Petőfi Népe, 1964. december (19. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-03 / 283. szám
és felhasználjuk a valóságot megközelítő évi beszámolók elkészítésénél, valamint a következő év gazdasági tervének összeállításánál. Mindezt azért tesszük, mert az a szövetkezeti gazda, aki érzi és tudja, hogy véleményére, tapasztalatára a párt- és a gazdaságvezetés igényt tart, még inkább magáénak érzi a közöst, s a jövő gazdasági évben még jobban igyekszik dolgozni. NEM KÉSZÜLHET HAMIS MÉRLEG A zárszámadást előkészítő időszakban nagyon fontos feladata pártszervezetünknek a leltározás elkészítésének nagyfokú segítése. Jó leltár nélkül nincs jó zárszámadás. A leltározó brigádok mindegyikében szerepel egy párttag is. A jó brigád egyszersmind biztosíték arra; hogy ne készüljön hamis mérleg. Pártszervezetünk részt vesz a leltározó brigádok kioktatásában. Tagjaiknak megmagyarázzuk: Ne elégedjenek meg például a raktárosok esetleges ilyen kijelentésével, „van 150 zsák árpánk, 4 góré kukoricánk”. Meg kell győznünk a leltározó bizottságok tagjait, hogy ők a közösség vagyonát mérik fel, és munkájukról az egész közösségnek tartoznak felelősséggel. Jó munkájuk révén látja majd a tagság az eredményeket, és bizony a hibákat is. Tudjuk, hogy a legnagyobb érdeklődés majd az évi jövedelmet illetően nyilvánul meg. Ezzel kapcsolatban tudatosítjuk a tagsággal — bevonva e nevelőmunkába a uártonkívüli aktíváinkat is —, hogy csak úgy lehet osztani, ahogy a tagság dolgozott. A munkaegység tervezett értéke 43 forint 60 fillér. Ez, úgy látszik, egykét forinttal kevesebb lesz a tervezettnél. Alapos elemzést kell tehát végeznünk, hogy e csökkenés minek a következménye. Például őszintén meg kell mondanunk, hogy lencsét azért nem osztunk, mert a köd „agyonvágta”, de azt is hangsúlyoznunk kell, hogy a paprikatermés azért lett kevesebb, mei-t a tagság nem kapált idejében, noha a fűszernövény részestermény volt. Ez szolgáljon a jövőre vonatkozóan tanulságul; hogy mindenki csak az erejéhez mérten vállaljon részes munkát. A HIBÁKRÓL IS ŐSZINTÉN Alapvető követelmény tehát a bajok igazi okainak őszinte feltárása. Ha elhallgatnánk ezeket, súlyos hibát követnénk el, lebecsülnénk a szövetkezet gazdáit. Egyébként tudjuk, hogy az öntudatos gazdák tisztán látják a hibákat, és igyekeznek is azokat a tőlük telhetőén kijavítani. De ha azt látják, hogy a párt- és a gazdaságvezetés eltusolja a bajokat, akkor elvesztik a kedvüket és a közöst tehernek érzik. A jövedelem elosztásával kapcsolatban felvilágosítjuk a tagságot a szövetkezeti alapok fontosságúiul és az üzemviteli forgóalapok (vetőmagvak stb.) biztosításának szükségességéről. Nálunk ez nem okoz különösebb problémát, mert a tervezett bevételekkel nincsen különösebb baj, illetve a hiányok pótlásáról még idejében történt gondoskodás. Szövetkezeti gazdáinkat afelől is megnyugtatjuk, hogy — mint az előző években — mindenki megkapja az őt megillető földjáradékot. A tsz elnöke beszámolójának az elkészítésében is segédkezik majd pártszervezetünk. A beszámolót, mielőtt a szövetkezeti gazdák közössége elé kerül, párt- szervezetünk megvitatja. így akarjuk elérni, hogy az egész évi jó munka eredményére jő zárszámadással tegyünk pontot; Rozmanith István, az uszódi Egyetértés Tsz párttitkár* A jövő évi tervet latolgatja a kiskunfélegyházi 'Vörös Csillag Tsz irodájában Bartck Ubul főkönyvelő; Héjjá István állattenyésztő, Bánki Horváth Ferenc növénytermesztő agronómus és Hideg János, a párt- Szerveset titkára. 8 MEZŐGAZDASÁG A PETŐFI NÉPE MELLÉKLETE *** ******************* — A termelőszövetkezet közös gazdálkodását a közgyűlés által elfogadott éves termelési terv- és bevétel-kiadási költségvetés alapján folytatja. — A vezetőség a termelő- szövetkezet gazdálkodásáról a közgyűlésnek az év végén zárszámadásban köteles beszámolni. — A közgyűlés a zárszámadás elfogadása felől a vezetőség beszámolója és az ellenőrző bizottság jelentése alapján határoz. (A Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1959. évi 7. számú törvényerejű rendeleté.) *********************** 'Dartalout Király László: Az idei zárszámadás Kocző Péter: Ésszerű tervvel alapozzuk meg a jövö évet Fazekas Bálint: A tsz-elnök közgazdasági elemző tevékenysége Miskó István: A könyvelés feladata a zárás előtti időszakban Bor János: A leltározás lebonyolítása és ellenőrzése a kalocsai Iszkra Tsz-ben Rozmanith István: A tsz pártszervezete a zárszámadás előkészítésében A fényképfelvételeket Pásztor Zoltán készítette Címképünkön a bajai Duna Tsz könyvelői az álló* és fogyóeszközök értékelését végzik