Petőfi Népe, 1965. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-24 / 20. szám
Az elnök beszámolóját tartja. zetésével tevékenykedő ellenőrző bizottság nem tölti be kifogástalanul a tisztét... Az Ünnepi hangulatra az teszi fel a koronát, hogy a tsz hét, ma is dolgozó alapító tagjának az elnök 500—500 forint jutalmat ad át. A fergeteges taps azt is kifejezi, hogy a keményen helytállni tudók immár harmincszor annyian vannak, mint tizenöt esztendeje. Tarján István tájékozatlan vendég számára is izgalmassá válnak az adatok, a megokolás, elnöki érvelés, mert fokról fokra, részletről részletre kiderül, hogy 1964-ben a Táncsics Termelőszövetkezet ugrásszerűen fejlődött. A csaknem kétezer holdas gazdaság példáui a szántóterületének 26 százalékán termesztett kenyérgabonából 5 mázsával nagyobb átlagot takarított be, mint tavalyelőtt; őszi búzából a 12,32 mázsa átlagtermés még a tervezettet is fölözte. Ugyanígy a kukoricával is „megcsúfolták” tervüket, mert az abban szereplő 20 helyett 25,15 mázsát takarítottak be egy-egy holdról, csaknem nyolc mázsával többet, mint az előző évben; silókukoricából a 211 mázsás átlagukkal pedig az 1963-as eredményük kétszeresét még 16, a tervükben szereplő mennyiséget pedig 51 kilóval fejelték meg. És sorolja az elnök a többi növényféleséget is, amelyek közül az átlagtermés csak a napraforgónál volt kevesebb a tervezettnél, de mindegyik növény terméshozamának az adatai úgy festenek az előző éviek mellett, mintha egy másik közös gazdaság 1963-as eredményeihez hasonlítaná Kancsár Ferenc őket. S valóban így van: másfajta szövetkezet volt a Táncsics még két esztendeje; a több mint egy A gyűlölet áldozata ment a húst mérő Hefler Józsefhez és követelte, hogy neki soron kívül adjon húst. Hefler nem volt hajlandó kivételt tenni. Molnár drasztikus szavakkal szidalmazni kezdte Heilert, majd poíonvágta. A fiatalember azonban a nála jóval idősebb virtuskodónak nem ütött vissza. Valamivel az eset után érkezett meg Nagy József, aki közben már hallott a történtekről. Egyenesen az istállóban ülő Molnárhoz ment és felelősségre vonta. Ebből perceken belül heves vita kerekedett, majd ütlegelni kezdték egymást. A húsért sorban állók azonban hamarosan szétválasztották őket. Látszólag ellenséges szándék nélkül hagyta el mindkettő az istállót s egymás után haladva mentek az udvar hátulja felé. Az elöl lépegető Molnár azonban, mikor arra a helyre ért, ahol a birkákat levágták és megnyúzták, az ott levő kispadról hirtelen felkapott egy hatalmas kést és szembefordult a gyanútlan Nagy Józseffel. „Na, most gyere” — lihegte a boszszúra szomjas éjjeliőr. A viszonylag fiatal Nagy pedig — erőfölénye tudatában — megindult a kitartott kés irányá-. ba. Ebben a pillanatban azonban Molnár egyetlen mozdulattal beledöfte a 28 centiméteres, borotvaéles kést a szerencsétlen ember oldalába. A gyilkost letartóztatták, az áldozatot pedig igen súlyos állapotban szállították a bajai kórházba. Segíteni sajnos, már nem tudtak rajta, műtét közben meghalt. Molnár az eset után egyáltalán nem a megbánás hangján nyilatkozott. A tsz-udvarán szaladgálva szinte elégedettséggel kiabálta, hogy „megadtam neki”. A megyei bíróság dr. Lengyel büntetőtanacsa hét évi szabadságvesztésre ítélte Molnár Istvánt és öt évi időtartamra eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Enyhítő körülményként értékelte magas korát és büntetlen előéletét. A védő enyhítésért, az ügyész pedig súlyosbításért jelentett be fellebbezést, az ítélet t?hát nem jogerős. G. äS. A f old mű ve§szö vet kezeli étterem hatalmas helyiségében feszült a figyelem. A bácsalmási Táncsics Tsz tartja zárszámadó közgyűlését, — kétszáztizenegy gazdája hallgatja elnökét, Kancsár Ferencet, miután Szalma Mihály íőagronómus megnyitotta a nevezetes összejövetelt. Mert valóban az, nevezetes, hiszen — ha változó összetételben is — a „táncsicsisták” immár a tizenötödik alkalommal ülnek össze közös számvetésre. Másfél évtizedes jubileumi ünnepségük is tehát a közgyűlés, s hogy nem csupán formálisan ünnep — ez már látszik az arcukon, a szemükön. Derűsek vonásaik, a tekintetük, felemelő a hangulatuk. Az elmúlt év közös erőfeszítéseinek végeredményét ismeri már mindegyikük, egyéni jövedelmükből következtettek rá, de tanulságos megtudni, hogy a gazdálkodás egészének melyik „mozaikkockája” volt fényesebb, melyik kevésbé az, vagy éppen ats összképbe nem illő. Figyelnek hát a férfiak, s a közöttük el-elpöttyentve, a fal melletti székeken pedig egytömegben ülő asszonyok — nem szimpla kíváncsisággal, hanem értelmes érdeklődéssel, a sorsuk alakulását kísérő megfontolt mérlegeléssel. S az elnök mondja a körültekintésről tanúskodó, a lényegre mutató beszámolót. A mércével kezdi; pártunk Központi Bizottsága 1962 márciusában hozott határozatának, majd a két évvel későbbi mélyreható elemzésének, s a távlatokat megcélzó útmutatásának rövid ismertetésével, s ezekhez, az országos gazdaságpolitikai célkitűzésekhez méri az elmúlt évben kifejtett ténykedésüket. Csakhamar az idecsöppent (Jegyzőkönyvvezető megjegyzése: Az Árpád gyerek furcsán viselkedik. Hónapok óta vasvillaszemekkel néz apjára az értekezleteken. Egyszer az öreg rá is szólt: „Valami nem tetszik, kisfiam?” — és közben jelentősen az Al-Sámánra sandított, aki aznap elnadrágolta Árpádot. Ügy, hogy a legközelebbi ülésen csak állni tudott szegényke.) 890. esztendő, folytatólagosan az 1322. értekezlet Álmos: — Meg kellene hát beszélni, hogy is legyen hát ez a honfoglalás. Elszúrni nem lehet, mert egy ilyen kis nép csak minőséggel versenyezhet a népvándorlásban. Ki merre indul? Példáid, te, Tas fiam. Jó lesz, ha azt a fényes folyót követed? Tas: — Inkább Ond menjen oda. Az ő lába hosszabb. Én már Etelközben is megjártam... Beleléptem ... (Törzsfők kuncognak). Álmos: (feddően) — Ejnye, ejnye, fiaim, nem nevetség ez!... Nahát akkor neked megfelel, Ond? Ond: — Bánom is én, csak induljunk már. Álmos: (megróvóan) — No, nézd csak a taknyost. Még hőbörög. (Al-Al-Sámánra hunyorít, aki Ond-ot „ápolásra” hurcolja markos honfoglaló jelöltekkel. Nemsokára hallatszik messziről Ond sziszegő, fojtott káromkodása. A törzsfők megszeppennek.) Álmos: (élénk elégedettséggel) — Látom, Huba, te szeretnél arra a folyó mentén útra kelni... Huba: (rajongással teli sietséggel) — Naggyon! Álmos: (Ijedten pislant a homokórára) — Szent íz! Felfal az asszony. Megint kihűl a lémázsára csökkent, amiben némi szerepet játszott a szempergető viharos időjárás is. A lucernát a mezei pocok nagyfokú kártétele miatt 50 holdon ki kellett szántaniok. A muharszénát nem sikerült hiánytalanul betakarítaniok. évtizedig csak veszkődő gazdaság a korábbi hibákat még tavalyelőtt is nyögte, — de már szilárd alapokat létesített ahhoz, hogy hatalmasat lépjen fölfelé. Ezt bizonyítja a fő ágazat, az állattenyésztés eredményessége is, amelynek árbevételi tervét — 4 és negyedmillió forintot forgalmazva — 116,2 százalékra teljesítették. Ebben a tekintetben országosan is az elsők közé sorolja a tsz-t az, hogy a szántóterület minden holdja után a felvásárló szerveknek 139 kiló húst adtak át közfogyasztás céljaira, 43 kilóval többet, mint egy évvel korábban. Minek köszönhető mindez? A növénytermesztés ismertetésénél az elnök a korszerűbb agrotechnikai módszerek alkalmazását emlegeti. Az állattenyésztésben nagy gondot fordítottak a marhahizlalásra, aminek eredményeként a tervezett 405-tel szemben összesen 469 mázsa állatot — 90—95 százalékban exportminőségben — adtak át a felvásárlónak. Az anyakoca-állomány biztosítása végett két állami gazdaságtól negatív állományból származó 80 süldőt, illetve 50 előhasi kocát vásároltak. A tervükben szereplő 642- vel szemben így jutottak 932 malachoz, és ezáltal lehetővé vált számukra, hogy hízóalapanyag-vásárlására nem kellett félmillió forintot kiadniok, mint a korábbi években. Akadtak persze hibák, hiányosságok is — de nemcsak a tsz vezetőinek és gazdáinak a magatartása folytán. A betakarításhoz például két rossz kombájnt kaptak, s amire ezeket sikerült kicseréltetniök, az őszi árpa kezdetben mutatkozó 18— 19 mázsa átlagtermése 15,12 vés! Látjátok, hogy elhúztuk az időt... (Jkvvez.-höz) Írja. A honfoglalás részletmunkálatait folyamatba tettük. Értekezlet berekesztve... 896. esztendő, folytatólagosan a 3455. értekezlet. Szigorúan bizalmas! Árpád: — Srácok. Ez így nem mehet tovább! Tizedik esztendeje értekezünk a honfoglalásról, s ott vagyunk, ahol el se indultunk. Nézzetek a tükörbe. Valamennyien megőszültünk mór. Idős korban nehezebben megy egy honfoglalás... Az öreggel valamit tenni kell. Apám, nem apám; — a Haza üdve mindenekelőtt. Fő-Sámán kartárs! Maga ért ehhez. Intézze el Álmos tatát. (Kacsint) Maga ért ehhez!... Mindegy, hogyan, csak ne legyen politikai színezete az ügynek. Jó? (Fő-Sámán bólint. Honfoglaló bajnokokkal el. Árpád apánk folytatja.) — Egyeztessük össze az óránkat. Aszongya, hogy aszongya. Most 7 óra 25 perc 40 másodperc. Rendben? Indulás. Irány Verecke! Törzsfőnökök pajzsra emelik. Kórusban: — Ez a mi emberünk! Erről még hidat fognak elnevezni Budapesten. (Nekivág az egész magyar vezetőréteg és a dolgozó nép a Vereckei szorosnak, amely valóban szoros volt, de a honfoglalók még nem voltak olyan kövérek, hogy át ne fértek volna rajta.) ¥1 ol vannak azok a szép előidők?! Hol • • • “ * vannak olyan alapos értekezletek, mint az Álmoséi, melyekért oly szomorúan kellett fizetnie? Sajnos, ma már kihalóban vannak az értekezletek! Tóth István Egyszóval: az elnöki beszámoló fényt derít rá, hogy a közös munkálkodás eredményességének volt árnyoldala is. — de sokkal kisebb mértékben, mint korábban. Végeredményben az egy hold redukált szántóra vetített gazdálkodási eredményük a tavalyelőtti 1434-ről 1978 forintra, közös vagyonuk a nem egészen 11 millióról több mint 12 millió forintra, a szövetkezeti gazdák átlagjövedelme pedig 12 600-ról 16 284 forintra emelkedett. S ami igen nagy szó: vetőmagra is tartalékoltak 147 ezer forintot. E nagyszerű fejlődésnek természetesen nemcsak a korszerű termelési eljárások alkalmazása képezi az eredőjét, illetve ennek mélyebb okai vannak. Kancsár elvtárs ezekről nem sokat beszél, de a hozzászólók nem fukarkodnak annak megállapításával, hogy a szakvezetés — élén a 4 esztendeje ide került elnökkel — kitűnően megállta helyét, amit az elnök azzal viszonoz, hogy elgondofásaikkal semmire sem mentek volna a vezetők, ha a szövetkezeti gazdák nem szorgalmasak. S ha nem segítette volna őket a 41 tagú pártszervezet. És ha a Batizfalvi Jánosné ve-Kötekedő, izgága embernek ismerték Madarason Molnár Istvánt, aki — hogy a szokásos közmondással éljünk — még az eleven fába is belekötött. A termelőszövetkezetben, ahol már évek óta dolgozott, az emberek eleinte inkább nem válaszoltak durvaságaira, csakhogy békesség legyen. A 76 éves Molnár éjjeliőrként tevékenykedett a madarasi Dózsa Termelőszövetkezetben. Nem egy alkalommal összeveszett az állatgondozókkal, takarmányosokkal, s szinte kereste az alkalmat a veszekedésre. Ez a hajlama, természetének ez a rossz oldala mindinkább megnyilvánult, ha ivott. Márpedig Molnár István nagyon szerette az italt s alig telt el nap, hogy ne öntött volna fel a garatra. Akkor is ittas volt, amikor 1962. őszén egy egészen jelentéktelen ügy miatt összeveszett a nála is idősebb Bartos Józseffel — aki szintén a Dózsa Tsz tagja — és arcul ütötte. A többiek tudták, hogy Molnárnak nem volt igaza s természetesen helytelenítették a pofozkodást. Tudomást szerzett az ügyről Nagy József 34 éve tsz-tag is és pirongatni kezdte Molnárt, aki az első szónál már magas hangon kezdte. Vitába keveredtek, s ennek során Nagyot is arcul ütötte Molnár. Az inzultus verekedéssé fajult, de pillanatokon belül szétválasztották őket. Az ellenségeskedés, a gyűlölet azonban — különösen az éjjeliőr részéről — még az eset után is megmaradt bennük. A hetven éven felüli Molnár azt hangoztatta, hogy egyszer még leszámol Nagy Józseffel. Az eset napján, 1964. július II-én birkákat vágtak a termelőszövetkezetben és a húst a tagságnak mérték szét. A nap legnagyobb részét — bár külön-külön — Molnár is és Nagy is italozással töltötték és amikor a késő délutáni órákban a tsz-hez mentek, már ittas állapotban voltak. Molnár délután hat óra körül jelent meg a helyszínen, hogy mint éjjeliőr szolgálatba lépjen. Meglátta a tsz-tagokat, akik húsért álltak sorba, de őket megkerülve, soron kívül oda
