Petőfi Népe, 1964. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-08 / 210. szám

t oldal 1964. szeptember 8, kedd Hruscsov televíziós beszéde Etiópia császára Magyarországra látogat Arab csúcstalálkozó Javaslat A MOSZKVAI rá­dió és televízió hét­főn közvetítette Nyikita Hruscsov szovjet kor­mányfő beszédét, melyben a szoyjet párt- és kormányküldöttség csehszlovákiai baráti látoga­tásának eredményeiről számolt be. A csehszlo­vák nép eredményeinek és sikereinek vázolása után részletesen foglalkozott a szovjet kormány­fő a szovjet—csehszlovák közös közleménnyel. Hangsúlyozta, hogy mindkét fél továbbra is szí­vósan harcolni fog a békéért, a különböző tár­sadalmi rendszerű államok békés egymás mel­lett élése elveinek diadaláért, az európai bizton­ság megszilárdításáért, a második világháború maradványainak felszámolásáért, a nemzetközi feszültség enyhítéséért. Az imperialisták — mon­dotta — a szocialista országok és a munkásmoz­galom, valamint a nemzeti felszabadító mozga­lom elleni harcukban jelenleg a nacionalizmus­ra, az imperialistaellenes arcvonal erőinek kü­lönválasztására teszik a tétet. Szólt a Kínai Kommunista Párt szakadár tevékenységéről —. ameiy tetemes károkat okoz a kommunista moz­galomnak. Amikor a kínai vezetők gyengítik az imperialistaellenes harc közös frontját — álla­pította meg Hruscsov — lényegében újabb ka­landokra serkentik az imperialista agresszoro- kat, segítséget nyújtanak nekik a forradalmi erőkkel vívott harcukhoz. Ilyen feltételek között — amint ezt a közös közlemény is hangsúlyoz­za — megérlelődött a kommunista és munkás­pártok értekezletének szükségessége. Az értekez­let előkészítéséhez pedig célszerű, hogy- már ez év decemberében összeüljön a szövegező bizott­ság. Ez a bizottság ama pártok képviselőiből áll, melyek az előző értekezlet szövegező bizottságá­nak tagjai voltak, és hajlandóak részt venni az új tanácskozás előkészítésében. Élénken kom­mentálja a világsajtó Hruscsov nyugat-német­országi látogatásának problémáját. Schröder kül­ügyminiszter egy gyűlé­sen mondott beszédében üdvözölte az eseményt és kijelentette, hogy vé­leménye szerint a Hruscsov—Erhard-találkozó igen hasznos lesz. Hozzátette, hogy e találkozóra „realisztikus és józan szellemben” kell felké­szülni. AZ ARAB ÁLLAMFŐK folytatták Amer tá­bornok, az arab egyesült vezérkar főnöke jelen­tésének megvitatását. A találkozón, amely zárt ajtók mögött zajlott le általános vita folyt, me­lyen felszólalt többek között Husszein jordániai király, Nasszer, az EAK elnöke, Aref iraki el­nök és mások. A Reuter szerint a tanácskozások középpontjában az Izraellel kapcsolatos katonai tervek állanak. Mint ismeretes, az arab orszá­gok a Jordán-folyót tápláló mellékfolyók vizé­nek elterelésével akarják megakadályozni a Jor­dán folyó irányának megváltoztatását szolgáló izraeli tervek megvalósulását. AZ AFRIKAI egységszervezet miniszteri taná­csának ülésén érdekes tervezetet terjesztettek a plénum elé. Nkrumah ghanai elnök javaslatá­ban rámutat, hogy a kongói események nem­csak Kongót, hanem az egész afrikai földrészt veszéllyel fenyegetik. Valódi polgárháború fo­lyik Kongóban, és könnyen előfordulhat, hogy a nagyhatalmak belekeverednek az ország ügyei­be. Javaslata: Mindenekelőtt tűzszünetet kell hirdetni, majd kerekasztal-értekezletet kell össze­hívni az afrikai egységszervezet égisze alatt az összes politikai pártok és szervezetek részvéte­lével. Erre az értekezletre várna a feladat, hogy ideiglenes kormányt alakítson Kongóban, amely az AESZ felügyelete alatt általános választáso­kat tartana országszerte. Szóba került, hogy az egységszervezet a választások időszakában tart­son fenn csapatokat Kongóban a béke és a rend fenntartására. a kongói helyzet rendezésére EGY NAP A KÜLPOLITIKÁBAN A Vaskapu Víz erőmű építkezéseinek ünnepélyes megnyitása TEKIJA. (MTI) Joszip Broz Tito jugoszláv köztársasági elnök vasárnap es­te Tekijába érkezett. A köztár­sasági elnök hétfőn délelőtt Hétfőn megkezdődött a Nem­zetközi Űrhajózási Szövetség (IAF) 15. kongresszusa Varsó­ban. E. Brun, a Sorbonne pro­fesszora, világhírű termofizi- kus, a nemzetközi szövetség el­nöke a kongresszus megnyitása előtti sajtóértekezletén kijelen­tette: — A varsói kongresszus nagy jelentősége abban van, Gheorghe Gheorghiu-Dej-zsel, a román államtanács elnökével együtt részt vett a Vaskapu Vízierőmű építkezéseinek ün­nepélyes megnyitásán. hogy még jobban elmélyíti a világ tudósainak együttműkö­dését. Az űrkutatás két vezető országán, a Szovjetunión és az Amerikai Egyesült Államokon kívül — mondotta — más or­szágok tudósai is nagymérték­ben hozzájárulhatnak az űrku­tatás problémáinak megoldásá­hoz. Nyugtalan hangulat a malaysiai lakosság körében SINGAPORE. (Reuter, AP, UPI) Singapore-ból újabb összetű­zésekről érkeznek hírek. Ami­kor a hatóságok hétfőn délelőtt négy óra hosszára felfüggesz­tették a kijárási tilalmat, hogy a lakosság élelmiszert vásárol­hasson, a tömeg megrohanta a város fő piacát, ahol hamaro­san verekedés kezdődött a ma­láj és kínai lakosok között. Két súlyos sebesültet a kórházba szállítottak, az egyik útközben meghalt. Áz elősiető katona­ság helyreállította a rendet — öt személyt letartóztattak. Megkezdődött a nemzetközi űrkutatási kongresszus Mennyi dollárt eszik a szamár és az elefánt? Amerikai politikusok gyakran és szívesen emlegetik, nogy az Egye­sült Államokban rangra, vagyonra, sőt, nemre való tekintet nélkül bár­ki beköltözhet a Fehér Házba. A rang valóban nem sok szerepet ját­szik, az európai kontinens címkór­sága elkerülte az Üjvilágot. Arra azonban még nem volt példa, hogy nő foglalta volna el az elnöki szé­ket. A vagyon pedig nem elvi fel­tétel, hanem gyakorlati követel­mény. Rendkívül találóan jegyezte meg Bill Rodgers, a neves amerikai humorista: Annyira megdrágult ma Amerikában a politizálás, hogy már a vereségre is temérdek pénzt kell elkölteni. Hárman a szórásában A politizálás költségei nem képle­tesen értendők. Effektiv dollárok­ról, sőt, dollármilliókról van szó. Amikor például néhány esztendővel ezelőtt New York városában pol­gármestert választottak, a nagy met­ropolis vezetéséért hárman léptek a szorítóba. A három férfi összesen és együttesen 3,5 millió dollárt köl­tött a választási hadjáratra. Ennyit emésztett fel a reklámcégek költsé­ge, a kortesapparátus fenntartása és mozgatása, a rádió- és televízió- beszédek bérleti ára. A 3,5 milliót csupán egy polgármesteri állás meg­szerzésére költötték, az elnöki szék „ára” természetesen sokkal drá­gább. Hivatalos megállapítás szerint az 1960-as elnökválasztási kampány például 40 millióba került a demok­rata és a republikánus pártnak. Ma viszont csupán a republikánus párt — a hamburgi Welt című lap tudó­sítója szerint — 90 millió dolláros rekordköltségekkel számol. Ténylegesen 90 milliónál is több pénz úszik el. Elsősorban nem is a „költségvetési tételek túlteljesíté­se” miatt, hanem azért, mert Ame­rikában az a szokás: mielőtt kije­lölnék a párt hivatalos elnökjelölt­jét, az önjelölteknek maguknak kell finanszírozniuk saját választási had­járatuk költségeit. Ez a pár hét, esetleg pár hónap, hatalmas össze­geket nyelhet el. Ezért csak olya­nok vállalkozhatnak rá (s itt válik gyakorlati követelménnyé a vagyon az elnöki szék felé vezető úton!), akik olyan összegek felett rendel­keznek, amelyből képesek néhány millió dollárt elkölteni. Amikor Rockefeller idén július­ban visszalépett az elnökjelöltségért folytatott küzdelemtől, néhány mil­lió szót, több tízezer mérföld utat, több tízezer kézfogást és legalább ötmillió dollárt fordított már az el­nökválasztási kampányra. A New York Journal American pontosan felsorolja a többi önjelölt költségeit is: „Goldwater kiadásait eddig (au­gusztus eleje — A szerk.) 2,5—-3 millió dollára becsülik, de ebből még hiányzik az az összeg, amit gazdag önkéntesei fordítottak jelö­lésére — írja a lap. — William Srcanton mintegy 2 millió dollárt költött az elnökjelölési kampányra, ebből egyedi 250 ezer dollárt két félórás tv-beszédre. Harold Stas- sen, a köztársasági párt örökös je­löltje közölte, hogy nem egészen 100 ezer dollárt fordított a válasz- % tási kampányra, ugyanígy Henry Cabot Lodge is . . .” Goldwaler rekordja Alig két hét telt el a cikk megje­lenése után, s már arról érkezett jelentés, hogy Goldwater rekordot állított fel: Augusztus 14-ig közel hétmillió dollár úszott el annak ér­dekében, líogy a republikánusok el­nökjelöltje nyerje meg az 1964-es „derby”-t. Sokan teszik fel a kér­dést világszerte: Ki adja az arizónai szenátornak a pénzt a politikai csin­nadrattához? A pénz négy különböző csatorná­ból ömlik. Az egyes államokban a Goldwater-irodák leveleket küldöz­nek olyan személyekhez (a boríték­ban természetesen üres csekk is la­pul), akikről feltételezik, hogy Gold­water megválasztását pártfogolják. A New York-i iroda / állítólag ily módon biztosította az 'eddigi kiadá­sok 60 százalékát. A másik mód az, hogy a hivatásos menedzserek tele­fonon felhívják azokat, akikről gon­dolják, hogy hívei az arizónai sze­nátornak és felszólítják őket egy bi­zonyos pénzösszeg befizetésére (20 dollártól 1000 dollárig terjedhet az összeg). Vannak azután a szenátor­nak olyan megszállott hívei is, akik a „maguk szakállára” gyűjtenek. Egy nebraskai háziasszony például „Aranyat Goldwaternek” jelszóval indított gyüjtőmozgalmat, s a hí­rek szerint ez idáig 55 ezer dollárt sikerült összekunyerálnia. Egy ka­liforniai gyáros privát akciója még eredményesebbnek bizonyult: Kerek egymillió dollárt gyűjtött barátaitól Goldwater számára. A negyedik csa­tornáról tudni a legkevesebbet, pe­dig innen jön a legtöbb pénz. Azok a déli és nyugati milliomosok, akik Goldwater révén szeretnének na­gyobb befolyást szerezni az ameri­kai közélet irányításában, egyálta­lán nem fukarok a választási kam­Cobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének meghívására J. Hailé Szelasszié, Etiópia császára, a közeljövőben hivatalos látogatásra Magyarországra érkezik. (MTI) Megérkezett Szófiába a magyar és a szoyjet kormányküldöttség SZÓFIA (MTI) Hétfőn délelőtt megérkezett a szófiai repülőtérre a bolgár nép felszabadulása 20. évfor­dulójának ünnepségein részt­vevő magyar párt- és kormány­küldöttség különgépe. A ma­gyar vendégeket: Fehér Lajost, az MSZMP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagját a kormány elnökhelyettesét, a delegáció vezetőjét, Nagy Jó- zsefné könnyűipari minisztert és Dabronaki Gyulát, az élel­mezésügyi miniszter első helyet­tesét, az MSZMP Központi Bi­zottságának tagját a repülőté­ren Borisz Velcsev, a BKP KB Politikai Bizottságának tagja, a BK titkára, Georgi Kulisev, a nemzetgyűlés elnökségének elnökhelyettese, Gero Grozev, a külügyminiszter első helyet­tese, valamint a Központi Bi­zottság és a kormány számos tagja fogadta. Ugyancsak hétfőn megérke­zett a Leonyid Brezsnyev ve­zette szovjet kormánydelegáció különrepülőgépe is. Az SZKP és a szovjet kormány képvise­lőit Todor Zsivkov, Georgi Trajkov, a BKP és a kormány más vezetői fogadták. Velük együtt üdvözölték Leonyid Brezsnyevet a magyar delegá­ció tagjai, majd mindkét kül­döttség autóba szállt és szál­láshelyére hajtatott. Tegnap óta már Szófiában van a Chivu Stoica vezette ro­mán küldöttség. Az Egyesült Államok Kommunista Páriának gyász eüentése Elizabeth Gurley Flynn haláláról Az Egyesült Államok Kom­munista Pártja gyászjelentést tett közzé Elizabeth Gurley Flynn halálairól. A gyászjelentés megállapítja, hogy a Moszkvában 74 éves ko­rában elhunyt amerikai kom­munista vezető az ír munkás- osztály leányaként már kora fiatalságában az amerikai dol­gozók lánglelkű harcosa lett, s a munkásosztály többi kima­gasló alakjához hasonlóan be­lépett a kommunista párt tag­jainak sorába. Bár többször le­tartóztatták, haláláig erélyesen védelmezte pártját a szégyen­letes M ccarran-törvénnyel szem­ben. Elizabeth Gurley Flynn nem­csak kiváló politikai vezéregyé­niség, hanem a szabadság és a szocializmus rendíthetetlen har­cosa is volt; mindenekelőtt azonban ember a szó legneme­sebb értelmében. Áradó embe­ri melegsége, humanizmusa és a nép iránti szeretete felejthe­tetlenné avatja ismerőd, kom­munisták és nem kommunistáik számára egyaránt. Halála nemcsak a kommu­nista párt fájdalmas vesztesége, Elizabeth Gurley F'lynrR gyá­szolja sok amerikai, gyászolják sok millióan más országokban is. Csombét támadják, Csőmbe leiregetidk ADDISZ ABEBA. (AFP, AP) Csombét igen sok küldöttség támadta az afrikai egységszer­vezet miniszteri értekezletén. Az AP jelentése szerint Csőmbe rendkívül ingerülten reagált a támadásokra vasár­nap este, amikor Charles Ga- nao, a „másik” — brazzaville-i pány támogatásában. A Los Ange- les-i, dallasi, texasi (úgynevezett) újmilliomosokról van ez esetben szó, akik azonban igyekeznek titokban tartani, mikor és mennyit „áldoz­tak” a Goldwater-alapra. Tányérozás watussival A 9 milliójával „kismilliomosnak” számító Johnson elnök újjáválasz- tásáért nem kis pénz folyik el. A demokraták a választási alaphoz történő kisebb-nagyobb hozzájáru­lások mellett elsősorban olyan va­csorákon „tányérozzák” össze az amerikai kisemberek, de főként a milliomosok pénzét, amelyeken egy teríték 100, illetőleg 1000 dollárba kerül. (Kennedy 1960-ban például 9 millió dollárt gyűjtött örssze ily módon.) Éppen a közelmúltban jár­ta be a világsajtót egy képriport a hollywoodi Hanson-házban rende­zett demokrata párti partyról. 800 személy vett részt az ünnepi vacso­rán, s az est fő attrakciója Lucy Johnson volt. Az elnök legkisebbik lánya nemcsak személyes megjele­nésével emelte az összejövetel fé­nyét, hanem watussit táncolt a fotó­riporterek lencséinek tüzében. A legdivatosabb tánc bemutatására azért vállalkozott, hogy — mint ki­jelentette — „elősegítse a papa győ­zelmét”. A flitteres és cowboykalapos pa­rádék, a televízióban rendezett szó­párbajok, s a karneváli felvonulások mögött azonban (a külső szemlélő főként ezeket láthatja az elnökjelöl­tek párviadalából) kemény politikai harc folyik és elsősorban azért, hogy ne akárki legyen az Egyesült Államok elnöke — rangra, vagyon­ra, nemre való tekintet nélkül. A dollármilliókat felemésztő, egyre költségesebb választási hadjárat tu­lajdonképpen és főként ezt a célt szolgálja. Ónody György — Kongó külügyminisztere az­zal vádolta őt, hogy a francia kormánynak köszönheti mi­niszterelnöki tisztségét. Amikor Ganao a franciákat emlegette, Csőmbe felugrott he­lyéről és öklét rázva kiabálni kezdett: „Engem nem fizetnek sem a franciak, sem a belgák, sem más külföldi hatalmak.” Utána dühösen emlékeztette Ganaót, hogy ő miniszterelnök és külügyminiszter, s elvárja, hogy ezen a címen emlegessék. Hétfőn reggel Csőmbe azzal fenyegetőzött, hogy azonnal el­hagyja az értekezletet, ha to­vábbi «„kihívások” érik. Mindenfelől — .IIIHHHIi ............ mindenről VA RSÓ. (MTI Vasárnap délelőtt a varsói „Felszabadulás” stadionban megrendezték az immár hagyo­mányos „kenyérünnepet”. A munkás-paraszt szövetség szí­nes felvonulásán jelen voltak a LEMP, az Államtanács a ''or­mány, a többi pártok és tár­sadalmi szervezetek vezetői. Az ünnepi szónok — mint hosszú évek óta — most is Wladys- law Gomulka, a LEMP KB el­ső titkára volt. OSLO. (MTI) Az Országos Statisztikai Hi­vatal közlése szerint a norvé­gek viselik a legnagyobb adó­terhet a világon. Egy négyta­gú család, amelynek évi adó köteles jövedelme 20 000 kato­na. 2011 korona adót fizet. SAO PAULO. (Reuter) Autóbusz és teherautó ka­rambolozott vasárnap a brazí­liai Sao Paulába vezető or­szágúton. Tizennégy ember meghalt.

Next

/
Thumbnails
Contents