Petőfi Népe, 1964. július (19. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-26 / 174. szám

Soha nem titkoltuk, hogy az épülő lakások száma nem áll még arányban a lakást igény­lők számával. Ez különben nem éppen „hazai specialitás” — világjelenség. A nehézségek kétségtelenül nagyok. Építő­iparunk vezetői úgy is igye­keznek segíteni a problémán, hogy megszervezik a nagyipa­ri házépítést. A jelszó: „Négy és fél hónap az alapozástól a kulcs átadásáig.” Kellékek — a nyaraláshoz Nyaralni nagyszerű! A hosz- szű téli hónapok után felsza­badultan élvezni a fürdés, na­pozás, a pihenés egészséges örömeit. A nyaralás elenged­hetetlen kellékei: a víz, a nap, a szabad levegő. De vannak olyan kellékek is, amelyek nél­külözhetők ugyan, mégis jó vol­na segítségükkel kellemesebbé tenni a nyaralást. Ilyen a lati­cellel kibélelt nyugágy, a kere­kes, pohár és üvegtartóval fel­szerelt zsúrkocsi, a napernyős, ■emvázas kerti pamlag és a ■álunk kifürkészhetetlen okok- ól mellőzött függőágy. Egy rancia szaklapban > fedeztük fel őket. Kérdés, mikor találko­zunk velük üzleteinkben is? Ezzel a módszerrel épül je­lenleg Dunaújvárosban a város egyik legnagyobb lakóháza. A dunaújvárosi Dózsa György úton ugyanis egy újabb város­rész építését kezdték meg — nagypaneles építő techniká­val. Maga az építés folyama­tos. A nagy paneleket a du­naújvárosi házgyár készíti. Ugyancsak ott gyártják a für­dőszoba, WC, konyhafal tér­elemeket is. Ezeket azután az építkezés színhelyére szállít­ják és ott egyetlen emeléssel juttatják a helyükre. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a legmoder­nebb hazai építésszerve-:és eredményeként minden eddi­ginél rövidebbre korlátozták az átfutási időt. Valóban: az alapozás megkezdésétől a kulcs átadásáig négy és fél hónap telik el, az eddigi hét hónappal szemben. Képünkön: Az előregyártóit konyhát lengyel toronydarúval juttatják helyére. Recept RÁNTOTT TÖK A tököt meghámozzuk, hosszát), elvágjuk és ujjnyi vastag szeletek­re vágjuk, mint a halat. Ezeket a szeleteket lisztben, tojásban és zsemlemorzsában megforgatjuk és forró zsírban kisütjük. Majonézéé burgonyasalátával kitűnő nyári va­csora« kívül bőségesen tartalmaznak ás­ványi anyagokat is. — Elmondhatjuk, hogy a helyes nyári táplálkozással valósággal fel­újul szervezetünk. Közrejátszik ebben az is, hogy a téli vitamin- hiány helyett vitaminbőség van, s még az átlagfogyasztó is kétszer, háromszor annyi vitamint vesz ma­gához, mint amennyi normális szükséglete. Ez azért jó, mert a szervezet így vitaminokkal feltöl­tődik, s könnyebb a későbbi vita­minszűk idők „átvészelése”. — A táplálkozás rendjét a nap­sugárzás is befolyásolja. Különö­sen a napfény ultraibolya sugarai fokozzák a fehérje-anyagcserét, gyorsítják a fehérjék lebomlását és beépülését. Ez ismét a tej és tej­termékek fogyasztása mellett szól, amelyek a kötött elektroliteken kí­vül nagy mennyiségű értékes fe­hérjéket is tartalmaznak. Kalapok - kánikulára A . nyári meleg napokra új vonalú kalapokat mutatták be a tervezők. Anyaguk áttört nyloncsipke, nylonszalma, ma­deira és könnyű nyári szövet. Üj vonalat jelent a hagyomá­nyos csíkos kalapok mellett a 15—"9 centiméter széles Dior- rózsával vagy virágutánzattal díszített „fejfedő”. Újdonság a pettyes, könnyű fátyol is, amely a száj vonaláig ér. Ezt jobbára az estélyi kalapokhoz viselik. Fehér madeira délutáni kalap, muszlin díszítéssel. Fekete nylonszalma délutáni kalap. A címben jelzett félidő gyer­mekeink múló vakációjára fi­gyelmeztet. Hiszen már csak néhány nap és e vakációnak — melyre gyerek, felnőtt any- nyi mindent tervezett — a fe­le lejárt. S azt nem kell kü­lönösen indokolni, hogy a nyá­ri szünidő ésszerű eltöltése, a tanév során szövögetett pihe­nést, kikapcsolódást, s emel­lett újabb ismeretszerzést is szolgáló tervek valóra váltása milyen előnyösen befolyásolja az új tanévben gyermekeink helytállását. Érdemes tehát az első félidő tapasztalatait ösz- szegezni, s a tapasztalatok alapján megállapítani: mivel vagyunk „adósai” gyerme­keinknek, s magunknak is. Célszerű végiggondolnunk először is: mit váltottunk be a gyer­mekeknek tett ígéretekből, a közös tervekből. Természetesen nemcsak az az anyagi vonatkozásúakra gondolunk. Hiszen emlékez­zünk csak: ígértük, hogy a nyáron több időt töltünk együtt, rendszeressé tesszük az esti sétákat, gyakrabban el­megyünk velük a játszótérre, olvasnivalóért a könyvtárba, és így tovább... Különösen kisebb, alsó tagozatos diák­jainknak kell ily módon töb­bet nyújtanunk, hiszen ők ma­guktól még nem képesek ar­ra, hogy célszerűen rendezzék el szabad idejüket. S őket kü­lönösen érzékenyen érintik a megvalósítatlan ígéretek is... Egyik jó barátunk harmadik Mit nőni a tudós a helyes nyári étrendrii ? Dr. Tarján Róbert professzor, az Országos Élelmezés- és Táplálko­zástudományi Intézet igazgatója az egészséges nyári étrendről nyilat­kozott az MTI munkatársának. — A helyes táplálkozás követel­ményei nyáron egészen mások, mint télen — mondta többek kö­zött. — A gyomor befogadóképes­sége természetesen változatlan, ezért a jóllakottság érzéséhez nyá­ron is körülbelül ugyanolyan mennyiségű táplálékot kell ma­gunkhoz venni, mint más időszak­ban; lényeges azonban a különbség a szervezet igénye és a táplálék összetétele tekintetében. Jól bizo­nyítja ezt, hogy kánikulában 30— 32 fokos hőmérsékletnél a 37 fokos testhőmérséklet fenntartásához mindössze 5—7 kalória szükséges kilogrammonként. Télen viszont, mondjuk mínusz 20 foknál, ugyan­ehhez 57 kalória kell. Ezért fo­gyasztunk télen kalóriadús anyago­kat, többek között zsíros ételeket. Nyáron ez nemcsak felesleges, ha­nem bizonyos mértékig káros is. — A meleg időszak a zöldségfé­lék, főzelékek, saláták idénye. Ez ' lehetővé teszi, hogy tömegében változatlan, de kalóriában szegé­nyebb táplálékot vegyünk magunk­hoz, egyszersmind pótoljuk a té­len nélkülözött ásványi anyagokat és vitaminokat. Az ásványi anya­gok elektrolit oldatban vannak je­len szervezetünkben. A vér nagy része elektrolit oldat. 20 fok kö­rüli átlagos hőmérsékletnél szerve­zetünk a verejtékezéssel, a lehe­lettel, a vizelettel összesen három és fél liter elektrolit oldatot veszít, tehát nemcsak víz, hanem élettani szempontból fontos ásványi anya­gok is távoznak testünkből. Az el­vesztett folyadékmenyiség pótlásá­ra naponta másfél liter folyadékot iszunk és ugyanannyi kötött elekt- ; rolit oldatot veszünk magunkhoz j más táplálékokban. A hiányzó fél liter a cukornak a szervezetben történő elégetésekor keletkezik. — Nyáron a fokozott verejtéke­zéssel leadott folyadékmennyiség 6—7 literre is. felmehet. Téves az a hiedelem, hogy a különben kelle­mes, hideg üdítő vízzel pótolhatjuk az elvesztett folyadékot. Nagyobb vízfogyasztás következtében szerve­zetünkben még jobban eltolódik a különböző ásványi sók koncentrá­ciója. A szervezet ezt a zavart igyekszük kiküszöbölni, tehát új­ból verejtékezünk. Éppen ezért a víznél előnyösebbek a gyümölcsle­vek és a limonádé, mert ezekkel az italokkal a szervezet magné­zium-, káliumszükségletét pótolni tudjuk. — A gyümölcs- és főzelékfo­gyasztás mellett világszerte egyre inkább terjed a hideg, erjesztett tejes italok, a yoghurt, a kefir, az aludttej fogyasztása. Ezek a szükséges folyadekmenßyißegcn Félidő osztályos Laci fia még eddig minden iskolaévben kitűnő ta­nuló, példás szorgalmú, és ma- gatartású, otthon is szófogadó gyerek volt. Most azonban szinte megoldhatatlannak lát­szó gondokat okoz szüleinek. A kis Lackó ugyanis egyre féktelenebb magatartást tanú­sít. Azzal kezdődött, hogy a mama kéréseit, figyelmezteté­seit „elengedte” a füle mel­lett. Ha vacsorázni hívták — kint maradt az udvaron, ha segíteni a házimunkába — szó nélkül átfutott a szomszédba. Az ilyen esetek váltották ki az első atyai nyaklevest, de ez még inkább megvadította La­cit. A szótlan ellenállást ugyanis csakhamar tisztelet­ien megjegyzésekkel kísért dacoskodás váltotta fel... A változás oka? A nagyma­ma megbetegedett, s a kisfiú édesanyjának a napi munka után két háztartás gondja sza­kadt a nyakába. így a közös nyári programból nem lett semmi —, s ez elég volt ah­hoz, hogy Lacin előnytelen változások jelentkezzenek. Mindezt megakadályozni nem lett volna könnyű, de azért nem is lehetetlen. A szülők — ha idejében felismerik a hely­zetet — a túlzott féltés he­lyett rokoni látogatásra küld­hették volna a kisfiút a leg­nehezebb hetekben, s ezzel könnyítenek az édesanya gondján is. Emellett sok-sok türelemmel kellene megma­gyarázni, hogy a rendkívüli helyzet, s a nagymama egészsé­gének helyreállítása tőle is kö­vetel egy kis áldozatvállalást, a korábbi tervek egy részéről való lemondást. Kevés család került ilyen nehéz helyzetbe, de nem ritka esetben fordul elő, hogy a gyerekkel ke­vesebbet foglalkoznak a szokottnál. A szülők egy része természe­tesnek tartja ezt — pedig nem elfogadható álláspont. Nagyon helyesen gondosko­dott a gyerek nyári pihenésé­ről és egyben fejlődéséről az az anya, aki első osztályt vég­zett kislányának a napközi után minden délutánra vala­mi érdekes elfoglaltságot, já­tékot talált ki. Szakított időt arra, hogy összekeresse a ba­A divat és a mikrobiológia Napjainkban uszályos ruhá­ban talán csak a színpadon látunk hölgyeket. A divat vál­tozására sok tényező hatott, s kevesen gondolnák, hogy ezek közé tartozik a mikro­biológia is. Körülbelül 60 évvel ezelőtt Rómában tudományos kong­resszust tartottak, amelyen a női ruha kérdését vitatták meg. A konferencia egyik résztvevője, dr. Casarindi be­bizonyította, hogy túlságosan hosszú ruhát viselni ártalmas dolog. A hölgyek ruhájának mikroszkóp alatt megvizsgált uszályán rengeteg kó: okozó mikrobát találtak ... Azokban az esztendőkben a drezdai városi tanács a lakos­ság külön kérésére kiadott egy kötelező érvényű rendeletet, amely megtiltotta a nőknek, hogy nyilvános helyen és ut­cán uszályos ruhában jelenje­nek meg. házépítés baruhának alkalmas anyago­kat, meghívta a játszótéri ki­rándulásra kislánya barátnő­jét, s hogy a maga számára is biztosítson szabad időt, ol­vasásra, pihenésre egy új — s nem is drága — mesekönyv­vel szított kedvet a kislány­ban az olvasáshoz. Egyszóval naponta gondoskodott arról, hogy gyermeke számára él­ményt jelentő elfoglaltságot keressen. Nem kis erőfeszítést jelent ez a szülő számára, de megéri az eredmény. Hiszen a gyerek nemcsak fizikailag, de szellemileg, érzelmileg is fel­frissülve, gazdagodva kezdhe­ti majd az új tanévet Természetesen ahány család — annyiféle a szünidő eltöltésének le­hetősége, s annyiféle gondot jelent en­nek jó és hasznos eredményt hozó megszervezése. Ez az írás nem adhat minden csa­ládban hasznosítható „recep­tet”, csak figyelmeztet: Amit az első félidőben elmulasztot­tunk, még helyrehozhatjuk, pótolhatjuk, nemcsak gyerme­keink, de a magunk érdeké­ben is a most kezdődő máso­dik félidőben. —k —a Nagyipari W

Next

/
Thumbnails
Contents