Petőfi Népe, 1964. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-02 / 180. szám

Gerő Gyula , Tíz esztendő Jegyzetelt a bácsalmási könyvtár munkájáról A KÖNYVTÁRTUDOMÁNYI és Módszertani Központ kiad­ványaként közrebocsátott tűzet­nek még egy alcímet adtam volna: „... könyvtár, amely minden tettével a közösséget szolgálja.. Cerö Gyula munkájáról re­cenziót közölt már a Könyv­táros, a Népművelés és a po­zsonyi magyar újság, az Üj Szó. A bácsalmási könyvtárra vonatkozó előbbi publikációk mellett ez is mutatja, hogy eb­ben a — régebben járási, most községi könyvtárban — járási- megyei, sőt országos viszony­latban is példamutató munka folyik! A könyvtár tevékenysége kétirányú: Az olvasva-nevelés megszervezése és a tudomá­nyos helyismeret megszerette­tése. AZ OLVASTATVA nevelés a könyvtárak lenini program­ja. Kondor Istvánná, a Müv. Minisztérium könyvtári osztá­lyának vezetője írja: „Az ottani könyvtárosok szinte a könyv­tári munka minden lehetőségét kipróbálták, a könyvtári kézi­könyvek minden szakmai jó tanácsát megvalósították.” De többet is tettek ennél: a helyi körülmények alapos ismereté­ben saját találékonyságukból is merítettek: termelőszövetkezeti­tagoknak, sportolóknak, felnőt­teknek és gyermekeknek egy­aránt érdeklődési körüknek megfelelő tájékoztatást nyújta­nak: Mit olvassanak! A propa- \ ganda akkor igazi, ha nemcsak í a központilag előkészített anya-J got használja fel, hanem a he-' lyi adottságok figyelembevéte-) lével leleményes, önálló tevé-> kenységet is kifejt! j A tudományos helyismeret a \ Hazafias Népfront legmaibb! programpontja. A szűkebb ha- i za megismertetése és megsze-j rettetése eszköz és lehetőség a j területen lakó embereknek egy cél szolgálatába való állítására. í A bácsalmásiak ebben a tekin-i tetben — szinte a felsőbb irá-< nyitást megelőzve — nagyon i sokat tettek: A járás, sőt a me-< gye területének egészét felölelő bibliográfiák, a szakdolgozatot i írók támogatása, a községi kró- nika folyamatos írásának meg-S szervezése, a honismeretti szak- s kör megalakítása stb. mindi olyan tett, amely az embere- j két közelebb hozza egymáshozí és életük igazán közösségi jel- ] legének kialakítását elősegíti. \ MINDEHHEZ persze ember í is kell! Ügy értem, hogy em- j bér, aki önzetlenül, nemcsak aj szigorú munkaidőben, hanem í lelkesen, időbeosztásra nem íe-j hintve tevékenykedik. Fekete j Dezső ilyen! Munkatársaival < együtt öntevékenyen dolgozik, j hogy mihamarabb alakuljon át j az emberek tudata! Bognár András Örök szerető Te tudod csak, senki a világon, te kérheted csak egyedül számon* mi a titka cigányéletemnek — szeretőmben is téged szeretlek. Versem érted röppen a magasba, madár is csak neved szólíthatja, S ha arcommal az arcodhoz érek, — nem kényszer húz szíved melegéhez. Te adsz nekem repüléshez szárnyat, s éjszakánként te vetsz nekem ágyat szerelemhez, s a halálhoz egyszer, utolszor is csókodba temetsz el. Mátyás Ferenc Margarita Aliger: A japán csokor Meggyfáról ágat nyes a japán: igazgyöngy-rózsaszín csokor. Eldob mindent, mi fölös, aztán mit már a szél is elsodor. Éles késő cikkanva nyes-nyes virágot és zöld életet. A csokor egyre művészibb lesz: naint amit képre festenek. Könyörtelen kés, hideg penge, mi nem kell, annak nem bocsát. Nagy művészet ez. Pompás, zsenge a csokor, s benn a meggyfaág. Káprázatos, mint egy japán kép: a napkeleti virradás, ragyogó, új, csodálatos szép, nincs rajta egy fölös vonás. Ö, „modern” új hullám-költők, ó, ti mind kedélybetegek, figyeljetek az ágat metszőt, s éljétek e művészetet! Ferencz Győző fordítása Kőhegyi Gyula: Halász. A LÁNYOM, A KESELY. MEG ÉN (Folytatás az 5. oldalról.) Megszeppent. — Mit? — kérdezte ijedten. — Hát... hogy azt mondtad... apuka író. Tudod te, mi az az író? Valami nagy határozottsággal bökte rá: — Tudom! — Hát mondd meg nekem! Húzódozott. — De nem nevet ki, apuka? — Én? Már miért nevetnélek ki? Csak mondd meg! A lányom lesütötte nagy sze­mét a földre, és negédesen, kis­sé kényeskedve, de mérhetetlen nagy meggyőződéssel nyögte ki: — Palitikus.. J — Micsoda? — Palitikus. így mondta: palitikus. Nem mertem kérdezősködni. De talán kissé el Is pirultam. Hiába, az én lányom valami nagyon nagy valakinek tarthatja az apját, de írónak.., azt nem! Politikus­nak, sőt palitikusnak! Tessék! Gnoti se autón! |1 gy is mint író. úgy is “ mint palitikus, de főleg mint apuka, nem tehettem oko­sabbat ezek után, mint hogy le- tMíem melléjük egészen. Le a szőnyegre. Le kell magam degradálnom a gyerek előtt, hiába! Hiszen, ha ő bennem palitikusnak ne­vezett valamit lát, akkor és... bűnös vagyok! Akkor talán sem is közvetlen ez a SKxefe velem szemben, s akkor a „Gnoti se auton”-ból általa sohasem lesz valóságos eredmény számomra! Le kell ereszkednem gyermeki leikéhez egészen, hogy az tel­jesen, tisztán és őszintén kitá­ruljon a számomra! És akkor figyelni arra, amit mond! Belemelegedtünk a játékba. Lettem kutya. Ugattam. Let­tem medve. Morogtam. Lettem ló. És nyerítettem. Hej, de még hogy nyerítettem! Mint a lo­vak. Mint a többi apuka.. A lányom oda volt a büszke­ségtől. Ügy nézett a Klárikára, hogy szinte kiabált a szeméből: — Na, tud-e így nyeríteni a te apukád?! Kezdő ló lévén, mi tagadás, nem igen bírtam az iramot, és figyelmeztettem hátamon ülő kislányomat, hogy a lovak pi­henni is szoktak! Beleegyezett. Leszállt a hátamról és. — Ne Kesely! — kiáltással a dívány tövébe terelt. Megelégedetten nézett végig egy darabig, aztán minden átmenet nélkül kritizál­ni kezdett: — Igen ám, de az igazi ló, amikor pihen, az mozgatja a fülét is! M i mást tehettem? Mozgat­tam a fülem. Sikerült. Vi­haros megelégedettség. Magam sem hittem volna, hogy ilyen jól tudom mozgatni a fülemet! Odaszóltam az elbámuló Klári­kának. — No, Klárika, érti-e így apukád? A kislány szinte szégyenke­zett az apja miatt, amikor fe­lelte: — Talán... nem... — Ugye, apuka, így még a szomszéd se tudná!? — De nem ám! — Még a nagyapó se! — De nem ám! — Meg senki a világon? — Senki! Annyira belejöttem már a ló szerepébe, hogy valósággal el- galoppíroztam magamat. Verejtékező homlokomra nyomtam a zsebkendőm, és helyreigazítottam a fájó füle­met. Feltápászkodtam. — Elég volt kislányom! Apu­ka fáradt. Nem szólt semmit. Nem tar­tóztatott egy szóval sem. Csak amikor már a nyakkendőmet is helyreigazítottam a tükör előtt, odajött hozzám, s hogy a Klári­ka meg ne hallja, a fülembe súgta lesújtó véleményét. — Apuka... azért a szomszé­dék Keselye csak jobban tud­ja ...! D ettenetes sebességgel zu- *' hantam palitikusi ma­gaslatomból le a szomszéd Ke­sely lova mellé. sőt... alá! Kifordultam a szobából. Valamit makogtam útközben... inkább magamnak, mint a kis­lányomnak. Talán azt:... Gnoti se autóra...! Az udvart- kérdezed? Az udvart kérdezed, otthon? Tudod-e milyen? Már mondtam: magamban hordom, naponta előveszem, megtörülgetem, lesimogatom róla az időt, mégis ma már nem olyan, mint tegnap volt vagy azelőtt. Vagy az anyámat kérdezed? A minap láttam a tenyerét: sziklakeményre égett aszályos földdarab hasonlíthat csak hozzá! Megmeredt, apró sors-villámok cikázzák be: sebhelyek, bőrrepedések. Mondjak még róla valamit? Alig tudok, nem is tudok. Ügy élt mindig, hogy dolgozott, megvakult, annyit foltozott, föld felé annyit hajlongott: vetett, ültetett, kapált, hogy már a tájék része lett, belegyökerezhetett, mint a fák, most már örökre dombokhoz görbítve derekát. Mit mondhatok még? Szeretem, ha nem is érti, miképpen lehetett az én anyám éppen?! Alágyújtósnak használja versemet. „ .. .nem volt a háznál más papír, fiam .,.” így mondta. De én igazán megértem: mindennél fontosabb, hogy a tűz égjen, hogy felengedjünk mindannyian. Kiss Dénes M ÍR Ü N K _____ AZ ORSZÁGBAN A nyárra gondolván borzon- gott a hajdani újságíró. Július? Uborkaszezon. Aki „számít va­lamit”, divatos fürdőhelyen. Semmi „újság”. A „valamit csak kell írni” gondja ilyenkor tiad- zőtt kétfejű szörnyeket és egyéb kánikulai kacsákat. Most, a Bács-Kiskun megyé­vel foglalkozó júliusi sajtóter­mékek átlapozásakor látom: A szerkesztőknek továbbra is a sok esemény, a sok kézirat okozhatott gondot. Pedig a dol­gozók százezrei, „akik ma szá­mítanak valamit”, jól megér­demelt pihenőjüket élvezik. Társadalmunk meggyorsult élet­ritmusa, fejlődésünk üteme, or- szágépítö munkánk kisebb-na- gyobb részterveinek megvaló­sulása azonban számos szürke hétköznapot fényesít ünnepivé. Van miről írni. A fővárosi üzemi lapok több­sége is aggódó, segítőkész fi­gyelemmel kíséri az aratás ne­héz munkáját. Milyen kifejező a Fonómunkás július 9-iki szá­mában napvilágot látott „Sá­tér a mi falunk is” című írás. A GANZ-MÁVAG a madarasi fiatalokról tudósít. A Népszabadság tizedikén a bajai dr. Balogh Károly érde­meit méltatja. (Az 5+1-es ok­tatásról.) .. egy eleven, moz­galmas helységben vagy ahol a jelen ragad magával." E mondatot pártunk központi lap­jának 18-án megjelent Kez­detben volt a tett; Kalocsa fejlődését és a városvezetést méltató cikkéből idéztük. Egyetértünk Rózsa Lászlóval: „Ez a kisváros frissítő injek­ciókat kapott a szocializmus­tól." A Magyar Nemzet Szelídi-tó- val kapcsolatos riportja (VII. °.) megállapítja, hogy a fej­lesztési terv „nem. légüres tér­re, hanem a környék adottsá­gaira készült”. Érdekes módon a Jász-Kun­ság egyidőben közölte a volt és a jelenlegi kiskunfélegyházi múzeumigazgató tanulmányát. Dr. Mezőssy Károly Móra Fe­renc érdekes fiatalkori levelét ismerteti, míg dr. Lükő Gábor foktői gyűjtéséhez fűzött refle­xiókat. Hatvani Dániel az Alföldben megjelent három költeményé­vel képviseli megyénk irodal­mát. Itt említjük meg, hogy a debreceni lap múlt száma Góí Sándor költeményét közölte. Hogyan értékelik a fiatalok az Ember tragédiáját és a Hamletet? Ehhez az Elet és Irodalomban vitatott kérdéshez a most érettségizett kecskeméti Nagy Adám a legilletékeseb­bek nevében szólt hozzá. Szép eredményekről számolt, be Borsos György, a KIS? megyei vb titkára, az Ifjú Kommunista legutóbbi számá­ban közzé tett „Szívügyünk a szőlő- és gyümölcstelepités” cí­mű írásában. A Tanácsok Lap­jában olvastuk Bakonyi Ferenc cikkét: Társadalmi termelés — társadalmi megbecsülés. Az új kecskeméti hűtőházról (r a Szö­vetkezet (VII. 9.). A Mérleg kétoldalas melléklete Tisza - kécskére, az ország egyik leg­jobb szövetkezetébe vezeti ol­vasóit. A Szövetkezeti Hírlap munkatársa Petőfi szülőföldjén járt. (VIT. 2.) A magyar fűszer­paprika-termesztés történetéről dr. Pénzes István értekezik a Földrajzi Értesítő 1. számában. László Miklós az Esti Hírlap­ban a Petőfi Népe olvasókö­zönsége által Szimatb Kázmér- ként ismert Kisjó Sándort mu­tatja be első önálló kötete megjelenése alkalmával. Ti- szakécskei vonatkozásokat ta­lálunk Szemes Piroska pole­mizáló írásában. (Nők Lapja VII. 4.) és a Képes Üjsagban (VII. 25.), a Szalmaháború cí­mű fényképes riportban. Értékes gondolatokat tartal­maz Sándor István tsz-brigád- vezető közleménye. A borsó­fejtőgép haszna címmel a Ma­gyar Mezőgazdaság július 17-i számában jelent meg. A Magyar Rádió fővárosi és szolnoki stúdiója többször su­gárzott szűkebb hazánkra vo­natkozó anyagot. Július 2-án Szabadszálláson, Farkas Ignác - nál jártak a riporterek. Negye­dikén a Kiskunfélegyházi Toll- feldolgozó Üzembe látogattak el. K. Szabó Sándor tsz-elnö- köt, Szegő Lajos géderlaki ag- ronómust a Falurádió szólal­tatta meg... Heltai Nándor Több olvasónk kérdésére közöl­jük, hogy a megyei könyvtár sajtó­archívuma a kölcsönzési Idó alatt az olvasók rendelkezésére ill. A tájékoztatóban feldolgozott sajtóter­mékek többségét az érdeklődők a járási könyvtárakban Is megtalál­ják.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents