Petőfi Népe, 1964. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-26 / 174. szám
Pillantás a színpadra MŰSORTERVEK = MÜSORGONDOK = A KECSKEMÉTI színház kapui lassan egy hónapja be vannak zárva. Baján azonban, a színház nyári állomáshelyén még teljes üzem fogadja a látogatót. A kép olyan, mintha nem rekkenő nyári hőség, hanem a szokásos színházi évad „légköre” venné körül ezt a szép, nagyon ás vendóspsarasztalé Duna menti várost, Baját. Tulajdonképpen tehát nincs vége az évadnak, de mgr túl van az igazgatóság a jövő évi műsortervezés első gondjain, a több éves gyakorlat szerint megvitatta az előzetes műsortervet a megyei kulturális bizottság, ismeri az elgondolásokat a Művelődésügyi Minisztérium és — amint Radó Vilmos igazgató tájékoztatta lapunkat — már a szerződtetési gondok sem olyan nyomasztóak, kirajzolódnak a társulat keretei — a következő évadban megfiatalodott, megerősödött együttes köszönti majd a közönséget. Ami a műsorterveket illeti nem kis gondokkal kell megküzdenie a színháznak. Amint már érintettük — az elmúlt évadban alapos évközi változtatásokat szenvedett az ugyancsak nyáron összeállított, s akkor nagyon biztosnak, véglegesnek gondolt terv. Az idei tervek felvázolásakor tehát az eddigieknél reálisabban kellett számolni a lehetőségekkel, ügyelni kellett máris, hogy a műsorterv azt ajánlja a közönségnek, a bérletezés idején, évadkezdés előtt, amit majd a bemutatókon valóban látni is fog. a színházlátogató. A VIDÉKI színházaknak tiszteletreméltó törekvése, hogy önállóan is hozzájáruljanak az új magyar drámairodalom fejlesztéséhez, egy-egy mai modern színpadi mű sorsa fölötti bábáskodással, ősbemutatók előkészítésévelNe bonyolódjunk most bele annak a taglalásába, vajon tényleg egyenlő esélyekkel vállalkozhat-e egy vidéki színház új magyar mű bemutatására a fővárosi színházakkal, vagy nsm. Ez nagyon bonyolult probléma és néhány esettől eltekintve mégis csali az az igazság, hogy az igazán értékálló, eseményszámba menő új művek legelőször fővárosi színpadon jelennek meg. Vidékre csak kisebb hatású, vagy több gondot, előkészítést kívánó darabok vándorolnak ősbemutatóként. Ilyenekre is van szükség. A magyar drámairodalom fejlődésének nagy áramlatai kisebb patakocskákból is táplálkoznak, nemcsak zúgó folyamokból, de azért a mindenáron való bemutatóra való törekvés sem mindig helyénvaló. Nem kell olyan nagyon félni az „utánjátszás- tól”. Ügy kell felfogni, mint a legnagyobb értékű magyar drámai művek, az új értékek kötelező tolmácsolását. Hogy csak egy példát mondjunk: Mesterházi Lajos: Pesti emberek című műve, amikor nem sokkal az ellenforradalom után megjelent nagyszerű politikai és művészi tettnek számított, felfigyelt rá a külföld is. Az idén ezt a művet a kecskeméti színház műsorra tűzi. Nagy örömmel üdvözöljük most is, mert kitűnően megszerkesztett, friss hatású, igazi mai alkotás. De nem jobb lett volna-e akkor min.iljárt a. fővárosi bemutató után tolmácsolni? TOVÁBB NE csigázzuk az olvasó érdeklődését. Számoljunk be róla, mit ígér a véglegesnek mondott műsorterv! Nyolc prózai művet mutat be a színház. Az elgondolások szerint az évadot Sarkadi: Elveszett paradicsom című drámájával kezdik. — Eddig még nem mutatták be magyar színpadon Reményik Zsig- mondnak, a kitűnő írónak egyetlen színművét sem. A A HONFITÁRS színház Saroküzlet című bárom felvonásos drámáját veszi elő. Várunk egy új darabot Timár Mátétól. Ősbemutatónak számít Halasi Mária: Vádlottak padján című mai témájú története is. A hagyományossá vált Sha- kespeare-kultusz jövőre egy eddig Magyarországon nem játszott fiatalkori vígjáték bemutatásával kedveskedik a közönségnek. A Eelsült szerelmesek talán éppen azért kerül műsorra, mert sok fiatal, új tehetséggel gazdagodik az együttes, s a hangulatos Sha- kespeare-vígjáték jó szerepeket kínál nekik. A műsoron szerepel még Broszkiewitz lengyel író bűnügyi drámája: Botrány Hellbergben, és Arthur Miller Salemi boszorkányok című tragédiája. A prózai műsor az előző évihez viszonyítva valamivel érdekesebbnek mutatkozik. Nem hallgathatjuk el azonban, hogy az új magyar művek bemutatása nem látszik teljes ménekben biztosítottnak. Egyelőre csak ígéretként foghatjuk fel a tervet. Nem lenne-e célszerűbb, ha már elkészült művek szerzőivel tárgyalnának a jövőben, és ha lehetőség adódik, megbízásokat adnának jól ismert, nagy közönségsikert elért új magyar regények színpadra való átdolgozására. Gondoljunk csak a Rozsdatemető sikerére. HÁRC'M operettfelújítás várható. Az egyik Csajkovszkij zenéjéből összeállított, meg eddig nem játszott darab, a Diadalmas assztmy, a másik Kálmán: Marica grófnője, a harmadik Huszka: árcvy virág című darabja. Ügy véljük, kissé egyoldalú ez a válogatás. Érdemes lenne a bécsi másodvirágzás kora után a magyar dzsess2öperett Abrahám Pál utáni igen tehetséges nemzedékének (Fényes Szabolcs, Budai Dénes stb.) életművéből is válogatni végre. Ebben a tekintetben is felléphetne színházunk újítóként. A zenés vígjátékok „mezőnye” viszont annál változatosabb. ígéret van rá, hogy bemutatják Bárány Tamás: A fiam nem a lányom című novellájának színpadi átdolgozását, melyhez Vísky András szerzett muzsikát. Török Rezső: A gyereket a gólya hozza című szatírája is érdekesnek ígérkezik, mint ahogy várakozással tekintünk Rejtő Jenő: Láthatatlan légió című regényparódiájának átdolgozása elé is. A műsorterv tehát valamivel elevenebbnek tűnik, mint a múlt évi, bár aggodalommal mondjuk — úgy érezzük —, igazán kiemelkedő, meglepetés erejével ható beP rága. Merkur szálló. A * negyedik emeleti szobám ablakából bámulok kifelé. Lakótársam, egy miskolci fiatalember, éppen most érkezett. Pakolászik. Folyton pakol. Vesz, elad, üzletel, cseh pénzét számolja, bevásárlásokat intéz, megbízásokat pipál ki egy céduláról. Alig látom napközben, fütyül az idegenvezetőre, utitár- saira, a nevezetességekre, neki Prága a szálloda előtti alkalmi börzén kezdődik, s a „Libutyi” áruházban ér véget. Még van egy rúd szalámija, azt szeretné eladni. Papirosba tekeri, és már indulna is. Azért még megkérdezi, nem tartok-e vele egy kis városnézésre. Unalmas egyedül, elfogadom a meghívást. Az üzletelését azonban csak távolról lesem. A szemben levő kis Tesnov pályaudvar előtti büféhez siet. Nincs szerencséje. Megszólít egy-két járókelőt. .. Nézni sem bírom. Még messzebb húzódom tőle, csak túladna már rajta! A taxiállomás előtt álldogálok. Egy férfi megszólít csehül. Valamit motyogok, hogy nem értem. Felfigyel és magyarul kérdi: — Magyar? örvendezik, s beszédbe elegyedik velem. Nem valami bizalomgerjesztő figura, kopottas kabát van rajta, mint egy régi katonaköpeny, a sapkája vászonból, simlije lefelé hajlik. Kis nyomott, horgas orra van. Némi idegen akcentussal, de érthetően beszél magyarul. Sokat beszél. Pár perc alatt szinte minden lényeges életrajzi adatát ismerem. Battonyáról kerültek :%i a szülei Szlovákiába, vagy húsz esztendővel ezelőtt. Jóformán gyerek volt még akkor. Egyszer járt a szülőföldjén mindössze, de érdekli, mi van odahaza. Meséljek, biztat, aztán szavamba vág és ő traktál mindenfélével. Nem is bánom, hogy megérkezik a szobatársam, kezében a rúdszalámi, nem sikerült eladnia. Szóval, mehetünk várost nézni. Honfitársunk azonban nem hagyja lerázni magát. Menjünk be vele egy pohár sörre, csak ide a söntésbe. Ott még vevő is akadhat. Karon fog. és húz bennünket. Közben szobatársamnak ismétli el mindazt, amit eddig elhadart nekem. Uamar jön a pincér, vele *1 tárgyal, sört rendel, iszunk, majd fogja a szalámi- rudat és eltűnik a konyha tájékán. Egy kicsit drukkolunk, visszajön-e egyáltalán? Aztán elszégyeljük magunkat, mert máris itt van, lobogtatja a száz koronát. Jó boltot csinált — utitársam helyett. S fizetni sem engedi az italt. Most a vendégei vagyunk — hangoztatja. Aztán megint mesélni kezd. Részvétet keltő história. Munkásember, bányász. Pár esztendővel ezelőtt robbantásnál rászakadt az ácsolat, huszonnégy óráig volt alatta, mire kiásták. Hetekig volt eszméletlen, egyik kórházból a másikba hurcolták, három csigolyája megrepedt, gipszben volt fél évig. Az állkapcsa is szétment, úgy táplálták gumicsö- vön. — Nagy dolog ez! Ilek — így mondja, tájszólással —, rendbe gyöttem. A biztosításból, volt vagy hetvenezer korona, házat vettem. A sógor lakik benne. Most fűtő vagyok, egy fürdőhelyen. BJ yugdíjba is mehetne a rokkantságával, de így jobban keres, évente emelkedik a százalék, meg a vendégek is fizetnek, ha megjavítja a radiátorcsöveket. Jó ez, ismétli többször is. — Reumás vagyok, hallgassák csak! — mondja szinte dicsekedve, s mintha legyet marko- lászna, a fülünk előtt ropogtatja ujjperecéit. Egy fiatalember lép hozzánk, cigarettát kér, majd öngyújtót kínál eladásra huszonhat koronáért, de rögtön leengedi az árát tizenegyre, s a végén másfél koronára. — Kifizetem inkább a ceh- hed, nem kell az öngyújtód — mondja gálánsul újdonsült ismerősünk, s máris markába nyomja a pénzt. A fiú hálálkodik, s amikor távozunk, velünk jön kifelé. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ezek ismerik egymást. Búcsúzunk. Azt kérdezi honfitársunk, hogy nincs-e még valami eladni valónk? S amikor megtudja, hogy szobatársamnak van még egy fél tucat műanyag nyakkendője, kijelenti: Holnap érte jön, el ne adja másnak. Benne megbízhat, s mutogatja a személyi igazolványát, papírjait, a cseh és magyar. nyelven kiállított anyakönyvi lapot, amely Lukács Mihály névre szól. jM ásnap valóban megjelent, * ’ a portással üzent fel a szobánkba. Utitársam sajnos, nem volt a szállodában, megint „seftelt” valahol. Mit tegyek? Hátha jó üzletet szalaszt. el. Segítek neki. Gyorsan felmarkoltam a közös szekrényünkben tartogatott nyakkendőkből vagy tízet, s elővettem az én vagyonkámat is, a pár doboz Kossuthot, és Terv cigarettát, amit nem mertem eladni, árulni eddig. Ha megvenné a koma, az is jelentene valamit, néhány zsebkendővel többet vinnék haza ajándékba. A nyakkendőt örömmel vette át, a cigarettát fitymálta, de a végén azt mondta: „Gyöhet!” — Mindjárt itt leszek, csak ide a szomszédba mék, kísérjen el, ha nem bízik bennem! — mondta, s úgy nézett rám, hogy minden óvatosságom ösz- szezsugorodott tőle. „Csak nem alázom meg ezt az embert, elvégre honfitársak vagyunk, egy életre elveszítené a bizalmát régi hazája iránt.” így morfondíroztam. S azt rebegtem: — Ugyan, menjen csak, majd itt megvárom! S elsietett. U ártam délig. Közben meg' * jött szobatársam is. Ebéd után együtt lestük az ablakból. A Tesnov pályaudvar minden részletét ismertem már, s álmomban is le tudtam volna írni, de a komát nem láttam. Másnap reggel már készülődtünk hazafelé, szemünk az utca forgalmát vizslatja, hasztalan, a honfitárs nincs sehol. Bűntudattal pislogok utitársam- ra, aki azon sóhajtozik, hogy pont száz koronája hiányzott ahhoz, hogy még egy nyloninget vegyen magának. Értem a célzást, s bánt a lelkiismeret, de nem segíthetek rajta. Hatalmas csomagjait megosztja velem, s' thegkér, hogy félig üres bőröndömbe helyezzek el néhányat a vámvizsgálatig az ő portékái közül. Szerencsére nem egymás mellé szól a helyjegyünk, így nem kell egész úton szemrehányó tekintetével találkoznom. T öbb mint egy esztendeje 1 már ennek. Első fizetésemből — feleségem mit sem tudott róla — két üveg barack- pálinkát vásároltam, s gondosan becsomagolva elküldtem Miskolcra, engesztelééül, a műanyag nyakkendők helyett. S ma sem tudom, szélhámos volt-e az én derék honfitársam, vagy közlekedési baleset érte, miközben áruink ellenértékével loholt szegény visszafelé a szállodába? Ezt a történetet azért néha el szoktam mesélni külföldre utazó ismerőseimnek. No, nem dicsekvésképpen ! F. Tóth Pál mutatóra az idén sem számíthatunk. NÉHÁNY SEÖT a személyi összetételről. Elbúcsúzik tőlünk Bárdy György, Szilágyi Lajos, Lengyel János, Kenéz Ernő, Káló Mária, Várhegyi Teri, Zilahy Hédi. Szerződést kapott a színháznál Agárdi Ilona, akit filmjeiből már jól ismer közönségünk, Szegedi Erika, aki a főiskoláról kerül hozzánk, Miskolcról szerződik a filmekből, televízió játékokból jól ismert Koncz Gábor, ugyancsak a főiskoláról jön Firoth Gyula és Schweiz András. A kiváló képességű Vetró Margit az operettegyüttes erőssége lesz. Nálunk kapott szerződést Iván József, aki a szegedi operatársulattól mondott búcsút. Józsa János, Karlónzi Ferenc, aki ugyan;sak a szegedi opera balettkarában táncolt eddig, valamint Bluhota Márta, aki Budapestről, az Országos Balett Intézetben végzett. Csáky Lajos Tegnap még futóhomok... Ügy tör előre, sáncról sáncra szinte naponta, látni lehet, a gyümölcsösök ezernyi-ezer katonája, a diadalmas, győző sereg. Tegnap még futóhomok. Ma már rügyező kis fák erdeje lep meg, nem homokot érlel a kora nyár, de életet ad a gyökereknek. Üj ezer holdak jövevénye, gyümölcsfák, szőlek, győző sereg! E föld sorsát újabb ezei évre szabjátok meg: jövőt teremjetek! ANTALFY ISTVÁN így akarom Szívemre vettem sorsod: mély, kék kutakba nézter s már boldognak akarlak gyerekként kacagósnak; s hogy életünk így folyjr sugárzó, tartós fényben így akarom a sorsunk így, egymás közelében És, meglásd, a halál is úgy érkezik majd értü mint alkonyi borongás: irgalmas-észrevétlen. _ Jóba Tibor
