Petőfi Népe, 1964. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-25 / 198. szám

Z. oldal lie', augusztus 23!, keí9 Megnyílt az Amerikai Demokrata Párt kongresszusa A kongói felkelők újabb sikerei Tárgyalások Ciprusról JOHNSON elnök po­litikáját, az amerikai kormány eddigi irány­vonalát erősíti meg — amint a kommentárok kétségbevonhatatlanul közük — az Amerikai Demokrata Párt most összeült elnökjelölő kongresszusa. A jelölés már eleve eldöntött ügy, teljesen nyílt kérdés azon­ban, ki lesz az alelnökjelölt. Ismeretes, hogy en­nek kijelölése mindig az elnök feladata volt. Johnson azonban mindmáig nem közölte állás­pontját, ennek következtében egész tucatra te­hető azoknak a száma, akik kombinációba jöt­tek a sajtóban. Legesélyesebbnek Humprey sze­nátort tartják. Ami a kongresszust illeti, John- sonnak nem lesz rózsás helyzete, hiszen van egy maroknyi, de annál elszántabb csoport, amely a polgárjogi kérdésben ellenfele az elnöknek és lel is akarja vele venni a harcot. Az ellenzék a déli államokból kerül ki. Így aztán a többség mindent megtesz azért, hogy még a kongresszus megnyitása, illetve az érdemi tárgyalások meg­indulása előtt semlegesítse a legszélsőségesebb fajgyűlölők képviselőit. Vasárnap este nyilvá­nosságra hozták a demokrata párt külpolitikai programját. A programtervezet követendő cél­ként jelöli meg, többek között, hogy az ameri­kai kormány a jövőben is őrizze meg „berlini pozícióját”, változatlanul tegyen eleget „dél­vietnami kötelezettségeinek”, törekedjék a nyu­gati félteke országainak összefogására és a „cast- roizmus” elszigetelésére, sőt, a kubai kormány megdöntésére. A pozitív jellemvonások közé tar­tozik, hogy a demokrata párt hitet tesz a moszk­vai részleges atomcsendegyezmény mellett és üdvözli azt is, hogy csökkent a hasadóanyagok katonai célú előállítása. A programtervezet he­lyesli a nemzetközi vitás kérdések tárgyaláso­kon történő rendezését is. EGY NAP A KÜLPOLITIKÁBAN A PARTIZÁNOK — újabb katonai sikereiről számolnak be a legújabb jelentések. A nemzet­közi hírszolgálati irodák heves tüzérségi párbaj­ról, a helyi lakosság lázadásairól emlékeznek meg, melyek Csőmbe rendszere ellen irányul­nak. Csőmbe szorult helyzetében folytatja a fe­hér zsoldosok toborzását. Az AFP szerint meg­bízottai most Dél-Rhodésiában tesznek körutat, Megkezdődött a toborzás Dél-Afrikában is. El­sősorban fehér pilótákról van szó, akik az ame­rikaiak által küldött repülőgépeket vezetik majd. Léopoldville-ben folytatják a volt Francia-Kon­gó és Burundi állampolgárainak üldözését. A drasztikus kitoloncolások felháborodást váltot­tak ki az afrikai országok többségében. Általá­ban cáfolják azokat a Csőmbe részéről költött vádakat, mintha a két érintett ország területén Csombe-ellenes kiképzőtáborok működnének. TOVÁBBI TÁRGYALÁSOK céljából váratla­nul visszautazott Athénba a korábban Cipruson tartózkodó Kiprianu. Makariosz elnök a Quick nyugatnémet hetilapnak adott nyilatkozatában közölte, hogy a ciprusi helyzet megjavulása ese­tén nem kívánja magát újból jelöltetni az el­nöki tisztségre, viszont mindaddig helyén ma­rad, amíg úgy látja, hogy nincs remény a cip­rusi helyzet javulására és enyhülésére. Kleri- desz, a ciprusi parlament elnöke a szigeten tar­tózkodó jugoszláv újságírók előtt kijelentette, hogy a Görögországgal való egyesülésre csak akkor kerülhet sor, ha a sziget lakossága visz- szanyeri önrendelkezési jogát és az egyesülés mellett dönt. Ciprus szigetén egyébként vasár­nap nyugalom volt, a kormány szóvivője azon­ban közölte, hogy előző éjjel két ismeretlen nemzetiségű repülőgép behatolt Északnyugat- Ciprus légterébe. Három nap alatt ez volt a har­madik berepülés. Hruscsov és Cedenbal találkozása Nyikita Hruscsov, az SZKP Központi Bizottságának első tit­kára, a Szovjetunió Miniszter- tanácsának elnöke, aki jelenleg a Krím-félszigeten tartózkodik, vasárnap találkozott Jumzsa- gijn Cedenballal, a Mongol Né­pi Forradalmi Párt Központi Bi­zottságának első titkárával, a mongol minisztertanács elnöké­vel. Hruscsov és Cedenbal szívé­lyes, baráti beszélgetést folyta­tott. Anil ax; il -1 i Zárul a bűvös kör Dé!-Vietnamban Hónapokon át dolgoztak nyíl­tan és a kulisszák mögött a dél- vietnami amerikai megbízottak, hogy valahogy megerősítsék Khanh tábornok helyzetét. Né­hány nappal ezelőtt végül nagy hűhóval kiadták a hivatalos kommünikét: Khanh átalakítot­ta kormányát. A tábornok most már minden kulcspozíciót a ke­zébe ragadott, és bár Washing­ton hivatalosan nem reagált az átszervezésre, köztudomású, hogy a Fehér Házban kitörő örömmel üdvözölték a hatalom összpontosítását Khanh szemé­lyében. Nos, az öröm korainak bizo­nyult. Dél-Vietnamban egyre fokozódnak a kormányellenes tüntetések. Buddhista szerzete­sek, diákok ezrével vonulnak fel és nyíltan közük: Akciójukat mindaddig folytatják, amíg ka­tonai terrorkormány uralkodik Dél-Vietnamban. A helyzet elemzésénél tehát az amerikaiak — enyhén szólva — állandó idő­zavarban vannak. A Diem-ura- lom idején a washingtoni szak­értők előtt így állt a kérdés: Tény, hogy a diktátor nem tud stabilizálni. Hogyan tovább? A villámgyorsan pergő események mentesítették az Egyesült Álla­mok felelős politikusait a vá­laszadástól. A puszta személyi változás azonban a legkisebb mértékben sem szüntette meg a dél-vietnami feszültség kór­okozóit. Nem véletlen, hogy még a baloldalisággal aligha vádol­ható New York Herald Tribune is így írt: „A dél-vietnami hely­zet mindinkább romlik az Egyesült Államok szempontjá­ból, ami arra készteti Washing­tont, hogy új lépéseket tegyen az ország belső szilárdságának fokozására és haderejének nö­velésére.” Ezzel pedig csak szo­rosabbra zárul a bűvös kör. — Mert az „újabb amerikai lépé­sek” tovább fokozzák a feszült­séget, tovább gyengítik a báb­rendszer helyzetét. Minden ame­rikai akció, amely folytatni kí­vánja az eddigi politikát, csak tovább élezi a problémákat. A vietnami nép nem látvá­nyos mutatványokat, személy- cseréket, hanem a politikai és gazdasági vonalvezetés gyökeres megváltoztatását, az amerikaia­kat gátlástalanul kiszolgáló ka- landorpolitika teljes felszámolá­sát követeli. Erre az igazságra világít rá a saigoni bombák tü­ze, a diákok és a buddhista szerzetesek tiltakozása. Ezért került nehéz helyzetbe Cabot Lodge, Johnson 1 elnök küldötte Párizsban, amikor a délkelet­ázsiai helyzettel nagyon is is­merős francia szakemberek fél­reérthetetlenül tudomására hoz­ták: ők már nem hisznek a viet­nami katonapolitika eredmé­nyességében. Az Egyesült Államok sok mindent megpróbált Délkelet- Ázsiában. ömlik a dollár, meg­erősítik az amerikai flottaegy­ségeket, felállították a közös amerikai—dél-vietnami katonai parancsnokságot, és — íme — mindez csak kudarcokkal jár. Vietnamban az amerikaiak és a K'hanh-klikk tevékenységével kapcsolatban gyakran idéznek egy ősi mondást: „A szálfát se­besen sodorja lefelé az ár, raj­ta nyüzsögnek a hangyák, mind­egyik azt hiszi, hogy ő a kor­mányos.” A célzás félreérthe­tetlen. Mikojan vidéki útra indult Romániában A Mikojan vezette szovjet párt- és kormányküldöttség, amely részt vett Románia fel- szabadulási ünnepségein, hét­főn Bukarest és Ploesti tarto­mányokba utazott. A küldött­séget elkísérte útjára Gbeorghe Apostol, a Román Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Román Népköztársaság minisz­tertanácsának első elnökhelyet­tese és a tartományok vezetője. Szufanuvong a Szovjetunióban A Laoszi Hazafias Front párt­jának küldöttsége, amely a há­rom laoszi politikai irányzat vezetőinek tanácskozására uta­zik, útban Párizs felé Moszk­vába érkezett. A seremetyevói repülőtéren a Szufanuvong herceg vezette küldöttséget Jurij Andropov, az SZKP Központi Bizottságának titkára, Andrej Gromiko kül­ügyminiszter, valamint Laosz moszkvai nagykövete fogadta. Az olasz nép zarándoklata Togliatti ravatalához RÓMA. (MTI) Luigi Caputo, az MTI római tudósítója jelenti1 Még mindig tart az olasz nép zarándoklata Palmiro Togliatti ravatalához. Az OKP vezetősé­ge úgy döntött, hogy keddre vir­radó éjszaka végig nyitva tart­ják a halottas termet. Utolsó útjára kedden délután 4 órakor indul a gyászmenet a párt szék­házától. Továbbra is áradnak a távira­tok és üzenetek a világ min­den részéből: eddig több mint 30 000 távirat érkezett a párt székházába. „Engem is azok kö­zött tartsatok nyilván, akik sír­nak” — írta az OKP vezetősé­géhez címzett táviratában Pablo mm Neruda, a világhírű chilei köl­tő. Siqueiros, a nagynevű me­xikói festő ezt táviratozta: „Ta­nítómester volt és vezető. Oszto­zunk gyászotokban.” A világsaj­tó több mint kétezer orgánuma, napilapok és hetilapok biztosí­tották az olasz pártot részvé­tükről. Hétfőn újabb külföldi delegá­ciók érkeztek Rómába, hogy részt vegyenek Togliatti teme­tésén. Megérkezett a Komócsin Zoltán vezette magyar pártkül­döttség, Dolores Ibárruri, a Spa­nyol Kommunista Párt elnöke, Tim Buck, a Kanadai Kommu­nista Párt elnöke, valamint a Francia Kommunista Párt \ kül­döttsége. V Palmiro Togliatti, az Olasz Kommunista Párt elhunyt főtit­kárának holttestét a párt székházában ravatalozták fel. A képen: koszorúk, virágok a pártház bejárata előtt. Élénk vita robban! ki Bonnban a kél német állam között] kapcsolatok kérdéséről A két német állam közötti kapcsolatok kérdése áll a nyári szünet végén lassan megélénkü­lő politikai tevékenység közép­pontjában. A hétfőn megjelent nyugatnémet lapok azt jósolták, hogy ezzel kapcsolatban éles vi­ták várhatók. A vita akörül forog, hogy lé­tesítsenek-e egy olyan kormány­zati szervet, amely koordinálná Pusztító orkán a Kis-Autiliák szigetei fölött MIAMI. (MTI) Hatalmas orkán söpört végig a Kis-Antillák szigetei fölött. Az óránként 125—150 mérföldes sebességgel száguldó „Cleo”, a viharos évszak egyik legvesze­delmesebb hurrikánja, a kora délutáni órákban érte el a Gua­deloupe szigetét. A szigettel az összeköttetés csaknem teljesen megszakadt. Jelentések szerint az orkán után az egész sziget összebombázott csatatérre em­lékeztet. A főváros utcáin gyö­kerestől kitépett fák, leszakadt háztetők hevernek. Pointepitre kikötőjét elöntötte az ár, a tele­fon- és távíró-összeköttetés meg­szakadt. A banán- és cukorül­tetvények óriási kárt szenved­tek. Az anyagi károkat 300 millió új frankra becsülik. Matouba községben tízen haltak meg. Itt a hurrikán elsodort egy domb­tetőre épült házat, a házban élő népes család eltűnt. A nem nagy, de rendkívül ve­szélyes Cleo hurrikán vasárnap elérte Dominikát. A gyilkos Cleo, amely jelentések szerint 14 halottat hagyott maga után és száz embert sebesített meg. Guadeloupe szigetén, Santo Do- mingóban, Dominika fővárosá­ban háztetőket tépett le és fá­kat csavart ki tövestül. A vi­haros szél felkorbácsolta ten­gerhullám egy újságírót és egy fényképészt elsodort, de sikerült kimenteni őket. A mintegy négyszáz kilomé­ter átmérőjű orkán központjá­ban a szelek sebessége eléri az óránkénti 225 kilométert. A vi­har Haiti, illetve Kuba felé ha­lad. Haitit elsősorban a hurri­kán által keltett tengerár fenye­geti. Az amerikai Wisconsin állam délkeleti részében is borzalmas vihar pusztított. 23 személy megsebesült, négyszáz ház el­pusztult vagy megrongálódott. és irányítaná a két német állam közötti úgynevezett technikai kapcsolatok ügyében folyó meg­beszéléseket és az ezen a téren felmerülő teendőket. A két né­met állam közötti árucsereforga­lom ügyeiben eddig az úgyneve­zett megbízotti hivatal volt ille­tékes. Az utóbbi hónapokban — amint az eimúlt héten a Frank­furter Rundschau leleplezte — a kormánykoalíción belül is olyan megoldások merültek fel, hogy helyesebb volna egy új szervezetet létrehozni — eset­leg „a németek közötti kapcso­latok hivatala” néven — és ez a szerv — amelynek élén ma­gas rangú kormánytisztviselő állna — lenne illetékes a kü­lönböző „technikai kérdések­ben” az NDK szervekkel való tárgyalások folytatására. A kormányszóvivők először megcáfolták ezt a hírt, vasár­nap azonban Willi Weyer, a kormánykoalícióban részt vevő FDP alelnöke, a bonni Rund­schau am Sonntagnak adott nyi­latkozatában kijelentette: Való­ban az a helyzet, hogy az FDP országos vezetősége már koráb­ban megbízta elnökét, Erich Mende alkaneellárt azzal, hogy a kormányon belül igyekezzék kivívni ennek a szervnek a fel­állítását. Weyer nyilatkozata nagy visszhangot váltott ki Bonnban és a CDU jobbszárnyának kép­viselői azonnal síkraszálltak a koalíciós pártok követelése el­len.

Next

/
Thumbnails
Contents