Petőfi Népe, 1964. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-06 / 209. szám
HA Eltűnt egy szeg az üzemben. Hogy ki lopta el, nem tudják. — Na és? Azt mondod, elloptak egy szeget. Talán azt hiszed, hogy nélküle nem élünk meg?! — kérdezte a Munkás. — Micsoda ötlet! Ha egy kalapácsot lopnának el, az már más. De egy szeg, ugyan! Eltűnt egy kalapács. Hogy ki lopta el, nem tudják. — Na és? Azt mondod, elloptak egy kalapácsot! Talán azt hiszed, hogy kalapács nélkül nem tudunk dolgozni? — kérdezte a Mester. — Micsoda felfogás! Ha egy forgan- tyústengelyt lopnának el, az igen! Ellopták. Hogy ki — nem tudják. — Na és? Talán egy nyamvadt forgantyústengely miatt leáll a termelés? Fenét — így a Művezető. — Ha-ha- ha, még ilyet! Ha egy turbinát lopnának el, azt nevezem! De egy forgantyústengely... — és legyintett. A turbina is eltűnt. A tettest nem találják. — Na és? Talán amiatt az egy turbina miatt nem teljesítjük a tervet? Dehogynem! — dörgött az Igazgató. — Még ha egy vízierőművet lopnának el, azért érdemes lenne szólni. De ezért? Ugyan... Nos, ha attól a Munkástól a fésűjét, a Mestertől a töltőtollát, a Művezetőtől az óráját, az Igazgatótól a kalapját lopnák el, mindegy lenne nekik? Vajon mit szólnának akkor, he? A Junoszty-ból fordította: Ferencz Győző Ismerek egy embert, aki a pokol mélységes fenekéről került a napfényre. Nem valami vigasságos alkalom hozott ösz- sze vele, hanem egy sajnálatos módon gyakori látványnak voltunk tanúi, így melegedtünk össze. A pályaudvaron feküdt egy részeg ember. A járókelők eleinte ki kerülgették, de végül is akadt valaki, aki rendőrt kerített valahonnét. A rendőr igyekezet lelket rázni a gyámoltalan atyafiba, de miután ez nem sikerült, telefonált a fehér kocsiért. Hamarosan meg is jelentek a mentők, és megpróbálták a szeszes embert a kocsiba tenni. Ekkor azonban csoda történt, a részeg hirtelen életre kelt és menekülni próbált. A markos rendőr elkapta a karját és csak tessékelte befelé a kocsiba, A kóíyagos ember eleinte ijedt rimánkodással, majd pedig gorombasággal igyekezett magától elhárítani a mentők gondoskodását. Végül mégis győzött a szelíd erőszak, és az alkohol prédáját elvitte a fehér kocsi. A hirtelen összerekedett tömegben mellettem állott egy negyvenévesnek látszó jól öltözött férfi. Ahogy a kocsi elrobogott, csaknem önmagához beszélve szólt: — Engem ötször vittek így é a mentők... A közelállók összenéztek mindenki magyarázatot várt. fi folytatás azonban elmaradt legalább is a tömeg részére. Aztán ahogy a szenzáció szerte foszlott, a tömeg is szétszéledt Leültem a téren egy padra, é. egyszer csak mellém telepedet az én emberem, akit ötször vit tek így el a mentők. Jobbal megnéztem: tiszta sima arca bizalomgerjesztő nézés, kicsi kopaszodó értelmes fej. Zsebé bői kikandikált a Les Lettre Francaises legfrissebb száma. Így ismerkedtünk össze. A lejtő fizikai törvénye Zs. Lászlónak hívják, főköny velőhelyettes az egyik élelmi szeripari vállalatnál. Elbeszélő séből megdöbbentő erővel raj zolódik ki egy ember sorsa, ak rákerült a lejtőre, és amiko már a legmélyebb poklokat i megjárta, irtóztató szívóssággá és példátlan akaraterővel kimá szott a posványból. Ma pedi; elmondhatja magáról, hogy so ha a boldogság ilyen magasla tát nem tudta elképzelni, ami lyenen ő most jár. — Fiatal hadapród koromba] kezdtem rászokni az italra, - meséli. — A katonaságnál sol volt az alkalom, szüleim jómó dú kisiDarosok voltak, pénzen volt bőven, gondom pediglel semmi. A Horthy-katonaságná Á pokolból jött ember lős akkor mindjárt megígérte, hogy ha szándékomban áll, holnap már munkába állhatok náluk. .. Hát mit szólhattam erre? Zs. László másnap már dolgozott. Mint mondja, ott a személyzeti osztályon valami csodálatos változás ment végbe benne. Titokzatos érzés átgyúrta bense- jét, és amikor kilépett a gyár kapuján, úgy érezte, hogy egész rongyos múltját benne hagyta, és egy egészen új ember jött ki a kapun. Hazament a családjához, és ettől kezdve szorgalmasan dolgozott. — Ne higgye, hogy könnyen ment. Az a legnagyobb harc, amit önmagával vív meg az ember, és a legnagyobb győzelem önmagunk legyőzése. Hálával gondolok munkatársaimra, akik soha egy szóval sem éreztették velem a múltamat. Pedig mindnyájan tudtak róla. De legnagyobb hálával gondolok J-nére. arra a drága kis asszonyra, aki azon a nagy-nagy mélyrehatoló lelki beszélgetésen megmutatta nekem a becsület és tisztesség felé vezető utat. ötször szedett fel a mentő, és vitt be a kórházba, mint egy utolsó kapcarongyot. .. Utálattal és végtelen szégyennel gondolhatok ezekre az időkre... Jltei'l kerestél meg barlangot laktam mért kerestél meg hegyéire űztél fogas szegélynek napszögek sütnek nyakamra láncot füstölgő felhő magához rántott göngyölgetett is sötét haragba lezúdult vélem hegyekbe csapva mért kerestél meg idetapadtam minden kis szélszó átüthet rajtam hálóvá foszlott szétesettségben mindenki csontját csontomban érzem mindenki vágyát feszülve hordom mindenki gondja burjánzó gondom hagyhattál volna barlangot élnem kicsi gondok közt kis békességben most bennem gyűl ki gyötör a fényed halálig égni mért kerestél meg Raffai Sarolta vendégére. Jól tudta, nem elsősorban a barátság vezette a Wolowska utcába. Az ügyész röviden elmondta a mai nap eseményeit és nem titkolta a várható következményeket, amelyek az ügyre és személy szerint reá várnak a titokzatosan eltűnt iratok miatt. — Ki kell húznod engem a csávából — folytatta. — Nem én vagyok az oka mindannak,- ami történt, de ugye megérted, ez nemcsak az említett ügyön csattanhat, hanem az én pozíciómon, sőt magán az ügyészségen is. Különösen azért, mert én magam kértem, hogy bízzák rám a „fehér gengszterek” ügyének kivizsgálását, és Kalinkowski az én pártfogoltam volt. Szeretem ezt a fiút és azért akartam, hogy őt osszák be mellém segítőtársnak. Az őrnagy elmosolyodott, miközben barátját hallgatta, aki láthatóan csak a saját gondjával, bajával volt elfoglalva. — Lehet, hogy a táskát egyszerűen csak a benne levő érték miatt lopták el és a dokumentumokat a tolvaj valahol eldobta, mert számára azok az iratok nem jelentenek semmit — közölte feltevését az őrnagy. (Folytatása következik.) elrabolt képek híres esete, Vla- dislaw Baczynski, a többszörös gyilkos, a hírhedt „ördög” elfogása — mindez felhívta a fejesek figyelmét a tehetséges és érdekes módszerekkel, koncepcióval dolgozó nyomozótisztre. Ennek a figyelemnek az eredménye két sáv és csillag lett az egyenruhás vállpántján. S Krzy- zewskit áthelyezték a fővárosba, a rendőr-főparancsnokságra. Az őrnagy csaknem egy félórával később érkezett haza. Közölte feleségével: Olyan éhes, mint egy farkas, és kikérdezte barátját az ügyészség új hírei felől. Remek hangulatban volt. A zambrowai utazás nagyszerűen sikerült. Tetten érték a helybeli kovácsot, aki összevásárolta az alumínium edényeket és belőlük „házi módszerrel” ötzlotysokat csinált, s ily módon „könnyített” az állami pénzverdén. — Nagyszerű üzlet volt ez! — nevetett az őrnagy. — Egy lábasból, amely alig ötven-hatvan zlotyba került, ez a ravasz fickó több mint kétszáz ötzlotyst gyártott. A hamis pénzt minden csütörtökön, a zambrowai vásáron hozta forgalomba. Amikor a házigazda lecsillapította éhségét, és a két férfi egy- egy csésze feketét kapott, az őrnagy kérdő tekintetet vetett — Jó estét, Jerzy — üdvözölte az ügyészt Maria Krzy- zewska asszony. — Már elfelejtettem, hogyan is néz ki. Hónapok óta életjelt sem adott magáról. Néhányszor kérdeztem a férjemtől, mi van magával, de ő sem tudott semmit... — A munka, Maria asszony, a sok munka — magyarázkodott az ügyész, üdvözölve a háziasz- szonyt. — Őszintén bevallom, ma sem jöttem volna el, ha nincs sürgős ügyem a férjével. Néhányszor telefonáltam, de senki sem vette fel a kagylót. — Pedig jó a telefon, viszont Stach szolgálati ügyben elutazott Zambrwába. Azt mondta, hat óra tájban hazajön, tehát kilenc előtt biztosan megérkezik. Mostanában állandóan utazik. Krzyzewskiék két esztendő óta laktak Varsóban. Azelőtt Stanislaw Krzyzewski, aki a jogi fakultás elvégzése után a rendőrség kötelékébe lépett, előbb mint főhadnagy, később mint rendőrkapitány Wroclaw- ban dolgozott a városi rendőrségen, aztán a vajdasági rendőrparancsnokságon. Néhány sikerült akció, többek között egy titokzatos gyilkosság felderítése, aminek során az egyetlen nyom egy csontváz volt, amelyen a bal kéz két ujja hiányzott. Maid a Wroclawi Múzeumból A napfényes otthonban Kilencedik esztendeje annak, hogy Zs. László utoljára poharat vett a kezébe. Kilencedik esztendeje annak, hogy a társadalom újra magához emelte és újra embert csinált belőle. Mi történt ez alatt a csaknem kilenc esztendő alatt? Meglátogattam otthonában. Múltjának feltárása után bátran megtehettem. Gyerekei megnőttek, a nagyobb tizenkét esztendős, a kisebbik tíz. Mindkettő kitűnő tanuló, rajongásig szeretik az apjukat. És az asszony? Amióta helyreállott náluk a családi és lelki egyensúly, elvégezte a gimnáziumot, tavaly érettségizett., régi munkahelyén az áruforgalmi osztály vezetője. És a férj? Felesége munkahelyén, ahol akkor felkarolták, megbecsült dolgozója a vállalatnak. Elvégezte a könyvelői tanfolyamot, mérlegképes könyvelői vizsgát tett. Kiemelték és jelenlegi munkahelyére tették először beosztott könyvelési ellenőrnek, fél évvel ezelőtt pedig a főkönyvelő helyettese lett. „Megtérése” óta két nyelvet sajátított el, most birkózik a harmadikkal. Éjiel-nappal tanul, képezi magát, minden gondolata az, hogy régi „bűneit” jóvále- gye a társadalommal szemben. És családjával szemben is. Zs. László hálásan vallja, hogy a társadalom segítése faragott belőle embert. Múltját nem emlegeti senki. Rossz álom volt az egész... Bár Zs. László esete valóságosan egyéni kérdés, az ügyből mégis üdvös társadalmi tanulságokat lehet levonni. Először is mintha egy kissé adminisztratív útra térült volna az ajkoholizmus ügye. Elég az intézményesített elvonó kúra? Nem, nem elég bizony. Elég a hellyel-közzel felbukkanó vérszegény propaganda? Dehogy elég. Ennél sokkal többet kell tenni az alkeholizmus kivédésére. Az elmondott esetben egy vállalat személyzeti osztálya, illetve személyzeti osztályvezetője volt az, aki egy romlásba indult emeber életét gyökeresen megfordította. Így vallja ezt maga a főszereplő is. Ott kapta az első és végleges indításokat a hátraarc megtételéhez. Zs. Lászlónak — mondhatjuk így — külön szerencséje, hogy ilyen lelkiismeretes személyzeti vezetővel akadt össze. Természetesen az alkohol elleni küzdelem közös üay. Nemcsak a személyzeti osztályok feladata a leitőre került embereket visszaadni a társadalomnak. . hanem sok seeítséget nvúíthat- nak a munkatársak, az alkoholista közvetlen környezetében . élők. És mint Zs. László esete bi- . zonyítja a segítséget érdemes t „megkockáztatni”. Balogh József A közösség ereje segíti... Valahogy a feleségem munkahelyén is tudomást szereztek a rettenetes otthoni helyzetről. Egyik nap azt mondja a feleségem, hogy a személyzeti felelősük szeretne velem beszélni. Először megdöbbentem, mert a lelkiismeretem annyira meg volt terhelve, hogy jó szót már senkitől sem reméltem. Hisz nem is érdemeltem meg a jó szót. Hosszas tusakodás után azonban bebáterrkodtam feleségemmel a személyzeti felelőshöz. Bájos fiatal asszonyka fogadott. Leültetett és órákon keresztül beszélt a lelkemre. A családomra hivatokozatt. két ártatlan gyermekemre, két drága kicsi gyermekemre. .. Megvallom, ott helyben zokogásra fakadtam. A személyzeti feleElmondja aztán, hogy beleszeretett egy nagyon szép fiatal lányba, aki egy gyárban dolgozott. A tiszta érzés valahogy annyira hatalmába kerítette, hogy abbahagyta a koldulást, kiváltotta a munkakönyvét és beállt szállítómunkásnak. A lány, akit hamarosan feleségül is vett, ismerte a múltját, de nem ismerte mély és rút szenvedélyét Zs. László azonban akkor annyira a sarkára állott, hogy a munkahelyén megbecsülték, erkölcsi foltjai felől mit sem tudtak, egy év alatt csoportvezetővé lépett elő. Nemsokára megszületett az első gyerek. A szerelem sem elég erős ... A boldog házasság nem tartott soká. Az ifjú házas férj kezdett kimaradozni, egyik napról a másikra megváltozott, kötekedő, goromba ember lett belőle. Fizetéséből úgyszólván semmit sem adott haza. Az asz- szonyka súlyos fájdalmát magába zárta és nagy-nagy szelídséggel igyekezett emberét jó útra téríteni. Ám hiába. Ettől kezdve pokol lett az életük. Megrendítő dolgokat beszél el ez a nem mindennapi intelligenciával rendelkező ember a saját életéből. Talán el sem hiszem, ha később meg nem látogatom az otthonában, ahol saját szememmel és saját fülemmel győződtem meg vallomásának igazságáról. Részegeskedése miatt munkahelyéről elbocsátották, előbb azonban igyekeztek a lelkére beszélni. Ekkor, mivel keresete nem volt, az asszonyka pénzét kezdte elszedegetni. Hitvány, rongy ember lett belőle, mint azelőtt. Felesége egy ízben betegállományban volt, és ő vette fel a táppénzt. Csak másnap keveredett haza, persze egy fillér nélkül. Volt úgy, hogy amikor a felesége munkában volt, az ágyneműt vitte ki a zsibajra és kótyavetyélte el néhány forintért. Közben megszületett a második gyerek... Még mindig nem tért észre. — Az erkölcsi érzékem — mondja — teljesen elaludt. De azért a jobbik én mégsem pusztult ki belőlem teljesen, mert amikor éjszakánként álmatlanul vergődtem az ágyban, sokszor felsírt bennem valami, végtelen nagy sajnálkozás, vagy valami ilyesféle, nem tudom, minek nevezzem. Tovább azonban nem jutottam. Amikor másnap felkeltem, titokban a nagyobbik gyerek ruháit vittem ki a zsibajra. .. Napokig nem mertem hazamenni. Már teljesen le voltam rongyolódva, mint egy utolsó csavargó. Napokig bolyongtam egyedül, összekuszált lélekkel. El akartam pusztítani magamat. De gyáva voltam rá... Remeg a szája, ahogy visszaemlékszik. — Hihetetlen dolog, de úgy volt: végtelenül szerettem a feleségemet és a gyerekeket. De erkölcsileg teliesec Vvéne lí'tfí-ir'.'i ton, és egyszer megtörtént, hogy részeg fővel belovagoltam a postahivatalba, virágot vittem a postamester lányának. Ezt huszárbravúrként könyvelték el akkor. Kikerült a frontra, ahol hamarosan megsebesült, és kórházba került. Ettől kezdve már nem tudott szestz nélkül élni, ott szerezte meg, ahol tudta. Felgyógyulása után élelmező tiszt lett. A legénység szájától elvonta az ennivalót, elcserélte alkoholra, hogy a szervezetében égő szomjúságot oltani tudja. Aztán újból megsebesült, második felgyógyulása után hazarendelték, és leszerelték. — Idehaza nagyon nehéz volt a helyzet — emlékezik vissza — anyám meghalt, apámmal egyedül maradtunk. Apám műhelyében segítettem. Vásárra dolgozó konfekciós volt az apám, az én feladatom az lett volna, hogy a vásáron áruljam az ő készítményeit. Én azonban elittam minden bevételt. Apám egy szép napon kiadta az utamat. Bennem pedig nem vo't annyi erkölcsi érzék, hogy jóvá tegyem bűnömet. Szó nélkül elhagytam a szülői házat. Felmentem a fővárosba. — A felszabadulás utáni Ínséges esztendőben kerültem fel Budapestre. Mikor a forintos világ elkövetkezett, én a Boráros téri aluljáróban koldultam. Abban az időben nagyon sokat kerestem. Volt olyan nap, hogy háromszáz forint is összejött. Nappal a fekete szemüveg védelme alatt kéregettem, este pedig folyt a dajdaj a többi álkoldus cimborával. Vagyont koldultam össze abban az időben. De szét is szórtam... a tisztjelöltnek úgyszólván kötelessége volt a részegeskedés. Anélkül nem vette be tiszti kompánia. Nem sokat gondolkodtam efölött, ittam én is, mint a többiek. Egyik részeg nap a másik után akár szolgálatban, akár azon kívül. Napirenden voltak a dáridók. Egy kis faluban voltunk gyakorta-
