Petőfi Népe, 1964. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-28 / 150. szám
A tárgyalóteremből! Elítélték a keceli gyilkost Mindenkit hazavárnak... A Kalocsán megtartott több napos nyilvános tárgyalás után az elmúlt héten hozott ítéletet a kecskeméti, megyei bíróság dr. Lengyel büntetőtanácsa az ez év februárjában Kecel határában történt brutális gyilkosság ügyében. A vádlottak padján a huszadik életévét alig betöltött Nagy JÓ2sef, Kecel, Szi- Los 332/1. szám alatti lakos, többszörösen büntetett előéletű fiatalember ült. Mielőtt a szobamforgó bűncselekmény ismertetésére rátérnénk, néhány szót szólunk az igen fiatal vádlott korábbi életéről, családi körülményeiről. Nagy József korán elveszítette édesanyját, s apja, aki Kecelem a tőzegkitermelésnél dolgozik, egyáltalán nem törődött sem vele, sem pedig testvéreivel. A gyereket hatéves korában állami intézetbe vitték, ahonnan hamarosan megszökött és nemsokkal ezután lovait, tűzifát, kerékpárt lopott. 1959. december 22-én, több napi tervezgetés után baltával fejbe vágott egy fiatalkorú lányt, amiért ötévi szabadságvesztésre ítélték. Büntetésének kétharmad részét kitöltötte és hazaengedték. A bűncselekmény napján: 1964; február 2-án táncmulatságot rendeztek Kecelen a kultúr- házban, ahol megjelent Nagy József is, és körülbelül nyolc féldeci töményszeszt fogyasztott. Itt, a bálban találkozott Hegedűs tatván 28 éves, ugyancsak keceli lakossal, aki korábban már megtudta, hogy Nagy József kiszabadulása után annak a lánynak kezdett udvarolni, akivel ő járt. Hegedűs a kul- túrház előcsarnokában szinte felelősségre vonó hangon kérdezte Nagy Józseftől, hogy kinek udvarol. Beszélgetés közben a féltékeny Hegedűs szóba hozta a fiatalember büntetését és az elkövetett cselekményt. Ezután elindultak hazafelé. A Császártöltés felé vezető úton, amikor a 32-es kilométerkőhöz értek Nagy megállt, hogy rágyújtson. Ezt az alkalmat kihasználva Hegedűs arcul ütötte a cigarettával bíbelődő embert és elszaladt Nagy József eldobta ke- kerékpárját és üldözőbe vette a menekülő Hegedűst. Mintegy másfél kilométer hosszan tartott ez a hajsza. Az úgynevezett dögkút közelében érte utói és nyomban ököllel kezdte ütlegelni, majd elővette az akkor még csukott állapotban levő zsebkését, és annak a nyélével verte a szerencsétlen, akkor már csak védekezni tudó sértett arcát. Mivel a támadó látta fölényét, kinyitotta a bicskát és ellenfelének a bal oldalába vágta. Az ekkor már súlyosan sérült Hegedűs megpróbált még egyszer menekülni, de támadója felkapott egy vastag nyárfa dorongot és hátulról hatalmas csapást mért az amúgy is vérző ember fejére, úgyhogy annak eltört a koponyacsontja, agyzúzódást szenvedett és ösz- szeesett. Az ütés erejére jellemző, hogy eltört a vastag dorong is. Nagy ekkor sem hagyta abba az ütlegelést, hanem a hanyatt fekvő sértett fölé hajolva több helyen megvágta a nyakát és kését a mellkasába döfte az ekkor már lényegében halott embernek. Nagy József ezt követően hazament, megmosakodott,' és hat óra körül munkahelyére, a tőzegkitermeléshez indult. Űtja a cselekmény színhelye mellett vezetett, és amikor meglátta a hullát, két lábánál fogva a közeli fenyőerdőbe húzta. Napközben, mintha semmi sem történt volna, dolgozott és azon töprengett, hogy le kellene venni a halott ruháját, mert arra neki is szüksége van. Hazafelé menet így is cselekedett: magához vette Hegedűs István nadrágját, nagykabátját és a kabátzsebben talált japán zsebrádiót is. Február 5-től kezdve rendszeresen az általa megölt ember ruhájában járt. A holttestet csak február 16-án vették észre az erdőben játszó gyerekek, akik rögtön szóltak a rendőrségnek, s a tettes hamarosan kézre került. A megyei bíróság visszaesőként elkövetett emberölésben és lopásban állapította meg Nagy József bűnösségét, s halmazati büntetésül 15 évi szabadságvesztésre ítélte és 10 évi időtartamra eltiltotta a közügyek gyakorlásától, Az ítélet még nem jogerős. Gál Sándor — Egyes . .. ! Egyes! .. I Egyes!... Itt a kettes! Nagy sebességgel haladó, piros színű Jawa motorkerékpár érkezik ... Figyelem ... Most! A rendőr százados kezében ketyegve indult el a stopperóra. Együtt néztük a másodpercmutató ugrásait. A Jawa berregve „húzott” el mellettünk, vezetője figyelemre sem méltatta az árok szélén ülő rendőröket. — Hetvenöttel robog — állapította meg a százados, de ugyanebben a pillanatban már továbbította a parancsot az ultrarövidhullámú rádión: -állítsa meg a piros színű Jawat!... Túllépte a sebességet... Vétel. A tőlünk egy kilométerre levő ellenőrző ponton lendült a tárcsa. Gyulavári András, a Kecskeméti Közúti Üzemi Vállalat időmérője mitsem sejtve állt meg. — Túllépte a sebességet — szólt a rendőr, amikor az igazoltatást befejezte. — Én, kérem? — kérdezte vissza — hatvannal jöttem. — Ha nem hiszi, hallgassa meg a rádióban. Stopperrel mértük az ön sebességét. A szabálysértő kételkedve rázta a fejét. A rádió sistergése abbamaradt, megszólalt a hangszóró: „Az EX 45—36 rendszámú, piros színű Jawa motor- kerékpár 75 kilométeres sebességgel haladt... a vezető nem viselt bukósisakot.” Nem volt appelláta. a motoros kénytelen volt elismerni, szabálytalankodott. Sajnos, nem ő az egyedüli. Amíg a következő intézkedésre vártunk, volt idő elbeszélgetni arról, mi okozza mostanában azt a sok súlyos, halálos balesetet. A motorosok vezetnek e statisztikában hiszen a gyorshajtás, a jármű rossz műszaki állapota és az ittasság sűrűn előfordul. Haladjunk a korral. POLICZER Rezső kecskeméti fiatal mérnök valamiféle hivatalos ügyben Szegedre utazott. A vonaton egy „füzetes nép- könyv”-árus rásózott holmi kis történelmi olvasmányt, amiben az aradi vértanúkról is szó volt, a 13 tábornokról, akiket Ferenc József császár végeztetett ki — de a bosszúálló sors kilencnek a halálát már megtorolta ... 1914. j'úniusa volt. Policzer a vasárnapot, 28-át is Szegeden töltötte, s ott fölkereste Mihó Ernő nevű pajtását, a kecskeméti kántor és karmester színészfiát, aki akkor a szegedi társulat tagja volt. Együtt ebédeltek a Prófétában, majd átjöttek hozzánk újságírókhoz, a Corsó kávéházba, ahol nekünk törzsasztalunk volt, s ott gyakori vendégünk Mihó, a kedves bonviván. Feketéztünk. Ó, milyen tisztán emlékszem: Ortu- tay Pista segédszerkesztő kartársam hároméves kisfia, Gyu- luska (— ma egyetemi profesz- szor és Bács megyei képviselő), az ölemben ült és leöntötte feketekávéval vadonatúj fehér tenisznadrágomat. Riadtan ugrottam föl — de pillanat alatt torkom m tűit a szó: Asztalunkhoz futott a főpincér és sápadt döbbenettel lihegte előttünk: — A regattaverseny elnöke, Szacelláry kegyelmes úr sürgönyt kapott Pestről. Szarajevóban megölték Ferenc Ferdi- nánd trónörököst és feleségét! (Azon a napon volt Szegeden a regattasport első nagy napja.) EGY ÓRA MÚLVA már mindent tudtunk Gavrilo Princip merényletéről. Balassa József szerkesztő, aki tele volt „szociális velleitásokkal” — fölvetette az agresszívan általánosító kérdést: — Mi lesz most a hatalmas urakkal? Fehér Árpád főszerkesztő ezt mormogta: — A hatalmas urak haljanak meg. Ferenc Ferdinánd már megkezdte. Ennek a visszhangja viszont így szólt: — Hát igen: Háború lesz, s a nép is meghalhat, de a nép újjá fog születni!... Ne mosolyogjunk. A romantikus forradalmárok kora volt ez, akik úgy tudtak lelkesedni a szabadságért, a népért, s annyira gyűlölték az elnyomást, az urakat; de tenni annál kevesebbet tettek, s legtöbben azt se tudták, hogyan kellene hozzáfogni. Mi is: erős szabadság- vágyban égtünk ott Szegeden, de „forradalmiságunk” a szép eszmékért való rajongás volt, s ahányan a kis kör tagjai, any- nyiféle elképzelés a véres indulattól, a misztikus jóslatokig. Hallgassuk csak: Policzer Rezső kecskeméti vendégünk előkapta zsebéből a kis népkönyvet. — Micsoda véletlen! Micsoda Mene-Tekel-Fáresz! — izgult, és elmondta vasúti beszélgetését a históriaárussal az aradi tizenháromról, a Ferenc Jóskán bosszút álló Erinniszekről. — lhol a Habsburg-krónika! — nyitotta fel a füzetet, majd kiolvasta belőle a megtorlást lihegő adatokat, a végzetes beteljesüléseket: — Ferenc József öccsét, Miksa mexikói császárt 1867-ben Quaretana várudvarán Juarez kivégeztette ... Rudolf trónörököst 31 éves korában agyonverve találták szeretője lakásán Mayerlingben ... Erzsébet királynét 1898-ban a genfi hajóhídon Luccheni olasz anarchista, agyonszúrta... és így tovább, sorolta a királyi család elpusztult tagjait. IZGATOTTAN számoltuk a sorscsapásokat. Addig kilenc volt — s akkor jött a tizedik, s vele a tizenegyedik, a kettős Alig fejeztük be ezt az elmefuttatást, amikor újabb jelentést kaptunk a rádión. Berente Péter jakabszállási fiatalember az EB 07—47 rendszámú motor- kerékpárján „alig” nyolcvan kilométeres sebességgel száguldott, természetesen a nagy meleg miatt bukósisak nélkül. — A hármas jelentkezik ... Leszereltük a KN 17—00 rendszámú motorkerékpár hatósági jelzését. A rendőrségi Moszkviccsal mentünk megvizsgálni, milyen állapotban van Vidéki József autószerelő motorkerékpárja. A 125-ös Csepelt szívesen elfogadták volna az ócskavasat gyűjtő úttörők. Az első kerék oldalmozgása, a fékberendezések állapota keserves képet mutatott. A legcsekélyebb, amit tehetett az ellenőrzés: A motorkerékpár kitiltása a forgalomból. Javában tartott az ellenőrzés, amikor értesítést kaptunk, súlyos baleset történt Lajosmi- zse határában. Egész kis autókaraván indult a helyszínre. A 66-os számú kilométerkőtől nem messze a betonúton szétfröcs- csent vérnyomok bizonyították: igaz volt a bejelentés. Szabó Mihályt, a Sallai Tsz könyvelőjét azonnal kórházba kellett szállítani, nem bírt lábra állni, a bal bokája eltört, s a fején is horzsolásoktól származó sérülések láthatók. A helyszín, mint a nyitott könyv, beszélt a rendőröknek. Szabó ittasan, 65 kilométeres sebességgel ’ előzte volna meg a KN 44—79 rendszámú motorkerékpárján a szabályosan kerékpározó Szabó Józsefet. Az összeütközés után még 19 métert csúszott a betonon, Innen a sérülések. S még így is szerencséje volt. Nem viselt bukósisakot, könnyen az életébe került volna ez az ittas vezetés ... A a áros felé tartottunk, amikor a Budai kapu kereszteződésében lélegzetelállító eseménynek vagyunk a szemtanúi: Az AB 03—99 rendszámú személygépkocsi Budapest felé kanyarodott volna a fő útvona„bosszú”, a legnagyobb: A szarajevói. Ortutay Pista jegyezte az adatokat, majd elsietett a közeli szerkesztőségbe. Tudósilója volt A Nap című pesti bulvár újságnak és telefonba diktálta a gyászmadársors fekete szárnycsapásait. Másnap mindezt már a többi lap is közölte... ... ötven éve, éppen most .. Azóta a hatalmas urak, Habsburgok és mások örökre eltűntek ... Sokan az akkori kis körből, a kedves, babonás „forradalmárok” közül is már régen a föld alatt porladnak. De a romantikus rajongás később, évek múlva, mikor felragyogott a Tanácsköztársaság napja, mégis tetteket szült, s az álmok fél évszázad alatt íme valósággá lettek. Feltámadt és szabaddá lett a nép, csakugyan. Mi csak azt érzékeltük akkor még, hogy érett a világ a változásra, a múlt a pusztulásra, az úri rend a forradalomra. S bármennyire mosolyogtató is mai szemmel az, ahogyan elképzeltük, az, amiből hitet véltünk meríteni — mégiscsak az a fontos, hogy reméltünk és hittünk, együtt a néppel. EZT VILÁGOSAN érzem ma is, amikor arra az ötven év előtti vészterhes vasárnap délutánra gondolok. Simonka György Ion, amikor eléje vágódott a Kecskeméti Gélállomás VB 85 —55 rendszámú vontatója. Fékcsikorgás. Centimétereken, s egy kis szerencsén múlott, nogy Szabó István vontatóvezető nem lett egy súlyos baleset okozója. A járőrparancsnok sápadtan ugrott ki a kocsiból. — Mit csinál! — kiáltott a megszeppent vontatóvezetőre, majd nyugalmat erőltetve magára megkérdezte: — Ismeri a KRESZ-t? — Igen, szabálytalanul haladtam át a kereszteződésen — mondta lehajtott fejjel a vezető. A százados hallatlan önuralommal mondta el ezen a napon immár századszor: — Nem félti az éleiét? Miért nem vezet szabályosan? ... Délután fojtó a meleg. Az ember testének minden pórusa vízért, italéit áhítozik. A Kecskemét és Lakitelek között haladó rendőr járőr gépkocsija hirtelen megállt. A Petőfi laktanyával szemben levő italboltból egy férfi lépett ki a KJ 17—39 rendszámú motorkerékpárhoz. Igazoltatás. — Mennyit ivott? — Egy korsó sört — felelte Orosz Sándor, a kísérleti intézet dolgozója. Az italbolt személyzete nem hibás, figyelmeztették a már ittasan betérő Oroszt, ne igyon. Meg is sértődött: — „Miért ne igyák, ha szomjas vagyok?” — Vajon mit fog szólni, ha a büntetést kiszabják rá? A vasútállomás előtt állt meg a gépkocsi. A 9-es sz. AK2V YA 29—01 rendszámú teherautójára sört raktak fel. Előkerül az alkoholszonda. Kogler János nem szívesen veti alá magát e műveletnek. A sárga reagens néhány fúvás után el- zöldült, közepes ittasságot mutatott. — Ne jelentsen fel — kérlelte az intézkedő rendőrt Kogler, de nincs megbocsátás. A vezetői igazolvány nálunk maradt. Aki ivott, ne vezessen. Tudja ezt a szabályt Kogler János is, de a kísértés erősebbnek bizonyult a józan észnél. Esteledett már. A közlekedés- rendészeti alosztályon a nap tapasztalatait vitattuk meg, amikor felcsengett a telefon. Egy izgatott hang jelentkezett: — Az ötös számú úton súlyos baleset történt. Azonnal jöjjenek! Megdöbbentő kép fogadott bennünket. A 9. sz. AKÓV YA 48—11 rendszámú tehergépkocsija műszaki hibából leállt az út szélén. Balanyi István lajosmizsei fiatalember ittasan haladt az EN 88—43 rendszámú motorjával, s merészen akarta elkerülni a teherautót. Az ital azonban éreztette hatását, s nekirohant a teherautónak. Eszméletlenül, vérző fejjel feküdt a betonon. Óvatosan emeltük fel az időközben odaérkező teherautóra, hogy a kórházba vigyék. Ha nem iszik, ha ván bukósisakja, és még néhány ha... Nap nap után történnek hasonló esetek. Ittasan, bukósisak nélkül, rossz járművekkel száguldoznak az országutakon felelőtlen emberek. Ez az ellenőrzés is bizonyította, nem a járműből, hanem a fegyelmezetlen gépjárművezetőkből van sok. Gyökeres változást kell pedig teremtenünk az országutakon. A rendőrség technikai felszerelése, személyi állománya még nem minden. A gépjárművezetőknek saját és embertársaik testi épségének megóvása érdekében többet kell tenniük a szabálytalanságok megszüntetésére. Gondoljunk csak arra, mindenkit haza várnak szeretteik. Gémes Gábor Akkor még...
