Petőfi Népe, 1964. november (19. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-01 / 257. szám
A biztos kasszasikerek közé tartozott, és úgy látszik, oda tartozik ma is. Pedig nagyon eljárt fölötte az idő. Az az életérzés, amely minden átdolgozás betűi mögül még mindig elősu- gárzik, idegen számunkra. Nagy történelmi sorsforduló távolított 1 '•’í'-vLGyólay Viktória a címszerepben. egészen szellemesen hangolta egybe az operett bonyolult mechanizmusát. Nagy érdeme, hogy az idejét múlt szentimentaliz- must szinte csak jelzésszerűvé tompította, domináns elemmé tette a dinamikus mozgást. Mondhatnánk azt is, hogy — különösen a második felvonásban — sikerült valóban modem eszközökkel tolmácsolnia a kínálkozó látványosságot, a zenében rejlő értékeket. Az őszinte elismerés hangján kell szólnunk az együttesről. Gyólay Viktória új színekkel gazdagította szerepét. Még jól emlékszünk a nyolc évvel ezelőtti felújításra. Színészi eszközeiben leegyszerűsödött, a zenei megformálás igényei tekintetében a legtisztább művészet eszközeihez nyúlt. A fiatal és a színpadon még nem a legotthonosabban mozgó Iván József számára ideális partnernek bizonyult. Iván József egyébként Török Péter szerepén, kezdeti elfogódottsága után, a bemutató előadás felfokozott hangulatában megmutatta tehetségének értékeit. Olaszosan lágy, lírai tenorja remekül érvényesült, különösen a második felvonás fináléjában adott teljes értékű alakítást. Láza szerepében kiváló tehetAz operettegyüttes új tagjai közül sajátos egyéniségével méltán keltett feltűnést Józsa János. A tánc az ő igazi formanyelve. Azokat a koreográfiái feladatokat, melyekkel a második felvonásban őt megbízták, így még senki nem valósította meg nálunk. Végigtáncolta az egész felvonást, ragyogó technikai felkészültséggel, fejlett stílusérzékkel. (Nem ártana azonban, ha színészi játék közben mérsékelné gesztusait.) S ha mór a szuperlatívuszok- nál tartunk, hadd említsük meg a Móric grófot játszó Szalma Sándort, aki szerepének ásatag humorát belülről jövő karakíro- zó kedvvel tette élménnyé a néző számára. Mint ahogy Halván József Török Péter szerepében. Intelme — törvény Vetró Margit és Pathó István. el bennünket a dzsentri világtól. egünkön más, tiszta fényű nap ragyog. Minden okunk megvolna rá, hogy azt mondjuk: Fordítsunk hátat az ilyenfajta operetteknek. Keressünk másfelé, kissé távolabbra, más régiókba, ahol a mese már félreérthetetlenül mesévé szelídül, elvesztvén időhöz kötött tartalmát, csak a dallamokban gyö-. nyörködjünk, vagy a visszaemlékezés melegségét keressük a melódiák között. Mi az, ami mégis élteti a Maricát, vagy akármelyik hasonló operettet. Az, amit az operettet játszó együttes ad hozzá művészetéből, lelkesedéséből, tehetségéből, az a többlet, az a varázslatos hangulat, amely felmelegíti a néző szívét, mámoros sikerré avatja a legcsapnivalóbb szöveget, a leg- banálisabb fordulatokat is. Erről a rendezői, színészi, énekesi és táncos megformálásról különösen nagy tisztelettel kell beszélnünk a Marica grófnő mostani műsorra tűzése után. Pé- tervári István, a darab fiatal rendezője, igazán hozzászegítette a nézőt egy szép, lendületes, a darab gyengéit feledtető felújítás élvezetéhez. Alkalmat adott a könnyű és csillogó zene érvé- ló.-t.n.a _nnntfisan és néhol sé gű, rutinos színésznőt, Vetró Margitot ismerhettük meg. Bája és dinamizmusa újjáteremtette ezt a szerepet. Ideális operettjátékstílus, amit ő a színpadra logh Rózsa sok ötlettel járult» hozzá a felújítás sikeréhez, * Mojzes Mária stílusos alakítása, Budai László epizódszerepe emlékezetes marad számunkra. A Marica nagy értéke a fordulatos. színes, hangulatilag is rendkívül egységes koreográfia — Borbíró Andrea mind ez ideig legérettebb alkotása. Csinády István díszletei ötletek tekintetében mintha kissé elmaradtak volna az előadás egyéb értékeitől. Márton Aladár néhány szép kosztümjére szívesen emlékezünk. Különösen Gyólay Viktória két ruhája, Mojzes Mária toalettje tetszett. Másoknak azonbán kevéssé kedvezett a jelmeztervező. A zenekar Rónay Fáj, vezetésével járult hozzá a sikerhez. Külön kell szólni a tánckarról. Mind az orfeumi szólók, mind a második felvonás táncképei, a felfrissült, megfiatalodott és ígéretes tehetségekkel Húsz éve halt mártírhalált Radnóti Miklós költő. Mert lábamról ledöntött a nyálkás influenza, a rádió se kell most, a kedves főztje sem ma. Verejtékemben fürdők, modern, friss színű plédek, s tabletták, tégelyek közt, nyögve a betegséget. S az ő könyve kezemben, rímei halmaza, amíg kábán, esetten Riát várom haza, ki arcomon simít majd illatos tenyerekkel, és lomha lázam űzi, szívvidító szeszekkel... De addig is, aléltan, ez ifjító gyönyörbe: kórtól immunis lelkem a versekbe kötöm be. És jó is ez, míg Fanni szőkül a lapokon, míg a hószárnyú béke szobámon átoson; de felszökik a lázam, torkom köhögés fojtja, mihelyt a jambusokból a lét-vagy-nemlét gondja, a halál közelsége, a láger lép elő. S már testileg fáj minden jelző és névelő, és minden írásjelben a Költő kínja jajgat, akit gödörbe lőttek halálfejes hatalmak.. Talán még azt se tudta: merre van, s van-e Abda, még víg, játékos ríme pattant, akár a labda, de már a hexametert, a baljós Eclogákat fekete gyászba vonta a megálmodott bánat. Mert tudta o az árkot, mely vár reá, a sorsát,* emésztő gyötrelemként marta a bizonyosság; * »Der springt noch auf’ — fölötte mit elmondtak pribékek leírta már előre a gyilkos gyászbeszédet. ... Éjjel se hagy nyugodni a dúlt fantázia: elképzelem ezerszer, hogy lett halálfia; csöndes dél volt-e akkor, vagy ólmos szürkület, amikor rásorozta a fegyver a tüzet? Tán szótlanul zuhant el, vagy Fannit hívta szája..: És végső vergődését van-e még, aki látta? — De hát oly mindegy már ez. A tény: a borzadály, hogy átalfútt fölötte „a förtelmes halál"; hogy már csak szellem itt, e „tajtékos ég” alatt, és négyszáznyolcvan oldal — belőle ez maradt. Azért mégsem kevés ez! Intelme törvény bennem, tudom már, mitől óvott, s tudom már, mit kell tennem. Jóba Tibor Az egyik hangulatos tánckettős. (Balogh Rózsa és Józsa János.) vitt. Mint ahogy Pathó István — szerepbeli partnere is — alakításának stílusával aratott sikert. Fanyar szelleúiességű játéka még a legelképesztőbb darabbeli ellentmondásokat is köny- nyedén áthidalta. gazdagodott tánckar értékeit bizonyítják. Az I. felvonásban szereplő gyerekkórus tagjai üde színfoltját jelentették az előadásnak. Természetes kedvességük magával ragadta a nézőket. Csáky Lajos Nahát ez a tudomány! Azok az éles megnyilvánulások pedig, melyek a tojásról lekászálódó tyúkokra jellemzőek, ezt fejezik ki: „Ilyen tojásra merik mondani a városiak, hogy drága?! Próbálják ők kihozni ugyanezt abból a rongyos egyötvenből-” AZT PEDIG férfi megfigyelők értik perfektül, hogy amikor a kakas mélázva sétafikái, és piros taraját meglibegtetve felkiált: „Kukukuku!” — olyankor idegen tyúk tűnt fel a szemétdombon túl. Ez alkalmakkor hangosan csodálkozik a kakas: „Micsoda mellek, combok!” Táplálkozás, fajfenntartás, daraértékesítés, exportteljesítés — ezek a tyúk-, illetve kakasvilág legfőbb működési területei. Vannak ezenkívül perifériális életmegnyilvánulások is a baromfivilágban. Ezek egyike: Mikor egyik tyúk kiterjesztett szárnyakkal, éles csőrrel szabdalja a másikat, amelyik hulló pely- hekkel útjában — menekül. Ekkor vitatkoznak: „Te merészelted elcsábítani az uramat, te, te — keszeg tyúk! Mi fogni valót talált rajtad az a csirkefogó!” AMIKOR AZTÁN megjelenik a baromfiudvarban az új fiú, akarom mondani, új kakas, — a régi, a megunt, a tyúkok sunyi lapulása közben keresi az alkalmat az összecsapásra. A másik, az új fölényes frissesé- gel kelleti magát a tyúkok előtt, mindaddig, míg a státusban levő vérvörös dühvei és tarajjal nekiugrik: „Te akarsz igazgató lenni, taknyos?! Ahhoz még nőjön a tarajad és a farktol- lad!” Ha aztán mégis csak az új erő kerekedik felül, a legszemfülesebb tyúk kacéran libef, az új kakas elé: „Parancsol egy feketét, igazgató úr?” —th —n ÉRDEKES könyvet írt Erich Baemer nyugatnémet tudós — a tyúkokról. Megállapítja, hogy a tyúk rendkívül okos és roppant diplomatikus állat. A tudós ötven esztendeig figyelte a tyúkok viselkedését, és arra a megállapításra jutott, hogy a Föld valamennyi tyúkfajtája megérti egymás vészjelét. 35 olyan mondat összeállítható a tyúkok „nyelvkincséből”, amely kifejezi a tyúkok legkülönbözőbb érzelmeit. Különböző fajú tyúkok nyelvében eltérő kiejtésbeli finomságok észlelhetők. Azt is megfigyelte a tudós, hogy vannak közlékeny és hallgatag tyúkok. FELEJTHETETLEN élményekkel gazdagodhat valaki, 50 éven át folytatott megfigyelések során. Hallatlan öröm lehet, mikor az ember az ezredik tyúk levágásakor egyszerre megérti, hogy mikor az állat a kés alatt azt a különös „krr-krr” vészjelet adja, tulajdonképpen ezt mondja: „így még sohasem jártam!” Vagy midőn a kakas már két hete kerüli, és ezért zörgő kotyogással panaszkodik asszonytársának a tyúk. olyankor így vélekedik: „Mit ér ez a büdös élet így?! Az uram is elhanyagol.” Ennek ellenkezőjét fejezi ki az a fej- és szárnyrázással kísért, harsány kodácsolás, mikor sikerül a tyúknak kibontakoznia a kakas ölelő karmai közül: „Nono. Márton! Maga túl szemtelen f’ ELGONDOLKOZTATÓAK azok az elégedett, lágy motyogások is, melyeket a tyúk gilisztanyelés közepette eszközöl. Ilyenkor örül: „Csak jobb így frissen... Nem szeretem a fagyasztott argentin gilisztát. Az mindig a hasamra megy.”
