Petőfi Népe, 1964. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-08 / 210. szám
1964. szeptember 8, kedd S. öS3ál * "' ^rTr'5'' A MEDOSZ az őszi munkák sikeréért Félmillió forint a munkaverseny jutalma A lakosság hasznára... A MEDOSZ az aratási kampányhoz hasonlóan az őszi mezőgazdasági munkák szervezéséből, irányításából is tevékenyen kiveszi a részét. Az állami gazdaságokban az őszi betakarítással kapcsolatos intézkedési tervek már elkészültek. Ezeket az állami gazdaságok megyei igazgatósága a MEDOSZ- szal együtt felülvizsgálta. Megállapították, hogy az állami mezőgazdasági nagyüzemek mindegyike megfelelően határozta meg a munkák ütemét; pontosan megszabták, hogy a különböző terményféleségek betakarítását mekkora gépi és kézi erő igénybevételével kell idejében elvégezni. A szántó erőgépeknek mintegy a kétharmad része kettős műszakban dolgozik, Ez az arány a betakarítás csúcsidőszakára jelentős mértékben növekszik majd. A feladatok mielőbbi hiánytalan és szakszerű elvégzése céljából mozgósítják az állami gazdaságokban a szocialista címért küzdő — illetve azt már részben birtokló — 228 brigádot is. Bőven van tennivalójuk: 30 ezer hold őszi vetés, ezenkívül több mint 11 ezer holdról hozzávetőleg 300 ezer mázsa kukorica betakarítása. 306 hold burgonya majdnem 1400 hold répa termésének a felszedése, összesen 2400 hold gyümölcsösben és hatezer holdat meghaladó szőlőben a szüret lebonyolítása. A szakszervezeti bizottságoknak az a törekvése, hogy a betakarításban a gépeket teljes mértékben kihasználják, a kézi erővel végzett munkákban pedig a dolgozók családtagjai is minél nagyobb számban vegyenek részt. A szervezéssel párosítva nagy jelentőséget tulajdonítanak az anyagi ösztönzők alkalmazásának, így a természetbeni bérezésnek, a premizálás különböző formáinak. A kukorica törését végzők részesedése például állami gazdaságainkban általában a termés egynyolcad, a leszedett szőlőnek pedig az egyötöd része. Ezenkívül a 100 százalékot felülmúló teljesítmény jutalmazására a bérezés progresz- szív formáit alkalmazzák. Szeptember 20-ig valameny- nyi állami nagyüzemben termelési tanácskozásokat tartanak. Ezekre az érdekelt dolgozók családtagjait is meghívják. Ismertetik velük az üzem intézkedési tervét, továbbá a bérezés és premizálás módszereit, feltételeit. Bevonják a betakarításba az állattenyésztőket is, akik szabad idejükben szintén részt vállalnak a teendőkből. A munkálatok előzetes szervezésében különösen a Kiskőrösi, a Hosszúhegyi, a Bajai és a Kiskunhalasi Állami Gazdaság mutatott eddig jó példát. A szocialista brigádok és az egyéni versenyzők teljesítményét is, az aratási időszakban jól bevált módon, hetenként értékelik majd. Egyébként mintegy félmillió forintot tesz ki az az összeg, amelyet megyénk állami gazdaságai és gépállomásai a munkaversenyben elért eredmények jutalmazására fordítanak. A gépállomások a termelőszövetkezetek igényeinek megfelelően készülnek az időszerű tennivalók elvégzésére. Emellett folynak az előkészületek a téli gépjavításra is. Ami a szakmai utánpótlást illeti, az idén mintegy kétezren vesznek részt az alapfokú traktorosképző tanfolyamon. Az intézkedési tervek pontos végrehajtása és a szocialista munkaverseny megfelelő szervezése a biztosítéka annak, hogy mind a vetést, az őszi mélyszántást, mind pedig a termények betakarítását határidőre, s jó minőségben végzik el mezőgazdasági üzemeinkben. J. T. Parasztságunk javuló életszívonalának egyik bizonyítéka, hogy a termelőszövetkezetek megszilárdulásának hatására az egykori tanyák nagyobb településekké olvadnak össze, egyre több új ház épül a falvakban, a vöröscserepes tetőket behálózzák az ágas-bogas tv- és rádióantennák, a háziasszony mosógéppel tisztítja a fehérneműt. S amíg néhány évtizeddel ezelőtt — ruhafélék hiányában — sok családnál még az egy szekrény is üresen tátongott, manapság vidéken és városon egyaránt jólöltözöttek az emberek. Nincs ebben semmi különös. Hiszen például a fajszi Vörös Csillag Tsz-ben több mint 40 ezer forint volt az egy tagra jutó évi átlagjövedelem és sorolhatnánk tovább azokat a közös gazdaságokat, ahol 30—10 ezer forint jutott a tagoknak égész évi munkájuk eredményeként. A községek fejlődésével — sajnos — nem áll arányban a szolgáltatóipar növekedése. Bács-Kiskun megyében mindössze 63 kisipari szövetkezet, hét háziipari szövetkezet és hét tanácsi vállalat végez a lakosság részére szolgáltató munkát. Tevékenységük csupán a falvak 60 százalékára korlátozódik. ' „Nagy feladat vár megyénk magánkisiparosaira, hiszen nekik kell elvégezniük a kisebb településeken adódó szolgáltató és javító munkák tetemes részét” — rögzítette a közelmúltban az egyik — tevékenységüket értékelő — beszámoló. A korábbi könnyűipari miniszteri rendelet a kisiparosok működési területét oly módon szabályozta, hogy az iparhatóság csak háromezer lélekszám alatti községekben engedélyezhette a magánkisipar gyakorlását. Ugyanekkor Bács-Kiskun megyében kilenc szakmában 158 hiányzó mesterembert tartottak nyilván. Csak a dunavecsei járásban — a járási tanács felmérése alapján — hét lakatosra, nyolc asztalosra, hat kárpitosra, egy fodrászra, hét szabóra, két cipészre, öt bádogosra, öt vegyes javítóra és egy villanyszerelőre lenne szükség. — Ezenkívül a kiskunfélegyházi járásban 38, a kiskunhalasi járásban 22 és a kecskeméti járás községeiben pedig 13 szakember hiányzik. A Kisiparosok országos Szövetsége, a helyi államigazgatási szervek segítségével a közelmúltban megvizsgálta megyénk lakosságának szolgáltató —javító ellátottságát, és 22 olyan községet talált, ahol -több alapvető , szakma művelője hiányzik. A megyénkben és az ország más területén végzett felmérések, tájékozódások egyben azt is bizonyították, hogy a nagyobb településeken — ahova a rendelet értelmében az iparhatóság nem adhatott ki kisiparosnak működési igazolványt — járványszerűen harapódzott el a kontárkodás. A megyei tanács ipari osztálya szerint a kiskunsági és a bácskai területen több ezer iparengedély nélküli ember tevékenykedik, akik „zugban” végzik a javításokat, borsos árért. Tavaly például 90 esetben indítottak szabálysértési eljárást megyénkben kontárkodásért. Az ilyen és ehhez hasonló tapasztalatok alapján reformálta meg a hat évvel ezelőtti rendeletet a napokban az Elnöki Tanács. Az új rendeletmódosítás, amely a kisipari engedélyek kiadását már ötezer lélekszám alatti településekre bővíti —, amellett, hogy 66 különböző szakma gyakorlását engedélyezi, teret ad — esetenként — a telephelyen kívüli működésre1 is. Így például, míg korábban egy városföldi kőműves kisiparos nem vállalhatott munkát Kunszálláson, Bugacon, vagy»Jakab- szálláson, addig az új rendelet már erre is lehetőséget ad. Sőt, hatálya bizonyos esetekben kiterjed a házi iparosokra és a vándoriparosokra is. Megyénkben jelenleg 3621 magánkisiparos tevékenykedik. De számuk — hiszen a rendeletmódosítás biztosítja a szakmunkás, vagy ezzel egyenértékű szakmai bizonyítvánnyal rendelkező embereknek is az iparengedély-váltást — a következő hónapokban négy-ötszázzal emelkedik. S ha hozzá vesszük azt, hogy huszonhárom szakmában — többek között asztalos, bő- röndös, cipész, szobafestő, villanyszerelő, fazekas — társszakmák gyakorlását is engedélyezik — bognár, kádár, szíjgyártó, papucskészítő, mázoló, fényező, cserépkályhaépítő —, akkor megállapítható: a lakosság ipari javító szolgáltatási szükségleteinek fokozott kielégítése érdekében született ez a jelentős rendeletmódosítás. Nem lehet figyelmen kívül hagyni a szakmai utánpótlást sem. Az építőipar és a különböző vasipari szakmák évek óta szakmunkáshiánnyal küszködnek. A szakemberhiány enyhítését célozza az augusztus 28-án érvénybe lépett rendeletmódosítás egyik paragrafusa, amely megengedi, hogy mesterlevél nélküli — vagyis csak szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkező — kisiparos, is szerződtessen ipari tanulót. Pártunk és kormányunk méltányolja, elismeri a kisiparosoknak azt a törekvését, hogy minél jobb minőségű munkával igyekeznek kielégíteni a lakosság részéről igényelt szolgáltatásokat. A korábbi rendelet feloldása, illetve kibővítése, módosítása — amellett, hogy mesz- sze túlmenően figyelembe veszi a lakosság helyi ipari igényeit — a kisiparosok fokozott megbecsülését is jelenti. K. M. Csatornahálózat — vasbeton lábakon A Közép-tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság tervezési osztályán hozzáfogtak az újsolti minta öntözőfürt tanulmánytervének elkészítéséhez. Az új öntözőrendszert — az Alföldön először — vasbetonlábakon nyugvó, úgynevezett héjcsatornákból állítják össze. Az előregyártott, hat méter hosszú betonvályúkból mintegy 30 kilométeres csatornahálózatot építenek ki, amely másodpercenként ötszáz liter víz szállítására alkalmas. A héjcsatornából — az országban első ízben — műanyagtömlőkkel „ve- k*” n vizet az öntözendő területre. A korszerű öntözőfürt elkészülte után 2700 katasztrá- lis hold területet öntözhetnek a nagyüzemi gazdaságok. Eredményes kísérlet Kiskunfélegyházán, a tsz-közi lúdtenyésztő vállalkozás telepén, a Földművelésügyi Minisztérium Állattenyésztési Kutató Intézete nagyszabású kísérletbe kezdett, 2300 liba „bevonásával”. A szárnyasok, naposkoruktól kezdve, speciális táptakarmányt kapnak, amely főképp kukorica-, zab-, szója- és napraforgódarából áll, de tartalmaz állati fehérjét, élesztőt, hallisztet, valamint ásványi sókat és vitaminkiegészítőket is. E keveréket kizáróag csak kísérleti célra állítják elő. Az eddigi eredmények felülmúlnak minden ^várakozást. A kísérlet „alanyai” —'a rajnai ludak — ugyanis 3,80 kiló átlag- súlyt értek el hathetes korukban. Ennek következtében a libák kilenchetes korukban mér tömhetők! A nevelési időnek ily módon történő lerövidítése beláthatatlan távlatokat nyit nemcsak a lúd-, de álfalában a baromfitenyésztésben. Ha már itt tartunk, érdemes szót ejteni az impozáns telep élénk ütemű fejlődéséről is. Egymásután nőnek ki a földből a korszerű, légkondicionált fűtéssel ellátható óliak. Két éven belül — a tervek szerint — 100—120 ezer liba hizlalására lesz itt mód. Remélhetőleg addigra a speciális libatáp „polgárjogot” nyer a táptakarmányok népes családjában, s jó hatással lesz a szárnyasok májának növekedésére is. Felvételünkön a kísérleti táppal etetett libák egy csoportja látható, a háttérben Primusz Gáborné gondozóval és az épülő férőhelyekkel. fw~- -TW-** 1 ' .>...II ---■**,<****-<([». xfi ... A PORRONGY A néniké a második emeleti lakás ablakában a porrongyot rázta. Egy óvatlan mozdulat, és a porrongy, mint barna zászló, lefelé lengedezett a szélben. A ház előtti fa csupasz ága hirtelen bársonydíszt kapott. A porrongy ugyanis valaha szebb napokat látott, csipkés, barna bársony- ruhához tartozott. Ebből a ruhából maradt meg ez a darabka, amely hosszú évek óta porrongyként hasznosította magát. Az idős asszony partvist kerített, s úgy, ahogy volt, pongyolában az utcára sietett, és a fa alá állt. A ruhamaradék azonban nagyon magasan kötött ki, nem lehetett a hosszú partvissal sem elérni. — Hozzon csak ki innen a Röltextől egy széket! — szólt a néni a ház bámészkodó lakójának. A székről sem lehetett a porrongyot megcélozni. — No, majd én — mondta a boltból kisiető nyakigláb eiadó. De még mindig hiányzott néhány centi a partvis vége és az ágon libegő porrongy között. — A Béla kellene ide, ő 1-90 centi — mondta az eladó és visszatért a boltba. A járókelők megálltak a színhely előtt, hiszen mindenre akad néző, legyen az baleset, árurakodás, építkezés, idejét múlt plakát, vagy akármi, ami felkeltheti a figyelmet. Hogyne állnának meg, amikor egy öreg néni toporog a fa körül, s mindenki a magasba figyel. Kövekkel is dobálták a rongyot, a bársonydarab mégsem volt hajlandó leesni. Aztán valaki létráért ment. Egy kövér nő méltatlankodni kezdett: — Ilyen felhajtást csinálnak egy vacak rongy miatt. Itt a Röltexben pár fillérért kaphatna, újat. Több sem kellett a mellette álló asszonynak. Mérgesen kiáltott a másikra : — Szép kis háziasz- szony maga! Még hogy vacak! És pár fillér a Röltexben! A jó porrongy igenis érték. Igaza van a néninek. A porrongyot is meg kell becsülni. , A kövér megvetően legyintett: — Nem vitatkozom. Egyébként telefonáljon a fűzoltóknak. Azok leszedik. .. Nulla ötös. És elsietett, nagy sajnálatára a többieknek. Amíg a veszekedés folyt, hoztak egy sámlit, rátették a székre, és onnan a partvissal végre elérték a barna bársonydarabkát, amelyet a néniké örömmel szorított magához. — Érdemes volt ezért ilyen küzdelmet vívni? — kérdezte egy fiatal nő. — Hideg van, és a nénikén nincs meleg ruha. Megérte? Az öregasszony összehúzta magán a pongyolát és a kapuból szólt vissza: — Megérte, kedves. Persze, otthagytam volna, ha közönséges porrongy lenne. De emlék... Nagyon kedves báli emlék . P. L.
