Petőfi Népe, 1964. október (19. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-09 / 237. szám
«. oldal 1964. október 9, péntek ¥1 5»* •* W- .v p orv Ln NAPTÁR 1964. október 9, péntek. Névnap: Dénes. Napkelte: 5 óra 54 perc. Napnyugta: 17 óra 8 perc. 1 J — 10 millió forintos beruházással kísérleti szőlőfeldolgozó üzemet építenek a Szőlészeti Kutató Intézet homoki osztályán, a kecskeméti Miklóstelepen. Az üzem a legmoderhebb eljárásokat teszi lehetővé a szőlőfeldolgozásban. Egy-egy idényben 20—30 ezer mázsa szőlőt tudnak majd itt feldolgozni. A helykijelölés már megtörtént, s megkezdődött az 1967-re elkészülő üzem tervezése. — A borotai Vörös Október Termelőszövetkezet befejezte az ősziek vetését, teljes mértékben eleget téve a tervezett célkitűzéseknek. A Vörös Október jó munkája követendő például szolgál a megye valamennyi termelőszövetkezete számára. — Több mint 285 millió forint értékű saját vagyonnal rendelkeznek megyénk földművesszövetkezetei. (ffiniatűr Hogy mit nem lopnak... Floyd. Roy az amerikai Michigan állambeli Flint- ben bejelentette a rendőrségnek. hogy ellopták a házát. A rendőrség valóban megállapította, hogy a villatelep szélén épült, szép, négyszobás villa az utolsó tégláig eltűnt! A károsult közölte, hogy két héttel előbb látta utoljára a házat, mielőtt üzleti ügyekben New Yorkba utazott. Gyógyszeres kezelés — lopás ellen A londoni egyeteirí pszichiátriai intézetének tanára, H. J. Eysenck javasolta. hogy a tolvajokat ne börtönbe zárják, hanem gyógyszerrel kezeljék. Egy southamptoni tudományos értekezleten kifejtette, hogy az erkölcsi magatartás mindenekelőtt a reflexek kondicionálásának kérdése. Éppen ezért módszeresen fejleszthetők, ha bizonyos fajta ideg- és vérkeringésstimuláló szereket adnak a tolvajnak. Milyen egyszerű! Dohányzó kutya Az angliai Fleet városban élő Margaret Salter^ Brandy nevű kutyája szenvedélyes dohányos. Szenvedélye akkor támadt fel. amikor párszor foga közé vette a hamutartó szélén füstölgő cigarettát. A kutya most már nem elégszik meg a csikkekkel, hanem egész cigarettát követel asszonyától. méghozzá húszat naponta. De csak filterest szív ... — Járási könyvtár- épületet kap Kiskőrös. A modern létesítmény építésére, illetve berendezésére 350 ezer forintot költenek. ^ 30 jfevJE ^ 1944. október 9-én felszabadult Nádudvar, Püspökladány, Hajdúszoboszló. Kaba, Báránd, Déva- ványa, Túrkeve, Karcag, Kengyel, Martfű, Tisza- földvár, Tiszafenyő és Öcsöd. — Együttes ülésen vitatja meg a TIT programtervezetét, az értelmiségi klub tevékenységét Kalocsán a Hazafias Népfront járási, városi és a TIT járási elnöksége. A három társadalmi testület október 12-i ülésén megbeszélik a népfrontbizottságok és a TIT-szervezetek együttműködésének eredményeit is. — A pocokkal „telített” 70 ezer holdas bácskai földeken megkezdték az egerek irtását. Erre a célra 85 vagon csalétket és vegyszert használnak fel. Pusztításukra a növényvédő állomás 250 nagy teljesítményű permetezőgépét is munkába állították. A MEZŐGAZDASÁGI AKADÉMIA keretében ma délután félháromkor Ormándi János mezőgazdasági osztályvezető a nagyüzemi szőlő- és gyümölcstelepítések járulékos oeruházásáról tart előadást a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Házban. — Naponta 50—60 ezer mázsa szőlőt préselnek ki — elérkezett a „nagy szüret” ideje megyénk szőlőseiben. A még mindig édese- dő szőlőt az Alföldi Állami Pincegazdaság feldolgozó üzemein kívül több száz kis prés sutulja. A kadarkának 18—20 cukorfokos a leve. — HÉTSZÁZ eredeti tárgyat mutatnak be a Kossuth-ereklye- gyűjteményből rendezett kiállításon — a múzeumi hónap keretében — o ceglédi Kossuth Múzeumban. Ezzel egy időben tekinthető meg a régészeti— várostörténeti kiállítás is. A kalap Ebéd után, vasárnap. Az őszi szél sárgult leveleket kerget a köveken. Egy öreg, viharvert, zsíros kalap heveit a járda szélén. — Az micsoda? — kérdezi Zsuzsa, aki hároméves és mindenre kiváncsi. — Kalap — mondom a lányomnak. — Miért van ott? — Elvesztette a bácsi. — Melyik bácsi? A rossz bácsi? Mondhatnám, hogy Igenis a rossz bácsi, aki részeg volt és dülöngélt és elesett az utcán, és ott maradt utána az ócska kalap áruló jelnek, és otthon hiába várta ebédre őt a családja ... Már mondanám mindezt, de — szerencsére — Zsuzsa már az elzúgó repOlöt nézi. s afelől kérdezősködik, „ - ■. - - - -t V* Mt — Csütörtökön délután a MÉSZÖV és a Bajai FJK kezdeményezésére értekezletet tartottak a megye vendéglátóipari szakemberei Vaskúton. Megvitatták, hogy miképp lehetne a községi vendéglőkben rendezett műsoros estek kulturális színvonalát növelni. — A szükséges negyven helyett csak huszonöt szakmunkása van a Közúti Üzemi Vállalatnak. -Ezért a tél folyamán harminc dolgozó részére hathetes, huszonkét dolgozó részére pedig kéthetes szakmunkásképző tanfolyamot szerveznek. CSÜTÖRTÖKÖN tapasztalatcsere-látogatásra érkezett szerkesztőségünkbe a Petőfi Népe testvérlapja, a poznani Glos Wielkopolski főszerkesztő-helyettese, Tadeusz Kacsmarek elvtárs. Lapunk kedves vendége tíz napot tölt Kecskeméten, s ez idő alatt ellátogat megyénk több intézményébe és üzemébe. — Évről évre nő a tanácsi vállalatok termelése megyénkben. Az idén 860 millió forint értékű terméket állítanak elő, 1965-re pedig már egymilliár- dot terveznek. 70 éve, 1894. október 9-én halt meg Justh Zsig- mond, a múlt század végének új utakat kereső írója. Evekig élt Párizsban, barátságba került Zoi&val is. Elhatalmasodó tüdőbaja miatt sokat utazott a déli országokban, Afrikába, Indiába is eljutott. Francia hatást tükröző első elbeszéléseiben már megmutatkozott törekvése az erőteljes tár- sadalomtoírálatra és a valósághű környezetfestésre. Korának és osztályának társadalmi előítéletei alól felszabadultan, elsőnek látta meg a magyar regényírók közül a falu nincstelenjeinek nagy és égető kérdéseit. Ezzel párhuzamosan kíméletlen színekkel érzékeltette az uralkodó réteg züllött világát. hanyatlását. Birtokán színházat létesített, amelyben maga nevelte paraszt művészeivel, népszínművek mellett klasz- szikus drámákat — görög tragédiákat, Möllere- es Shakespeare-darabokat — átszőtt el. Korrajzszerű, átfogó regényciklusából csak az első kötetek készültek el. Nagy tervének befejezését fiatalon, harmincéves korában bekövetkezett halála szakította meg. — A svédországi Oreborban olyan börtön épül, amelyben a rabok kulcsot kapnak saját cellájukhoz. Ennek ellenére, ez lesz Svédország legtökéletesebben őrzött börtönépülete, amelyet hét méter magas fal vesz körül, s állandó televíziós ellenőrzés alatt tartják a fegyen- ceket. Mindössze azt engedik meg nekik, hogy napközben cellájukból kimehessenek a fürdőszobába, és a börtön közös nappalijába. A kulcs úgy működik, hogy csak a rab saját celláját nyitja, a másokét nem. — AZ 1FJÜSÁG1 KLUB rendezésében szellemi vetélkedőre kerül sor október 10- én, szombaton este hét órai kezdettel a kiskunmajsai Művelődési Házban. Kontaktlencse kakasoknak Hat-nyolc hetes kakasok szemére vörös műanyagból készült kontaktlencsét illesztenek, amely nemhogy javítaná, de egyenesen rontja a látást. Ennek az a „csodálatos” következménye, hogy a legdühödtebb csatázó kakasok Is egyszeribe megszelídülnek. Örök ruha Az Ivanovoi Textilipari Tudományos Kutatóintézet munkatársai olyan anyagot állítottak elő, amely gyakorlatilag nem használódik el. A szakemberek a közönséges pamutszövetet acetilénnel és ecetsavgőzök- kel preparálták, s ennek révén olyan szövetet kaptak, amely azt is elviselte, hogy két napon keresztül plusz 160 fokos hőmérsékletű helyiségben tartották. A szövetre sem a kénsav, sem a salétromsav nincs hatással. A vegyipar, a kohászat és más iparágak dolgozói rendkívül tartós munkaruhához juthatnak. //JÓ'JÁRÁS A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: Október 7-én a középhőmérséklet 11,9 (az ötvenéves átlag 12,9), a legmagasabb nappali hőmérséklet 21,5 Cel- sius-fok, a napsütéses órák száma t0,4 óra. Október 8-án a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 6,3, a délután két órakor mért hőmérséklet 20,7, a legalacsonyabb hőmérséklet 4,4 fok, csapadék nem volt. Várható időjárás péntek estig: Erősen felhős idő, főként délnyugaton esőkkel, élénk, helyenkint erős déli, délnyugati, majd nyugatira forduló szél. Enyhe éjszaka, a talajmenti fagyok mindenütt megszűnnek. A nappali felmelegedés a nyugati megyékben csökken, máshol alig változik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet holnap általában 18—23. a nyugati megyékben 13—17 fok között. Új tervekkel bővítik a családiháztervgyűjteményt A sajátházépítők támogatására az építésügyi minisztérium három évvel ezelőtt adta ki az első családiház-tervgyűjteményt, s ezt követte az idén a sor- és társasházak gyűjteménye is. Így jelenleg 76 tervből válogathatnak a magánházak építői. A régebben elkészült tervek jelentős része viszont már elavult. Ezért a minisztérium intézkedésére a Típustervező Intézet irányításával a Budapesti Városépítési Tervező Vállalat és az ÉM Szegedi Tervező Vállalat új tervekkel bővíti a családiház-tervgyűjteményt. A tervezők egyik legfontosabb törekvése az volt, hogy a korábbinál gazdaságosabb és a lakosság életmódjának jobban megfelelő családi házakat javasoljanak. Ezért külön terveztek épületeket a közmű nélküli falusi településekre, valamint a közművesített kisvárosi jellegű helyekre és a fejlettebb városi területekre. A falusias típusú házaik kialakításánál is gondoltak arra, hogy a későbbi közművesítéssel járó előnyöket nagyobb átalakítás nélkül is kihasználhassák az épületek lakói. Ezért nagy mosdóhelyiséget terveztek, amelyből majd a közművesített fürdőszoba lesz. Nem feledkeztek meg a régi hagyományokról sem. Gondoskodtak a sokak által kedvelt nagy tornácról, tágas konyháról, nagy éléskamráról és a termény tárolására alkalmas padlásról is. A kisvárosi épületekbe már teljesen felszerelt fürdőszobát terveztek. A tornác sem hiányzik, de jellege más, mint a falusi épületeknél, mert nem a terménykezelés, vagy más gazdasági tevékenység színtere, hanem inkább a pihenés nelye lesz. A konyha és a kamra kisebb, de az egyik szobából fekhely nélküli nappalit alakítanak ki, a padláson pedig főleg a ruhaszárításnak, esetleg a gyümölcstárolásnak adnak helyet. A sajátházépítöknek fenntartott városi telkek beépítésére javasolják a legkomfortosabb épületeket, s újabb tervekkel gazdagítják a sor- és társasházak tervgyűjteményét. Az eddig elkészített 27 tervjavaslatot kiállításon is bemutatták a szakértőknek. A tervezd intézetek, a tanácsok, az OTP és a TŰZ ÉP mintegy 200 házépítő szakembere közös műszaki tárgyaláson megvitatta és részletesen bírálta a terveket. Az Építésügyi Minisztérium is megkezdte a javaslatok elbírálását. Hová vezetett a mértéktelen italozás Szülei jobb sorsot szántak Bene Sándor husaonkileneéves úrréti fiatalembernek. A szülők nagy anyagi áldozatot hoztak, hogy fiúk leérettségizzen, s könnyebben végezhesse a munkáját. Bene Sándor azonban nem sokat törődött szülei áldozatvállalásával, mert szívből megvetette a munkát, de annál jobban szerette az italt. Az érettségi után könyvelőnek helyezkedett el az erdőgazdaság központjában, de néhány év múlva felülkerekedett átkos szenvedélye, s mértéktelenül italozni kezdett. Ezért felesége is elvált tőle, s ő miután az italozás egyre több pénzt kívánt, hozzányúlt a társadalom pénzéhez. 1960-ban nyolchónapi szabadságvesztésre ítélték társadalmi tulajdon elsikkasztá- sáért. Ettől az időponttól kezdve hónaponként változtatta munkahelyeit, de sehol sem dolgozott többet három-négy napnál. 1964 márciusában — miután nem volt pénze már az italra — a kecskeméti MÁV- állomás elől egy kerékpárt lopott el. A kerékpár alkatrészeit a saját járművére szerelte át, s azt értékesítette a bizományi áruházban. A pénzt, amit a lopott és saját kerékpárjáért kapott, italra költötte. Ekkor még nem sikerült lefülelni, s ez vérszemet adott Benének. Szeptemberben Kecskeméten nem kevesebb, mint négy kerékpárt lopott el. Három kerékpárról a dinamót a lámpákat leszerelte, azokat értékesítette. A kerékpárok csupasz vázait pedig eldobta. A negyedik kerékpár okozta vesztét. A városban haladt a lopott járművel, amikor annak tulajdonosa felismerte. Bűnügyi regénybe illő hajsza kezdődött, de a tulajdonos elfogta a tolvajt, majd előállította a rendőrkapitányságra. A kecskeméti járási-városi rendőrkapitányság Bene Sándor ellen lopás bűntette miatt indított büntető eljárást. A nagystílű kerékpártolvajt előzetes letartóztatásba helyezték. G. G. 31: Vajon sikerül-e majd ennyi ember közül megállapítani annak az egynek a személyazonosságát? S egyáltalán, vajon rajta van-e ezen a listán? Efelől az őrnagy maga is kételkedett, de mivel rendkívül fontos ügyben felelősségteljes nyomozást vezetett, semmit sem mulaszthatott el, ami esetleg célhoz vezet. Zienkiewicz ezredes, akinek az őrnagy a szabályoknak megfelelően jelentést tett a nyomozás utolsó fázisáról, ugyancsak szekptikusan vélekedett a fáradságosan összegyűjtött nevek listájáról. Az őrnagy mégsem vesztette el a kedvét. — Ezredes úr, a nevek alapján igyekszem megállapítani, hogy e személyek közül ki volt legszorosabb kapcsolatban az ügyészségnek és a bírósági apparátusnak a „fehér gengszterek” ügyeivel foglalkozó dolgozóival. Ki az, aki különösen érdeklődött az ügy iránt. Ez a módszer legtöbb nevet érdektelenné tesz, nem hiszem, hogy tíznél több név marad a listán. Ne felejtse el, őrnagy úr, hogy a csekket mindennap kivihetik Bécsbe és beválthatják a Donau- bankban. És akkor eső után köpönyeg! Krzyzewski szomorú arccal hagyta el az ezredes dolgo '.ó- szobáját. Amikor a saját szobájában megtudta, hogy Kur ügyész kéreti. Felült a gyors járatú „A” autóbuszra és néhány perccel később már belépett a bíróság épületébe. Az ügyész szobájában már két úr volt: az egyik a „Budex” külkereskedelmi vállalat központjának képviselője, a másik a Külkereskedelmi Minisztérium magas rangú tisztviselője. Mindketten azért jöttek az ügyészségre, hogy megtudják, miként áll a csekk ügy? — Készek vagyunk nagyobb összegű jutalmat adni — jelentette ki a „Budex” képviselője. — Ez talán új nyomra vezet. I