Petőfi Népe, 1964. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-20 / 221. szám
Á „rége szép idők?? tanúi Hz uszódi kommunisták KISKUN MÚZEUM, hirdeti az erkély fölötti tábla. Tisztelet a kivételnek, de nyugodtan állíthatjuk, hogy még a „bennszülött” félegyháziak között is sokan vannak, akik nem tudják, milyen kincseket, régiségeket rejtegetnek az ódon falak. Szándékosan írom, hogy „rejtegetnek”, mert a gyűjtemény nagyobbik része hely hiányában egymás hegyén-bátán, a közönség számára hozzáférhetetlenül, Borzasztó, mekkora vasgolyó, és ehhez kötötték a rabnak a lábát? alkalmi raktárakban van összezsúfolva. Azért van bőven látnivaló is. A felszabadulás óta ez az ország egyetlen börtönügyi múzeuma. Ide hordták össze azokat a tárgyakat, amelyek ezzel a témával összefüggnek. LÁTHATJUK a Kiskun Múzeumban a középkor büntetőeszközeit, a válogatott kínzószerszámokat, a nyelvkiégető „műszer”-tői a hóhérpallósig. Kaloda, deres, hóhérszék idézi a letűnt régi „szép” időket. 1736-ból átmentett kerékbetörő szerszám, lánccal és bilinccsel ellátott kisebb-nagyobb vasgolyók. Kötéllel felszerelt akasztófa, ezen végezték ki Noszlopy Gáspárt és két társát, akik állítólag 1. Ferenc Józsefet akarták elfogni, de őket fogták el. Ugyanerre az akasztófára húzták fel 1862. június 12-én Bogár Imrét, a híres alföldi betyárt. Nagy divat volt a régi világban a tehénlopás. Erről egy következő szövegű tábla tanúskodik: „Mivel tehénlopásban ta- pasztaltatott, azért 64 Pálcza ütésre és egy Esztendőbéli Rabságra ítéltetett.” Ezt a szégyentáblát akasztották a. közszemlére kitett tehéntolvaj szégyen- padia fölé. A BÜRTCNMÜZEUM szomorú látnivalói közül szinte jólesik kijönni a kertbe, a friss levegőre. A múlt egy darabja ez — de tanulságos a ma embere számára is. Talán még inkább megbecsüli utána a jelent, a napfényt, az életet... Tóth Miklós Amolyan „negatív” élményre számítottam, amikor elindultam Úszódra, hogy beszámolót írjak az ottani községi, egyszersmind termelőszövetkezeti pártszervezet taggyűléséről. Nem menti, csak magyarázza előítéletemet, hogy a Kalocsától északnyugatra fekvő község abba a „zónába” esik, amelyben a közös gazdaságok legtöbbje — Dunaszent- benedeken, Géderlakon, Ordason — gazdaságilag sokkal lassúbb ütemben erősödik, mint általában másutt. Nyilvánvaló tehát, hogy az uszódi kommunisták is csak birkóznak, de nem birkóztak még meg a feladataikkal — véltem. Csakhamar kiderült, hogy tévedtem. Szegény „házasság“ — gazdagodó család A község egyetlen termelőszövetkezetének, az Egyetértésnek a gazdasági eredményei már sejtették mindazt, amit később tapasztaltam. A közös gazdaság egyébként tavaly január 1-én egyesült a másikkal, a Dózsával s ez a „frigy” nagyrészt az utóbbi „hozománya” miatt csaknem kétmillió forint' mérleghiánnyal indult. Ám év végére megszűnt a hiány, amellett hogy a közös kifizette gazdáinak a lovak árát, rendezte búzaföldadójét, s 23 forint értékűre tornázta fel a munkaegység értékét. Ismétlem: egy év alatt! A rá következő fél esztendő, azaz ez év júniusának végéig pedig odáig jutottak, hogy — a járás szakembereinek, alapos elemzése szerint — ha év végéig nem követnek el valamilyen eget verő hibát: csaknem 44 forintot ér majd egy munkaegység. (Ebből 34 forint a készpénz, a többi a természetbeni juttatás értéke.) Példás vezetés Valami tehát gyökeresen megváltozott ebben a három és fél ezer holdas szövetkezetben. Ru- mann Vince, a községi tanács vb-elnöke, az új vezetőket dicséri. Elsőnek is Holló Mátyást, az elnököt, aki él-lhal a közös gazdaságért. Egyéni korában is a példamutató termelők közé tartozott — s most sem a hátsó sorban lenne a helye, ha a legjobb tsz-elnökök minősítésük sorrendjében összeülnének valahol. — Emberséges az őt megválasztott gazdatársaihoz, de ha kell, a szükséges mértékben erélyes is. A traktorosoktól például nem veszi át a szántást, ha az nem megfelelő minőségű — sorolja a vb-elnök. Ily módon követelheti meg, s él is e jogával, hogy közvetlen munkatársai, valamint gazdatársai becsülettel álljanak helyt a posztjukon. S hogy az utóbbiak így teszik: az említett eredmények bizonyítják. Meg az is. aminek, ha röpne idő alatt is, szemtanúja voltam. Nem láttam egyetlen csellengő embert sem a községben, a szépen berendezett tsz-majorban; a munkáskezek fürgesége szorgalmat, az arcok, tekintetek, szavak derűje megelégedettséget árult el. Nem jut eszembe jobb meghatározás, de azt hiszem, találó ez is: Az Egyetértés gazdáinak kollektívája „úgy működik, mint egy jól irányított, megfelelően olajozott gép”. De hát taggyűlésre jöttem, a kommunisták összejövetelére — s most már felfokozottan érdekel: Mekkora az érdemük a termelőszövetkezet fejlődésében; abban, hogy a gazdaságvezetőség, az elnök, olyan, amilyen. A párttitkár a határt járja Az első benyomás biztató. Keresem a lakásán Rozmanith Istvánt, a párttitkárt, de nincs otthon. Kiment a határba, tájékoztat a felesége. Utána kocsizom. — Itt volt, de elment arrafelé — mutatja a szövetkezeti gazdák egyik csoportja. — Már tovább kerekezett — emígy a másik. Végül a javakorabeli férfi szembe jön velem egy agyon- strapált kerékpáron, amelynek kormányán degeszre tömött aktatáska. — A taggyűlésre verbuválja a párttagokat? — kérdem. — Dehogy. A taggyűlés megszervezése rendben megtörtént. A párttitkárnak azonban millió- egy más dolga is van. Este hétkor találkozunk iámét a tanácsháza üléstermében, mivel a pártszervezet székházát most építik. Negyvenkét kommunista jött el a gyűlésre. A 46 tagú KISZ-szervezet is képviselteti magát vezetőségének két tagjával, s eljött Csánki Ottó, a kalocsai járási pártbizottság agit.-prop. osztályának a vezetője is. Jó néhány délutáni ismerőst fedezek fel a párttagok között — kellemes meglepetéssel. Egyikük — hatkor — mezítláb, s lapáttal a vállán még ott gyalogolt a közeli Duna-parton a Ze- tor vontatta és sóderrel megrakott pótkocsi mellett, a másik ugyanabban az időpontban a hajóállomás raktárába cipelt különböző holmikat, munkaruhában — s most, ötnegyed óra múltán, ünneplőben, frissen ülnek ők is, a többiek is, szemben a pártvezetőséggel. A taggyűlés iránti tiszteletnek ez a külső megnyilvánulása felemelő. Amiről a beszámoló „árulkodik“ No, és a titkári beszámoló. A feladatok felsorolásából kiderül, hogy a párttitkár — aki egyébként pedagógus, a helybeli általános iskolában tanít — úgy ismeri a Központi Bizottság titkársága és a megyei pártbizottság ide vágó határozatát, a kormány felhívását, a pártsajtónak, a Népszabadságnak, valamint a Petőfi Népének a soron levő mezőgazdasági feladatokat publikáló cikkeit, akár a tenyerét. De nem fullad bele a gépies ismétlésbe. Az általános feladatok lényegét csupán azért ismételted, hogy legyen mibe „ágyazni” a szövetkezeti gazdák konkrét tennivalóit, hogy ezek célja-érteime még inkább kidomborodjék. Arról is „árulkodik” a beszámoló, hogy a párttitkár előzőleg a gazdaságvezetőkkel, s a tanácselnökkel is megvitatta mindazt, amit és ahogyan ebben az évben el kell még az Egyetértésben végezni. Fel lehetne most sorolnom a munkák határidejét, azok megszervezésének módját, de helyszűke miatt elégedjünk meg annak megállapításával, hogy: lesz elegendő ember a termés idejében történő betakarítására, a vetés elvégzésére. A szintén párttag '.-elnök bejelentette, hogy a j^. ó évi kukoricavetés alá már szeptember elejéig mélyen szántották a földet! A határozati javaslat 13 pontban részletezi a teendőket, s ezek közt szerepel a párthatározatok végrehajtásának megszervezése, de ellenőrzése is; úgyszintén a téli oktatásra való felkészülés, a pártonkívüli aktíva összehívása a taggyűlés határozatainak ismertetése végett; az állatállomány sikeres átteleite- tése előkészületeinek október 31-ig történő felülvizsgálata; háromszori határszemie ebben az évben; a háztáji gazdálkodás fejlesztése; az értékesítési tervek teljesítése. A javaslatot a kommunisták elfogadják, imitt-amott kiegészítik; azt is például, hogy a családi tervezés megvalósításáért necsak a tsz elnöke, hanem egész vezetősége legyen a felelős. Kicsendül a hozzászólásokból, hogy a párttagok nagyon jól ismerik a feladatokat, de az is, hogy elöljárnak azok megvalósításában. Kommunista önzetlenséggel S most következik olyasmi, ami már nem a termelőszövetkezetben elvégzendők közé, bár mindenképpen a kommunisták feladatkörébe tartozik, s felelősségüket, humanitásukat, önzetlenségüket tükrözi. Nagy Zoltán, a tsz üzemgazdásza megemlíti, hogy a kalocsai járás szövetkezeti gazdaságaiban tavaly év végén 21 millió forint volt a mérleghiány, jóllehet véleménye szerint, mindegyik egyforma eséllyel fogott neki a közös termelésnek. — Nemcsak a tagság, de a vezetőség is hibás lehet az elmaradt tsz-ekben. — Egészséges lokálpatriotizmus, a saját járása hírnevének féltése csendül ki szavaiból. S ezt olvasom ki a többiek tekintetéből is. Mindez persze „elsiratása” volna a szomszédok kevésoé eredményes ténykedésének, de már mondja is a tanács vb-elnöke: — Kötelességünk segíteni a gyengéken. Meg kell magyaráznunk a közeli falvak meg nem erősödött tsz-ei vezetőinek, gazdáinak, hogy a mi szövetkezetünk hogyan lábalt ki rövid idő alatt a kátyúból. Javaslom, hogy az Egyetértés gazdaságvezetói, pártszervezetének a vezetői, de a tanács- és a tömegszervezeti vezetők is, menjenek át a szóban levő szövetkezetekbe. S necsak politikai, hanem gazdasági segítséget is nyújtsunk, úgy mégpedig, hogy a felszabadult erő- és munkagépeinket adjuk át nekik. A javaslatot szinte kitörő lelkesedéssel elfogadják. S számomra ezzel tettek pontot annak a felismerésnek a végére, hogy az uszódi Egyetértés Tsz azért fejlődik olyan lüktető ütemben, mert értik feladatokat. s nem tétlenkednek annak megoldásában — a kommunisták. Tarján István Íz a kerékbe törő szerszám, amott a kínpad... Ugye már eisern iszilek, hogy ezt használták is valaha. (Lakatos József felvételei.) lő a „vendégünket” — for- lult embereihez. , A potyautas megjelent a hajó lelsejébe vezető lépcsőn. A cso- lortokban állókra tekintett és mikor megpillantotta a határ- rség egyenruháját viselő mat- ózokat, mindent megértett, lég néhány lépést tett előre, ztán hirtelen megfordult, öt lé ternyit rohant a hajópereiig, majd átugrotta a fémkor- ítot és eltűnt. — Riadó! Egy ember a vízen! Leállítani a gépeket! — ezényelt a hajó parancsnoka. A hajó gyorsan lassított, mert gysem volt nagy sebessége. — Csónakot a vízre! Az egyik határőr szempillan- ás alatt odaugrott, ahol a sze- encsétlen szökevény eltűnt... A víz felszínén megjelent a latárör szőke haj tincse. Lát- zott, hogyan harcol a rá-rátörő íullámmal, de a motorcsónak, neg a vízre bocsátott csónak nár közeledett felé. Az úszó ismét felszínre bukkant. — Rudat — kiáltotta, s erős ábmozgásokkal igyekezett fenn- artani magát a víz felszínén. Az egyik svéd, az ő csónakuk rolt közelebb, az evezőt nyújtotta neki. Az úszó félkezével megragadta, de a zsákmányát sem engedte el. A potyautast sikertelen öngyilkossági kísérlete után felhúzták a motorcsónakra, mögötte a megmentője. — Az ördögbe is —• káromkodott — de jól teleszívtam magam vízzel. A potyautast lefektették a motorcsónak fedélzetén. Két matróz löttyintette belőle a vizet, aztán mesterséges légzést alkalmaztak. A szökevény néhány perc múlva kinyitotta a szemét. A motorcsónak parancsnoka a hajóra ment, hogy megköszönje a vízbemerült megmentését; egyidejűleg bizonyos formalitásokat is elintézett a lengyel állampolgárságú Andrej Mislinski ügyében. A hajó kapitánya a fedélzetmesternok a hivatalos papírokkal együtt egy üveg konyakot is átnyújtott. — Köszönöm, kapitány úr! Szolgálatban vagyunk. Semmire sincs szükségünk — szabódott a fedélzetmester. — Orvosság ez! — nevetett a kapitány — annak, aki a vízbe ugrott, hogy meg ne fázzon. De másoknak sem árt meg néhány csepp ebből a medicinából. Drága kincs az egészség! Vigyázni kell rá! — Nos, ha a kapitány úr azt mondja, hogy orvosság, akkor nagyon köszönjük — a fedélzetmester nadrágja zsebébe csúsztatta az üveget. Az „Upsala” tovább indult Malmö felé. A 125-ös határőrpont motorcsónakja pedig visz- szatért a helli kikötőbe. Itt a szökevényt száraz ruhába öltöztették. Az orvos segítségére sietett, szíverősítő injekciót adott neki. A szökevény teljesen összeroppant. Ételt nem fogadott el és nem .szólt senkihez. — Ne aggódj fickó — vigasztalta az egyik határőr —, a fejedet nem vágják le. Legfeljebb néhány hónapot kapsz a szökési kísérletért. De az is lehet, hogy csak pénzbüntetésre ítélnek. Mislinskinél nem találtak semmiféle pénzt, vagy valamiféle iratot, csak a személyazonossági igazolványát, melyet a fedélzet- mesternek adott át Olaf Atter- bom kapitány. A helyőrség parancsnoka elhatározta, hogy a szökevényt néhány órai pihenés után átviszik Gdyniába, és átadják a rendőrségnek. (Folytatása következik.)
