Petőfi Népe, 1964. december (19. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-09 / 288. szám

VIII. Művész- és újságíró-találkozó Poznanban [ Ha kiléptek a börtönkapun... Poznanban többször jártam az újságolvasók klubjában. Itt a világ valamennyi sajtóorgá­numát lehet olvasni, kellemes, fűtött teremben, ahol kávét szolgálnak fel. Egyébként a klubban is lehet vásárolni új­ságokat, könyveket, levelezőla­pokat. Népszabadságot már a reggeli órákban elkapkodják, nehéz hozzájutni. Poznanban sok magyar jár, nem beszélve arról, hogy sokan tanulnak is magyarul és szívesen olvassák a magyar párt központi lapját. Egyre több ilyen klubot hoz­nak létre országszerte. Már olyan középnagyságú városok­ban, mint Gnieznó is van ilyen klub. Hétköznap '’előtt jártam ott, és mégis f ip számú olvasóval talál' A poznani ú. ..úzban ép­pen ottjártamkor nyitották meg Zygmund Saláta kiállítását. A művész rézkarcai, fametszetei nagy sikert arattak, sok látoga­tót vonzottak. A tájképek áb­rázolásának kiváló mestere. Le­nyűgöző realitással jeleníti meg a lengyel falusi életet, a tava­kon ringó vitorlásokat. A megnyitón a művész szá­mos barátja, valamennyi poz­nani lap munkatársa megjelent. Az egyik kerek asztalnál An- teniewicz Zdzislaw-val a Ga- zeta Chlopska tördelőszerkesz­tőjével beszélgettünk szakmai problémákról. A társalgás an­nál is könnyebben ment, mert újságíró kollégám jól beszél magyarul, magyar felesége van, otthon csak magyar a társalgási nyelv. A művész valamennyi látoga­tót megvendégelt. Szendvicset ettünk, vodkát és jugoszláv bort ittunk. Odajött hozzánk Zyg- munt Saláta is. A tehetséges grafikus igen szerényen nyilat­kozott munkásságáról. Mint mondta, ez a tizedik kiállítása. Beszélgetés közben a külön­böző művészeti irányzatokra terelődött a szó. Saláta a rea­lizmus híve. — Azért is szeretik — ma­gyarázta a Gazeta Chlopska tördelőszerkesztője. — Tudja itt nálunk Lengyelországban egy-két évvel ezelőtt még na­Mintha a régi világ­ból felejtették volna itt a kis földszintes há­zat a Wesselényi utcá­ban. Tőle egy-egy ha- jításnyira a Rákóczi út neonfényes portáljai, másik irányban meg a Nagykőrösi utca üzlet­sorai. A télesti ragyo­gásból fázósan búvik félre az öreg ház, két ódon üzletecskéjével. Az egyikben régi és modern hangszerek ad­tak találkozót, de kint­ről olyan a hangulata a kis boltnak, hogy az ember önkéntelenül fü­lel: Mikor kezd muzsi­kálni valami láthatat­lan zenélőöra? A másik üzlethelyi­ség — műhely. A ki­hajtott ajtó egyben cégtábla is. A ráfestett cipők szöveg nélkül is tanúsítanák, hogy Nagy gyón sok absztrakt kiállítás volt. Most már egyre csökken a számuk. Szerintem a jövő­ben még jobban kiszorul a mű­vészeti törekvések köréből ez az irányzat, hiszen közönsége sincs már, vagy legalább is nagyon kevés. A fiatalok is mindinkább a realista, az érthető művészet iránt érdeklődnek. Kinek kel­lenek ma már azok a kaotikus mázolmányok. Nézze, milyen sokan összejöttek ezen a kiállí­táson. A realista irányzat győ­zelme ez. Elmondták, előfordult, hogy Saláta egyik kiállításának meg­nyitóján még az utcán is szo­rongtak, mert a hatalmas tö­meg nem fért be. A művészt elhívták, hiszen rajongói közül mindenki akar egy pár szót váltani vele. Bú­csúzóul elmondta, hogy Ma­gyarországon is szeretne kiállí­tást rendezni. Ennek bizonyára nincsen különösebb akadálya. — Egy ilyen kiállítás Ma­gyarországon még közelebb hoz­za a két népet egymáshoz. Tud­ja, nálunk Lengyelországban nagyon ápolják a lengyel—ma­gyar barátságot. Poznanban a lengyel—magyar barátság tár­saságnak öt köre van. Van olyan kör, amely 900 tagot számlál. Minden évben kirándulásokat szervezünk Magyarországra. A társaságnak átlag 300 tagja lá­togat el önökhöz, a Balatonra, Budapestre és a gyönyörű ma­gyar tájakra. Április 4-e táján magyar kultúrnapokat rende­zünk. Ilyenkor magyar kiállítá­sokat nyitunk, hangversenyeket rendezünk magyar zeneművek­ből — tájékoztat Antoniewicz Zdzislaw. A kellemes baráti találkozó után este visszatértem szállo­dámba és nézegettem a legfris­sebb lengyel lapokat. A Pozna­ni Magazin c. lap egy képes oldalon számolt be a poznaniak magyarországi nyári látogatá­sairól. A cikk végén valameny- nyi lengyel barátunk azt a re­ményét fejezi ki, hogy a jövő nyáron ismét ellátogat hozzánk. (Folytatjuk.) Kereskedő Sándor Et. Károlynak ez az utolsó éj­szakája a börtönben. Egy évet töltött itt, másfél évi börtönbün­tetéséből egy fél évet elenged­tek. Pontosabban: büntetés ki­töltésének lejárta előtt egy har­maddal feltételes szabadlábra helyezik, a börtöntanács hatá­rozata alapján. Ezalatt a fél év alatt már nem rab, de még nem Is szabad ember. Köteles meg­határozott időszakonként jelent­kezni a rendőrségen, és maga­tartását bizonyos szabályok kor­látozzák. Soha többé — Nem kerülök vissza többé a börtönbe! Jó lecke volt, de elmaradhatott volna. Most már rájöttem, hogy milyen drága kincs a szabadság, soha nem kerülök szembe a törvénnyel! — szabadkozott a börtönben töltött utolsó napokon R. Ká­roly. A börtön parancsnokai, a ne­velőtiszt, akik a büntetés letöl­tése alatt alaposan megismerték R. Károlyt, úgy vélekednek, hogy hihetünk neki. Ez az em­ber, akit annak idején üzemi lopás miatt ítéltek el, nem vá­lik majd visszaesővé. — Mihez kezd, ha szabadul? — faggatom. — Visszamegyek a gyárba, dolgozni! — válaszolja nyugod­tan, mintha a világ legtermé­szetesebb dolga lenne, hogy az a közösség, amelyet megkáro­sított, ismét befogadja. R. Károly valóban nyugodt lehet: A felesége, amikor leg­utóbb meglátogatta őt a bör­tönben, elmondta, hogy járt a gyárban, beszélt a személyzeti osztály vezetőjével, aki meg­ígérte, visszaveszik a férjét. R. Károlynak azonban, nemcsak ebben van szerencséje, hanem abban is, hogy a felesége, akire pedig szégyent hozott, a börtön ideje alatt is kitartott mellette. — Pedig szegénynek sok ke­serűséget okoztam — mondja most lehajtott fejjel R. Károly. — Bizony, neki vajmi kevés haszna volt abból, amit én a máséból elvettem. Azt is épp­úgy a haverokkal szórtam el, mint a keresetemet. A felesé­gem sokszor alig tudott enni adni a két gyereknek. Hálás va­gyok neki, hogy megbocsátott, és mindent elkövetek majd, hogy a későbbi életünkkel kár­pótoljam .. i Még mindig sok a visszaeső A büntetésvégrehajtás nagy tapasztalattal rendelkező tiszt­jei azt mondják, hogy nincs el­ítélt, aki első ítélete során ne tenne szent fogadalmat, hogy soha többé nem kerül börtön­be, s a visszaesők is újra és újra megfogadják, hogy azután nem kerülnek többé összeütkö­zésbe a törvénnyel. Mégis, a statisztika azt bizonyítja, hogy a visszaesők száma nem csök­ken jelentősen. Mi az oka an­nak, hogy a sok fogadkozást nem igazolják a tettek. Miért éri el a börtönbüntetés a kelle­— Már dédunokák is. — Felesége él még? — Ketten éldegélünk már magunkban. Va­gyont nem szereztem, csak egy kis fedelet a fejünk fölé. — Megvan a rendes havt átlagkereset? — Meg, csak tudjak dolgozni... Nemrég hosszabb időt töltöttem kórházban. A szívem­mel, gyomrommal van baj. — Szövetkezetben nem lett volna jobb? Mégse lenne ilyen egyedül. — Öreg vagyok már ahhoz. Annyit keresek így, amiből megélünk... Bár az orvos azt mondta, nem szabad dolgozni. .. De hát csak nem most hagyom ab­ba? Hatvan év után?... ténél kevésbé egyik fő célját, a javítást, a nevelést? Egy alföldi városkában dol­gozik H. Tibor. Valamikor egy állami gazdaság pénzügyi elő­adója volt, ma gyári segédmun­kás. Pénzügyi előadóként — a pénz italra kellett — sikkasz­tott, háromévi börtönbüntetésé­ből kettőt letöltött, s ma már a feltételes szabadlábra helye­zésnél hátramaradt egy eszten­dőn is túl van. Saját példáján bizonyítja, hogy milyen nehéz a börtönből szabadult ember élete. Ű, maga csak a rendőrség erőteljes segítségével kapott munkát, pedig a segédmunkás­ság igazán nem bizalmi állás. A legalacsonyabb órabérrel al­kalmazzák, két órabéremelésből is kimaradt, pedig munkája el­len nincs kifogás. Az üzemben nemigen szóltak hozzá az első évben; sokan úgy vélekedtek, kutyából nem lesz szalonna és aki egyszer hozzányúlt más pénzéhez, abból soha nem lehet rendes ember. Régi barátai kö­zül a legtöbben ma sem isme­rik meg. A család, amíg ő bör­tönben volt, anyagilag tönkre­ment. Több, mint egy eszten­deje szabadon van, de még min­dig érzi maga körül a fojtogató légkört. Javítani keli az „utógondozáson“ — Most már kibírom, tűröm — mondja H. Tibor. — Megér­tem, hogy az elveszett becsüle­tet milyen nehéz visszaszerezni. Sajnos, annak idején, amikor a szabadulás előtti órákat éltem a börtönben, minden sokkal egyszerűbbnek látszott. A közel­gő szabadság igézete elkábított. Ki töprengett akkor anyagi gondok közeledtén? Ki számolt vele, hogy sokan előítélettel fo­gadják majd? Nos, a szabadult rabnak újra kell mindent kez­lázláríhoz a legközelebbi vas­útállomás 10 kilométerre fek­szik, ez sem a községben, hanem Soltvadkerten. A helyi lakos­ság ezért elsősorban a buszköz­lekedést veszi igénybe. A jár­művek azonban igen sokszor el­romlanák, s nem egyszer több órás késéssel közlekednek. No­vember 24-én például reggel és délután egyaránt elromlott a busz, amj két-, illetve négy­órás késést okozott. Mindennek az a legfőbb oka, hogy a 9. sz. Autóközlekedési Vállalat nem vezényel oda megfelelő állapotú gépjárműveket, amelyek képe­sek lennének az igen rossz heiyi útviszonyokkal is megbirkózni. Buszjárataink — nagyon he­lyesen — több Soltvadkertről induló vonatjárathoz csatlakoz­nak. A jó menetrendnek sincs azonban sok értelme, ha bi­zonytalan, ha késik a járat. Ilyen körülmények között hiába tesz meg minden tőle telhetőt B. Szabó Gábor buszvezető a normális közlekedésért, ezzel csak kismértékben csökkenthető a bejáró diákok, üzemi, dolgo­A legnagyobb magyar külkereskedelmi vállalat Január 1-én hivatalosan meg­kezdi működését a legnagyobb magyar külkereskedelmi válla­lat, amely a három textilex­porttal és importtal foglalkozó vállalatot, a Hungarotex-et, az Importexet és a Modexet egye­síti. Mint a legjelentősebb euró­pai exportőrök, importőrök egyike jelentkezik ezután á vi­lágpiacon a Hungarotex Textil Külkereskedelmi Vállalat nevet viselő szerv. A magyar termé­keket több mint 80 országba juttatja el, gondoskodik a tex­tilipar teljes importnyersanyag szükségletéről. (MTI) denie, jogos és jogtalan előíté­letekkel kell szembenéznie. A büntetésvégrehajtási pa­rancsnokság nevelési osztályán megerősítik H. Tibor vélemé­nyét. S kifejtik: A probléma szerteágazó volta, bonyolultsága az oka annak, hogy mind máig csak kezdeti eredményeket ér­tünk el a szabadult elítéltek úgynevezett utógondozásában. Pedig jóakaratban, a kormány­zati szervek erőfeszítésében nincs hiány. A kormány 1959 decemberé­ben rendeletet alkotott és ebben a tanácsok hatáskörébe utalta a börtönből szabadulok munká­ba való elhelyezését. A taná­csoknak nem csupán egyszerű munkaközvetítési tevékenységet kell folytatniok, hanem segíte­niük kell a volt elítélteknek a társadalomba való visszavezeté­sében is. Sajnos, a rendelet szándéka még nem valósult meg teljes mértékben a gyakor­latban. Igaz, a börtönparancs­nokságok többé-kevésbé ponto­san értesítik a tanácsokat, hogy területükre érkezik majd egy szabadult elítélt, aki jelentkez­ni fog náluk, kérik, gondoskod­janak munkába állításukról, de a tanácsoknak csak némelyike viseli valóban szívügyeként ezt a munkát, más esetekben pe­dig a feladat egyszerűen meg­haladja a tanács végrehajtó bi­zottságának erejét. A törvény keményen büntet. Aki ismételten megszegi törvé­nyeinket, fokozott szigorúságú ítéletre számíthat. Bizonyos óvatosság is helyénvaló — os­tobaság lenne például pénztá­rosként alkalmazni 'egy volt sik­kasztó!, (bár néha ez is megtör­ténik). Mégis: A visszaeső bű­nözés megszüntetése lehetetlen az előítéletek felszámolása, a társadalom segítsége nélkül. P. I. zók, alkalmazottak jogos pana­sza. Két hónappal ezelőtt az addig közlekedő buszt egy még rosz- szabbra cserélte ki a vállalat. Olyanra, amiben télen még fű­teni sem lehet. Súlyosbítja az is a helyzetet, hogy a járat nap­közben nem érint javító garázst, s így még a kisebb javításokat sem tudják időben elvégezni. E gondokat szóban és írásban többször jeleztük már a 9. sz. AKÖV illetékeseinek, s kértük tőlük a járat megbízhatóságá­nak biztosítását. Az indokolt­nak minősített és megígért se­gítség azonban még mindig ké­sik. Az a kérésünk sem valósult meg ez idáig, hogy vasárnap és munkaszüneti napokon legalább egy, a községben és a községből induló buszjáratot biztosítson az AKÖV. Most ezúton is szeret­nénk megkérdezni az AKÖV il­letékes vezetőit: miért nem tet­tek ez idáig intézkedést Tázlá- ron az égető közlekedési prob­lémák megoldása érdekében? Lodiga József a községi tanács vb-titkára ^A%*WWWVWW\A/\A*\A/\AAA/\AAAA/WV\/\/WWW\^^V\/\/WW^ PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel. Kiadja a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei István igazgató. Szerkesztőség: Kecskemét, Városi Tanácsház. Szerkesztőségi telefonközpont 28-19, 25-16. Vidéki lapok: 11-22. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1 Telefon: 17-69. Szerkesztő bizottság: 10-38. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. 5lőfizetési díj 1 hónapra 13 forint Bács-Kiskun megyei Nyomda V, Kecskemét — Telefon: 11-85. Index: 25 065. Eljár az idő Mihály, a lábbelik bá­bája és orvosa. Alacsony székén gör­nyed az idős mester. Arccal az utca felé ül. Ha szól, éppen csak félrébb fordítja fejét, hogy a mögötte álló jobban hallja. Ilyenkor szemüvegének egy da­rabja is kicsillan a ha­lántéka melói. — Van munka... — néz körül a vendég, akinek • éppen vasat ver a cipője orrára, sarkára. — Az van.. 1 Csak erő nem lesz már hoz­zá. ... Hetvenhárom év­vel csak nem ú gy megy már. — Mikor vett először árat a kezébe? — Több mint hat­van esztendeje... Ezerkilencszáznégyben jöttem inasnak Kecs­kemétre .. Mint falusi gyerek. Nem volt más választás. Otthonról el kellett jönni. Azt mondta az apám: Susz­ter leszel vagy paraszt — én nem bánom, de hazulról menned kell... Szegény ember mi jobb útravalót adha­tott, volna?... Talán jó is volt abból a szem­pontból, hogy megta­nult az ember küzde­ni az élettel... Míg inas voltam, nem is­mertem télikabátot. Ha fáztam, azt mondták: Szaladj! — Van családja? Miért nem intézkedik az AKÖV? Biztonságos buszközlekedést kérnek a táziáriak

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents