Petőfi Népe, 1964. június (19. évfolyam, 127-151. szám)

1964-06-03 / 128. szám

Sietni akarnak fr Uj erőforrások Tabdin Tafodi nem nagy község, de most épülő művelődési házáért a nagyobb települések lakói is megirigyelhetnék. A beruházási és községfejlesztési alapból, 1 millió 100 ezer forintért készü­lő új létesítményben 200 szemé­lyes színház- és moziterem, öl­tözők, raktár, illetve kelléktár, KISZ- és páírthelyiség, könyv­tár, olvasóterem és három fog­lalkozási terem lesz. Amikor meghallottam, hogy a falu évi községfejlasztési alapja alig haladja meg a 150 ezer fo­rintot, felötlött bennem a kér­dés: Nem túlzás-e a KÖFA-ból — a bankhitellel együtt — 500 ezer forintot művelődési házra áldozni? Később meggyőződtem róla, Tengely törő kátyúk tehetetlen szóvá nem tenni, a kecskeméti Bajcsy-Zsilinszky útnak az úgynevezett Muszáj- városrész előtti kétségbeejtően rossz útburkolatát, amelyen né­hol 30—40 centiméter mély göd­rök, kátyúk is vannak, még pe­dig majdnem egymást követően. Gépjármű csak lépésben halad­hat rajta. A 7-es autóbusz pél­dául, amely félóránként közle­kedik ezen az útvonalon, és igencsak zsúfoltan — megfi­gyeltem —, valósággal hányko­lódik, mint hajó a viharos ten­geren, amikor az útnak ezen a szakaszán megy keresztül. Mo­torkerékpáromon én is erre já­rok, számtalanszor a késő esti órákban is, és megtörtént, hogy „belezöttyenve” egyik ilyen ten­gelytörő mélyedésbe, kis híján keresztülbuktam a kormányon. Veszélyt rejtenek magukban ezek a mély gödrök, az a cso­da, hogy még eddig komolyabb baleset nem történt. — Motoros gépjárművezető társaim nevé­ben is kérem a tisztelt szerkesz­tőséget, tegye szóvá az említett útszakasz életveszélyes állapo­tát, s egyúttal hívja fel az ille­tékeseket az úttest mielőbbi rendbehozására is. Varga Ignác Kecskemét—Muszáj Igyencirkusz Naponta utazom a kecskeméti 1-es autóbuszon. A Megyei Kór­háznál szállók fel, s velem együtt még néhány fiatalember. Ám, alighogy megindul velünk a busz, ezek a fiatalemberek valóságos ingyencirkuszt ren­deznek. Ce hogyan? Kétértelmű szavakkal „dobá­lóznak” egymás között, szelle­mesnek szánt, de ízléstelen be­mondásokkal vetélkednek, ami bizony senkinek se tetszik. A kanyarban úgy tesznek, mint akik ijedten elvesztik egyensú­lyukat, és persze ebből félre­érthetetlen jeleneteket rögtö­nöznek: A nők ruhájába ka­paszkodnak, vagy éppen vala­kinek a lábára taposnak, köz­ben hangosan, féktelenül — ka­cagnak. Szép a fiatalság, különösen akkor szép, ha gondtalan, vi­dám, ha tele van örömmel, ka­cagással. S amikor az ember ilyent lát, maga is ifjúnak, vi­dámnak, boldognak érzi ma­gát. Igen — de a szóbanforgó ifjak egészen más érzést vád­iénak ki belőlünk, autóbuszu'a- sokból. A legjobban elgondol­koztató azonban mégis az, hogy senkinek sincs bátorsága rend­PETÖFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel. Kiadja a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Mezei István igazgató Szerkesztőség: Kecskemét, Városi Tanácsház Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19. 25-16. Szerkesztő bizottság: 10-38. Vidéki lapok: M-22. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 17a. Telefon: 17-09. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dti 1 hónapra 13 forte Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét — Telefon: 11-85 Index; 25 08%---------­re utasitani őket. Még a jegy­kezelő kartársnőnek sem. Pe­dig neki jogában áll, s vele talán nem mernének feleselni. Ám, ha mégis, van kihez for­dulnia segítségért. Például kér­heti a központtól, hogy az el­lenőr az említett időben a kór­háznál szálljon fel a buszra menetjegyeket felülvizsgálni. Bizonyára „jó hatással” lenne ezekre a fiatalemberekre. írásom annak reményében fe­jezem be, hogy az illetékesek felfigyelnek rá, és intézkedé­sükkel beszüntetik majd az 1-es buszon rögtönzött ingyen- cirkuszt. Bende Mária hogy nem! A falu vezetői a terv megvalósításához nagysze­rű „erőforrásokra” támaszkod­hatnak. Már a tervezéssel kez­dődött, amit az ÉM Ipartervező három mérnöke — Mészöly András, Zug László és Virág József — társadalmi munkában vállalt és végzett el. S tavaly szeptemberben, amikor meg­kezdték az alapozást, feltöltést újabb „erőforrás” jelentkezett. ki szívesen, a jó ügy szolgála­tának tudatában áldoz. Hiszen az 50 személyes óvoda után —, amely tavaly május elsejére ké­szült el 450 ezer forintos költ­séggel — ez volt a legnagyobb vágya a lakosságnak. S most, hogy magasodnak már a falak — a november 7-i megnyitóról tervezgetnek. Természetesen, ezt is közösen, az építkezésben ál­dozatkész segítséget nyújtó tár­Magasodnak már a kultúrház falai.. A feltöltési munkáknak mint­egy egyharmadát a lakosság vállalta, az építési anyagok helyszínre szállítását pedig — mintegy 50—60 százalékos költ­ségmegtakarítással végezték el — ugyancsak a társadalmi se­gítség révén. Ha akadozott az anyagellátás, a falut patronáló Eudapesti Vasas Szakszervezet lépett közbe és segített. Külön is említést érdemel, hogy a fa­lu felnőtt lakói átlagosan négy­öt nap társadalmi munkát aján­lottak fel a kultúrház felépíté­sére, de van aki már nyolc na­pot is „ledolgozott”. így azután nem csoda, ha az eredetileg százezer forint értékben ígérke­ző társadalmi segítség helyett 130 ezer forintot érő, ténylege­sen elvégzett munkát könyvel­hettek el máris a tanácsházán. Az új művelődési házra —. amely a kulturáltabb szórako­zási és tanulási feltételeket te­remti meg — Tabdin minden­sadalmi munkásokkal és a bu­dapesti patronálókkal, akik kü­lön műsorral kedveskednek majd az ünnepi alkalomra. E. É. Kisdobosok — Laci néni állította meg három pöttöm kislány a felesé­gemet —, Lacira ne is tessék költeni, sohasem lesz belőle kis­dobos, azt mondta a tanító néni. A szörnyű hír hallatára bú­nak adta a fejét az egész csa­lád. Még Bogáncs kutya se fo­gadta a kapuban a kiközösített gyereket. A felsőbb szervek bölcs dön­tése ellen nem lázadoztunk, mert tudtuk, nem ok nélkül történhetett. Nagy ívben elke­rültük az iskolát, nehogy az a látszat legyen, hogy protekciót akarunk kieszközölni. Az avatás előtti napon meg­jött az üzenet: Anyu, veheted a nyakkendői, és holnap gyere el felkötni. A nagy napon én is ott szo­rongtam az iskola udvarán a nézők között. Kürtszó után a „nagyok” KISZ-fogadalomtétele, utána a piros nyakkendös úttö­rőké, legutoljára a kisdobosoké, ök mondták a leghangosabban, hogy „pajtásaim előtt foga­dom ...” A kisdobososan „egyenes” so­rokban ott állt Laci is. Ragyo­gott az egész gyerek a napsü­tésben. A feleségem legjobb tu­dása szerint megkötötte a nyak­kendőt, de egy pillanattal ké­sőbb ott termett egy piros nyakkendös „nagylány”, kibo­gozta, újra megkötötte és két cuppanós puszit kent Laci két orcájára. Azon az estén nem találtunk szétdobált ruhát a hálószobá­ban. A félarasznyi nadrág ösz- szehajtva pihent a szék karján, s a kiscipök úgy feszítettek a szék alatt, mintha Zsuzsi néni vigyázzt vezényelt volna nekik. Varázsereje van a kék nyakken­dőnek! T. M. Hogyan ünnepelnek A Kecskeméti Katona József Gimnáziumban néhány nappal az iskola fennállásának 400. éves jubileuma előtt már min­den előkészület megtörtént a hét végi ünnepségekre. Az ün­nepségsorozat iránt nagy ér­deklődés nyilvánul meg a me­gyeszékhelyen. A fővárosból és vidékről is sokan bejelentették részvételükét az intézet régi növendékei közül. Bár az igaz­gatóság az iskola volt növen­dékeinek címét jó néhány év­folyam esetében nem tudta meg­szerezni, számosán jelentkeztek meghívó nélkül is, hiszen en­nek a ritka jubileumnak híre messzire eljutott. Az ünnepségek programja a következő: Szombaton, június 0-án délután 4 órakor jubileu­mi sportbemutatót tartanak a Széktói Stadionban. Este 8 óra­kor érettségi találkozóra gyüle­keznek a volt tanulók, évfolya­monként az előzetes megbeszé­lés, illetve, értesítés szerint. Vasárnap délelőtt 10 órakor nyitják meg az iskolatörténeti, politechnikai és fotókiállítást. 11 órakor díszünnépély a nagy­teremben, délben 1 órakor pe­dig közös ebéd az Aranyhomok éttermében. A vasárnap délután 4 órakor kezdődő ünnepi műsort a ki­küldött meghívóktól eltérően az Üjkollégium dísztermében ren­dezik meg. A VASÚTÁLLOMÁSON tábla: „Üdvö­zöljük Petőfi Sándor szülővárosában.” Ke­gyes csalás. Már mint az, hogy város. A nagy költő verseiben, igaz. városként em­legette szülőhelyét, s a község lakói ma is városnak mondják településüket. — Pedig kell még néhány lépcsőfokot felfelé „kapaszkodnunk”, amíg elérjük a város követelményeit — mondja moso­lyogva Szabó Gyula, a Kiskőrösi Községi Tanács V. B. titkára. Vele beszélgettem a modemül berendezett tágas hivatali he­lyiségében. — S ennek az előrelépésnek egyik alapfeltétele, hogy megfelelő szak­embergárdát alakítsunk ki. A szakemberprobléma viszont nemcsak kiskőrösi gond. Hiszen járásról járásra, községről községre, szinte mindenütt me­zőgazdász-, orvos-, mérniük-, technikus- hiánnyal küzdenek. — Mit tesznek azért, hogy vonzóvá te­gyék lakóhelyüket a fiatal szakemberek számára? — kockáztatok meg egy kérdést. — Járt ön néhány évvel ezelőtt Kiskő­rösön? — kérdezett kérdésemre. — Sajnos, nem. — Pedig azóta igen sokat fejlődtünk. A körzeti fmsz felújította a szállodát és az elavult, rozoga bútorokat modern beren­dezésre cserélte. A központban levő élet- veszélyes épületeket „halálra ítélték”. A felszabadult telkeken az idén megkezdő­dik az egyemeletes ABC Áruház felépítése. Korszerű lakóházakat építünk — sajnos, ez még mindig kevés —, van éttermünk, zenés eszpresszónk, művelődési létesítmé­nyünk, szülőotthonunk, múzeumunk, uim­Akiket visszavárnak náziumunk, mozink, könyvtárunk ... — És sorolja egymás után a régen és közelmúlt­ban létrehozott intézményeket, létesítmé­nyeket. — És nem utolsósorban a társadalmi ösztöndíj. Pénz, melyet az egyetemeken, főiskolákon, felsőfokú oktatási intézmé­nyekben tanuló fiatalok számára biztosít­juk. Illetve biztosítanánk, ha lenne, kinek. És most már a „ha lenne kinek"-ről be­szélgetünk. — Járt nálam az egyik tanácsi dolgozó. A fia Budapesten tanul. Kertmémöknek készül. „Ha pénzt tudnának részére bizto­sítani. Társadalmi ösztöndíjat. Akkor biz­tosain hazajönne dolgozni. Hiszen ismeri a titkár elvtárs. Mindig úgy szerette a községet...” Aztán megjött a fiú. Szünidő alatt. Látogatóba. Fal keresetit. Mikor fel­ajánlottam az ösztöndíjat — hiszen nagy szükségünk lenne kertmérnökre — moso­lyogva utasította el. „Ide lennék láncolva falura. Pedig a perspektíva, az érvényesü­lés csak Budapesten van számomra bizto­sítva. Inkább járok Pesten kopott nadrág­ban, mint Kiskőrösön szmokingban!” Az­tán elment. BESZÉLT a többiékről is. Hiszen a Pe­tőfi Gimnáziumból sok jó képességű, te­hetséges fiatal kerül a nagyvárosok okta­tási intézményeibe. Bíztak bennük a ta­nárok, a tantestület. Továbbtanulásra ja­vasolták —, hogy néhány év múlva kép­zett pedagógusként, mérnökként, orvos­ként kerüljenek vissza a nagy költő „szü­lővárosába”. Hogy ők is dolgozzanak azért, hogy a városról elkerüljön az idézőjel. — Ha ezekből a fiatalokból kellene le­szűrni a konklúziót, sajnos sötét képet kapnánk. Viszont itt van Kudron Laci, aki negyedéves állatorvostan-hallgató. Az egyik ösztöndíjasunk. Az édesapja a ve­gyesipari ktsz-nél dolgozik. Cipész. És itt van dr. Kiss László. Fiatal orvos. Itt dol­gozik a községben. És minden jel arra mutat, hogy megtalálta, amit keresett. Szeretik, megbecsülik a betegei. „Rendes, jóravaló ember!” Ez a néhány szó pedig komoly elismerést jelent Kiskőrösön. Lakásgond. Bizony, ezzel a problémával szinte minden település küszködik. És ezért lenne örvendetes, ha a helybeli fia­talok útjai visszakanyarodnának a szülő­helyükre. Hogy apáik, nagyapáik munká­ját ők, az unokák, fiúk folytassák. Hirte­lenjében összeírtam, hogy kire lenne most szüksége Kiskőrösnek. Egy csecsemő- és gyermekorvos, egy fogorvos, egy nőgyó­gyász, öt építész- és gépészmérnök, nyolc mezőgazdasági mérnök, öt szakipari tech­nikus. — MI VÁRJUK ŐKET. A fiataljainkat — mondja a vb-titkár. — Igaz, annyi vál­tozatosságot, „zsongást” nem tudunk ad­ni, amennyit Pest, Szeged, Pécs rejteget. De a munkájuk utáni megbecsülést, sze- retetet, elismerést... igen, ezeket viszont szívből adjuk? Kovácsi Miklós

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents