Petőfi Népe, 1964. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-07 / 132. szám
A tanyai program Könyvhét utáni gondok MEGÍRTÁK már a lapok a könyvhét utáni jegyzeteket, gondolatokat, s összegezések is születtek, számok a könyvhéten eladott könyvekről, a forgalomról — ezrekben és tízezrekben — író—olvasó találkozókról, a verses kötetek nagy sikeréről... Ahogy ez ilyenkor szokás. Azaz még fokozottabban, mert az eredmények évről évre meglepőbbek, s új meg új örömökben résziesítik a magyar .„könyvtermés” körül szorgos- kodókat. Ha nem is mindig a mennyiség, a gazdára talált könyvek forint értéke — hiszen ma már egész éven át *,könyvhetet” tartanak sokan, és egyre többen — a minőségi változás most is lemérhető. Színesebb, élénkebb, tarkább volt ez a könyvheti ünnep a szokottnál. Még többen tevékenykedtek a sikeréért. Nem annyira a könyvek eladása, mint inkább az írott betű, a szépirodalmi és tudományos művek iránti érdeklődés felkeltése érdekében. Mert talán ez is a lényege ennek az évenkénti egyszeri alkalomnak. Közelebb kerülni az olvasóhoz, a mostani és a jövendő olvasóhoz... EZT AZ ELVET vallhatták a megyei könyvtár dolgozói is, akikről sok mindent tudnak megyénk dolgozói, de mégis keveset. A könyvtáros hajdani fogalma ugyancsak megváltozott az utóbbi időben. A könyvespolcok előtti munka csak egy része hasznos tevékenységüknek. Erről egy szerény kis kartonlapra nyomott program győzött meg legutóbb. Véletlenül akadt a kezembe. Egy filmvetítéssel egybekötött könyvheti beszélgetésen osztotta szét hallgatóink között a könyvtár egyik szorgos és fáradhatatlan dolgozója. Ez állt a fedőlapon: „Az ünnepi könyvhét Bács-Kis- kun megyei tanyai programja.” Felül a mottó: „Ha majd a szellem napvilága Ragyog minden ház ablakán, Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, Mert itt van már a Kármán!” (Petőfi Sándor) S a kartonlapocska belső két oldalán sorakozik a meglepő program, összesen nyolc tanyai rendezvény, amely formájában mind hasonlít egymásra, mégis más és más. Az egyiken Szabó Pál Kossuth-díjas író találkozik a szarkási tanyai olvasókkal, a másikon megyei. írók és költők adnak elő műveikből... NYOLC SZERÉNY rendezvény, talán csekélység a gazdag országos és megyei műsorban, az események sokaságában, mégis van benne valami szívmelegítő. Mert olyan közönséghez kívánt szólni, s eljuttatni nekik valamit közös örömeinkből, akik egyébként talán csak az újság hasábjairól, esetleg a rádión keresztül értesülhettek volna a könyvhét híreiről. S más az, közvetlenebb, maradandóbb élmény, amikor eleven közelségben szólnak hozzánk, s a mi gondolatainkhoz, egyéniségünkhöz is igazodva. Mert itt erről is szó volt. Úgy beszélni irodalomról, könyvekről, úgy adni elő verseket, novellákat, hogy a hallgatóság mindegyike — kicsinye és nagyja — magába fogadhassa az elhangzottakat. Tán úgy is mondhatnánk: Misszió ez a javából, s ha dicséret és köszönet nem is jár érte — a közönség hálája sehol sem maradt el. Figyelő arcok, tekintetek, baráti kézfogások, késő estébe nyúló „műsoron kívüli” beszélgetések — vendéglátóknak és vendégeknek egyformán élményt hozó eszmecserék — tették feledhetetlenné, és jövőre is elvárt, kívánatos eseménnyé a tanyai programot. S HA AKADT IS javítani való imitt-amott a rendezésben, szervezésben — nem a közönség számát illetően, mert az mindenütt dugig megtöltötte az iskolai tantermeket —, ezt feledtette az összkép, a végső benyomás. Amely azt sugallta írónak, könyvtárosnak egyaránt: A fáradság csekélység ahhoz a nemes ügyhöz képest, amit csöppet sem fejez ki ez a lassan már megszokottá váló két szó: Ünnepi könyvhét. F. Tóth Pál A TUDÓS NYUGBDBAN Baja városa az évszázadok során számos kiváló tudóst, művészt, iparost és kereskedőt bocsátott ki falai közül a nagyvilágba. S napjainkban is nem egy olyan ember él ebben a Duna menti városkában, akikre méltán lehetnek büszkék a helybeliek, s az egész megye lakói. A Déry-kert mögötti Petőfi Sándor utca egyik földszintes házát szinte naponta felkeresi a postás és az ott lakó Báldy Bálint Kossuth-díjas tudósnak tucatjával kézbesíti a világ minden tájáról érkező leveleket. A Báldy — egykor Bellosics — családot szinte minden korosabb ember ismeri Baján. Itt élt az édesapja, a néhai Bellosics Bálint, neves etnográfus, az alföldi népszokások és folldór kiváló ismerője. Kutatásainak eredményeit ma is őrzi a múzeum és az öreg Petőfi utcai családi ház. Az épület két jelenlegi lakója: Báldy Flóra nyugdíjas pedagógus, édesapja munkájának folytatója. És bátyja, Báldy Bálint, a Gödöllői Kisállattenyésztő Kutató Intézet volt tudományos osztályvezetője, akit a kisállattenyésztésben kifejtett több évtizedes kutató munkájáért 1958-ban Munkaérdemrenddel, 1961-ben pedig Kossuth-díjjal tüntettek ki. S az ősz hajú, nagy tudású ember — bár egészségi állapota miatt 65 éves korában nyugdíjba kényszerült — még mindig aktívan tevékenykedik — most már megyénkben — a termelő- szövetkezetek állatállományának megjavítása érdekében. S az eseménydús 69 esztendőről és a jelenről valljon ő maga. Egy emberöltő — egy helyen — ötven évvel ezelőtt érettségiztem itt, a Bajai Főgimnáziumban ... Pontosan tudom, mert a napokban tartjuk a még élő diáktársaimmal az ötvenéves érettségi találkozót. És én is „benne vagyok” a szervezésben ... A gimnázium elvégzése után a mosonmagyaróvári gazdasági akadémiára kerültem. Az eredeti képzettségem — méhész. Később „szakositottam magam” a kisállat- és haltenyésztésre. Az akadémia után Gödöllőn tanítottam a baromfitenyésztő munkásnőképző iskolában, melyből később baromfitenyésztő-iskola, s ezután agrártudományi egyetem lett. Az itt levő kisállattenyésztő kutató intézet először igazgatónak alkalmazott, majd a kutatómunkám további folytatása végett kértem a felmentésem és így mint tudományos osztályvezető mentem nyugdíjba négy évvel ezelőtt. — Hát, csupán ennyi az, amit úgy hirtelenjében el tudok mondani az életemről... És még annyit, hogy nagyon szeretem az állatokat. S a gödöllői 33 esztendő alatt — bár igen sokrétű kutatómunkát végeztem —, mindig segítettem, tanácsokat adtam a kisállattenyésztőknek... Napló jegyzetek A kis asztalon, amely mellett ülünk ezen a nyár eleji szombat délutánon, a gőzölgő kávé szomszédságában ott hever egy puhafedelű füzet is. A kockás lapokat kék tintával rótt szálkás betűk töltik meg. „Febr. 18. Megnézni a garai tsz halastavát. Febr. 21. Baromfitörzs megtekintése Marjánovicséknál. Márc. 9. Oxigénhiány... stb.” Naplójegyzetek. A tudós naplója. — Semmiség az egész... Csak egy „bogaras” ember irkafirkája — mondja, s már tenné is fiókba a feljegyzéseket. De a nyugdíj kezdetéig visszanyúló „irkafirkák” is elárulják, hogy Báldy Bálint nem képes bezárkózni a négy fal közé. — ön szerint abba lehetne hagyni több mint három évtized munkáját? — kérdezi meg- róvóan, amikor a nyugdíjban töltött napokról érdeklődóm. — Magyarország baromfiállománya jelenleg nyaranta — a növendékállatokkal együtt — 150—180 millió. A további szaporításra meghagyott kisállatok száma február táján mintegy 23—25 millió. Népgazdaságunknak pedig évente 5—6 milliárd forintot jelent a baromfitenyésztésből — hús, tojás, toll — származó jövedelem. ö volt az, aki a felszabadulás után ismét segített rendbehozeredetiben. Nem annyira az asz- szony fizetéséért ragaszkodik ehhez Gosztola, hanem elvi szempontból. Gerson Mária révén tartja a kapcsolatot a munkásosztály sűrűjével. — Fiacskám — szólt most —, addig is felgyújthatnád a villanyt. Az egészséges a szemszaülhetsz, fiacskám. Valóban, most elég jól látszott, hogy a háttérben levő alacsony épületből néhány elmosódott emberi alak hosszúkás ládákat cipel ki. — Itt most — mordult fel egy mérges, zsémbes hang — nagyszabású üzemi lopás főnek. .. Várj csak — fogta meg felesége karját, aki engedelmesen tapogatódzott a kapcsoló felé. — Nézd, a szünetben is bemutatnak valamit... Az Orion AT 605-ös ernyőjén a „Rövid szünet” felirat helyét valami gyárudvar derengő, homályos képe foglalta el. A zene is elhallgatott hirtelen. — Nagyon sötét — állapította meg Gosztola —, adj rá egy kis fényt fiacskám... Ez kevés... Ez túl sok... Most jó lesz. Viszlyik, kérem. Meg van szervezve minden. Az éjjeli őr, az ördög tudja, hol kódorog, ezek az elvetemült huligánok pedig ezalatt átdobják a kerítésen, és teherautóra rakják a zsákmányt. Megáll az ember esze. Rendőr — sehol! Hallatlan dolog ez, kérem... Annak az arcát, aki most a lámpa alatt áll, és a rakodást irányítja, annak a főpernahajdernek az arcát, remélem, felismerik az illetékesek. A többinek sajnos, nem tudom bemutatni a fejét... Tessék, már az exportgöngyölegeket is viszik. . . Nem is nézem tovább, felmegy a vérnyomásom. .. Elnézést, ha nem fejeztem ki magam elég választékosán. .. E pillanatban szertefoszlott a gyárudvar a sürgölődő rablókkal, a képernyőre ismét felkerült a „Rövid szünet” jelzés, és folytatódott az élénk ritmusú tánczene. Gosztola párducként ugrott a kapcsolóhoz. Felkattintotta. Nekitámaszkodott a falnak, szája széle remegett. Ügy zihált, mint a hegynek kapaszkodó gőzmozdony. — Láttad? — kérdezte halott- sápadtan. — Te is felismerted? Az asszony rémülten bólintott. — A Feri — suttogta maga elé Gosztola. — Brabács Feri! A bizalmi emberem, a jobb kezem. A szállítási osztály vezetője. A fegyelmi bizottság tagja. Ö a bűnszövetkezet feje. És a bemondó hangja? Mintha hallottam volna valahol! — Mit tegyünk? — tördelte kezét sírva Gosztoláné — A végén még téged is belekevernek. — Azonnal hívd fel az üzemet! — adta ki az utasítást a férj. — .. .A portát... Nem, inkább a rendőrséget... Várj... Előbb a Televíziót... Hátha csak valami filmet forgattak... Én addig magamra kapok valamit. .. — Halló, igen, itt az ügyeletes — emelte a kagylót a füléhez a Televízió központjában egy köpcös emberke. Porcelánkék szeme hirtelen felcsillant. — Értem... A szünet alatt?... Feltehetően még most is tart?... Írom, kérem... Étkészletek Gyára?... Repcési út 63... ön a vállalat vezetője, Gosztola Péter... Felesleges, mi majd intézkedünk... Sajnálom, mcxst nem érek rá... Még be sem fejezte az utolsó mondatot, bal kezével már tárcsázott is a másik városi készüléken egy titkos számot. — Riadócsoport?... Jaksa elvtársat kérem... Szervusz, itt Ditró. Teherautós rablás az Étkészletek Gyárában. .. Igen, igen, a Repcési úton... Most is tart... öten-hatan lehetnek... Egy szakasz elég... Kösz... A kihallgatást holnap reggel én vezetem... Még benézek... Siessetek! Letette a kagylót, sóhajtva zsebrevágta a Fülest, amelynek keresztrejtvényeit, az utolsó kivételével, a délutáni műsor kezdete óta mind megfejtette. Belebújt a kabátjába, feltette kalapját, és kezet nyújtott a szolgálatos tisztviselőnek. — Hat betű — fordult vissza az ajtóból. — Becézett háziállat. A macska nem jön ki, és nem is becézett. Nem tudja mi lehet? Az ügyeletes meglepetten rázta meg a fejét. — Nem tesz semmit — legyintett a nyomozó. (Folytatjuk.) ni hazánkban a háború alatt számában ugyancsak megcsappant baromfiállományt. Kihasználatlan milliók Jegyzetet vesz elő. — A baj csak ott van, hogy a háztáji gazdaságok tyúktenyészetében is a nagy gondoskodást igénylő hibridállatokat próbálják meghonosítani — mondja elgondolkozva. — Pedig ezeket a fajtákat az állami gazdaságok és a kísérleti telepek nagy, tágas területen, kellő szakértelem mellett gondozzák. S a háztájiban ez nincs bizto- sitva. Ez okozza a sok kényszer- vágást és a nagyszámú állatelhullást. Belehevül a magyarázatba. Az egyik adat „repül’ a másik után. S szinte önkénytelenül jegyzem le — „milliókat dobunk ki az ablakon”. — A háztáji gazdaságokban igen sok istálló áll kihasználatlanul. Baromfiólak létesítésére pedig sok millió forintot költenek a tsz-ek. Persze, a korszerű állatlakóhelyek igen fontosak, de a régi istállók kihasználásával kétszeresére — háromszorosára is lehetne növelni a jelenlegi baromfiállományt. A külföldi piacon keresett magyarfehér, sárga és kendermagos tyúkok kisigényűek, tenyésztésükre kiválóan alkalmas a régi istálló. Persze, a jelenleg forgalomban levő baromfitápszerek kissé drágák, s beszerzésük utánjárást igényel. Viszont Báldy professzor által kikísérletezett baromfitáp már eddig is igen szép eredményeket hozott. A 40% kukorica, 25% búzakorpa, 5% napraforgódara, 5% lucernaliszt, 10% árpadara, 5% zabdara, 10% borsó vagy szójadara, száz százalék 0,8%-os tet- ravi tollal dúsítva —, kiváló tápanyagnak bizonyult A közéletben is Ismét visszatérek a naplójegyzetekre. Hiszen a kutatásai mellett — mint feljegyzéseiből is kitűnik — rendszeresen látogatja a bajai járás közös gazdaságait. A bajai Vörös Fény Tsz-ben az ő tanácsára kezdték meg a kakasok és a hampshire tyúkok keresztezését. A garai halászati tsz vezetői ivadékvásárlás előtt kikérik a tudós tanácsát. A bajai Micsurin Tsz-ben pedig ő segítette megteremteni az 1500 tyúkos tisztavérű állományt. Lelevelezte, hogy a mosonmagyaróvári telepről 2500 darab naposcsibét kapjon a közös gazdaság. Utánajárt annak is, hogy apróállatokat — természetesen a szövetkezet költségén — különleges kocsi szállítsa ide, a Duna menti városkába. Több gazdaságban tartott beszámolót hollandiai és dán szövetkezetekben tett látogatásáról. Előadásokat, tanfolyamokat szervezett a kisállattenyésztők részére. S munkájában jó szövetségesre talált a járási pártbizottság és a nőtanács munkatársaiban. Járművet biztosítottak a számára, elvitték a gyengébb tsz-ekbe. Bevonták a közéletbe. Báldy Bálint — munkája mellett — élénken foglalkoztatja városának további sorsa is. Farkas elvtárs, a városi tanács vb elnöke mesélte, mikor a napokban nála jártam, hogy Báldy Bálint rendszeresen felkeresi a tanácsot. És hasznos javaslatokkal segítette eddig is a vá- tosfejlesztési gondok megoldását. Btesteledik. A Petőfi Sándor otcai kis ház ablakai kivilágo- sodnok. Az erős íinvú száza- égő megvilágítja a tudóst aki már írógépe mögött ül. Pycrkcr válaszú, az trdekiitö levelei re. A saját költségén adja postára a leveleket. A nyugdíjából. Tanácsokat ad, szervez, előadásokat tart — de tudásának terjesztéséért honoráriumot nem fogad el. Kovácsi Miklós
