Petőfi Népe, 1964. november (19. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-22 / 274. szám
Kiss-Roóz Ilona kiállítása A KECSKEMÉTI Katona József M úzeumban november 15-én nyílt meg Kiss-Roóz Ilona Munkácsy-díjas kerámikus kiállítása. A kiállító művész már korábban, is sokszor, sőt évenként szerepelt iparművészeti kiállításainkon, 1961-ben a Csók István Galériában többekkel együtt addigi eredményeit sommázó munkáit mutatta be. Mostani kecskeméti kiállítása bő anyagot tartalmaz, rendkívül sok irányban érdeklődő, érett kerámikus művész munkáit. Kiss-Roóz Ilona egyként foglalkozik funkciót betöltő iparművészeti kerámiák és funkció nélküli díszítő kerámiák készítésével. Színvilága hallatlanul finom és gazdag, formái rendkívül változatosak, artisztikusak. Máztechnikája újszerű és ötletes. TÁLAI, vázái, gyertyatartói színben és formában igen változatos, gazdag művészi eredményekről tanúskodnak. Egynéhány kerámiájában alkalmazza azt az újszerű máztechnikát, amely a „kő” anyagszerűségére törekszik. Technikai felkészültsége már olyan, hogy szinte mindent 'meg tud valósítani, amit csak álmodott. Dekorjai többnyire a természeti formákból építkeznek formavilágukat tekintve, színezése pedig kellemes és foltszerű hatásaival egyszerűen és természetesen illeszkedik ízes formáihoz. Figurális kompozíciói, ezek a „groteszkek”, a művész jelentős plasztikai érzékéről és gyakorlatáról árulkodnak. Hol egyalakos, hol többalakos kompozíciók, s bizonyos mértékig Kovács Margit figuráival rokoníthatók. Népi elemekkel bővelkedő, ízes kerámiai plasztikák, amelyekkel Kiss Roóz Ilona egy új egyéni stílus birtokában igen jelentős kerámia művészetet alakíthat ki magának. Azok az épületkerámiák, amelyek a kiállításon láthatók — bár számuk kevés — a művész ilyen jellegű kísérletezéseiről tanúskodnak, s máris jelentős eredménnyel. A zárt formák, a kerámia anyagszerűségében maradó leegyszerűsített és ötletes tagolásók Kiss-Roóz Ilonát vérbeli kerámikus művésznek mutatják. VÉGEZETÜL, ei kell mondanunk, hogy ez a kecskeméti kiállítás a város képzőművészeti életének jelentős eseménye. Kiss- Roóz Ilona kerámia művészetünk legjelentősebbjei közé tartozik máris, csak talán sok irányú érdeklődése az, amely eredményeinek továbbfejlesztésében hibalehetőségeket rejt. örültünk a kiállítás láttán annak, hogy élő kerámia művészetünk ilyen jelentős, gazdag eredményeket magáénak mondható, modem formát és színvilágot felölelő művésszel bővült. Hernády István Vallómat a kezdetekről Gyűlöltem a falumat. Mert gyűlölni kell a börtönt. Ha négy fal unottan ránkmered, ha négy fal kegyetlen eltemet, ha négy fal miatt a lélek veszítve szárnyát megremeg: gyűlölni kell a börtönünket! Gyűlölni kell a börtönünket, mert a vágyak lángját elnyeli, az álmok virágját eltiporja. Álmodtam csodás világot éjjelente s álmodtam aztán nappal is, és elmentem északra, délre, napkeletre, — de önmagamat egészen sose leltem — és most száz, ezer terhem cipelve visszajöttem, most földig hajolva itt vagyok.:: Varga Mihály Cenkä nem hinné róla, ** hogy már elmúlt 75 esztendős — januárban ünnepelte születésének háromnegyed százados évfordulóját. Ahogy a kö- vesút dágványos sara s az útépítők hórukkos serénysége miatt a gyalogjárón tolja kerékpárját, olyan legényes a mozgása, hogy a nagykabátjában, s a fülére húzott kalapja alatt csupán élete delelőjén tartó férfit gyaníthat az őt nem ismerő. Korát hazudtolja szellemi frissesége is. — Mi van már azzal az úttal, tata? — kérdi tőle évődve egy törzsőrmester a katonák közül, azzal a hangsúllyal, mintha ő volna a közutak fő felelőse, s Pali bácsi tehetne róla, amiért bokáig ér a sár. Hasonló hangnemben azonnal kész a riposzt: — Csinálják már, nem láttad? A vizet most engedik le róla, akárcsak a te fejedről. Termetében a másfél méterrt alig fölöző kisöreg szeme huncutul megvilan. Látszik, kész az újabb viszavágásra is, de a katona hahotája jelzi: megadta magát. A hangulat pedig nyomban elárulja: roppant népszerű ember Juhász Pál a honvédek között, itt künn, a jánoshalmi laktanyában. Ahova nap nap után kikerékpározik a községből, hogy frizurát igazítson, sza- kállsörtét borotváljon. Mivelhogy fodrász a mestersége. S mert a három esztendő óta élvezett nem valami nagy összegű nyugdíjához jól jön az a havi 500 forint, amit a rendelkezések értelmében megkereshet... Honnan a fogyhatatlannak látszó energiája, az elpusztíthatatlan humora, ami mögött nyilván az élet igenlése, a töretlen optimizmus rejtőzik? Sorsának ismerete megadja a választ. Megnyugvó, hányódó, lázadó, felfelé ívelő, lehanyatló, majd egyenesbe jutó emberi sorsa magyarázattal szolgál, felvillantva több mint fél évszázad történelmét is. Fuvaros kocsis négy gyerekes családjából indult el élete pályája (egyébként heten lettek volna testvérek, de három még az ő világrajötte előtt meghalt), majd a Jánoshalmán szerzett fodrászsegédlevéllel Baján próbált szerencsét, de 1907-ben már a fővárosban dolgozik. — Ott ügyeskedtem először az Anker-közben, majd a Dorottya utcában, s végül a Hungária fürdőben kötöttem ki — meséli el nem kopott emlékezőtehetséggel. — Az volt az első luxusfürdő, a Széchenyit akkor kezdték építeni. S most fellobban szemének amúgy sem alvó parazsa: 1910- ben bekapcsolódott a munkás- mozgalomba. Tagja lett a fodrászok szakszervezetének. És egyre öntudatosabb munkássá nevelődött. Ebben később, az 1914-ben kötött házassága után, közrejátszott az is, hogy feleségének bátyja, Fischer Mihály asztalos is politikailag jól képzett, szervezett munkás volt, a másik sógor, az asszony nővérének férje, Bojtos Antal cipész pedig „ó, az igen erős mozgalmi embernek számított”. forog az emlékezés kere- * ke a kisember, Juhász i Pál, a fürdő fodrásza, már az S első világháború „hinterlandi” nehézségei alatt nyög; nem i mondja, de sejtem, apró termete miatt nem vették be katonának, ami egyébként csöppet sem bántotta. Az azonban örök időkre megviselte volna, ha onnan is visz- szautasítják, ahova önként jelentkezett: a Vörös Hadseregbe, a Tanácsköztársaság védelmére. Itt másfajta mércével, az öntudat fokolójával állapították meg alkalmasságát. Rövid idő alatt megtanították a fegyver forgatására, menetszázada készen volt már a frontra indulásra, — amikor... Elcsuklik a hangja. Pénteki napon jött a hír, hogy elbukott a „kamun”, s vasárnap már Pesten voltak a román bojárok zsoldosai. Mi lesz veled emberke, aki * ■ vöröskatona voltál? A szülőfalu, Jánoshalma adott neki menedéket. Innen járt négy éven át a fővárosba dogozni, majd 1923-ban a falujában fodrászüzletet nyitott. Ugyanebben az időben leköltözött Pestről az egyik sógor, Fischer, majd a negyvenes évek táján a másik, Bojtos Antal is. Dolgoztak keményen a családért. Juhász Pál egy fiút (ma honvédőmagy), s két lányt neveit. Közben figyelték, elemezték a község társadalmát, amelynek egyik részét jómódú parasztok, gazdag gyümölcs- és disznókereskedők, a másikat, a nagyobbat, „szegényszőrű emberek”, a kizsákmányolt napszámosok képezték. ök, az iparosok, a fővárosban magukba plántálódott munkásöntudattal várták a történelmi pillanatot, amikor megkezdődhet a betemetése annak a szakadéknak, amely ott tátongott a jánoshalmiak között is. — Húsz évvel ezelőtt, pontosabban 1944. október 23-án szabadították fel a községet a szovjet csapatok — emlékezik Pali bácsi. Hónapokon át ő volt a harcból jövők, a csatába menők fodrásza. Közben halogatás nélkül belépett a már decemberben megalakult kommunista pártba. Bojtos sógor később az új világ negteremtésóben mint járási jegyző, Fischer sógor pedig a népfront bizottság elnöki posztján tevékenykedett. Juhász Páliak 1951-ben jött el az ideje, logy a „maga fontján” is tegyen valamit a szocializmusért. Megalakítja a fodrászok kisipari termelőszövetkezetét. „Sokan kérdezték, mi az oka, hogy A szövetkezés útjára minden töprengés nélkül léptem. Hát ezért lettem vöröskatona, 19-ben, feleltem ...” Gondolom, az átlagtól elütő sorsok — egy darab történelem — ismertetése sohasem céltalan dolog. Különösen most, amikor történelem- és sorsformáló időkre, szőkébb pátriánk felszabadulásának időszakára, s az eredendően azt lehetővé tevő Nagy Októberi Szocialista Forradalom dicső napjaira emlékezünk. Esetünkben az is megszívlelendő tanulság, ahogy egy idős ember fiatal maradt. A vele való társalgásunk azonban egy még konkrétabb céllal kezdődött: mondja el, mit művelt Jánoshalma felszabadulásának idején. — A húsz esztendővel ezelőtti napokban, hetekben, hónapokban én szakadatlanul dolgoztam — meséli. — Még november 7-én is. Azon a decemberi napon is, amikor községünkben megalakult a pártszervezet. Elfoglaltságom. miatt nem vehettem részt az alakuló gyűlésen sem. Borotváltam a harcokban megfáradt szovjet katonákat. Hogy ők például november 7-én ünnepeltek-e? Biztosan. Ha másként nem, hadparancsban kétségtelenül megemlékeztek az új világért rohamozó apáikról, sokan talán saját magukról. Aztán vonultak nyugatnak, északnak, kergetni, megsemmisíteni a fasisztákat. Több helyütt, már a Dunántúlon és Pest alatt, harcoltak az ünnepnapon is. így ünnepeltünk akkor... Nekem egyébként a nagy forradalom évfordulóján volt egy külön jubileumom is. A véletlen műve, hogy 1914-ben november 7-én kötöttem házasságot. Húsz esztendeje tehát az ünnepnapon pontosan 30 éve voltam házas. Az idein meg már fél évszázada voltam az. Az aranylakodalmunkat azonban majd később rendezzük meg, mert beteg a menyem, meg Fischer sógor is. Ilyenek az én ünnepeim ... Ezzel huncutul kacsint, *” feldobja magát a biciklijére, és visszakerekez a faluba. Senki nem hinné róla, hogy mekkora történelem dobogtatja a szívét. Tarján István PALI BÁCSI ÜNNEPEI csit néptribunt játszanak, s megittasodnak a saját hangjuktól, a hangjuk hatásától, először kérnek, majd követelnek, s a tömeg megy utánuk. Iván csodálkozva hallgatta, majd indulatosan szólt: — De az igazság a mi oldalunkon van. — Az ilyenkor nem nagy dolog. Mit tudsz te felsorakoztatni az igazság oldalán, milyen hatásos érveket? Szocializmus, új gyárak, hidak, jó pénz, nincs munkanélküliség ... hányszor elmondtuk. Ezzel vannak tele a tankönyveink. S hallottad, hogy mik az új jelszavak? Vonják ki a szovjet csapatokat, ne vigyék ki az alumíniumot, fakultatív nyelvoktatást, új címert, le a pártbürokratákkal... S a gyárban? Le a normarendszerrel, le a személyzeti osztályokkal. — Elbutítják a tömegeket. — Bizonyítsd ezt most be az embereknek, ha tudod. Bizonyítsd be, hogy minden rendben volt a szovjet—magyar kapcsolatokban, vagy az iskolai oktatásban, a nemzeti érzések tiszteletben tartásában ... Látod, olyan ez, mint egy csöpp repedés a jégen. Most ennek nekifeszítik az éket, és repesztik, re- peszteni akarják az egész társadalmi rendszert. Hát erről van 15. Az öregek ezen fel vanak háborodva és azt mondják, hogy azt a néhány pisztolyt, ami személyi használatra náluk van, az atyaúristennek sem adják ki a kezükből. Megkérdeztem a DISZ városi titkárát, hogy mi legyen, ha a diákok itt is — mint ahogy hírlik — fel akarnának vonulni. Csak hímelt- hámolt. Azt mondja, nem lehet megakadályozni. Nálunk gyülekezési szabadság van. És ha — mondom — rendzavarás lesz, mondjuk beverik az ablakokat. „Nem banditák azok. Több bizalmat a fiatalok iránt!” — ezt a választ kaptam. Hát jó, csak vonuljanak, majd meglátjuk, mi lesz. Én nem vállalom a felelősséget érte. — Nem is nagyon kérdeznek azok téged, fiam — mosolyodott el akaratlanul is Küszöb ezen a hivatalos, sőt, egy kicsit hivatalnoki felelősség elhárításon. — Minket ezek már bajosan fognak megkérdezni. Kívül rekedtünk az eseményeken. Ki ezért, ki azért — és kesernyésen nevetett. — A pártbizottságot sem fogják megkérdezni, téged sem, engem sem. Megcsinálják nélkülünk, vagy ha úgy tetszik, ellenünkre. Üj vezérek, új vezetők születtek, hangosak, határozottak, energikusak, egy kiOSZTATLANUL j Kérges markában villámlik a vas. i Tömpe ujjai úgy fonódnak a kalapács olajos nyelére, í mint maga a vas, melyből vétetett, í amelynek szikráit ő szórja szét, í amelynek izzása immár a vére. Egy-kettő-három ... cseng az üllő, > s véle — ha sújt — a kalapács, együtt a múlttal s a jelennel, mint kíméletlen vallomás, ! osztatlanül-csodálatosan egy: a munka, a szerszám, s az ember! Antalfy István !
