Petőfi Népe, 1964. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-26 / 174. szám
A nap sárgán izzó korongja szinte perzselte a gyakorlótér amúgy is kiégett gyepszőnyegét. A hátában sehol sem volt fa, amely enyhítette volna, ámyé— Tizedes elvtárs jelentem, megjavítottam az adagolót. Bigecz tizedes megtörölte izzadt homlokát, s a kezét nyújtotta. Eszébe jutott, egy éve tanítja Hartungot a harckocsi vezetésére, s lám a fiatal autószerelő még a pihenő idejét is feláldozza arra, hogy a legkisebb hibát elhárítsa. Büszke volt tanítványára, hiszen ő szerettette meg vele ezt az igazán modem, sok mindent tudó harci járművet. — Pihenjen — mondta, de Hartung a fejével intett: — Lezárom a borító lemezeket. Beállítottam az adagolót — mondta mosolyogva Hartung Dezső honvéd — mehet a „márka”. kával az izzó meleget. A közeli tó vize poshadt pocsolyának tűnt a katonák előtt. A harckocsik acélteste átizzott a fojtogató hőségben. Hartung Dezső honvéd sűrűn szőtt szerelőruhában, kényelmetlen testhelyzetben már másodszor állította be az adagolót. Homlokáról az izzadtság apró cseppjei gyöngyöztek. A tizedes beleegyezően bólintott, majd felmászott a homlokpáncélon, s eltűnt a torony nyílásában. Bigecz tizedes kovács volt a polgári életben. A hadseregben kiváló harckocsivezetővé képezték ki, s úgy megszerette a harckocsivezetők szer— Mi van Dezső!? — kiáltott a harckocsi nyújtotta parányi árnyékba ülve egyik katonatársa. — Javítod a „márkát”? Hartung abbahagyta a szerelést, a villáskulcs fémesen csengett, ahogy a páncélra dobta. Bigecz Gyula tizedes az alegység KISZ-titkára kiváló harckocsivezető: Ha újra kezdeném, ismét harckocsizó lennék. — Készen van — sóhajtott, s mintha élőlény lenne a soktonnás acélszömy, barátságosan rápaskolt az oldalára. — Ügy megy ez mint az óra — válaszolt az „árnyékban hűsölőnek”. Leugrott a gépről, s jelentett parancsnokának. Vörös Felhő parancsot ad Képes regény 18 részben. Irta: KUCZKA PÉTER Rajzolta: CSANÁDI ANDRÁS teágazó technikai tudását, ha még egyszer kezdeni kellene ismét ezt választaná. A harckocsi belsejében fullasztó volt a hőség. Bigecz tizedes ellenőrizte a műszereket, s miután mindent rendben talált, kibújt a harckocsiból. A vibráló déli melegben mint a mennydörgés vágott bele a parancs. — Riadó. A harokocsik körül megélénkült az élet. A hűsölő katonák eligazításra várva a harckocsik elé futottak. A parancsnok, Szirtes Kálmán főhadnagy néhány szóban ismertette a feladatot: — Fel kell derítenünk a tó túlsó partján levő ellenséget!... Harchoz!... Motort indíts!... Bigecz tizedes összevont szemmel még egyszer körbenézett a napfényben vibráló tájon, s a páncélfedőlemezt magára csukta. Hallotta még, hogy a páncélon kopogtak a csizmák, de ezt a zajt hirtelen elnyomta a több száz lóerős motorok dübörgése. Megcsikordultak a lánctalpak, s a hatalmas acéltestek a víz felé fordultak. Mint óriás teknősbékák először cammogva indultak el. A dübörgésben elveszett a katonák hangja, egyedül a bukósisakba szerelt rádióhallgató kapcsolta ösz- sze őket. Előttük az ismeretlen mélység, a szelíden fodrozódó víz, amely ezernyi veszélyt rejthet magában. — Harmadik sebesség! — hallotta a tizedes a sisak hallgatójában. A periszkópon a homokos partoldalt, s a sárgán csillogó vizet látta... Egy pillanatra mennyasszonyára gondolt, arra, hogy jövő hónapban lesz az esküvőjük. Kapcsolt, majd gázt adott. A cammogó harckocsi acéltestén remegés futott végig. A lánctalpak sebesebben kaparták maguk alatt a földet, majd szédítő sebességgel vágódtak a tóba. Milliónyi vízcsepp szóródott szét, forrt, buzogott a víz, engedett a hatalmas nyomásnak. A több tonnás súlyú harckocsi belemerült az iszapos vízbe, már csak a tornya látszott... Elül, megtorpan. — Sugárhajtóművet bekapcsolni! Az acélszömy farán két vízsugár emelkedett a magasba, s a harckocsi a mély vízben sebesen úszni kezdett... Néhány pillanat múlva a túlsó parton ismét csikorogni kezdtek a lánctalpak, s előre szegezett lövegekkel partot érő harckocsik dübörögve indultak az „ellenség” felé. — Állj! — hangzott a vezényszó. Bigecz tizedes felnyitotta a páncélajtót. Hátratolta fején a sisakot, megtörölte a homlokát. Felnézett parancsnokára, s a közös munkában, gyakorlatban összeforrt emberek közlékeny- ségével mondta: — Főhadnagy elvtárs ma ismét jól vizsgázott a „márka!” A parancsnok elmosolyodott. Jól tudta, nemcsak a technika, hanem a harckocsijukat szerető, a feladatukat maradéktalanul végrehajtó katonák vizsgáztak igazán jól. A tó vize ismét kisimult, a nap tovább ontotta perzselő sugarait. Véget ért egy harckocsizó egység gyakorlata. Gémes Gábor Riadó! Harci feladatra indul az alegység. — Szirtes Kálmán főhadnagy eligazítást tart „fiainak”. •• Üzemzavar Este tíz körül jár az idő. ilyentájt már csak lézengeni szoktak a vendégek az étteremben. Éppen ezért szokatlan, hogy most minden asztal foglalt. Számos törzsvendég meglepetten hőköl vissza a bejáratnál. Nincs hely. A pincérek sajnálkozva vigasztalják őket. Majd talán később ... De bizony nehezen mozdulnak már ilyenkor, akik megtalálták az összhangot jópár üveg sörrel, „édessel" meg a cigányzenével. Ekkor már szívesen feledkeznek egymásba a szemek, könnyebben megnyílnak az őszinteség zárt ajtói. Hogy legyen ok is a tovább- maradásra, itt is, ott is vacsorát rendelnek. Erre viszont azok is megéheznek, akik már el is felejtették a vacsorát. Megindul a rendelés, mint ahogyan vonaton szoktak előkerülni az ennivalót tartalmazó csomagok, ha egyszer valaki falatozni kezd. Minél többet esznek, isznak az emberek, annál vigabban szól a zene, annál inkább ragadós az étvágy. Egyszer csak összesúgnak a felszolgálók. Olyan mozdulatot tesznek fejükkel, vállukkal, kezükkel, mint mikor tanácstalanok vagyunk. Mitévők legyünk? Aztán az asztaloknál is megindul valami nem oda tartozó mozgolódás. Kezek nyúlnak, szólítják a pincéreket, női alkalmazottakat. Azok megállnak útjukban, tartják a sörös, boros tálcákat, egymástól várnak választ valamire. Végre egyikük bocsánatkérően mosolyog körül és bejelenti. — Ne haragudjanak a kedves vendégek ... Ilyen népes estére nem számítottunk ... Elfogyott a kenyér. — A kenyér? Jobb híján hitetlenkednek az emberek. Elkövetkezik az a pillanat, amikor senki nem tudja, mit lehet csinálni. — Dehogy nincs kenyér. Itt van nálunk — int a szatyorjá- ra egy szőke fiatalasszony a legnagyobb asztaltársaságban. A szemfüles főpincér boldogan nyúl az egész vekni után. — Fizesd ki! — szól egyik kollégájának. .. Mindenki megkönnyebbül. A zenekar tusst húz. Emelik a poharakat. (t) KlSZ-lónybrigád szüret««/ a barackot (Tudósítónktól.) Már több mint két hét óta lányok kacagásától, dalától hangos a kerekegyházi Előre Termelőszövetkezet gyümölcsöse. Farkas János tsz-elnóktől megtudtuk, hogy a lányok a kerekegyházi egységes KlSZ-szer- vezet tagjai, és Zsikla László pedagógus KISZ-titkár irányításával a gyümölcsszedésben segítenek a közös gazdaságnak. Elmondotta az elnök azt is, hogy a K1S5T-ista lányok nemcsak vígak, hanem jó munkát is végeznek. Eddig már mintegy fél vagon barackot szüreteltek le. 7. rész „Menj bekével, vörös ember. Nem állhatok mellétek, de nem emeink fpirvvprt rátok.*» Látta, hogy a folyó mentén megszaporodtak a sátrak. Hallotta, hogy a fiatalok harci dalokat énekelnek. 3ÉÉO Az Indián . elhallgatott. Néhány pillanat múlva csak távolodó lódobogást hallott Bridger. Es amikor új szekéroszlop Indult a vízimalomhoz, Erlöser íigyelmeztette őket: „Támadásra készülnek Vörös Felhő harcosai.” ~ ...........................
