Petőfi Népe, 1964. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-03 / 206. szám

Kaskaníx/űt változások

A MEGSZOKOTTSÁG sokszor elveszi az újdonság varázsát is — tapasztalhatjuk napjainkban. Egy-egy új létesítmény — ha nem valami nagyösszegű beruházás — szinte

alig hozza izgalomba az embereket. Megszokták már, hogy évről évre gyarapszik minden helységünk valamivel. — De azért akad még község, ahol nagyon is számon tartják a fejlődés egyes állomásait, s úgy írják fel emlékezetükben, hogy onnét bármikor idézhessék az érdeklődőnek — papírok nélkül is. Ezt tapasztaltam Kas- kantyún, ahová nemrégiben „betévedtünk” fotoriporter kollégámmal, s ahol a községi tanács vb elnöke, Havasi Ernő csak úgy fejből sorolta, mit kapott lakóhelyük 1958. óta.

1958—59-ben felépült az új művelődési ház, ugyancsak 1959-ben kapott villanyt a falu, egy évre rá a járdaépítés volt a fő feladat, majd mély- furatú kutat, 1963-ban pedig új postaépületet írhattak fel a képzeletbeli listára, ugyanaz esztendőben kezdték el a vízmű- vesítést is ... De talán menjünk sorjában. A 250 személy befogadására épült művelődési házat néhány év alatt máris kinőtte a falu lakossága. A Katona József Színház többször is kijár ide évente, s olyankor majd szétvetik a nagyterem falát, igaz, még a szomszédos Páhiról és Tabdiról is jönnek át egy-egy színdarab megtekintésére. A fiatalok meg klub- helyiséget sürgetnek, de ki győzné ezt a gyorsan növekvő igényt anyagi eszközökkel...

Nemcsak a fiatalok türelmetlenek. Ég a jó szándékú sie- tési vágy az idősebbekben is. Ezt mutatja, hogy a télen megtartott ismeretterjesztő előadásokra néha száz-százhúszan is eljöttek és sokan beiratkoztak az általános iskolába is, tanul mányuk befejezésére. Tanul a vb-elnök, mint mondotta azért, hogy el ne maradjon a község lakóitól.

A MÁSIK nagy lépés a falu életében egészségügyi vonatko zásban következett, illetve következik be. Ide sorolandó a jó ivóvíz megteremtése, ami még ilyen kisebb helység életében sem egyszerű dolog. Hiszen tekintélyes anyagi erőt von el a községfejlesztésből. Pontosabban szólva: Tekintélyes ősz- szegek tartalékolására és társadalmi munka elvégzésére késztet, mert hiszen a befektetett pénz és munka itt marad, nem vész kárba. Tavaly 1 millió 450 ezer forintot költöttek a vízműhálóZat fejlesztésére. Elkészült a hidrogló- bus, ez évben pedig a gépház átadása van soron. Ezen, mint meggyőződhettünk róla, már az utolsó simításokat végzik a munkások. Ez utóbbit — mintegy 650 ezer forint költséggel — teljesen a községfejlesztési alapból fedezik, egyébként

azonban nagy összegű — közel 850 ezer forint — állami, illetve megyei támogatást kaptak a vízmű elkészítéséhez.

Az egészséges életkörülmények őrzője lesz — és máris az

— az alkotmány évfordulóján átadott új egészségház is, arrlelyre, a megyétől kapott 49 ezer forint segítséget beleszámítva, 120 ezer Ft összeget fordítottak. Lényegesen többe került volna ennél, de a Kecskeméti Honvéd Kórház — amely tervszerűen gazdagítja a megye hasonló létesítményeit, s példamutatóan segítőkész e tekintetben — elfekvő eszközeiből felszerelte, berendezte az egészségházukat. Sőt, a honvédek még az építkezésben is se*- gédkeztek. Meg is lehet nézni a nagyszerű létesítményt! Külön felnőtt és külön gyermek rendelőszoba, illetve váróhelyiség, vetkőző stb. található az épületben.

— Na és, orvosuk van-e már?

— tettem fel akaratlanul is a megszokott kérdést.

— Egyelőre Páhiról jár át hetenként kétszer a körzeti orvos, de jövőre saját orvost kapunk, a státus már megvan hozzá, a járás megígérte. Az látja majd el Tabdi orvosi rendelését is —- mondja bizakodva a vb-elnök.

AZ EGÉSZSÉGHÁZTÓL csak néhány méterre van az új két- tantemes iskola, amelyet szintén augusztus 20-án avattak. Eddig mindössze egy kéttanterMA1 fMHEHEtí

ra a községfejlesztési alap terhére. S ha azt mondom, hogy az elmúlt évben egy nevelői lakást is alakítottak ki — egy pedagógus házaspárnak nyújt otthont, megoldva a legalapvetőbb gondokat — ezt talán már el sem hiszik nekem az olvasók.

Valóban, szinte „lakkozásnak” tűnik énnek a rohamos fejlődésnek az ábrázolása, amiből még ki is hagytam egyet- mást — például a szövetkezet új raktárépületét — mert ez nincs benne közvetlenül a községi tanács terveiben.

VALÓ IGAZ, Kaskantyú nem egészen „tipikus” falu a megyében. Akad nála nem egy szegényebb és mostohább körülményekkel, természeti adottságokkal rendelkező helység. De az tény, hogy a lakosság szorgalma, igyekezete is alapos tényező a fent elmondottakban. S az olyan tanácstagoké, szorgalmas szervező embereké, mint Budavári János fmsz-ügy- intéző, aki a_ Hazafias Népfront elnökeként „mozgatja” a falu népét, amikor egy-egy új létesítmény megvalósításáról van szó.

S az is tagadhatatlan, hogy más viszonyok, más társadalmi körülmények között — mint a felszabadulás előtti években — bizony alig-alig mozdult valamit előre évtizedekig is a község élete. És ezt tudják, nagyon is számon tartják KaskanTúl a nyugdíjkorhatáron

R‘

Már az utolsó simításokat végzik a községi vízmű új gépházának épületén.

mes iskolájuk volt, amely nem tette lehetővé az osztott rendszerű tanítást, amely most már megvalósul ebben a tanévben. Talán mondani sem kell, hogy az iskolában is benne van a község lakóinak a pénze, hiszen a 250 ezer forint költségből 130 ezret vállaltak maguktyú lakói, akik fejből sorolják az elért eredményeket.

Mert azt tartják, nem elég a kívánságokat hangoztatni. Nem árt, ha olykor-olykor azt is elmondjuk, mit értünk el ez idáig. Közös erővel, összefogással, és áldozatvállalással.

F. Tóth Pál

eggel, a vonatban, köhögési roham fogta el. Utána ~gy egész sort tüsszögött, s könnybe lábadt a szeme.

— Csak nem fáztál meg, Margitkám? — kérdezte tőle meg- lettebb korú útitársnője.

— Tegnap, hogy szakadt az eső, akkora tülekedés volt a busznál, hogy a leszálláskor nem láttam ' hová lépek, és egy jókora víztócsába merült a lábam. Vizes lábbelivel utaztam hazáig. Talán az ártott...

Fütla'nuja voltam a beszélgetésnek, De amikor a 62 éves Margit nénit két órával később a munkahelyén kerestem meg, és az egészsége felől kérdeztem, közvetlen természetességgel, mosolyogva válaszolt:

— Kutyabajom. Hamar legyűröm én az ilyesmit. Pedig reggel még a torkom is fájt.

Úgy látszik, Margit nénit a munka gyógyítja. Mi mással lehetne magyarázni, hogy a tizenkét év alatt, amióta vasárnapok és ünnepnapok, no, meg az évi szabadság kivételével naponta vonatozik'Nagykőrös és Kecskemét között, egyetlen egyszer sem mulasztott, nem jelentett beteget? Pedig a napi utazás külön erőpróba. Télen, nyáron egyaránt.

Margit néni mégis zokszó nélkül viseli. Egyszerűen nem veszi tudomásul azt, ami kellemetlen. Annál inkább a szépet, kedveset. A két város közötti vasútvonal mentén minden bokor ismerőse. Öröm számára, amikor lehull az első hó, de ugyanolyan jó érzéssel szemléli, amikor a hó olvadása után a zöldellő határban gyönyörködhet, vagy éppen a szél ringatta gabonatáblákon, a tarlót eltüntető ekék nyomán a friss szántás csillogó rögein pihentetheti a tekintetét.

Talán ezért van, hogy naponta újult erővel és munkakedvvel telepszik le íróasztalához és szerényen, szinte észrevétlen dolgozik. Kezeli a tervezőiroda pénztárát, gondos pontossággal vezeti a pénztárkönyveit és segít, ahol csak tud. Összegyülemlik a gépírók dolga? Anélkül, hogy felkérnék rá, kínálja a szaktudását. Valamikor ugyanis, amikor harminc évvel ezelőtt özvegyen maradt, és miután maga elsajátította a gép- és gyorsírást, sokat gyakorolta és tanította is.

Észrevétlen dolgozik? Munkatársai a megmondói, mennyire várták, amikor nemrégiben szabadságon volt két hétre. „Csakhogy megjött!” — sóhajtottak fel megkönnyebülten. Mert nagyon is észrevették a hiányát.

— Az élő lelkiismeret megtestesítője. A legmegbízhatóbb munkaerő — így jellemezte Papp Dezső, az iroda vezetője. — Amíg nem volt vállalatunknál titkárnői munkakör, ennek nagy részét is ő látta el. Készségesen, mindenkor a legnagyobb gondossággal.

M

unkaideje nemegyszer húzódott az esti órákig, s olyankor csak a gyorsvonattal utazhatott haza. Pedig otthon idős, beteg nővére is az ő gondviselésére szorul.

— Nagyon szép cikket írjon róla! Ha valaki, hát ő igazán megérdemli — ajánlotta figyelmembe Margit nénit Tóth Jó- zsefné, az iroda telefonkezelője. Mert mindannyian szeretik, tisztelik.

— Nem, ne! Ne írjon rólam. Nem szeretek én szerepelni. Csak csendesen, becsületesen elvégezni, amivel megbíztak — kérlelt Margit néni. — Nincs abban semmi, hogy tizenkét éve járok át. Akadnak, akik tizenöttizennyolc éve csinálják. Előfordult velem olyan, hogy siettem ki az állomásra, s úgy láttam, mennek mellettem a Rákóczi úti fák. Este Kőrösön elszaladtam az SZTK-ba és megállapították, hogy kétszázhúszra ment fel a vérnyomásom. Meg néhányszor alaposan meg is fáztam, de hál- istennek, nem döntött ágynak. Hát ez érdem?...

Ü

gy érzem, hogy igen. Mert ez a munkaszeretettől, lelkiismeretességtől fűtött szívósság jóval fiatalabbaknak is dicséretére válna, nemhogy a nyugdíjkorhatárt már túllépett Margit néninek.

(P-y)

PETŐFI NÉPE

A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja.

Főszerkesztő: dr. Weither Dániel. Kiadja

a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Mezei István igazgató Szerkesztőség:

Kecskemét« Városi Tanácsház Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19, 25-18.

Szerkesztő bizottság: 10-38. Vidéki lapok: 11-22 Kiadóhivatal:

Kecskeméti Szabadság tér 17a. Telefon: 17-09.

Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető:

a helyt postahivataloknál és kézbesítőknél.

Előfizetési di) I hónapra 13 forint

Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét — Telefon: 11-83 Index: 33 oss.

Gyűlölet a sír felett

Egy per előzményei

csak ráfért volna. Később, amikor a lány már keresett, ö tartotta el az anyját, mert testvérei már önálló életet kezdtek, családot alapítottak.

A múlt év október 13-án, iszonyú tragédia híre futott szét a faluból: a lányt meggyilkolták. Távirat érkezett a szülőkhöz is, akik ekkor már elváltak. Az apát a határban, munka közben érte utol a hír, de kijelentette, hogy nem megy el, bár lett volna, aki motor- kerékpárral elviszi. A halott lány hazaszállításában sem segédkezett. A lányt, a fél falu gyászától kísérve temették el, de az apa nem ment el a temetésre sem. Hogy a gyermekek nem érdeklik, annak már korábban is tanújelét adta, s ehhez a tragédia napjaiban is tartotta magát, a temetéshez semmivel sem járult hozzá.

A lányt eltemették. Az idős asszony naponként kijárt a temetőbe, hogy kisírja magát, hogy friss virágokat helyezzen el a síron. Egy alkalomrpal — pontosabban mindszentek napján — a fejfán koszorút talált,

kor őt magát érte egy cseppnyi sérelem. Igaz, hogy elvált az asszonytól, akivel 28 évet töltött együtt, de emberi kötelessége lett volna, hogy egykori felesége fájdalmán enyhítsen. Ö azonban újabb keservekkel tetézte azt. Habár jogszerint járt el, amikor a feljelentést megtette, s akkor is, amikor a felmentés miatt fellebbezett, de lehet-e jogszabályokkal mérni az emberi kötelességet ilyen helyzetben? Lehet-e az anya fájdalmát semmibe venni és újabbakkal tetézni?

Ha valóban szerető édesapa lett volna, akkor az asszonyban nem ellenséget lát, hanem elhalt gyermekének anyját, egy összetört embert. Egészen bizonyos, hogy az édesanya nem vette volna le a koszorút leánya sírjáról, ha azt a volt férj, a többiekkel együtt, a temetés napján teszi oda, s ha valamiképpen a megrendítő hír hallatára tanújelét adja apai, emberi érzéseinek.

S bizonyára neki is csak újabb fájdalmat okoz — a felesleges feljelentésről, eljárásról nem is beszélve —, hogy annak sírja fölött, akit immáron mindketten örökre elveszítettek, a gyűlölet kivirágzott.

Gál Sándor

amelynek szalagjára a következő volt írva: „Szeretett leányomnak, édesapádtól.” Hirtelen elöntötte a harag, eszébe jutott a válóperi tárgyalás, a tragédia napja és a temetés, ahol az apa nem jelent meg. Fogta a koszorút és áttette egy kissé távolabb levő fejfára, amely alatt a férfi édesanyja feküdt.

Itt kezdődött a per. Az apa, a volt férj ugyanis feljelentette az asszonyt halottgyalázás és becsületsértés miatt. Az első fokú bíróság felmentette az anyát, de a férj fellebbezett. A másodfokú bíróság új eljárásra utasította a járást, ahol az asz- szonyt most már 400 forint pénzbüntetésre ítélték és kötelezték a perköltségek viselésére. Az ítélet ellen most az asz- szony jelentett be fellebbezést, de eredménytelenül. A büntetés megmaradt.

Hangsúlyozzuk, nem a bíróság ítéletével kívánunk vitába szállni, de úgy gondoljuk, érdemes volt megnéznünk, honnan ered a per, s rávilágítani: Az apa, aki korábban egyáltalán nem törődött az elhalt lánnyal, nem úgy viselkedett, mint igazi szülő. Amikor kellett volna, nem segített, de mindjárt elemében volt, anüNehany nappal ezelőtt Kecskeméten, a megyei bíróságon jogerős ítélet született, amelyben becsületsértés miatt elmarasztaltak egy ötvennyolc éves asszonyt. Lánykori nevén azért szerepel, mert férjétől 1961-ben elvált. A fenti perben a volt férj sértettként lépett fel, az ő becsületén ejtett csorbát az asszony.

Nem az a szándékunk, hogy vitatkozzunk a bíróság ítéletével, hiszen az nyilván alapos körültekintésen, a valóságnak megfelelő tanúvallomásokon nyugszik. Nem is az ítélet késztetett bennünket arra, hogy tollat ragadjunk, hanem inkább az a kegyetlenség határát súroló embertelenség, ami a volt férj részéről, jóval a per megindulása előtt megnyilvánult és amihez hasonlót nem mindennap lehet tapasztalni.

A valamikori házaspárnak volt egy huszonhárom éves lánya, aki bölcsődevezetőként dolgozott a megye egyik községében. Amíg ezt a képesítést elnyerte, az apja egy fillérrel sem támogatta, pedig ugyan-