Petőfi Népe, 1964. július (19. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-21 / 169. szám

Szegedi Szabadtéri Játékok 1964,

Fürdés a Tiszában ■ „Ha idegenvezető lennék“ Egy nap a Szelidi-tónál ■ „Üdülés“ a háztetőn

Hol töltötte a vasárnapot?

A Kecskeméti Állami Áruház előtt személykocsi fékez. A bordó színű Moszkvicsból csuromvizes utasok kászálódnak elő.

Női sikoly az autóbuszállomás felől. Az egyik fiatal hölgy a hőségtől puha kátrányban „felejtette” tűsarkú cipőjét.

Aranyhomok Szálló. A cukrászdában középkorú férfi „udvarol” a felszolgálónőnek — egy darabka jégért.

Nagykőrösi utca. Két férfi találkozik. „Szervusz! Hát iszonyatos ez a hőség! Ilyen melegben dolgozni?! ...”

Hát igen! Ezen a hétfői dél- előttö-n a hőmérő éppen úgy harminc fok körüli meleget mutatott, mint a múlt hét utolsó napján. Csakhogy az emberek többsége ezen a napon már nem a strandon, vízparton „izzadt”, hanem a munkahelyén. S így talán prózainak tűnt a kérdés, amelyet öt kecskemétinek tettünk fel: Hol töltötte a vasárnapot?

Bakos Mária eladónő,

a Szabadság téri csemegeüzlet húsáruosztályán dolgozik. Elsőként őt szólítottuk meg.

— A vasárnapot Lakiteleken, a szüleimnél töltöttem. Délután pedig a tiszaugi strandon pihentem. Napestig úszkáltam, csónakáztam.

— Sajnos, a vasárnap kellemetlen emléket is hagyott. Egy középkorú asszony majdnem belefulladt a Tiszába. Az utolsó pillanatban mentették ki.

Kovács Ferenc fodrászt

a megyeszékhelyi fodrász ktsz Móricz Zsigmond utcai üzletében kerestük fel.

— Nekem munkával kezdődött a vasárnap. Reggel 7-től 11 óráig itt dolgoztam a műhelyben. Vagy huszonöt vendéget „szabadítottam” meg a szakáll- től. A feleségem szüleinél ebédeltünk, a délután pedig szomorú látogatással kezdődött. Az édesanyámat ugyanis a múlt héten beszállították a kórházba.

— Az estét a Park-étteremben és a Sörkertben töltöttük. Feleségem korán elfáradt, így siettünk haza. Novemberre kisbabát várunk — teszi hozzá magyarázatként.

Kocsi Imréné tisztviselő,

a kecskeméti IBUSZ-iroda dolgozója 1961 óta már több ezer útlevelet adott ki. Az általa kiállított passzusokkal már jártak Törökországban, Brazíliáiban, sőt, Venezuelában is.

— Én még csak Csehszlovákiában voltam, de jövőre már Ausztriába, vagy Olaszországba szeretnék utazni — mondta bevezetőként.

— Szombaton úgy terveztük, hogy a Balatonon víkendezünk, vasárnapra viszont olyan meleg lett, hogy Kisikunfólegyházáig is alig bírtuk a Wartburgban. Egész nap a félegyházi strandon fürödtünk.

— Gépkocsijukkal bizonyára már sokfelé jártak. Ha külföldieket kellene kalauzolnia, hová vinné őket Bács-Kiskun megyében?

— Ha idegenvezető lennék először is Bajára vinném a vendégeket. Délelőtt — fürdés a Sugovicában, majd városnézés. Ebédre a nagybaracskai halász- csárdába mennénk, délután felkeresnénk a Szelidi-tó vidékét.

Palásti György műszaki ügyintéző,

a Zománcipari Művek Kecskeméti Gyáregységének dolgozója már közelebbi felvilágosítást is tud adni a Szelidi-tó vasárnapjáról.

— A hét utolsó napjának hajnalán autóbusszal indultunk feleségemmel és kisfiámmal a Szelidi-tóhoz. A déli órákban már „teltház” volt a víznél.

— Napközben a fiamat tanítottam úszni. Gyurika két és fél éves, de máris remekül csap- dos a vízben. Persze csak akkor, ha ott a papa.

— Délután málnát szerettünk volna inni. Hangsúlyozom — szerettünk volna, mert a parti büfében csak meleg sört árultak.

A vendégek nevében kérdezem: Nincs elég ®énsav — vagy „ellátási zavarok" okozzák a buborék-problémát Dunapataj környékén?

Molnár József formázó

különös helyen töltötte a hét végét. Tavasz óta mindennap az épülő családi háza körül serénykedik. Munkaideje alatt a Zománcipari M űvek öntödéjében, a negyvenöt fokos kemence szomszédságában dolgozik, utána irány a Szelei falu, ahol a kétszoba összkomfortos ház épül.

— Már elkészültek az oldal- és a válaszfalak. Vasárnap a tetőszerkezetet szereltük fel. Idáig körülbelül 50 ezer forintot költöttünk az építkezésre.

— Mikorra készül el a ház?

— Augusztus 1-re beköltözhető lesz!

Kovácsi Miklós

Megelevenedő oratórium

(Szegedi tudósítónktól.)

Felejthetetlen a kép. A sötét háttérből élesen kirajzolódik a vörös kámzsás ítéletvégrehajtók sora. A kezükben lobogó fáklyák fénye még egyszer felvillantja a cselekmény szereplőinek: az inikvizítoroknak, a Johannát útján végigkísérő egyszerű embereknek az arcát. Azután élesen felcsap a máglyatűz, és fenn a magasban utolsót kiált az oszlophoz kötözött szűz. Zeng a döbbenetes erejű muzsika és az ég felé szálló füstoszlop magába zárja a törékeny lányalakot. A háttérben hidegen pompázva felragyognak a templom színes üvegablakai.

Egyedülálló látvány. Egyedülálló, a szó szorosan vett értelmében. Hiszen Szinetár Miklós a világon elsőnek vállalkozott arra, hogy felhasználva a Szegedi Dóm előtti színpad adottságait vizuálissá tegye Honegger csodálatos szépségű oratóriumát.

szeti vezetője. — Az adott tér, a templom megköveteli, hogy olyan mű kerüljön ide, amit szinte a szerző is ide álmodott. A „Johanna a máglyán” színpadra vitelével szeretném bemutatni, milyennek képzelem el a szabadtéri játékok jövőbeni produkcióit. Ezzel már azt is elmondtam, hogy ez személyes ügy. Egy nagy szerelem, rajongás a mű iránt. Remélem, sikerül érvényre juttatni amit Honegger oratóriuma lehetőségként kínál: A monumentalitás találkozását egy humanista remekművel. Ez olyan specialitás, amely sehol Magyarországon nem érvényesülhet, csak itt ezen a színpadon. :

A rendezőt törekvésében hatalmas apparátus, kitűnő művészgárda támogatja. Johanna alakjának megformálására Horváth Terit kérte fel Szinetár Miklós. Koncepciója szerint ugyanis ez a mű egy parasztlánynak, egy népi hősnek a kölrésztvevő világjáró karmester —'• aki Párizsban, Moszkvában, Londonban egyaránt vezényelt már — állandóan műsorán tartja Honegger műveit. Különösen, sokat dirigálta a II., III., és V; szimfóniát, a Dávid király, a Judith és a Haláltánc oratóriumot. A szegedi bemutatóra különös izgalommal készült. Már másfél hónappal ezelőtt, első ittjártakor is megbabonázta a színpad. Saját, régi elképzelését látta megvalósulni az oratórium szcenírozásával.

— A fő ideám, hogy minden ember, aki ezt az előadást megnézi, azt érezze: Ez nemcsak Johanna története, hanem mind- azoké, akik életükben valami nagyot kívánnak alkotni — mondja Henrik Czyz. — Nagy émberszeretetre van ugyanis annak szüksége, aki akkor sem adja fel a harcot, amikor azok, akikért küzd, a máglyára juttatják, boszorkánynak kiál tj álé

— Két éve kérem a szabadtéri játékok igazgatóságát, hogy adjon lehetőséget az oratórium szegedi bemutatására — mondja a Magyar Televízió művéfl Szövetkezeti Tudományos Tanács ülése

Hétfőn a S23VOSZ székházában dr. Erdei Ferenc Kos- suth-díjas akadémikus, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára elnökletével ülést tartott a szövetkezeti tudományos tanács. Az ülésen a tanács vendégeként hazánkban tartózkodó André Hirschfeld, a francia államtanács tagja, az

Archives Internationales de So- ciologie de la Coopération igazgató tanácsának tagja, a Nemzetközi szövetség a haladásért mozgalom főtitkára, tartott nagy érdeklődéssel kísért előadást A szövetkezeti mozgalom problémái a gazdasági fejlődés utján levő országokban címmel.

Bakó József díszletterve.

teménye. Szabó Gyula — a Do- minicanus szerepében —együttérző papot ábrázol. Az énekes szólisták között olyan művészeket találunk, mint Mátyás Mária Kossuth-díjas, érdemes művész, Déry Gabriella, Barlai Zsuzsa, Szalma Ferenc, Várhelyi Endre, Göndöcs József. A Forrai Miklós által betanított száztagú Budapesti Kórust, a Szegedi Tanárképző Főiskola Gyakorló Iskolájának gyermekkarát és a hatalmas zenekart Honegger egyik legjobb európai tolmácsolója: Henrik Czyz lengyel karmester vezényli majd. A próbákon nagy energiával

ki. Még akkor is, ha tudja: halála után szentnek fogják tartani. Azért mondom, hogy ez a mű óriási, mert éreztetni tudja azt: Milyen, hatalmas erő kell egy eszméért kiállni, különösen, ha az eszme megváltása az illető életébe is kerülhet. Ügy hiszem, éppen ebből adódóan, a „Johanna a máglyán” nem elsősorban vallásos mű. Inkább egy hősi életút dicsérete.

A minden nézőt megfogó látvány, a szárnyaló muzsika igazolni látszik a rendező és a karmester elképzelését. A remekmű magával ragadóan elevenedik meg a harangjait és orgonáját is megszólaltató Dóm előtt.

Saomorú anya

A rendőrkapitányságon az egyik nyomozó egy dossziét adott a kezembe: „Olvassa él.” Érdeklődve néztem a fedőlapra sebtében odavetett sorokat: „Pelikán Adolf bűnügye.” Belelapoztam az iratokba, közben egy kockás papír hullott a földre. Női kéztől származó, gondos írás feketéllett rajta, amelynek az egyik mondata így hangzott: „Megtagadom a fiamat, nincs mit elmondanom róla.” Ez valóban meglepő. Mit követhetett el a fiú, hogy az anya — aki, ha kell még a bűnt is magára vállalja, hogy gyermekét mentse, odáig jutott el — megtagadja? Egy proletárasz- szony szenvedésekkel teli sorsát rejtették a sorok, akinek még az az öröm sem jutott osztályrészül, hogy élete őszén szeretettel, büszkeséggel nézzen gyermekeire.

1945-ben, a háború vérzivatarában adott életet második fiának, Adolfnak. Ezután született meg a kislány. Az anya, aki egyedül tartotta él gyermekeit, nem kímélte magát. Dolgozott nappal a gyárban, este pedig otthon főzött, mosott, takarított. A gyermekek növekedtek, de az anya mindennap gyengébb, fáradtabb lett. Az 1956-os ellenforradalom megtépázta a kis család oly nagy, anyai szeretettel védett békéjét. A nagyobbik Hú elhagyta anyját,

testvéreit, hazáját, s most a hontalanok keserű kenyerét eszi valahol Hollandiában. A kisebbik fiú is egyre több bánatot, gondot okozott az anyjának. Hiába küldte, dolgozni, tanulni az asszony, Adolf nem szerette a munkát, csavargóit, s megpróbált úgy pénzt keresni, hogy elvette a másét. Börtönbe került, s ahogy kiszabadult, egymást követték a különböző bűncselekmények: lopás, csalás, sikkasztás. Az anya kérte, könyörgött, szégyenkezett, de mindig megbocsátott, mert remélt.

Legutóbb, amikor a múlt év decemberében a letöltött büntetéséből Adolf hazatért, könnyes szemekkel fogadta: „Szerzek munkát, dolgozz, élj becsületesen.” A fiú mindent ígért. Megnősült. Az anya boldogsága azonban nem tartott sokáig. A legfiatalabb gyereke, a 14 éves Zsuzsa az egyik tavaszi napon — még máig sem tudni, mi okból — a vonat elé vetette magát. Az anyát, aki egész életét gyermekeinek szentelte, nem lehetett megvigasztalni, zokogott a gyermeklány holtteste felett.

Az idő minden bánatot befed, de a megpróbáltatásoknak még nem volt vége. A kisebbik fiú elhagyta feleségét, munkahelyét, újszülött gyermekét, az anyától ki- osalta utolsó fillérjeit, s Budapestre utazott. Egy hétig csavargóit, végül is Kecskemétre jött. A bűncselekményt voltaképpen ekkor követte el. Az Arany János utcából ellopta az EB 63—26. rendszámú Zetka 175 köbcentiméteres motorkerékpárt. Nem haza, hanem Budapest felé indult. Lajosmizsén igazoltatták a rendőrök; Adolf azt hazudta, az övé a jármű, de otthon felejtette igazolványait. Gyalog küldték el azzal, ha igazolja, visszakapja a motorkerékpárt. Később kiderült, hogy a motorkerékpárt ellopták. Izgalmas hajsza indult a tolvaj után. Szerencsére a község határában éppen akkor fogták el, amikor autóstoppal akart elmenekülni.

Amikor kihallgatták, nem tagadott: „Igen, elloptam a motort, mert haza akartam menni” — mondta, ismét hazudni próbált.

A rendőrségről levelet küldtek a feleségnek és az anyának. A feleség eljött: „Elválok tőle — sírt a fiatalasszony — nem adta haza a fizetését, nem törődött a gyermekkel. Csavargott.” Az anya nem jött, levelet írt: „Már nagykorú, feleljen saját bűneiért. Küzdöttem, szenvedtem érte, állást, munkát szereztem neki, nem hallgatott rám... Megtagadom a fiamat, nincs mit elmondanom róla ...”

Az anya nem találta meg boldogságát családjában, gyermekeiben, s mégis maradt számára vigasz! A nagy családban, a munkás kollektívában megbecsült ember. A dolgozótársak sízeretete, ragaszkodása enyhíti a gyermekében csalódott anya bá- natáitj Gémes Gábor