Petőfi Népe, 1964. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-09 / 211. szám

8. oldal 1964. szeptember 9, szerda Ünnepség Bulgária felszabadulásának 20. évfordulója alkalmából A Magyar Szocialista Mun­káspárt Budapesti Bizottsága és a Hazafias Népfront budapesti bizottsága Bulgária felszabadu­lásának 20. évfordulója alkal­mából kedden ünnepséget ren­dezett az IKARUS Gyár műve­lődési házában. Részt vett az ünnepségen és az elnökségben foglalt helyet Apró Antal, Kál­lai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, a Minisztertanács elnökhelyet­tesei, Szirmai István, az MSZMP Központi Bizottságá­nak titkára, az MSZMP Politi­kai Bizottságának tagjai, Mód Péter, a külügyminiszter első helyettese, valamint Jancso Ge­orgien, a Bolgár Népköztársa­ság magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. Ott volt az ünnepségen a Köz­ponti Bizottság, a forradalmi munkás—paraszt kormány több tagja, politikai, gazdasági, kul­turális életünk számos más képviselője. Megjelent a buda­pesti diplomáciai képviseletek több tagja. A bolgár és a magyar him­nusz elhangzása után Szatmári Nagy Imre, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának tit­kára nyitotta meg az ünnepsé­get, majd Apró Antal emelke­dett szólásra. A hosszan tartó, nagy tapssal fogadott beszéd után Jancso Georgiev lépett a mikrofonhoz. Jancso Georgiev beszéde után hosszan zúgott a taps. A gyűlés résztvevői melegen ün­nepelték a 20. éve felszabadult Eolgár Népköztársaságot. A nagygyűlés az rntemacionálé hangjaival ért véget. Az ünnepség második részé­ben rhűvészi műsor követke­zett, amelyben többek között felléptek az évforduló alkalmá­ból hazánkba érkezett bolgár művészek is. 'MTI) 0 bolgár páriámén! ünnepi ülése SZÓFIA (MTI) Kedden reggel Szófiában meg­nyílt a Bolgár Népköztársaság Nemzetgyűlésének a felszaba­dulás és a szocialista forrada­lom jubileumi évfordulója al­kalmából összehívott ünnepi ülése. Itt játszotta a zenekar először Eulgária új himnuszát, amelyet a hétfői parlamenti ülés fogadott el. Az elnökségben foglalt he­lyet Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bi­zottságának első titkára, Georgi Trajkov, a Nemzetgyűlés el­nökségének elnöke, a párt Po­litikai Bizottságának és a kor­mánynak tagjai, valamint a Nemzetgyűlés vezetői. Ugyan­csak az elnökségben vannak a szocialista országoknak az ün­nepségre érkezett képviselői: Leonyid Erezsnyev, Fehér La­jos és mások. Az ünnepi ülést Ferdinand Kozovszki, a Nemzetgyűlés iro­dájának elnöke nyitotta meg, majd átadta a szót Todor Zsiv- kovnak. Az ülésen felszólalt Fehéi- Lajos elvtárs is, a ma­gyar küldöttség vezetője. Közös közlemény a vaskapui erőmű munkálatainak megkezdéséről BELGRAD (MTI) Belgrádban és Bukarestben nyilvánosságra hozták azt a kö­zös közleményt, amelyet a vas­kapui vízierőmű építésének megkezdéséről adtak ki. A két fél a közleményben kifejezi meggyőződését, hogy a Vaskapu Vízierőmű építése nagy lépés Románia és Jugoszlávia együttműködésének megszilár­dítása és a két ország kapcso­latainak elmélyítése útján. A vízierőmű építése — mutat rá a közlemény — ugyanakkor nagymértékben szolgálja vala­mennyi Duna menti ország ér­dekeit is. A közlemény hangsúlyozza, hogy Tito elnök és Dej állam­elnök szeptember 7-én tanács­kozásokat folytatott egymással. A tanácskozások során megvi­tatták a két ország kapcsola­tait és kicserélték nézeteiket több időszerű kérdésről. A meg­beszélések az őszinteség és ba­rátság, a kölcsönös egyetértés légkörében zajlottak le. A helycserés saigoni triumvirátus (balról jobbra): Duong Van Minh, Nguyen Khanh és Tran Thien Khiem. Átadta megbízólevelét az új kínai nagykövet Dobi István, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke kedden fogadta Han Ke-hua rendkívüli és meghatal­A személycserék hónapja Afrikai körkép Továbbra is feszült a ciprusi helyzet AZ ÜGYNEVEZETT „kormányzó bizottság” ülést tartott Saigonban és elhatározta, hogy is­EGY NAP A KÜLPOLITIKÁBAN nultak Kongóból. Nyil­vánvaló volt, hogy az ENSZ olyan amerikaia­kért járt közben, akiknek met Minh tábornok — akit julius eleien Khanh távolított el az államfői tisztségből — tölti be az államfői posztot, de nem mint köztársasá­gi elnöki minőségben, hanem „az ideiglenes kor­mányzó bizottság és a fegyveres erők bizottságá­nak elnöke”-ként. Dél-Vietnam fővárosában te­hát újabb meglepetést tartogatott a világsajtó számára a „személycserék hónapja”. Hétfőn el­terjedt a híre, hogy Khanh utasítására házi őri­zetbe vették Khiem tábornok, volt hadügymi­nisztert, aki a háromtagú kormányzó bizottság egyik tagja volt Khanh és Minh tábornokkal együtt. Az UPI jelentése szerint a hatalom visz- szaszerzésére tett erőfeszítéseiben az amerikaiak teljes mértékű támogatását élvező Khanh tábor­nokot az újabb államcsíny lehetősége annyira aggasztja, hogy éjszakáit nem Saigonban, hanem titkos búvóhelyen tölti. Egy amerikai katonai szóvivő elismerte, hogy újabb összetűzések vol­tak kormánycsapatok és dél-vietnami szabad­ságharcosok között. Arról is keringenek híresz­telések, hogy amerikai sugárhajtású repülőgépek támogatták azokat a dél-vietnami repülőgépeket, amelyek szombaton támadásokat intéztek két kambodzsai határmenti község ellen. AZ AFRIKA^ Egységszervezet miniszteri ta­nácsának rendkívüli ülésszaka befejezés előtt áll. Zárt ajtók mögött folytatódnak a tárgyalások a kongói kérdés megoldásának lehetőségeiről. Mint ismeretes, a legtöbb küldöttség élesen bírálta a külföldi beavatkozást, és a Csombe-kormány te­vékenységét, különösen az a körülmény váltott ki nagy visszatetszést, hogy Csőmbe a gyűlöletes fehér zsoldosokat alkalmazza szolgálatában. Több határozati javaslatot terjesztettek elő, mjd hét afrikai ország megbízottjaiból bizottság alakult, melynek az lesz a feladata, hogy a határozatot megszövegezzék. Kongóban egyébként újabb fej­lemények arra mutatnak, hogy egyes erők meg akarják torpedózni az Addis Abeba-i értekezle­tet. A brazzaville-i Kongó miniszterelnöksége közleményben utasította vissza Mobutunak azt a fenyegetőzését, hogy a hadműveletekét erre a térségre is kiterjeszti. A Reuter és az AP jelenti, hogy U Thant ENSZ-főtitkár közbenjárása a Stanleyville körzetében tartózkodó amerikai ál­lampolgárok szabad elvonulásának biztosítása érdekében méltán rossz visszhangot váltott ki, hiszen akikért Szávái ifelétnélte, néni lehettek ÖZ ENSZ-erők tagjai, mivel azok már régen kivo­Ken Jeli L ctrvitviiciv tevékenysége távol áll a világszervezet céljaitól és feladataitól. A másik fontos nemzetközi érte­kezleten, az arab csúcstalálkozón katonai kér­désekről folyt a vita. A kairói sajtó borúlátó hangon ír a tanácskozások állásáról. Az A1 Ah- ram szerint eddig semmi olyan eredményt nem értek el, amely említésre méltó lenne. A lap Nasszert idézi, aki felszólalásában ázt állította, hogy a vita egy pont körül kering, de az alap­vető célok még nem rajzolódtak ki. A sajtó sze­rint a tanácskozások éppen emiatt nem fejeződ­nek be keddre vagy szerdára, hanem még né­hány napig együtt maradnak az arab államfők. Több afrikai országból jelentettek a hírek meg­mozdulásokat. Malawiban kormányválság rob­bant ki. Dr. Hastings Banda kormányának há­rom tagját lemondásra szólította fel, nemsokára újabb három miniszter jelentette be lemondási szándékát. A kormányválságot az idézte elő, hogy a kormány több tagja szembe került az ál­lamfővel. Különösen kifogásolják azt, hogy dr. Banda „barátságos politikát folytat” a gyarma­tosító Portugáliával, a fajüldöző Dél-Rhodesiá- val. A gaboni felkelők vádlóként lépnek fel a bíróság előtt, jelenti az MTI Párizsból. Második hete folyik Lambarénében a február 18-i felke­lés vezetőinek pere, melyet a francia ejtőernyő­sök által elnöki székbe visszaültetett Mba dik­tátor kezdeményezett. A vádlottak nyílt agresz- szióként bélyegezték meg a francia ejtőernyősök beavatkozását az állam belügyeibe. és hangoz­tatják, hogy a francia kormány olyan uralmat kényszerit Gabonra, amellyel a nép nem ért egyet. TOVÄBBRA is feszült a helyzet Nicosiában. Török részről harcias nyilatkozatokkal igyekez­nek elmélyíteni a válságot. A török külügymi­nisztérium szóvivője közölte, hogy a török kor­mány a legutóbbi ciprusi események miatt a NATO tanácsának összehívását kérte. Papandreu görög miniszterelnök a harcias török fenyegető­zésre válaszolva egy gyűlésen kijelentette, most már csak a világot vezető nagyhatalmak talál­hatják meg ä kivezető utat az egyre mélyülő válságból. A ciprusi kormány egyébként közölte, hogy hozzájárul a szigeten tartózkodó ENSZ- csapatok mandátumának háromhónapos meg­hosszabbításához. Mint ismeretes, a 6200 főnyi ENSZ-hadsereg megbízatása szeptember 26-án járna le. mázott nagykövetet, a Kínai Népköztársaság új magyaror­szági nagykövetét, aki átadta megbízólevelét. Han Ke-hua nagykövet meg­bízólevele átadásakor «beszédet mondott. Bevezetőjében a kí­nai nép, a kínai kormány és Liu Sao-csi elnök üdvözletét tolmácsolta a magyar népnek, a magyar kormánynak és Dobi Istvánnak. Dobi István válaszolt a nagy­követ beszédére. Többek között hangsúlyozta: Meggyőződésem, hogy a Magyar Népköztársaság­ban kifejtendő munkája elő fogja segíteni országaink kap­csolatainak és együttműködésé­nek szélesedését, népeink ba­rátságának további erősödését. Az Elnöki Tanács elnöke ez­után hosszan, barát ián elbe­szélgetett a nagykövettel. Han Ke-hua nagykövet meg­bízólevelének átadása után a Hősök terén megkoszorúzta a magyar hősi emlékművet. (MTI) Korea nagy nemzeti ünnepe 1948. szeptember 9-én Phen- janban a Legfelsőbb Népgyűlés ünnepélyesen kikiáltotta a Ko­reai Népi Demokratikus Köz­társaságot. Alig két évvel a népi demokratikus köztársaság ki­kiáltása után az amerikai—li- szinmanista agresszió szörnyű háborút kényszerített a koreai népre. A napalmos bombázások nyomát egymillió ember halála, több százezer hektárnyi szántó­föld, több mint félmillió lakó­ház, majd kilencezer üzemépü­let pusztulása jelezte. Ám, a demokratikus Korea népe, mely a megpróbáltatások nehéz nap­jaiban maga mellett érezte az egész szocialista tábor szolida­ritását, megvédte hazáját a be­tolakodóktól. Azóta begyógyí­totta sebeit, s olyan ütemben építi az országot, hogy a fejlő­dés — nem utolsó sorban az ipari fejlődés — eredményei a térség más országaihoz képest igen előkelő helyet biztosítanak számára. Egészen más képet mutat a kettéosztott, mesterségesen ket­tészakított Korea déli fele. — Amikor idén tavasszal, majd nyár elején elkeseredett tünte­téssorozatban robbant ki a dél­koreai tömegek elégedetlensége, még nyugati kommentátorok is a korrupt, amerikabarát rezsim válságáról írtak. Ennek a vál­ságnak a magvait azonban ma­ga az Egyesült Államok vetette el, amikor a második világhá­borút követően, hogy konzervál­ja Korea megosztottságát, 1948 augusztusában mesterségesen életre hívta a dél-koreai külön- államöt. Erre válaszolt tizenhat esz­tendeje, szeptember 9-én a Ko­reai Népi Demokratikus Köz­társaság kikiáltásával az ország északi felének népe, S miköz­ben a dél-koreai rezsim uralko­dó klikkje mindent elkövet, hogy az országrészt még jobban a washingtoni hatalmi politika szekeréhez láncolja, s ezzel tar­tósítsa Korea kettéosztottságát, a Koreai Néni Demokratikus Köztársaság népe azon munkál­kodik, hogy kivívja hazája bé­kés és demokratikus alapon tör­ténő egyesítését. Nem kétséges, hogy ez a törekvés fele! meg az egész koreai nép érdekeinek. A magyar nép, amely már sokszor tanújelét adta a koreai nép iránti rokonszeilvériek, támogat­ja a koreai nép igazságos har­cát hazája békés egyesítéséért, és szívvel-Iélekkel köszönti e szép távol-keleti szocialista or­szág dolgozó fiait és leányait nagy nemzeti ünnepükön.., fl genfi leszerelés: ér'ekez'et plenáris ülése Kedden a genfi Nemzetek Palotájában a tizennyolchatal­mi leszerelési bizottság megtar­totta 214. plenáris ülését., A TASZSZ tudósítójának be­számolója szerint az Egyesült Államok és Kanada küldötte ismét „az erőegyensúly fenntar­tása” mellett kardoskodott, és elutasította az atomfegyverek célbajuttatását célzó eszközök megsemmisítéséről szóló szov­jet javaslatot. Carapkin szovjet megbízott és Klusek csehszlovák küldött felszólalásában rámutatott; A tizennyolchatalmi ■ bizottság ázért topog egy helyben, mert a nyugati hatalmak, áhelvett, hogy leszerelés megvalósításával a biztonság minden állam számá­ra egyenlő feltételeinek megte­remtésén fáradoznának, előhoza­kodtak „a fegyverzetek egyen­súlyának”, a gondolatával. Ez a koncepció mindig is a feevver- kezési hajsza leplezését szol­gálta. Lelőréic a dél-froli terror’s iák vezetőjét Miközben Kreisky osztrák és Saragat olasz külügyminiszter Genfben tárgyalt a dél-tiroli kérdésről, a vitatott vidéken szabályos kis háború folyt, amelyben a legújabb jelenté­sek szerint elesett a terroristák vezetője. A múlt heti újabb merényletek után — amikor a terroristák tűz alá vettek egy olasz laktanyát és megöltek egy csendőrt — több száz tagú ca­rabinieri egység fésülte át a vidéket a merénylők után. Hi­vatalosak még meg. nem erő­sített hírek szerint hétfőn fel­fedezték az orvlövészek rejtek­helyét, és kétórás tűzharcra ke­rült sor, amelyben életét vesz­tette a 38 éves Luis Amplatz, a terroristák vezetője. Amplatz- ot nemrégen távollétében 25 évi börtönre ítélte a milánói bíróság. Ausztriába szökött, ahol társával, George Klotzcaí letartóztatták, majd szabadon engedték és rendőri felügyelet alá helyezték. A két terroristti szeptember 1-én eltűnt a tar­tózkodási helyükül kijelölt bé­csi szállodából, s minden való- 'színűség szerint az ő lelkiis­meretűket terhelik az újabb merényletek is.

Next

/
Thumbnails
Contents