzőtáblán végzett munka alapos volt. Ám, ha az illető „vadember” óvakodott a feltűnő lármától, legalább 30—40 percre volt szüksége, hogy a szegecseket — tegyük fel, a körívű vaslemez ide-oda hajlítgatásával — leszakíthassa. Felmerül a kérdés: Vajon a rongálóknak — s általában minden rongálónak! — mi öröme telik abban, ha valamit, ami éppen a köz tulajdona, tönkre tehet? Mi „inspirálja”, mi kényszeríti arra, hogy törjön, zúzzon, pusztítson mindent, ami az útjába akad? A komisz vére hajtja, vagy a virtus áll benne tótágast olyankor? Megfoghatatlan. Még az ittasság sem figyelembe vehető mentség, enyhítő körülmény a rontópálokkal szemben, hiszen vannak olyan részegek, akik bármilyen mélyen néztek is poharuk fenekére, szelídek maradnak. Nehéz lenne meghatározni, hogy a rontópálok természete mihez hasonlítható, egy azonban bizonyos: ha másként nem megy. társadalmi összefogással kell felvenni a harcot ellenük, mert nem érdektelen, milyen álláspontot foglalunk el a köztulajdon védelmében. Ne kímélje őket senki, ne menjen el mellettük szó nélkül, hiszen csak szőkébb hazánkban, Kecskeméten is, sok-sok tízezer forintos károsodástól óvhatja meg a nép vagyonát, lettlégyen az
