Petőfi Népe, 1964. december (19. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-06 / 286. szám
SAJTÓNAPI C1KKQYOJTEMÉNY Nyújtott műszaké a jövő A sajtónapi jubileum alkalmával meglepjük a kedves Olvasókat az év leggyakoribb cikkeivel. Előrebocsátjuk, hogy — ez alkalommal — nem kell őket komolyan venni. (Szerzőik nyomán összeállította: Tóth István) Sürget as idő! (T. I.) Lapunk legszebb vezércikk-címével szólunk megyénk szorgalmas, földszerető dolgozó parasztjaihoz. Ügy is mint nagyüzemi gazdákhoz. Sürget az idő! Itt az ősz, melyet az agrártudomány legújabb felderítése szerint sorrendben, a tél, tavasz, nyár fog követni. Míg egyénileg gazdálkodtak megyénk mostani tsz-gazdái, nem láttak túl a mezsgyén. Sokszor nem látták meg az önérdek felhőitől az őszi esőfelhőket. Ma már ezeket is könnyűszerrel észreveszik. Ezért kell tehát kenyérgabonát vetni, nem pedig kereszteket. Azt majd aratás után. A modern agrotechnika szerint az ember kenyérgabonával él, tehát másodszor mondjuk: ezt kell vetni. Ahol erre nem megfelelő a talaj, lehet helyette búzát, vagy rozsot. De hogy röviden megmondjuk: Sürget az idő. Bízunk benne, hogy a tsz-gazdák ebben az évben már ősszel elvetik az őszieket. Annál is inkább, mert hív a következő kötelesség. Sa- raboljii kell a pockokat, fel kell készülni a vegyszeres közgyűlésekre. Meg a részesedésre... Nem is beszélve az aratásról. A vetés, mint láthattuk, nem megy csak úgy ukmukfukk. Fel kell hozzá kötni mind a gatyákat, mind a csoroszlyákat. Ha csoroszlya nincs kéznél, vén pletykafészkeket kell átalakítani. Hol? Természetesen a legközelebbi ktsz-nél, amely minden irányban a lakosság rendelkezésére áll. Ne feledjék a tsz-gazdák a régi igazságot: „Ősszel sárba — Nyáron Franciaországba...” ...A vetés optimális mélysége 2,027 centiméter, vagy ahol ez nem megy, 20,27 milliméter — árnyékban. Vessünk! így nem lesz jövőre ritka búza. ritka árpa, ritka rozs... Sej! HOSSZAN nyúlik el a méla ökörnyál a ködös táj felett. A fellegeken nagynéha áttörő . napsugár méla csókot szúr a traktoros, valamint alatta zúgó traktorja farára. Ilyenkor a traktorista felkacag, mint akit csiklandoznak és lelkesen nyomja beljebb a kuplungot az őszi határba. Néhány csepp fáradt olaj hull lomhán a zsírosán fénylő homoktalajra, melyet lusta varjak kőrisboigárnak néznek és lecsapnak rá. Ezután csalódottan kelnek légi útra. Olyan vad károgásba kezdenek, hogy lármájuk elnyomja a „Maszek 6/12 —3. t. k.” mintájú traktor andalító dobogását. Ekkor serken alkonyati álmából a traktoros, és meglepetten rántja be a féket a faluszéli italkombinát előtt, mert különben gépe ekéstől felszaladt volna a lépcsőn. Azért viszont nem fizetik a normát. A traktorista feltolja szemhéját, majd svájcisapkáját, megfordul a végtelenbe vesző szántóföldek felé, melyeket maga mögött hagyott, és elégedetten dörzsöli a kezét, mondván. — No, ezt a műszakot elég jól elnyújtottam. Nem varázslat, nem csoda tehát a nyújtott műszak. Kövesse minden traktoros a Huligán Szakcsoport gépészének módszerét. Míg nem késő. (J. T.) LJ íréhez-nevéhez méltó pro ** dukcióval kezdte az éva dot szeretett színházunk művészgárdája. Hosszú heteken át izgalomban tartotta városunk és környékének lakosságát az a nagybetűs bejelentés, amely hírül adta, hogy — elveszett a paradicsom. A keresés sokkal körülményesebb volt, mint hihette volna az ember. Hiába tették ki az óriásplakátot pont a városi rendőrkapitánysággal vizavi, a paradicsomot a legerőteljesebb nyomozás sem tudta előkeríteni. Azazhogy ... Mint bevezetőben jelentettük, színházunk rátalált az elveszett paradicsomra. A szakadék szélén álló írót, *■ akinek megfelelője a darabban az öreg bolgárkertész, keresetlen eszközökkel formálta meg a nagyszerű Bomb Iván. Felejthetetlent nyújtott annál a jelenetnél, mikor a Jóisten a teremtés ötödik délutánján beadja a paradicsomot a mennyei MEÖ-ba, és összeakasztja a bajuszt Bomb Ivánnal (alias öreg bolgár kertész), aki a termést nem akarja átvenni. Állítja, hogy a paradicsom már is romlott. Az a finom lekezelő geszt&OpopcK ami Xi.H líftj Fizető harmadik 500, AZAZ ÖTSZÁZ darab iz- landi-kacsatojató gépet rendelt meg a barnevál a Löködi Han- guUUestő Ktsz-nél. A szerződésben tudományosan körűi írták a gyártó és megrendelő szakánberei, hogy a tojatógép tojásűrje az izlandi kacsától számítva, jobb felé hegyesedé ellipszis alakú legyen. Namármost. El is készültek a tojatók határidőre, s annak rendje és módja szerint csomagolva megérkeztek a barnevál- hoz. Itt azonban bosszúsan vették tudomásul, hogy a tojásűr az izlandi kacsa hátuljától nézve nem jobb, hanem ellenkezőleg, bal irányban hegyesedő ellipszis. Nyomban jegyzőkönyvezték az esetet, majd a szabályoknak megfelelően kérték kármegállapító bizottság kiküldését. A Budapestről és — mint elfogulatlan környezetből — Batto- nyáról kiküldött bizottság II. hó 12-én kezdte meg a tojatógép műszaki felülvizsgálatát. Megállapították, hogy a Hangulatfestő Ktsz konstrukciója elvileg hibátlan, csupán a gyakorlati kipróbálás ütközött hosszadalmas nehézségbe. A barneválnál voltak ugyan izlandi kacsák szép számmal, de a tojásuk éppen kifogyott. Gácsérkacsa nem volt a szomszédos megyékben, sőt a budapesti állatkertiben sem, így Izlandról kellett egyet) rendelni. REPÜLÖPOSTA hozta a gácsért, amely azon nyomban lelkesen vegyült el honfitársnőii között.- Ennek eredményeként ) megindult a tojásáldás, megejthették a tojatógép műszaki) próbáját. Ennek során kiderült) azonban, hogy a gépbe hol he-) gyesebbik véggel, hol a tompáb- ) bikkal hatoltak be a tojások. < így vagy beletaláltak az ellip-j szis alakú tojásűrbe, vagy nem. ) Az bizonyosodott tehát be.) hogy a megrendelő műszaki igé- j nye volt téves, mert a tojásűrt mindkét végén tompa ellipszis-) sei kellett volna elkészíttetnie.) Annyiban azonban a Hangulat-) festő Ktsz is hibás, hogy az ere-) deti szakrajzot megfordítva) nézte, amikor a gépet legyár-) tattá. ) NO. EDDIG rendben is volna.) Hümmögnek egy sort ezen az) oldalon, meg amazon is. De a) rengeteg költség! A bizottsági tagok kosztérozása, kiküldetési és útiköltség, szakértői díj, a) gácsér beszerzése és elszállító-j sa Izlandról — ilyen bonyolult nemzetközi helyzetben — bi-) zony sokba került, Nyájas Olva- ) só. Ki fizet rá minderre? A felperes, azaz a Népgazdaság. Pedig az nem tojatógép, hanem > fejőstehén. B. D, tus, amellyel az okvetetlenkedő Atyát elküldi a Tigris és Eufrátesz közére — utolérhetetlen. Szép volt még az Ősanyát megszemélyesítő két Éva. Bennük ugyanazt a bonyolultságot ábrázolja a korán elhunyt író, amely Ádám apánkban dúlt, mikor a sós paradicsomszeletet nem tudta igazságosan megosztani két asszony közt. E kkor vágta el a gordiusi csomót azzal, hogy nem Éva I., illetve Éva Il.-nck adta a paradicsomot, hanem elhajín- totta, messze, egy Bács megyei szakcsoportba. Itt találta meg — a rendőrséget megelőzve — az elveszett paradicsomot színházunk művészkollektívája és átadta a közönségnek, amely méltó egy kis paradicsomra. (Cs. L.—V. Zs.) A CSŐ meg a ÍÓM\f — ön P. Z., a Petőfi Népe fotósa? — Na, mi a baj mér megint? — Mint lapunk legutóbbi számában olvashatta ... — Nem olvasok Petőfi Népét. — Tehát, bizonyára hallotta, hogy lapunkban B. D. szóvátette ... — Jobb lett volna, ha a bölcs kádihoz megy panaszával. — Szóval, miért fotózza ön a szép hosszú kukoricacsöveket minduntalan szép kislányok társaságában? He? — Mint fotós tapasztaltam, hogy az olvasók jobban elhiszik a jó termést, mikor szép kislány mutatja meg a kukoricacsövet. — Ugyan már! Nem lehet ennyire az olvasók uszályába kerülni, öregasszonyok is dolgoznak azért, hogy szép kukoricatermés legyen. — Nekem mindegy. Akkor a jövőben mindig öreg néni mutatja majd a kukoricacsövet a Petőfi Népe fotóin ... Csak akkor leszek nyakig a bajban, ha KISZ-lánybrigád termesztette a kukoricát. Olyankor kit fényképezzek a csővel? — Akkor is odaadhatja egy szép öregasszonynak a kukoricacsövet ... Majd a képaláírást úgy igazítjuk: „Ilyen szép öreg nénik lesznek majd a „Futrinka-lánybri- gád” KISZ-esei, amiért ezt a gyönyörű kukoricát termesztették.” ÜVEGCSEREPEK Áttetsző, hűs egek felé nyújtózkodik a páré, a mályva, Levél-ablakok hajolnak a nyárba. Kitárja magát a zsalu-erezet s nem tudja, hogy alul a porladó trágyába keveredve tűnődnek az üvegcserepek. Sajnálkoznak rajtuk az egek. Lábamnál kezdődik a gyalogút, csak ösvény s nem kétsávos sztráda. Föléborul, magához öleli a páré, a mályva. Nem suhognak lakkozott kocsik, csak nehéz, bakkancsos lábak dobognak rajta hajnalonként, hogy elérjék a gyárat. Lángolnak szerteszét a zöld tüzek. Amott még konokul őrzi megunt falait a munkáskerület. Utcáit csupán az évek pora óvja meg. A lábat, a szivet, az agyat nem kezdi ki mégsem az idő: évenként a kertek véginél a fény álma surrogva kinő. Ha csak mályva és páré is, de biztosan hajol a rothadásra, hogy emlékezzenek az egek a tomboló gránátra, robbanásra, hogy szanaszét szálltak a falak s az üvegcserepek, hogy embernek maradni egykor a legiszonyúbb lehetett. Zöld álom a páré, a mályva; belőlük sejlik a jövő értelmes betonvilága, bombavijjogásból, féleleműzte romos falakból... A múlt szeméttelepére az elme a szív szándékához méltó terveket rajzol, hangrobbanásnélküli eget képzel a felhőkarcolók fölé, ahol a tudaté a kozmosz s csillagai az örömé. Házakat épít, melyek alá nem tervez óvóhelyet, hogy a költő kezében a világ tükrévé álljanak össze az üvegcserepek. Hatvani Dániel Do& Ti n L Ka 27. Nagyon jól tudom, mi az. Mit ! kínoztak engem is. mire végre feltápászkodhattam a magam erejéből. Hej, ez az igazi! — s boldogan üldögélt rugózva az ágyon, mint egy gyerek, aki először próbálgatja az erejét. Küszöb irigykedve nézte az öreget, de haragudott is rá, mert valamit tud, amit ő nem, s mégse mondja. Habár talán így a jobb. „Meg kell gyógyulni!” — tört fel benne az életösztön, s most először gondolt arra. hogy ez az egész rosszabbul is végződhetett volna. Mert lám él, gondolkozik, érzi, hogy fáj a feje hátul, azt mondják, alaposan beverte estében a kőbe, és fáj az arccsontja is. az álla, — de most még ez a fájdalom is jó, mert az életet jelenti. Milyen is az ember, hogy tud ragaszkodni az életéhez, s néha mégsem törődik az életével. Kockára teszi azt. Ki kaland- ' vágyból, ki csak úgy. egyszerűen becsületből. S milyen jó tudni, hogy volt értelme, hát mégis volt valami értelme, habár akkor olyan kilátástalannak tűnt minden. S még ma is. ki tudja? Csak beszélne már ez az öregember — szidta magában ; András bácsit, aki csak hunyor- í eatott rá, de egy mukkot sem beszélt, mintha csak belelátna a gondolataiba. De azért az ; öreg csendes, derűs nézésétől ő ns megnyugodott. Igaza van. Ök itt most nem uraik saját akaratuknak, most csak gyógyuló betegek, s a kórház vastörvényeinek vannak alávetve. Milyen jó, hogy még valahol vannak törvények ezekben a zűrzavaros időkben is. Hogy itt mindenki csak ember. A beteg ember. Az adjunktus és a nővér belépésekor már csak az élénk és figyelő tekintetét láthatták, s az adjunktus mosolyogva lépett oda az ágyához: — örülök, hogy jobban érzi magát! — s odatelepedett a székre, hogy maga is meggyőződjön a beteg állapotáról. XIX. Ismét elvonult két-három nap. Hogy fut az idő, pláne, ha folyton alszik az ember, mert aludnia kell, az a gyógyulás. Pénteken hozták ide, s ha András bácsinak hinni lehet, ma már szerda van, október 31-e. — Nővérke, nővérke, kedves, nem keresett még senki? — fordult a tanár a szobába belépő fehér köpenyes ápolónőhöz. — Csak a háziasszonya kereste, mindjárt, amikor behozták, azaz másnap. Egy csomagot hozott, tele élelemmel, persze elküldtük. Jó dolga lehetett ott magának — tette hozzá nem minden él nélkül. — Más nem keresett? — tért ki a célzás elől Küszöb. — Más? De igen. Azt hiszem, most már megmondhatom, pár nappal ezelőtt egy csoport fegyveres kölyök is kereste. Egy Vegre megtalálták a paradicsomot
