Petőfi Népe, 1964. október (19. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-04 / 233. szám

4 TABDISZŐLÉSZ

Többszörösen büntetett előéletű, meglepően rutinos bűnözőt ítélt el a napokban a megyei bíróság Horváth István, Kecskemét, Kaszap utca 7. szám alatti lakos személyében. A 76 éves Horváth szinte egész életét a lopásra és a csalásra alapozta, s rövid öt év alatt a néhány forintos sikkasztástól az emberölés kísérletéig jutott el.

Időközben megnősült, de felesége előtt elhallgatta legénykori bűneit, s amikor az asszony szüléssel a kórházba került, az ifjú férj eladta az ágyneműt, felesége ruháit) sőt a kályhát is. Többször felutazott Budapestre szórakozni, szélhá- moskodni. Munkahelyeit egymásután hagyta ott, vagy elküldték onnan, mert lopott. Legutóbb Várpalotán a bányában, mint segédmunkás dolgozott, de nem szerette a munkát, s inkább csavargóit. Kihasználva a hiszékeny emberek jóindulatát kisebb-nagyobb összegeket kért kölcsön, s azokat „elfelejtette” megadni.

A feltétlen bizalomnak majdnem emberhalál lett a vége. Május 13-án ugyanis Horváth István Kecskemétről Pécsre utazott. Odaérve már egy fillérje sem volt. Ez azonban nem akadályozta abban, hogy az egyik vendéglőben bőségesen megebédeljen. Evett, ivott, de nem fizetett, hanem „angolosan” távozott. Elhatározta, hogy taxival megy vissza Kecskemétre. Ennek érdekében alkuba is bocsátkozott Nagy József pécsi lakos taxisofőrrel. Az felajánlotta neki, hogy munkaideje után saját kocsijával szívesen elviszi. Horváth elmondta azt is, hogy pénze nincs, de Kecskeméten a felesége majd kifizeti a számlát. Az igazság az volt, hogy az asszony ekkor már törvényesen elvált a szélhámos embertől.

Az említett napon, az esti órákban Nagy József és Horváth István el is indult Pécs27.

Az őrnagy kissé elégedetlen volt a váratlan telefonhívás miatt, mindamellett kelletlenül újra kabátjába bújt és lement az utcára. A kapu előtt néhány lépésnyire várt rá Kabátujj.

— Még egyszer nem jövök le — mondta a rendőrtiszt üdvözlés után. — Ha van valami dolga, mindig bejöhet a hivatalomba, a Ksawera utcába, ne telefonálgasson a lakásomra.

Kabátujj figyelem nélkül hagyva az őrnagy megleckéztető szavait, merő szívélyesség és udvariasság volt.

— Oda, őrnagy úr? — magyarázta — a hivatalába? Oda eddig még senki nem látta Ka- bátujjat bemenni és nem is fogja. Csak nem képzeli, hogy önszántamból belépjek a rendőrség épületébe? De hitemre, nem fogok sok időt elrabolni az őrnagy úrtól, viszont nagyon fontos közölni valóm van. Néhány óra hosszat vártam az őrnagy úrra, a Parcellák kertjében, a füvön, de az őrnagy úr csak késlekedett. Közben megittam egy kupicával, de valóban csak egy kupicát, nehogy reumát kapjak. Az őrnagy úr igazán aranyember.

— Ezért, hogy ezt megmondja nekem, ezért ráncigáit ki a lakásomból?

Kabátujj zavartalanul folytatta;

ről, s hajnali két óra körül érkeztek megyénk széikbeljyére. Horváth tudta, hogy baj lesz a fizetéssel, s már előre elhatározta, hogy másképpen számol el a hiszékeny emberrel. Kecskeméten először a repülőtér mögötti szőlők közé vitette magát, mondván, hogy ott laknak. Hívta Nagyot, hogy szálljon ki a kocsiból és menjen vele a tanyába. A sofőr azonban nem volt hajlandó követni. Erre Horváth is visszaült és a Vacsihegyre irányította az autót, az „anyósához”. A gépkocsivezető itt sem akarta elhagyni járművét és azt ajánlotta ’ utasának, hozza ki a pénzt, mert ő siet vissza. Horváth azonban csábítgatta, bogy legalább egy feketére menjenek be. Erre már Nagy József is engedett, s elindult a fiatalember után. Pár lépést tettek meg, amikor Horváth hirtelen hátrafordult és mellbeszúrta a szerencsétlen embert.

A hirtelen összeroskadó Nagy látványa úgy látszik megijesztette Horváthot, aki áldozatával egyenesen az SZTK-ba rohant, ahol elmondta az ügyeletes orvosnak a történteket. Az orvos hívására a rendőrség hamarosan a helyszínre érkezett és letartóztatta a bicskázó szélhámost.

A megyei bíróság hatévi szabadságvesztésre ítélte Horváth Istvánt és három évi időtartamra eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Igaz, hogy Nagy József sérülése hamarosan meggyógyult, az nem volt életveszélyes, mindez azonban csak a véletlennek köszönhető. Az ítélet tehát egyáltalán nem túlzott, hiszen Horváth hidegvérrel, előre megfontoltan követte el cselekményét, így tört embertársa életére. Az ilyen ember fokozottan veszélyes a társadalomra, de különösen így van ez Horváth esetében, akinek nem ez volt az első össze— Az őrnagy úr valóban aranyember. Nem ismerte- Ka- bátujjat és azonnal megbízott benne. Tehát én azt a kupicát az őrnagy úr egészségére ittam. Most lakatos vagyok Kasprzaknál! Engem többé nem fognak látni a bíróságon, ez fix. Mindezt pedig az őrnagy úrnak köszönhetem, mert az őrnagy úr azonnal megbízott bennem. Kabátujj tiszteli az értelmiséget.

— Rendben van, Kabátujj. De most mi szél hozta hozzám?

— Ahogy engem kiengedtek... Az ördög vigye el azt a főhadnagyot, éjszakáig bent tartott, bár az őrnagy úr megparancsolta neki, hogy két óra múlva engedjen ki. Látja, így bánt velem, annyi, évi ismeretség után. Ez a köszönet azért a csillagért, amit miattam kapott. Sajnos, ilyen az emberi hála!

Az őrnagy, látva, hogyha közbevág, csak meghosszabbítja Kabátujj kedélyeskedését, szótlanul várt. Kabátujj tehát folytatta :

— Amikor végre kiengedtek, azt gondoltam magamban: Az őrnagy rendes fickó, segíteni kell rajta. Azt a sápadtat viszont egyáltalában nem érdemes sajnálni. Be akarta csapni a becsületes embert. A gézengúz, ő maga meg nyolcmilliót vágott zsebre. Az ostoba Kabátujjnak pedig, aki a bőrét vitte a vásárra, kiszúrta a szemét tíz darab ezressel.

Ha korábban értesül az eseményekről a sajtó krónikása, szeptember 17-én így adhatta volna hírül: „Kiváló Dolgozó címmel és jelvénnyel tüntette ki a földművelésügyi miniszter Kiss Ilonát, a Kiskőrösi Állami Gazdaság szőlész ösztöndíjasát, az állami gazdaságok ifjúsági építőtáborai szervezésében és vezetésében több éven keresztül végzett eredményes munkájának elismeréséül. A kitüntetést ünnepélyes keretek között a Kiskőrösi Állami Gazdaság tabdi üzemegységében tegnap Tószegi Zoltán, a minisztérium osztály- vezetője nyújtotta át.”

A rossznak — a jelen esetben a kissé elkésett híradósnak — ezúttal megvan a maga jó oldala is. A sokat, s ugyanakkor mégis keveset mondó hír mellett, személyes találkozásunk jóvoltából közelebbről is bemutathatjuk Kiss Ilonát.

•

Szürkéskék pantallóban, sötétkék munkaköpenyben került elő az egyik irodából. Éppen a pincéhez indult. Az üzemegységben javában folyik a szüret, s így reggel hattól este tíztizenegy óráig naponta jócskán akad dolga. Hiszen a termésátvétel sok gonddal, számos intézkedéssel jár — ember legyen a talpán a munkálatokat irányító szőlész! S ő állja a sarat.

Együtt ballagunk az üzemegység központját átszelő, kandeláberekkel szegélyezett* homokos úton. Beszélgetünk.

— Szép lesz ez a telep. Igazi, modern nagyüzem... —jegyzem meg.

— És milyen lesz majd négyöt év múlva, ha ez' a földből még alig látszó szőlő termőre fordul! Valóságos paradicsom! — fűzi tovább a szót a jövőt már a mában érzékelő gazda okosságával. — A jövő ... Erről szól a beadott diplomatervem. Pontosabban: a korszerűbb agrotechnikai eljárásokról, arról, hogy ezek alkalmazásával milyen jövőt képzelek el ennek a gazdaságnak ... Januárban fogom megvédeni...

A szüreti munka „főhadiszállására” érve pár percre magam— No, no, a bőrét Kalinkows- ki kockáztatta, és a sápadt nem tíz-, hanem tizenkétezret adott magának — helyesbített az őrnagy.

— Cöcö! Azt a kettőt ne számítsuk. Azt azért a boxleckéért kaptam, amit Mokotowon adtam neki. És a Kalinkowski fiatalúr fejét, mint már mondottam, csak azért találtam a kelleténél erősebben megütni, mert megcsúszott a kezem. Én mindent sorban akarok elmondani, de az őrnagy úr nem engedi.

— Már nem szólok közbe — sóhajtott az őrnagy —, már hallgatok, mint a sír.

— Tehát érdeklődtem a mieink között a sápadt után, de senki sem ismeri, még Wolán sem, sem Powazkin. Csak egy volt villamoskalauz emlékezett rá, hogy ez a sápadt biztosan „diós”.

— „Diós?” Ezt nem értem!

— Hát „diós” — magyarázta türelmesen Kabátujj —, így hívják azokat, akik bankok előtt sétálgatnak és vidéki surmóktól vásárolnak fel dollárokat.

— Szóval, ez a feketepiac? — kérdezte az őrnagy.

— Na hiszen, ha ez lenne az igazi feketepiac! Az ilyen tök- magot a rendes „diósok’ még lélegezni se hagyják. Egyszerű felhajtó ez. A bank előtt áll és állandóan azt hajtogatja: „Dollárt, valutát veszek. Jobban tizetek, mint bent.” És ha valamit felcsipeget, azonnal viszi a bankárához. Mondom, piti felhajtó, semmi több.

— Tehát ma nem mentem dolgozni, hanem ott kerengtem a bank előtt. De az őrnagy úr telefonáljon óm „Kasprzakhoz”,

ra hagy a rokonszenves új ismerősöm. De már itt is van újra. Tart még az ebédszünet — beszélgethetünk.

A kitüntetésre terelem a szót.

— Miként szolgált rá erre a nagy elismerésre?

— Hogy mondjam el éppen én? Mit is feleljek?

— Kezdhetjük így is: Hogyan határozata el magát a mezőgazdasági pályára, mi vonzotta a szőlőtőkék birodalmába?-— A széles határ, a napfény, a friss levegő szeretete! Valahogyan mindig sajnáltam az irodákban ülőket. Zárt falak között naphosszat, sápadtan... Nem jó! Pesti lány létemre a nyolc általános után ezért választottam a mezőgazdasági technikumot, melyet Kecskeméten végeztem el. Persze, nem kell azt hinni, hogy korábban nem is láttam falut. Édesapámat a háborúban veszítettem el, ezért nevelésemben a Dévaványán élő nagyszü- leim segítettek anyunak ... Ott szerettem meg a határt

S elbeszélése nyomán hamarosan már a KISZ nyári építőtáborában időzünk. Jeles érettségi vizsgája után, amikor a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola elsőéves növendéke lett, elnyerte a Kiskőrösi Állami Gazdaság ösztöndíját. S azóta, a nyaranként szerzett legszebb emlékei az építőtáborhoz fűződnek.

— A Balatonaligai Állami Gazdaságban — ahol már tavaly nyáron is munkavezető voltam, egyetemista lányok táboroztak. S az egészben az a nagyszerű: megismertetni, megszerettetni a mezőgazdaságot a leendő orvosokkal, bölcsészekkel, jogászokkal. Hadd tudják értékelni, hogy például mi az a szőlő, mennyi munka van vele, rtiielőtt eljut a

mert a mester már megígérte, hogy kivág, mint a huszonegyet, amiért állandóan hiányzóm. De én most az őrnagy úrért csinálok mindent.

— Rendben van, majd telefonálok a munkahelyére — ígérte meg az őrnagy.

— Az őrnagy úr aranyember. Mindig ezt fogom mondani. Tehát megyek a bankhoz és keresem az én ficsúromat — ezt az utolsó szót Kabátujj teljes magvetéssel mondta —, de nem találtam. Beszéltem néhány fölhajtóval, mert az embernek mindenütt vannak ismerősei. Ha egyszer az őmagyné asszonynak dollárra lenne szüksége, utazáshoz vagy bármihez, csak szólni kell Kabátujjnak. Mit meg nem tennék én az őrnagy úr kedvéért.

— Köszönöm, Kabátújj a nagylelkűségét, de nincs semmire szükségem. Nos, mi volt a felhajtókkal?

— Ismerik ezt a sápadt fickót, valahogy úgy nevezik egymás között... — ekkor Kabátujj kissé elgondolkozott. — Megvan! A „sápadt Niko’ ez a neve a felhajtok között. De elmondták róla: Néhány hete senki nem látta a bank előtt. Vagy. a hekusok kapták el, vagy elutazott valahová. Állítólag a Powisle negyedben lakik, az Elektromos Művek mellett, Zajecza vagy Lipowa, vagy talán a Drewma- na utcában. Tehát valahol a közelben. Korábban ez a Niüo nagyon kereste a valutát. Mindig azt mondta: Harminc százasra van szüksége egy nagy .,ugrásához. Még kölcsön is akart kérni, de hát ki ad kölcsönt vgy ilyen nyamvadtnak?

(Folytatása következik.)

pesti vásárcsarnokokba ... Azután megmutatni, hogy milyen nélkülözhetetlen a felkészültség, a szaktudás ezen a területen is. Nemegyszer olyan jót mosolyogtam magamban, amikor elcsodálkozva kérdezték tőlem a lányok, hogy „Jé, neked érettségid van?”

Szavai nyomán szinte látom a tábort, a több száz, szőlőkötözéssel és kajsziszedéssel elfoglalt egyetemista lányt, s közöt- tül a piros-kék nagy pettyes kendős, szőke hajú, napbarnított arcú Ilonkát, aki okosan, határozottan irányítja a munkát, gyűjti maga köré a lányokat, lelkesen magyaráz. Versenyt tűz ki, értékeli a munkát, a napi bevételi terv teljesítését. Talpon van reggel hattól a késő esti órákig. A lányok a napi hatórás munka után a Balaton vizében hűsítik magukat. Számára viszont olykor két hét is eltelik anélkül, hogy egy kicsit strandolhatna. De hát ez a tábor „tisztikarának” a sorsa —■ önként és szívesen vállalták.

— Nagyon boldogan csináltam — vallja Ilona. — És jó érzés volt számba venni az eredményeket, hiszen a négy turnus egy főre eső termelési átlaga elérte a napi huszonhárom forintot. S azok a gyönyörű élmények, amit például a tábortüzek jelentettek! A rögtönzött műsorok, annyi kedves, tehetséges lány jóvoltából... És a szlovák egyetemista lányok — mert az idén két ilyen csoport is részt vett Aligán — kedves, tört magyarsággal előadott műsora!...

Lelkesülten magyaráz, egészen belemelegszik. S a tábori élet sok kedves, vidám epizódjának elbeszélése közben megmegcsillantja hibátlan, szép fogsorát.

Dióhéjban ennyi hót a kitüntetés története. így összegezte Ilonka, anélkül hogy közvetlenül a kérdésre felelne, anélkül, hogy értékelni próbálta volna a saját munkáját. Am, akik elbírálták tevékenységét, sokra értékelték azt. Bizonysága, hogy tavaly a Balatonaligai Állami Gazdaság kiváló dolgozója lett. S az a tény, hogy az idén a KISZ nyári építőtáborok 123 vezetőségi tagja közül négyet tüntetett ki a földművelésügyi miniszter, s ezek között ő is ott volt, önmagáért beszél Kiss Ilona helytállásáról.

A tabdi üzemegységben most nemcsak a szakmai gyakorlatát végzi, hanem a KISZ-munkát is teljes szívvel kívánja folytatni. A napokban vezetőségválasztáskor a sportfelelős tisztét bízták ró, mivelhogy ért a sporthoz is. Amint az üzemegységet átszelő úton visszafelé kísér, sorolja:

— Igazi sportélet kell ide! Azt szeretném elérni, hogy ne csak a futballt szeressék a fiatalok, hanem a többi sportágat is: a kézilabdát, röplabdát, asztaliteniszt ... Megbeszéltük, hogy vasárnap „nekiesünk”, ott azon a területen megcsináljuk a röplabdapályát — mutatja a helyet. — Aztán egy igazi szüreti „murit” szervezünk, hogy a felszerelésre pénzünk is legyen!

Távozóban még egyszer visz- szapillantok a határozott lépésekkel a pince felé igyekvő lányra, s ilyeneket gondolok: Pesten, az egyik szerszámgép- gyárban dolgozó édesanyján, s a jelenleg a vaskúti borkombinátban szakmai gyakorlatát végző vőlegényén kívül az egész gazdaság büszke lehet ró.

Ferny Irén

II hiszékenység vámszedője

Hat évre ítélték az éjszakai bicskázót

ütközése a törvénnyel.

3. S.

f