Petőfi Népe, 1964. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-20 / 195. szám

.ÍÍOSFÖLI>TOL í C. BVDJS 3 OVICE101 Immmm&-mfflmmsmmmmm*. mmmsmemmá UTAZIK A BARACK Verőfényes, meleg reggelre ébredt a Városföldi Állami Gaz­daság központja. A csomagoló­szérűben szállításra előkészítve állt az áru. Az ismerkedés gyor­san ment. Kiss János szállítás- vezetővel; — Elutazik a barackkal? — kérdezte, s igenlő válaszomra továbbfolytatta. — Sok helyen ismerik már terményeinket. Ed­dig 20 mázsa paradicsomot küldtünk a keleti és a nyugati államokba. Barackot?... Bel­giumba, Angliába, a Német Szö­vetségi Köztársaságba 280 má­zsa ment el. A KGST-államok számára 200 mázsa barackot vit­tek el a kamionok .:. Nem sikerült befejeznünk a beszélgetést, mert a rakodótér­re méltóságteljesen begördült az YA 52—00. rendszámú hatal­mas, csukott teherautó. Megér­kezett tehát az ,a gépkocsi, amellyel előreláthatóan ezer ki­lométert kell megtennie a vá­rosföldi baracknak, hogy a fo­gyasztókhoz érkezzen. A 7-es számú Szolnoki Autóközlekedési Vállalat két gépkocsivezetője: Kovács István és Cserép Lajos — akik a megnövekedett kül­földi szállítások miatt ideigle­nesen Eudapesten dolgoznak — mosolyogva nyújtották a kezü­ket, ők már tudták a menetle­vélről, hogy utast is szállítanak a barackkal. — Fáradságos útra vállalko­zott — mondta a fiatalabb, a szőke hajú Kovács István. S míg igyekeztem bebizonyítani állha­tatosságomat, Cserép Lajos nem vesztegette idejét, irányította a rakodást. A kamionba hatvan mázsa árut lehet berakni, de az álla­mi gazdaság „csak” 18 mázsa rózsa, s 500 kiló őszibarackot készített elő nagyüzemi gyü­mölcsöséből. S míg a kék cím­kés, Hungarofruct felirattal el­látott ládákba ízlésesen bera­kott gyümölcsöt mérték, rakták egyenletes sorokba, az állami 4 gazdaság szállításvezetője in­tézkedett: A kecskeméti tran­nika, a művészet, az orvostu­domány, az ipar, a mezőgaz­daság, a kultúra fejlődésének üteme. Tehát sokkal előbb va­lósíthatjuk meg kis és nagy céljainkat. Sajnos, a gáz még nem tö­kéletes, csak egy-két óráig hat. Ha sikerül tökéletesítenem, vagyis, ha tartósabb hatású lesz, akkor — szerénytelenség nélkül mondhatom — új fe­jezet nyílik az Emberiség tör­ténetében. * Amikor hazaért — hajnali fél három lehetett —, felkel­tette az alvó asszonyt: — Emmike! Emmuci! — Hány óra van? — kér­dezte álmos hangon Zimányi- né. — Félhárom... Mostanáig bent voltam az intézetben... — Miért keltettél fel? — Emmuci, én felfedeztem valamit... Hallod, mit mond­tam? — Hallom ..: — Az eneloid... Csodála­tos gáz!... Óriási felfedezés! Emmike felült az ágyban. — Évek óta kutatom az ene­loid titkát, de most, most.., zittelep biztosítson 30 mázsa ba­rackot a Csehszlovákiába indu­ló gépkocsi számára. A kora reggel melegét ké­sőbb a szinte kibírhatatlan hő­ség váltotta fel. A rakodók: Be- reczki Mihály, Bugyi István, Kovács István félmeztelenül, iz­zadva hordták a ládákat, s he­lyezték el a kocsi feneketlen­nek tűnő „gyomrába”. Egy óra sem telt el, s a 20 mázsa ba­S barackminőség sem minden esetben felelt meg a követelmé­nyeknek. A ládákat tízesével kellett visszahordani, mert azok sem a szállításnak, sem pedig a minőségi követelményeknek nem feleltek meg. Kétórás, va­lóságos kínlódás után végre megtelt a kamion, s a „doboz” — így nevezik a külföldre járó gépkocsivezetők ezt a típusú gépkocsit — elindulhatott hosz- szú útjára. Budapest, Győr, Mosonma­gyaróvár, majd Rajka követke­zett. A határállomáson a ma­gyar és a csehszlovák határ­őrök soron kívül intézték az út- levélbebélyegzést, a vámőrök pedig gyors plombacserével en­gedték útjára a rakományt. Es­te 11 óra 30 perckor léptük át a határt. Előttünk Bratislava fényei vilióztak. A gépkocsi sár­gás fénypásztái a kanyargós úton egymás után világították meg az idegen nyelvű felirato­kat. A város határában ért utói bennünket a vihar. Az erős szél ■belekapaszkodott a „dobozba”, s nemegyszer meghimbálta a 150 mázsás járművet. A volánnál ülő Cserép Lajosnak bizony sok dolga akadt. Nem volt könnyű * •« 1 *!•,,: y • H ' M .■%. w' a 1 v:,„v r » v % , I»»« ' Megkezdődött a rakodás, hály ügyesen helyezte el az baj érje. rack indulásra készen állt. A rakodómunkások, a szállításve­zető erősen megszorították a kezünket, s jó utat kívánva mondták;: — Adiják át üdvözletünket a csehszlovák élvtánsaknak. Szí­vesen küldjük hozzájuk a ma­gyar föld termékeit, hiszen ez is barátsághoz tartozik. A kamion hathengeres, 150 lóerős motorja feldübörgött, az­tán óvatosan kikanyarodott az útra, s elindult Kecskemétre, hogy újább barackmennyiséggel növelje terhét. A kecskeméti tranzittelepen már vártak bennünket. Sajnos, a berakásnál többet időztünk, mint az állami gazdaságban, s — Főzzek egy kávét? — Előbb hallgass meg! Ez a gáz... — Ülj le ide az ágyra, ide mellém, és most mesélj... Zimányi részletesen elmon­dotta, hogy milyen fantaszti­kus hatása van az új gáznak. Miközben beszélt, a hangja át­forrósodott, a szeme ide-oda ugrált az izgalomtól és nem tudott egy helyben maradni: állandóan felugrált az ágyról. A felesége hallgatta, arcán azonban nyoma sem volt a lel­kesedésnek. Sőt, minél tovább hallgatta, annál jobban elko- morodott. — Ez a felfedezés története — mondta végül a férfi. — Nos, mit szólsz hozzá? — Gratulálok. — Köszönöm. „Mi lelte Emmákét? — fi­gyelt fel a vegyész. — Miért ilyen fagyos? Egyáltalában nem látom rajta, hogy örül­ne... Én itt mesélek neki, be­számolok az évszázad legna­gyobb felfedezéséről, és ő azt mondja: Gratulálok és slussz.” — Azt hittem, hogy örülni fogsz... — Nem mondtam, hogy gra­Kovács István és Bereczki Mi­árut, nehogy szállítás közben a meg-megújuló szélroham ha­tására egyenesben tartani a ko­csit, s közben minden egyes buc­kát, huppanót kikerülni, vagy a sebességet csökkenteni, eset­leg fékezni. A lámpára szinte már nem is volt szükségünk, mert egymást érték, a villám- csapások, s mintha dézsából ön­tötték volna, megeredt az eső. A város kedves, ódon házait csak.az eső függönyén keresz­tül, a fehéren izzó neonfények csillogásában láthattuk. A lég­fék szusszanva állította meg a kerekeket. A város főterén állt meg a kamion. A templom to-, ronyórájának harangjátéka a csendesedő esőben éppen az éj­félt kongatta. Gémes Gábor (Folytatása következik.) LAKAT A SZAJRA A fontos intézménynél &l- ** landó a rohanás, hajsza, lárma. Lótnák-futnak az em­berek, félmondatokkal intézik el az értekezleti felszólalásokat, félszavakból is megértik egy­mást. Olykor-olykor azonban türelmetlenek, ha ez vagy amaz lazít egy kicsit a fáradtság miatt, mérgesek, ha valakinél nem „esik le azonnal a húsz­filléres”. Ilyenkor szitkozód­nak. Különleges világnapokon za­matos káromkodások hasogat­ják a magasan minősített szerv légkörét. Ügyannyira, hogy utóbb már maguk a dolgozók megsokallták leleményességü­ket, amellyel világrahozták a szebbnél szebb, népi himzéses káromkodásokat. Minthogy már idegenek előtt sem moderálták magukat, elhatározták, hogy zsebbevágó önfegyelmezést kez­denek. Kijelentették, hogy aki káromkodik, annak büntetés­pénzt kell fizetnie. Szerénke, a negyvenöt éves öreglány lett a káromkodásfe­lelős, mivel egyrészt a neve is erre predesztinálta, másrészt messze a többi mögött'Tárt talá­lékonyság dolgában. Hogy egy kis alapkiképzést szerezzen, ve­le állították össze a különböző súlyú, cifrázatú kifakadások megtorlásáért járó tarifát. E szerint van ötvenfilléres, forin­tos, két- és ötforintos károm­kodás. Ötvenfilléres például: A ros- seb, aki ... A fene a... Forintos: Az édes jó anyuká­val, apukával, ánggyal kezdődő memorandum. A kétforintos szitkokban a menny és tájai szerepelnek, fe­hérlelkű lakóikkal, szentekkel, angyalokkal, szentségekkel. A hétszentség már az ötforintos bűn határát súrolja. Az ötforintos káromkodások legszemléletesebb meghatározó­ja, hogy ezek hallatán Szerén­ke úgy elájul, mintha áramütés érte volna. Ilyen alkalmakkor nem is ő kasszírozza be a bá­natpénzt, hanem a vétkes ön­szántából csúsztatja ' az öt fo­rintot a perselybe. Ä/j inthogy köztudomásúan 1 ' 1 nem vagyunk hajlamo­sak egyik napról a másikra angyalokká válni, ennél a neve­zetes szervnél is könnyítéssel enyhítették a szigorúságot. He­tenként egyszer szabadnap van, amikor is kiki gátlástalanul kiszellőztetheti magából a mér­gesgázokat. Azonkívül... Éjjel-nappal, étlen-szomjan, élve vagy halva lehet szidni a konkurens vállalatot, a gázel­látást, lakásépítkezést és a té­vét. Látjuk tehát, elég humá­nus módját választották a meg­térésnek. Egy ideig gyűlt is a pénz, mint a pelyva. Már már ope­ratív tervet készítettek, hogy az év folyamán felhalmozódott ven lutából külföldi útra küldik a legmosdottabb szájúakat, mikor beütött a krach. Dialektikus sajátsága az emberi elmének, bogy ha valamire paragrafust készít, hamarosan megkeresi annak, a módját is, hogyan kell azt kijátszani, Ennél a minő-szervnél éppen a legártatlanabb, Szerénke kis­asszony adta meg a döntő lö­kést. Éppen úgy következett, hogy ő gurult be valamiért. A többiek árgus füllel figyelték, mikor mondja a tőle elvárható ötvenfilléres csúnyát, de Sze­rénke fékezte nyelvét. Szavak helyett vehemensen, magasra tartott kezekkel többször meg­ismételve mutatta hét ujját, s öklével az eget fenyegette. Ha kimondja, a hétszentsé­gért két forintot kell neki le­szurkolnia. n< Szerénke nem mondta 77 ki’ ?sak tmutatta. Azóta a többiek is ötletesen mutogat-* va káromkodnak. A legveszet- tebb kifakadásokat is mutatás­sal intézik el. És — sajnos — ingyen. Tóth István Két kis eset 11-1 A Bizományi Áruház zálog­kölcsönüzletében megjelenik egy kisfiú, lehet úgy tízéves és egy télikabátot nyújt a becsüs­nek. A becsüs felméri, megvizi- tálja a kabátot és mivel poros­nak találja, visszaadja a gyer­meknek, mondván, hogy odaha­za poroltassa ki éj azután hozza vissza. A legénykének zokon esik a visszautasítás, nyilván sürgős a pénz odahaza, sírásra görbül a szája és dacosan kije­lenti : — Ide se gyüvök többet! Szerencsés, boldog kis ember! 2. tulálok? — felelte hidegen Zi- mányiné. „Most már tudom, miért rohantál haza délelőtt... Nem önszántadból... A te csodálatos eneloid gázod okoz­ta a lelkiismeretfurdalást. Az kergetett haza... Most már mindent értek .. Zimányi csalódott volt és séi'tődött. „Ügy látszik, Emmi­ke nem értette meg a felfede­zés jelentőségét. Vagy talán megejtette, de nem érdekli a dolog?” < Hédiké jutott az eszébe, és alig várta, hogy elmondhassa neki a nagy újságot. Reggel a lány bement hozzá a laboratóriumba. — Mondd, cicu, mi bajod van velem? Olyan furcsán vi­selkedsz az utóbbi napokban.. Csak nem haragszol rám va­lamiért? — Szivecském — felelte a kutató, és megfogta a lány ki­csi kezét —, neked mondom el először: egy új, csodálatos ha­tású gázt fedeztem fel! — Jaj, ez nagyszerű! tapsi­kolt Hédiké. — Mindig tudtam, hogy te egy nagy vegyész vagy! Színhely: középszerű vendég­lő, cigánnyal. Magánosok és ki­sebb társaságok vacsoráznak. Az egyik asztalnál dévaj társaság, négy-öt férfi. Ha korukat nem néznq, huligánoknak vélhetné őket az ember. Odaintik a cigányt és a fülébe súgnak. A prímás az egyik asz­talnál magányosan üldögélő csi­nos nőhöz óvakodik és halkan kezdi a fülébe húzni, hogy aszongya, hogy: — Te sem vagy különb a többinél... A nő elfogadja a nótát, lát­ható élvezettel hallgatja és amikor a prímás leereszti a nyi­rettyűt, két kacsójával tapsikol is hozzá. Majd közelebb inti a nóták mesterét és súg valamit a fülébe. A zenészbrigád veze­tője magabiztos léptekkel megy a férfiakhoz, emeli a. zeneszer­számot és frissen-ropogósan iá­kezdi, hogy: = Megismerni a kanászt... A zene végeztével a közönség tapsol. A jól megtisztelt társa­ság pedig sietve fizet és kiolda- log az étteremből... Balogh József 70 hunhalom Madaras község határában több mint TO hunhatom van, s feltárásukhoz két évvel ezelőtt kezdett hozzá a Bajai Türr István Múzeum. A feltárt hal­mok alatt a csontvázakon kí­vül érdemleges leletet nem ta­láltak. Megái lapították, hogy a hunhalmokat a kincseket ke­resve az 1920-as években kira­bolták. A terep bfeható tanul­mányozása után az is kiderültj hogy a halmok között is vannak sírok. Eddig 36 halmot, illetve :k>mkösa súg tártak isi, . — Jól figyelj ide! Látod azokban a csövekben lévő fo­lyadékot? Nos, az az eneloid. Ha az eneloidba sót szórunk... — Lehet, hogy Kossuth-díjat kapsz érte? — Hát' — mosolygott sze­rényen —, megérdemelném... Tehát, ha sót szórunk az ene- loidbe... — Mennyi pénz jár egy első fokozatú Kossuth-díjjal? — Fogalmam sincs... Az eneloidba került só ... A lány megrázza Zimányi ka­bátja ujját. — Cicu, tényleg olyan óriási a felfedezésed? — Óriási! — Nagyobb felfedezés:, mint a penicilin? — Véleményem szerint na­gyobb .., — Sokkal? — Sokkal. 1. — Akkor.:. akkor lehet, hogy Nobel-díjat is fogsz kap­ni? — faggatta mohó szemek­kel Hédiké, és izgalmában ki- ' dugta nyelvét.: ! (Folytatása következik^

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents