Petőfi Népe, 1964. július (19. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-05 / 156. szám

naposak, súlyuk átlagosan két kiló, és tojnak. Naponta két-há- romszáz tojást — amire nem is számítottunk!

A borjúnevelőben Kothencz és Imczí Marika éppen etet. A hathónapos korig a gondozásukra bízott bocik — jelenleg 84 darab —, amint megpillantják a vasvillával előkerülő két kislányt, a friss szalmával terített kifutó kerítéséhez tódulnak, és máris csemegéznek a zöldborsóindából. Eközben a Marikák nem fukarkodnak a játékos si- mogatással sem. Mindig akad néhány külön kedvenc a jószágok között. S hogy kifizetődő mesterség-e a borjúnevelés? Laczi Mária ezt mondja róla:

— Én májusban 1206 forint munkaegység-előleget kaptam.

— A tsz fiataljai közül sok kislánnyal találkoztunk már. De hol vannak a fiúk?

— Danics György, Bokor József, Kollár Feri, Kovács András, Gál Lajos és a többiek határszerte aratnak, szemszálli- tással vannak elfoglalva — magyarázza Fődiné. — Néhánnyal azonban mindjárt találkozunk.

Célunktól nem messze, háromezres pulykafalka mellett megint csak kislányt pillantunk meg: Tancsik Rozáliát, aki most végezte el az általános iskolát.

Mint a jó testvérek, a legnagyobb egyetértésben dolgoznak, osztják meg egymásiközött a munkát a növendékistálló körül Kothencz Jóska, Paska Mihály és Rutai András. NövenMinden ember a maga helyén serénykedik a tompái Kossuth Tsz-ben. Jlcsik Mátyás bácsi építőbrigádja éppen az idei negyedik nagy — saját erős — építkezést, az ötezres baromfi- szállást fejezte be. Néhány gazda a hideg levegős szénaszárítás körül munkálkodik. Jól megrakott szekerek hordják az ez évi második kaszálású lucernát. A szekerek megüresednek, s ugyanakkor egyre nő a már különben is jókora kazal, melynek tetején kéményként ágaskodnak a szárítóberendezés nyílásai.

Amolyan „készültségi” hangulat uralkodik a tsz-ben. A gépek — ahol lehet — aratnak, s ahogy vágásra érik határszerte a kalász — gyors átcsoportosítás, s máris kenyér- betakarítási csatára indul az építőbrigád, a szénakazalozók, a közös gazdaság egész bevethető ereje.

— Mit csinálnak a szövetkezet fiataljai? Ügy halljuk, megsokasodtak az előző évekhez képest — tudakozódunk Fazekas Bálinttól, a tsz elnökétől.

— Érdemes lesz találkozniuk velük — mondja felcsillanó tekintettel a maga is fiatal elnök. S mivel neki fél óra múlva Halason, a bankban van dolga, Erzsikét, Födi Istvánnét ajánlja útikalauzul:

— Könyvelőnk és egyben a KISZ-szervezetünk vezetőségi tagja. Ö mindenről tájékoztatást ad, mindent megmutat...

S Erzsiké útközben magyaráz:

— Mintegy hatvan fiatalunk van. Közülük többen az idén jöttek, mert érdemesnek látták.

Anyagi helyzetünkről ennyit: Az MNB félévi felmérése szerint a tervezetthez képest 2,5 millió forint többletbevételünk van. Ezt azonban nem szabad elkiabálnunk, hiszen az év másik fele hátra van még, és soha nem lehet tudni, mi jöhet közbe. Egyedül a három eddigi hízószállitmányunk SO ezer forint többletet hozott. 1962. decemberében 42 anyakocánk volt, most 1562 a sertésállományunk. Két hónapon belül 250 kocánk fial le és körülbelül 1500-as szaporulatra számítunk.

A sertéstelepre érünk. A fehérre meszelt nyári fiaztató egyik rekeszében éppen „családi” esemény zajlik, a 230 közül az egyik koca szaporítja az állományt. Itt ügyeleteskedik Bóka Erzsi sertésgondozó. Résen kell lennie. Az ellés megviseli a kocamamát. Ilyenkor nincs tekintettel a már ‘♦őrölte csetledező csemetéire, könnyen eltaposhatja őket, s mindjárt megcsappan a szaporulat.

— Tavaly márciusban kaptam ezt a beosztást — feleli érdeklődésünkre Bóka Erzsi. — Októberre pedig a bátyám is követett. Néhányszor elhívtam ide körülnézni, és megtetszett neki a tsz. A télen elvégezte a növényvédelmi szakiskolát és nem bánta meg, hogy otthagyta a távöli munkahelyét.

— Ez itt a 15 éves Gáspár Piroska, Grósz Mária és Rutai Piroska birodalma — mutat a nemrégiben elkészült baromfiszállásra kalauzunk, Erzsiké. — Most 1-5 ezer csirkét nevelnek úgy, hogy tízhetes korra, 3 kiló 20 deka táp felhasználása mellett elérik az egy kiló 20 dekás súlyt. Ezek meg — mutat a telepen kószáló szép hibrid jércékre — kellemes meglepetést hoztak. Négy és fél hóFIATALOK - EGYSORBAN

Az építőanyag-ipar műszaki fejlesztése

A harmadik ötéves tervben előirányzott építkezések zavartalan anyagellátására mintegy ötven százalékkal kell növelni az építőanyag-ipar termelését. Ezért az Építésügyi Minisztérium most kidolgozta az építőanyag-ipar gyors műszaki fejlesztésének irányelv-tervezetét. A régi gyárak korszerűsítésével és új üzemek építésével növelik a termelést. A cementből, az építőipar és az előregyártó üzemek legfontosabb kötőanyagából 1070-ben már 229 százalékkal többet kell gyártani, mint 1960-ban, a mészhiány megszüntetésére pedig csaknem 180 százalékkal fokozzák a termelést. A harmadik ötéves tervben a téglaipar főleg a téglablokk és a könnyű, üreges tégla termelését fokozza, viszont a tetőcserép és néhány elavult termék gyártását fokozatosan csökkenti.

dékmarhák, tehenek és jóné- hány csikó van a gondjaikra bízva. A „rangidős” Kothencz Jóska, harmadik éve dolgozik itt. Miska tavaly került mellé.

— Én pedig a megtért fiú vagyok — vallja András. — Több mint egy évig Halason voltam segédmunkás, ezerkettő- százért. De meguntam a vándorlást, meg máskülönben is jobban járok itthon. Áprilisban jöttem vissza és májusban 1700 forint előleget kaptam,

— Júliusban eggyel megint többen lesznek — szól közbe Fődiné Erzsiké. — Egyik gazdánk, Gilicze bácsi 18 éves Jóska fia jön haza kunfehértói munkahe lyéről.

•

íme néhány, a rövid látogatás sok élményéből. Megannyi bizonysága annak, hogy a fiatalok részéről van vonzalom a Kossuth Tsz iránt, ahol viszont igazán szeretik, megbecsülik őket. S hogy anyagiakban — a már említett kereseti lehetőségen kívül — hogyan tükröződik ez a megbecsülés, arra befejezésül még egyetlen példát: A házasuló fiataljainak segélyt fizet az I960 őszén alakult tsz. A közösben eltöltött egy év után ezer, két esztendő után kettő-, három után pedig háromezer forintot, s ez egyben a segély legmagasabb összege. Idáig tízen szolgáltak rá, közöttük két évvel ezelőtt elsőnek Teleki Imre, a népszerű, ötlettel, ambícióval teli főállattenyésztő, akinek nagy része van a tsz állatállományának nagyszerű fejlődésében.

Pemy Irén

hiszen ha nem önt fel a garatra, még mindig főerőssége a szedőteremnek. Fehéren-feketén kimutatták neki, mennyit esett a keresete nagyobb kiruccanások után.

Van az úgy, hogy jó képességű emberek túlérzékenyen fogadják a fejmosást. Sanyi bátyánknál is inkább makacs ellenállást váltott ki a bírálat, mint javulást. A szedőgép ólomgőze nemegyszer borszaggal elegyedett még a büntetést követő napokban is.

— Nem megy a gép sehogyse — kutatgatott a bonyolult masina alkatrészei között. — Már gyomorideget kaptam, annyit kell gyógyítgatni — panaszkodott a szedőgépre.

A

bban volt is igaza, hogy a vállalatvezetőség elhanyagolta a gépjavításokat. Pedig azokat szakavatott szerelőnek kell végeznie, rendszeresen, kiváltképpen napilapnyomdában. Az is tagadhatatlan azonban, hogy öreg elvtársunknál hamarabb ficamodott ki valamelyik berendezés. Mert bár kitűnő szakember, leragadozó szemmel ő se tudott mindig pontosan a szeg fejére ütni. , A sajtóhibák egyre veszélyesebbek lettek, újabb „lelkigyakorlatok” következtek, s minthogy nem változott meg Sanyi bácsi, tudomására adták: Ha nem fogad szót, kereshet olyan nyomdát, ahol elnézik súlyos tévedéseit. Márpedig ilyet nem talál, hiszen az újság nem játék.

Elekor lépett közbe a kollektíva.

— Mi lenne, ha üdülni mennél? — említette meg neki a szakszervezeti bizalmi, mintha ő találta volna ki az ötletet. Pedig a szaktársak tervezték így — közösen. Tudták, hogy eddig jobbára elkótyavetyélte szabadságának jó részét. Néhány napot 84 éves édesanyjánál töltött Vásárhelyen, a többit át- mulatgatta. Ml történne, ha beutalót kapna az öreg egy üdülőbe?

A mesterszedő eleinte vonakodott, aztán ráállt. Nemrégen egy nagy kofferral és hóna alatt egy hegedűtokkal szállt le az autóbuszról a hajdúszo- boszlói üdülő előtt.

H egedű. Ez nagyon fontos ** momentum a következő eseményekben. Sanyi bácsiról azt is el kell mondani, hogy a bort még jobban szerette, ha hegedűszó is adta bele a zamatot. Ma is szép tenor hangja van, s ahogy meghitt barátainak elmesélte, ifjú korában soksók lányszívet megbizsergetett ezzel a két varázsszerrel. Mert hegedülni is szépen tud.

Feleségével is a hangja meg a muzsikaszó hozta össze. De a vidám természetű nyomdász korán özvegységre jutott. Olgáját más nő nem pótolta. Az évek teltek, egyre kétségbeesettebbben figyelte a tükörben, mint havazzák haját fehérre. Minél ezüstösebb lett a feje, annál inkább hiányzott az élettárs keze, melybe jó lett volna az öregség zötyögő útjain belekapaszkodni.

Hideg-rideg volt a facér öreg- legény-szoba. Hiába lógott az akasztón az élesre vasalt, régi krémszínű nadrág, nem volt kedve felvenni. Kinek? Miért? Csakhogy az elvesztett időket juttassák eszébe? így került múzeumba az elegáns szürke zakó is, melynek fazonzsebébe még ő igazgatta bele a csodálatos zsebkendőt. Biztosan megnéznék, ha ma abban menne ki az utcára.

Élt, dolgozott, s addig felejtett. Fürge ujjai fáradhatatlanul ütögették a billentyűket, melyekkel szavakat, értelmet megmozgató gondolatokat, érzelmeket felkavaró cikkeket zongorázott elő a gépből. De mikor végezett a munkával, úgy érezte, mintha a semmibe kellene neki kilépnie az üzem kapuján. Haza, az avas, sötét bútorok, régi illatok közé nem esett jól sietni. Kihez szóljon, ha jókedve van, ha valami bántja? Mit ér a jó kereset, ha csak egymagáról kell gondoskodnia?

Azt még nem tudta megérteni, hogy más vigasz is volna, mint a kocsma.

Az üdülőben furcsa fordu- " latok várták. Friss szagú ágyba feküdt esténként, étkezésnél kedvesen, figyelmesen igyekezett mindenki a kedvére tenni. Csoda-e, ha harmadik este lebegő boldogsággal sietett fel emeleti szobájába. A réges- rég elveszített kedvvel vette álla alá a hegedűt, s vonója olyan könnyedén siklott a húrokon, mint valamikor... A „La- votta szerelme” édesbús hang- zatai kaptak szárnyra és messzire kiszálltak a nyitott ablakon.

Nem vette észre az öreg hegedűs, hogy odalent ropog a kavics a sétányon, egyre több üdülővendég sodródik az ablaka alá. Mikor befejezte a dalt, felcsattant a taps.

Sanyi bácsi sírt, de azért mosolyogni is tudott új barátaira.

Attól kezdve körülötte forgott minden. — Hegedüljön, Sanyi bácsi! Énekeljen, Sanyi bácsi!

— ez járta nap nap után. S az új ismerősök, Gabika, Erzsiké, Jóska, Manyi, Árpi mellett akadt valaki, akinek láttán mindig nyugtalankodni kezdett a fehér hajú nyomdász szíve. Lassan felengedett rajta a magány zúzmarája.

Egyik esti mulatság alkalmával a jó barátok egyre-másra szállingóztak odébb a kultúrterem egyik sarkából. Ezt követően két fene nagy fotel egészen közel került egymáshoz, és a bennük ülőket tökéletesen eltakarta. Ha valaki illetlenül cdasettenkedik ekkor, Sanyi bácsi furcsán reszketős hangját hallhatta volna.

— Mióta meghalt a feleségem, csak az édesanyámnak mondtam ezt a szót... Érti, mit akarok mondani, Helgács- ka?

Mit beszélhettek, mit nem, * * ők tudják. Annyi azonban bizonyos, hogy mikor szabadsága után első ízben géphez ült az öreg szedőmester, zengő tenorján kiáltotta a kollegáknak.

— Szerelmes vagyok, az istenit!

KI tudna ennél jobb szót kitalálni? És mennyivel jobban megy azóta a szedés!

Tóth István