Petőfi Népe, 1964. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-30 / 203. szám
Ménteleki fények 4 tárgyalóteremből! A tolvaj LU U tött-kopott Trabantban him- bálódzunk Kecskemét Méntelek nevű határrészében, az Alkotmány Tsz dűlőútján. Egyik oldalt poros akácok, másik oldalt frissen csöveit kukoricák maradoznak el mellettünk. — Amott, a fához kötve jól táplált szürke ló áll keresztben az úton. Galisz György, a tsz elnöke hiába kürtöl, rá se hederít. Végül az elnök kihajol a volán mögül és odakiált a lónak: — Pista, te! Pista kelletlenül húzódik az út szélére. Mehetünk tovább. A tsz lovait is névről ismeri az elnök. Pedig még csak harmadik éve van itt. Vas megyéből jött, agronómusnak. Pár hónap múlva elnökké választották. Éppen jókor, mivel a gazdaság rossz úton haladt. A lejtőn guruló szekér megállításának kockázatos feladata jutott neki osztályrészül. — Galisz György rféhány kalandos emléket őriz ebből az időszakból. Az egyik bankettos mulatságon például szép szóval akart jobb belátásra bírni egy duhajkodó legénykét. Ám, annak kezében széles ívben villant meg a tőr. Az elnököt, aki diákkorában több éven át ökölvívó volt, csak az ott kifinomult reflexe mentette meg a halálos döféstől. Igaz, hogy a fiatalember azóta sem heverte ki a dupla horogütés okozta agyrázkódást. Volt néhány italozó, randalírozó, akik — különben húzódoztak a közös munkában való részvételtől — egy időre jobbnak látták messzire elkerülni a gazdaságot. Nagy részük azóta már visszakéredzkedett. Galisz György megígértette velük, hogy változtatnak magatartásukon. — Nincs is velük semmi baj. Ahol emberek dolgoznak a határban, mindenhol megállunk néhány szóra. A néhány szóból csakhamar szóáradat lesz, mindenkinek akad kisebb-nagyobb problémája, s az elnök türelmesen hallgat, aztán ígéretet tesz az intézkedésre. Mindenkivel tegeződik. A közvetlenség még nem minden. Fontosabb ennél, hogy a kapások, a szőlő, meg a gyümölcsös százalékos művelését Galisz György elnökségétől számítják. Meg, hogy a munkaegység a két legutóbbi évben 36 forintot ért. Az idén pedig néhány növényféle vonatkozásában már rátértek a készpénzfizetésre. A borsószezonban egyetlen hét alatt 400 ezer forint munkabért fizettek ki. A 140 hold borsó után — amiből egyébként 750 ezer forint bevétel származott — kukoricát vetettek, amelyről szintén „lejön” a holdankénti 20 mázsa csöves. És mindez Kecskemét legrosszabb homokján! — Mennyi volt a jövedelme? Bán Sándor idős állatgondozó a kérdezett. Így válaszol: — Ha jól összeszámítom a közöst, meg a háztájit, majdnem 60 ezer forintra rúg. Tudja, amikor a tsz-szervezés volt, és eljöttek hozzám a népnevelők, én csak azt kérdeztem tőlük: — Aztán lehet-e ott a közösben dolgozni? Amennyit csak tud — mondották. Rögtön aláírtam. Pedig, higgye el, hívtak engem a tszcs-be is, Lajosmi- zsére. Jobban tettem, hogy itt maradtam. 2. Tarlót sehol sem látni. — Augusztus első felében már a vetőszántásokat is elvégezték az ősziek alá. A cséplés még július végén befejeződött. Gonddal ápolt szőlők között futunk be Csősz Mihály régi, legalább 80 éves tanyaházához. A házigazda is túl van már a hatvanon. Tizenkét éve tanácstag. A vidék múltjáról érdeklődöm tőle. — Nagybirtok erre nem volt, csak a Kláberék szőlőjéből volt itt valamennyi — meséli. — Volt azonban jó néhány százkétszáz holdas középbirtokos. Némelyiknél én is napszámos- kodtam. Akinek volt valameny- nyi szőlője, az boldogult valahogy. De általában sivár volt itt az élet. Főleg télen. Utak nem voltak. Háromszor is meggondolta, aki innen a városba indult. Orvos ide nem tette ki a lábát. Minden családban volt egy-két gyermekhalálozás. Pusztított az alföldi népbetegség: a tüdővész... A felszabadulás óta kijár az orvos. Négy évvel ezelőtt elkészült a Ladánybene felé vezető kövesút, s három év óta mint a tanyavilág büszkeségét emlegetik a négytantermes modern iskolát. Ahhoz képest, hogy az úri világ pénzéből itt csak a két templom építésére futotta, már ez is korszakos fejlődés. De ha a mostani igényeket nézzük, akkor bizony még kevés. Noha az út mellett egyre épülnek az új családi házak, a lakosság zöme még mindig a tanyákon él. Igaz, a már alakuló tanyaközpontban a gazdák megvásároltak vagy húsz telket. Ennek az árát is rendezték a közelmúltban, négyzetölét hat forintban állapították meg, ami igazán méltányos összeg. Az építkező gazdáknak kedvezményes áron ad saját telepéről anyagot a tsz, s fuvart is bocsát a rendelkezésükre. A földművesszövetkezet üzletházat épít. De szükség lenne állandó orvosi rendelőre is, meg művelődési házra, ahol lehetőség nyílna a fiatalok színvonalas szórakozására, akiknek nagyobb része bizony csak havonként, vagy hetenként látogat haza. — A tsz-ben jó a jövedelem — állapítja meg Csősz Mihály. — De ez ma már kevés. Kultúra kell. Akkor a fiatalok is visszahúzódnak a pesti albérletekből. És ez nagyon fontos lenne! A 218 gazda közül 45 a nyugdíjas. A többiek átlagos életkora: 55 év. Harminc éven aluliak mindössze nyolcán vannak. m Augsztus 20-án, a közös gazdaság névadójának az alkotmánynak az ünnepén nagy fordulat következett be a vidék életében. Kigyulladt a villany. A frissen leállított oszlopok négy és fél kilométerről hozzák ide a fényt a Petőfi Tsz-ből. Foglalatok, csigák, kapcsolók — az itteniek még ízlelgetik a számukra új fogalmakat. Az Alkotmány Tsz legkisebb istállójába is jut a fényből, de részesednek belőle az útmenti családi házak is. Bizony, ezt meg kellett ünnepelni ... Hatvani Dániel Jelentéktelen, kicsi ember a tolvaj, összegörnyedve, aprókat pislogva ül a vádlottak padján, igyekszik minél kisebbnek látszani. Talán szeretné, ha megsajnálnák, ha megtévedt embernek tekintenék. Mártírarcot „öltve” hallgatja a tárgyalást. Ot már kihallgatta a bíróság, s csak akkor szökken talpra szolgálatkészen, ha egy-egy tanú vallomása után a tanácsvezető megkérdezi: — Van valami észrevétele? — Kérem, tisztelt bíróság. Amikor én... — mondja és hosszú magyarázkodásba kezdene ártatlanságáról, ha le nem intenék. — A kérdésre válaszoljon. Van észrevétele, vagy nincs — hangzik a bíró szava, s a kis ember megszeppenve válaszol: — Észrevételem az nincs. A szerepjátszás nem sikerül. Hiába próbálja megsajnáltaim magát Hencz József, Helvécia- Köncsög III. kerület 113. szám alatti lakos, a bíróság már átlát a „szitán”. Henczet nem hiába nevezték tolvajnak, mert a 40 éves ember már hétszer volt büntetve, s ebből hat esetben lopásért. Két hónap híján tíz évet töltött már börtönben. Legutóbbi három év négyhónapos büntetésének letöltése után 1960 augusztusában szabadult, de csak a börtönből. Az ital továbbra is rabságában tartotta. Még 1949-ben, 25 éves korában szokott rá az italra. Mint ahogy mondta is, azóta annyira „belemerült”, hogy napi 2—3 liter bor elfogyasztásáig meg se állt. Amikor 1960-ban kiszabadult, első útja Fülöpszállásoe lakó nővéréhez vezetett, majd HelA pincéiről híres Hajós községben ez év januárjában a régi sváb hagyományok és táncok megőrzésére néptánccsoport alakult Cifra Jánosné tanítónő vezetésével. A lelkes kis gárda — 12 fiatal, 8 házaspár és néhány öregasszony — időt, fáradságot nem ismerve tanulta be az öregek által még ismert sváb táncokat. Munkájuk eredménye hamar megmutatvécián vállalt alkalmi munkát; Ekkor még erősen foglalkozott a megj avulás gondolatával. Néhány hónapig bírta is ital nélkül, de aztán nem tudott ellenállni. Különböző helyeken vállalt alkalmi munkát, abból élt és — ivott. 1963 decemberében visszakerült Kiss János köncsö- gi lakoshoz, akinél korábban már dolgozott. Itt ismerkedett meg Horváth Károly cipészmesterrel. aki ugyancsak Kissnél lakott. Ez év január 25-én késő éjszaka ittasan tért haza Hencz József. Látta, hogy Horváth nincs otthon, ezért ellopta annak műbőrkabátját és több ruhaneműjét. Másnap Budapestre utazott, majd három nap múlva Dömsödre ment és ott Balázs Józsefnél vállalt munkát. Rövidesen ezt is cserbenhagyta; és ellopott tőle egy bekecset meg egyéb ruhaneműt. Hencz Józsefből szinte megrögzött bűnözőt csinált az alkohol. Többször is elhatározta, hogy nem iszik, de néhány hónap múlva egy kínálkozó alkalom mindig visszalökte az alkoholizmusba; A tárgyaláson jelenlevő igazságügyi orvosszakértő megállapította róla, hogy krónikus alkoholizmusban szenved. A tárgyaláson a tolvaj reménykedve kérte, hogy kötelezzék elvonókúrára, hiszen ő maga is szeretne kilábalni ebből a betegségből, de önmagától képtelen rá. A bíróság Hencz Józsefet két rendbeli közös munkahelyen visszaesőként elkövetett lopásért háromévi szabadságvesztésre ítélte, négyévi időtartamra eltiltotta a közügyek gyakorlásától és kötelezte, hogy kényszerelvonó kezelésnek vesse alá magát. Gál Sándor kozott. Aranyérmet nyertek a járási kulturális szemlén, önálló estet adtak Veszprém megye különböző községeiben és a keszthelyi nemzetiségi fesztiválon is sikerrel szerepeltek. A hajósi sváb tánccsoport híre vonzotta községükbe a néhány hete Magyarországon tartózkodó Hans Block és Herbert Graet nyugatnémet koreográfusokat. A Köln városából érkező vendégek Tímár Sándor koreográfus, a HVDSZ Bartók Táncegyüttes művészeti vezetője kíséretében utaztak Hajósra, hogy megtekintsék a tánccsoport próbáját. Az eredeti népviseletbe öltözött táncosok először egy helyi folklórból feldolgozott táncot mutattak be „Hajósi fonóest” — címmel. Az eredeti tánc eredeti zenével párosult, két- gombos harmonika és egy klarinét szolgáltatta a kísérőzenét. Sikerük titka — Hans Block szerint — az, hogy játékosságukkal, kedves derűjükkel magukkal ragadják nézőiket. A német koreográfusoknak különösen tetszett az alapos betanítói munka, amely — véleményük szerint — jó rendezői érzékkel párosul. — Az eredeti láncok koreográfiája nem töri meg a folklór életerejét, hanem gazdagítja, változatosabbá teszi azt — nyilatkozott Tímár Sándor. A próbán sor került még Gertrud Küster: Ringelspiel- és Brieber István: Molnártáncára is. Természetese a nem maradt ki repertoárjukból a külföldön friss ritmusáról és elevenségéről ismert néhány magyar tánc sem. — Auf Wiedersehn! — búcsúztak a vendégek Hajóstól, a tánccsoporti >1. Igen. Viszontlátásra jövő tavasszal, amikor csoportjaikat hozzák Magyar- országra és őszintén számítanak a hajósiak cserelátogatására is. Ez pelig további lelkesedést, komi'y, lelkiismeretes munkát igényel. Sütő Anna — Még ma éjjel Magyarországra utaznak. Meg kell szerezniük egy titkozatos gáz képletét. A gáz neve: Lefu 156. Felfedezője Zi mányi Ottó, a^ Kémiai Kutató Intézet vezetője. Chippendale pattogó hangon adta ki az utasításokat, és miközben beszélt, nem nézett a két ügynökre, átnézett rajtuk, mintha ott sem lettek volna. — Mr Kiss, ön először Zimá- nyi titkárnőjét, Misinger Hédit veszi munkába. A titkárnő — nagyon csinos, húszéves lány, a mellbősége 116 centiméter — a vegyész barátnője, aki értesüléseim szerint, el akarja venni feleségül. Arról azonban nem tud, hogy Hédiké titkos kapcsolatot tart fenn az intézet egyik fiatal munkatársával, Fu- taki F. Ferenccel, akit röviden Efefefnek neveznek. Ha a lány nem hajlandó megszerezni nekünk a gáz képletét, akkor mutassa meg ezeket a képeket. A kémfőnök három fotót nyújtott át. Az egyiken Hédiké karonfogva sétált Efefeffel egy elhagyott erdei ösvényen. A másik képen egy rekettyebokor tövében csókolóztak. A harmadik fénykép láttán Mr. Kiss vi- vigyorogni kezdett. — Ha a lánnyal nem tud zöldágra vergődni, akkor megismerkedik Futaki F. Ferenccel, és a bizalmába férkőzik. A fiú nagyon szeret inni, erre felhívom a figyelmét. Próbálja meg rávenni, hogy dolgozzék nekünk. — Oké, főnök! — És az én feladatom — kérdezte Mr. Varga. — ön csak akkor lép színre, ha Mr. Kiss kudarcot vall, vagy lebukik. Ez esetben haladéktalanul elrabolja a vegyészt, és erőszakkal — érti? erőszakkal! — szedi ki belőle a gáz képletét. Ez minden. That is all! Két óra múlva indul a repülőgép. Sok szerencsét! Good luck! * Alois Siegfried Maria Alexander Poppenheim, alias Mr. John Kiss, vagyis Kiss János a szigeti Grand Hotelben szállt meg. Megérkezése után egy órával — fekete szemüvegben, álbajúsz- szal — már akcióba lépett. Elindult, hogy megkeresse Hédikét, de alig tett néhány lépést, egy súlyos kéz nehezedett a vállára. „Végem van, lebuktam!” — gondolta, és lassan, remegve felemelte a kezét. — Hát te hogy kerülsz ide? — üvöltött egy ismerős hang. Felemelt kézzel hátrafordult. Nem a rendőrség volt, hanem Géza bácsi, a nagybátyja. — Mikor érkeztél és miért nem írtál? A keze még mindig a magasban volt. Homlokáról patakokban csurgott a veríték. — Miért nem írtad meg, hogy jössz? Igazán nem szép tőled! — Meglepetést akartam szerezni — dadogta, majd ráborult Géza bácsira, átölelte, magához szorította a lelkendező öregurat, és titokban belekapaszkodott, mert félt, hogy összeesik, annyira gyengének érezte magát. — Nusi nénéd odalesz a meglepetéstől, a boldogságtól... Mondd, végleg hazajöttél? — Nem, csak látogatóba... Egy-két napra... — Simán kaptál vízumot? — Simán. — Hét éve nem láttalak, mégis megismertelek. Hiába volt rajtad fekete szemüveg, hiába növesztettél bajúszt... Alois Siegfried Maria Alexander Poppenheim, röviden, Kiss, még mindig a nagybátyjára támaszkodott, aki megpróbálta eltolni magától, de sikertelenül. — Remélem, hozzánk indultál? Igen? No, akkor indulás! Nusi néni el fog ájulni, ha meglát! El is ájult. Géza bácsi azonban nem törődött vele, a telefonhoz rohant: Riasztotta a rokonságot. Egy óra múlva már egymást taposták a szobában. Rokonok és ismerősök. Kiss kezdte jól érezni magát, ő volt a központ, mindenki körülötte ugrált, kérdezgették, tapogatták, simogatták, és ha beszélni kezdett, olyan csend volt a szobában, mint egy templomban. — Remekül élek odakinn... Kitűnő állásom van. magas fizetésem, autóm, villám, most spórolok egy kis sportrepülőgépre. .. Minden szavát elhitték, és áj- tatósan hallgatták. Egy csecsemő sírni kezdett, de gyorsan betömték a száját. «— Yachtom is van... Kettő... Egy a Földközi-tengeren és egy az Atlanti-óceánon... „Te jó isten — gondolta me- sélés közben —, én itt arról mesélek, hogy milyen gazdag vagyok, és nem hoztam semmi ajándékot... Ez mindenképpen gyanús... De hát nem tudtam, hogy találkozni fogok velük. Ha Mr. Chippendale megtudná!. .. Valamit azért mégis kellene adni, de mit?... Mit?” Hosszas töprengés után eszébe jutott valami. Leszedett a kabátjáról egy gombot, amely tulajdonképpen nem is volt gomb, hanem egy miniatűr fényképezőgép, és Géza bácsinak ajándékozta. — Jaj, de édes! — lelkendezett a rokonság. — Ilyet még nem is láttunk! Nusi néninek átnyújtotta a gyufadoboz nagyságú magnetofonját. — Köszönöm, édes fiam... Ez csodálatos!... Ilyet nem látni Pesten! Elajándékozta az öngyújtóját is, amelyben szintén volt egy fényképezőgép, az iránytűjét, a nyakkendőjét, amely tulajdonképpen katonai térkép volt, a fésűjét, amellyel fűrészelni lehetett, a gyűrűjét, amely világított a sötétben. Mindenki odavolt a gyönyörűségtől. „Mit adhatnék még?” Egy tizenöt év körüli fiú állandóan ott settenkedett mellette. (Folytatjuk.) Német koreográfusok Hajóson
