Petőfi Népe, 1964. május (19. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-10 / 108. szám

Négy hónap nem mindennapi története A Kunszentmiklósi József ” Attila Művelődési Ott­honba ide s tova két esztendeje járogat rendszeresen egy kis csapat cigányfiatal. Nemcsak nézelődni, szórakozni jöttek. Fellépnek szívesen a kultúr­műsorokban is. Közülük került ki azóta a ma már igen nép­szerű rajkózenekar. A művelődési otthon vezető­sége szívesen látta ezeket a jó- ravaló, eleven és őszintén tö­rekvő fiúkat, lányokat. De mit lehetne tenni többet is az ér­dekükben? — ezen sokat töp­rengett a vezetőség. Legelőször talán segíteni kellene nekik, hogy megtanuljanak ími-olvasni. A pedagógusok azonban hú­zódoztak: úgyis csak szalmaláng lesz ez. Aztán egy fiatal taní­tónő önként jelentkezett. Ö megpróbálja! Pedig nem is hely­ben tanít, hanem Kunadacson. Ökrös Évának hívják. Az idén januárban megindult végre az alapismereti tanfolyam 14 fővel. Kezdetben nagy volt a lelkesedés, pedig a hallgatók többsége nehéz napi munka és hosszú utazás után (Budapestre járnak dolgozni) ült le este a füzet és a könyv mellé. Hanem aztán később egymás után jöt­tek a bajok. A szénhiánnyal kezdődött. ** Megesett, hogy fűtetlen teremben üldögéltek órákon át. Az is sok gondot okozott, hogy a három műszakban dolgozók el-elmaradtak a foglalkozásokról. A váltótársaik egyik-másik mun­kahelyen nem látták be, hogy egy kis áldozatvállalásuktól ta­lán egy fiatalember sorsának további alakulása függ. Előfordult viszont az is, hogy a feleség nem engedte a fiatal férjet, mondván: nem fizet azért neki senki, ha megtanul a kul- túrházban írni-olvasni. Meg ma­guk a hallgatók sem viselkedtek éppen kifogástalanul. Eleinte olyan felfordulást csináltak a tanteremmé előléptetett klub­szobában, hogy másnap a gond­nok nem győzte összetakarítani a szétdobált csikket, naprafor­góhéjat. KÉPttEGÉHVVÁLTOIAT» KOVÁCS SÁNDOR A községben is azt mondták: a kultúrház csak a cigányokkal törődik, más akár be se tegye oda a lábát. Panaszos levelek mentek a járási tanács műve­lődésügyi osztályára. A vége az lett, hogy a tanfolyamot át kel­lett telepíteni az általános isko­lába. Erre meg a hallgatók kezdtek elmaradozni. Még min­dig féltek az iskolától, a klub­ban jobban érezték magukat. /\ krös Évának köszönhető, ” hogy a tanfolyam mégis­csak sikerrel zárult, április kö­zepén. A tizennégy induló kö­zül ugyan kettő végleg kima­radt, de kitartott a többi. Igaz, hogy közülük is csak öt vizs­gázott. Mert hatan csupán azért jártak a tanfolyamra, hogy fel­frissítsék a feledésbe merült ismereteket. Annak idején a ne­gyedik osztályból maradtak ki. Ám ősszel már ők is rendes hallgatói lesznek az alapismereti II. tanfolyamnak. A többi hat közül pedig egynek nem sike­rült a vizsga. De öten letették, s jövőre ők is a II. évfolyamra járnak. Az öt eredményesen vizsgázott közül kettő teljesen írástudatlan volt. Az persze, hogy öten elvé­geznek egy analfabéta-tanfolya- mot, önmagában nem nagy do­log. Itt azonban más is tör­tént. Néhány fiatalember elin­dult előőrsnek a putrik közül abba a világba amelyből eddig kirekesztve élt, s ahova nem is igen vágyódott eddig. Vágyó­dott talán a szebb lakás, a jobb élet után. El is ment dolgozni, pénzt keresni, ha rászorult. De gondolkodásmódja érintetlen maradt a külső nagy átalakulá­soktól. A kunszentmiklósi cigánygye­rekek többsége még nem is olyan régen nem jutott túl az iskola legalsó osztályain. A he­tedik, nyolcadik osztályos olyan ritka volt, mint a fehér holló. Aki pedig felcsipegetett vala­mit, az is gyorsan elfelejtette, elhagyta mint szükségtelen ter­het. És többé soha nem tért vissza a betűhöz. De mindig több az úttörő. A belterületi iskola felső osztá­lyaiban is vannak már fekete­szemű, bamabőrű tanulók. Az idén pedig, lám azok is hozzá­láttak néhányan pótolni a mu­lasztottakat, akik nem lennének kötelesek iskolába járni tanul­ni. A korból kinőttek, de nem érzik jól már magukat sem a viskókban, sem a tudatlanság­ban. I gén, előőrsök ők. Utánuk ■ vonulnak be társaik is abba a korba, amikor majd nem különböznek másban a társada­lom többi tagjától, legfeljebb csak a bőrük színében. Kovács Sándor Derűs, tavaszias az idő. Zöldbe öltözött a természet, s a nap hivogató meleg sugarai szinte csábítják az embereket: gyerünk a szabadba. A hivatali gépkocsik mellett az országuta­kon nagyobb számban jelentek meg a mezőgazdasági üzemek vontatói, a személyautók és a motorkerékpárok. Nagyobb a forgalom, nőtt a baleseti veszély. Ezen az enyhe tavaszi reg­gelen azzal a szándékkal ültünk gépkocsiba a Megyei Rendőrfő­kapitányság Balesetvizsgáló és Forgalomellenőrző Alosztály rendőreivel, hogy megvizsgáljuk, betartják-e a járművezetők a közlekedésrendészet szabályait, figyelmesen vezetik-e járművei­ket. Fokozottan szükség van az ilyen ellenőrzésre, hiszen má­jus 7-ig megyénkben 187 baleset történt, melyből 10 halálos, 80 súlyos, 52 könnyebb, 45 pedig sérülés nélküli volt. Kecskemét, Szolnoki út. Az aluljáróban „ráragadunk” egy pótkocsit vontató teherautóra. Kíváncsiság ? Nem! El­lenőrzés, milyen sebesen halad a 9-es számú AKDV tehergép­kocsija lakott területen. Alig hogy elhagyjuk az aluljárót, a rendőrségi Moszkvics sebesség­mutatója a kényszerű követés miatt a 70-es szám felé mozdult. Elhagytuk a város határát, s a sebesség most sem csökkent. Az egyik külterületi boltnál meg­állt az YA 47—34 rendszámú tehergépkocsi. Szabó Ferenc, a gépkocsi vezetője, nem kis meg­lepetéssel tapasztalta, hogy a szerelvény egy kék-fehér rend­őrségi autóval „szaporodott” meg. — Milyen sebességgel haladt? — hangzott az első, nem éppen kellemes kérdés, a kölcsönös üdvözlés után. A gépkocsivezető gondolkodott, de csak egy pil­lanatig. — Nincs értelme tagadni — mondta lehangoltan —, túllép­tem a megengedett sebességet. A rendőr az elvett betétlapra írta fel a gépkocsi rendszámát, amikor a járőrtárs újabb „fel­fedezéssel'’ gazdagította a sza­bálysértést. Egy kölcsönkért ronggyal a pótkocsi rendszám- tábláját akarta megtisztítani a rárakodott sártól, s akkor vet­te észre, hogy a rendszámot nem lehet elolvasni. A rend­számtáblát ugyanis egyszerű le­mezből vágták ki. s festették rá a számokat. Ez ugyan nem a gépkocsivezető, hanem a garázs­mester felelőtlenségéről állítot­ta ki a bizonyítványt. A rend­számtábla néhány perc múlva már a rendőrségi gépkocsiban volt. A pótkocsit kivonták a forgalomból. A fehércsíkos rendőrségi Moszkvics az 5-ös számú főút­vonalon haladt. Tehergépkocsik, motorosok, személyautók előz­ték egymást. Lajsmdzsén egy szus&zanásnyi időre megálltunk, amikor egy kék színű Volga zúgott el mellettünk. Szinte egy­szerre hangzott el a kérdés: „Milyen sebességgel haladt’’” — Hetvennel „söpört” — mond­ta valaki a kocsiban. Fürgén fordultunk a Volga után. A Moszkvics sebességmu­tatóját néztük: 40..., 50..., 70... A község határában sikerült előzni a gépkocsit, lendült a tárcsa. Igazoltatás. Forgó Lajos, a Magyar Tudományos Akadé­mia AB 37—67 rendszámú gép­kocsijának vezetője nem is sza­badkozott. — Siettem ... Igazuk van ;.. Ne büntessenek meg — e az intézkedő rendőrt. Néhány kérdés a KRESZ-ből. Forgó Lajos jól ismeri a szabályokat. — Lakott területen 60 kilo­méter a személygépkocsi se­bessége, de... Nincs semmiféle de, s ha bal­esetet okoz, éppen a nagyobb sebesség miatt? A gépkocsive­zetőt gyorshajtásért feljelentet­ték a rendőrök. A főútvonalon portyáz- tunk tovább. Nem is kellett so­káig várakozni. Kecskemét felé szabályosan haladt egy kerék­páros, akivel szemben egy pót­kocsis tehergépkocsi érkezett. Egyre közeledtek egymáshoz, amikor megjelent a kerékpáros mögött egy sebesen vágtató szürke Skoda. A tehergépkocsi vezetője jobbra rántotta a vo­lánt, hogy a „cviklibe” előző személyautóval nehogy össze- koccanjon. Sikerült az előzés, bár a kerékpáros majdnem az árokba került. Iskolapéldája volt a szabálytalan előzésnek. — Utána-. A Skoda nem csökkentette a sebességet, s jó néhány kilo­méter után sikerült csak utol­érni. — "n majdnem balesetet okozott! — így a rendőr. — Kérem... Volt még hely az előzéshez — védekezett Szi­lágyi András, a Villamosipari Kutatóintézet tudományos mun­katársa. Igaz, volt, mert hé) nem, ta­lán védekezni sem tudott vei na. Erre nem gondolt a CF 68—2? rendszámú gépkocsi vezetője. Délutánba hajlott az idő. Lajosmizsén minden csen­des, kihalt, de mégsem! Az egyik mellékutcába egy munka­ruhába öltözött férfi piros Pan­nónián ülve hajtott be a f »út­vonalról egyenesen a gyalogjár­dára. Gépkocsival követjük, va­jon mikor döbben rá: „Ez nem az ő útteste.” Egészen a la­kása ajtajáig a járdán motoro­zott. Nem csoda, hogy remegő kézzel nyújtotta át a rendőrnek jogosítványát. — Kérem, én mindig itt já­rok — mondotta Terenyi István megbántódva, amikor a rendőr helytelenítette cselekményét. — Mit tett volna, ha egy gyermek kiszalad valamelyik házból? — kérdezte a rendőr’. — Nem szók... — s él' cáfo­latul, mielőtt befejezhette vol­na, a szomszéd kapuból sivai- kodva szaladt ki egy kislány... Alighogy kifordultunk a be- tonútra, máris munkánk akadt. Egy újabb „vadmotorost” vet­tünk üldözőbe Nem volt köny- nyű elcsípni. Nyolcvannal „tép­tünk”, hogy megelőzzük. Sztana József az EJ 62—25 rendszámú Pannóniáján észre sem vette a sebességet. Pedig 70 kilométer­rel vágtatni svájcisapkában nem életbiztosítás, inkább öngyilkos­ság. S nehogy újabb kísértésbe essen, rendőri „díszkísérettél” érkezett meg Kecskemétre. Később egy 1 roncsszámba menő motorkerékpár akadt az utunkba. A KN 48—39 rendszá­mú motorkerékpár kormánya, fékberendezése, lengéscsillapító­ja, általános műszaki állapota még egy hulladékot gyűjtő út­törő számára is megdöbbentő lett volna. S Bartus Péter, a Helvéciái Állami Gazdaság dol­gozója még fenyegetőzött is: — Majd én elintézem magu­kat. .. Gyalogosan tolta be a motor- kerékpárját a rendőrségre, ahol bevonták a motorkerékpár rend­számát, mindaddig, míg Bartus nem rendelkezik olyan jármű­vel, amely nem hordozza ma­gában a baleseti veszélyt Esteledett már. A rend­őrjárőr jóval „túlteljesítetté’ a szolgálatra kiszabott időt. Sok tapasztalattal, s azzal a tu­dattal indultunk vissza, sikerült néhány balesetet megelőzni a szabálysértők figyelmeztetésével. Közel jártunk már a rendőrség­hez, amikor egy kétfogatú lovas­kocsi hajtóját igazoltatták. — Mennyit ivott, bátyám? — kérdezte a rendőr. — Két pohár sört — válaszol­ta Hegedűs Imre, de leheletétől egy italbolt vezetője is megbor­zongott volna. — Majd meglátjuk — így a rendőr, s alkoholszondát húzott elő a zsebéből. Az öreg megijedt, s egy fúvás- próba után megadta magát. — Tíz pohár sört ittam — le­gyintett, majd érdeklődve a rendőrhöz fordult. — Látszik? A rendőr mosolygott, egy só­hajtás után kékeszöldre válto­zott a sárga színű reagens, na­gyobb mennyiségű alkoholfo­gyasztást mutatva ki... Véget ért egy munkanap. Néhány forgalmas útvonalon részt vettünk az ellenőrzésben. Magunk is láttuk, nem a több gépjármű, hanem a szabályta­lanságok nagy szama okozza a sok súlyos, nemegyszer halálos kimenetelű közlekedési balese­tet. Az élet szép, jó kirándulni, megnézni az ország gyönyörű tájait. Vigyázzunk tehát egy­másra, különösen az országuta­kon! Gémes Gábor 4 D'SSAEMCE UT4*!,* FFANC/A T.jgOKMQK OÁST <40 VENDÉGEI ' Tas ite lété ke ’ 42 ÁNGOC LEADOK AYAPOKOTA VALAb?/ ^ELTŰNT HADIHAJÓT KEBESNEK... — ~4NGUÁ/V4K SÓK HADIHAJÓJA MAS. S 42 utolsó ieltározásnal észkeve Träne, HOGY EGY HIÁIVYZÚt — ELKALLÓDOTT... A MEGINDUL FELFELE A FO~ ElÉBJE. Ml fBANCAA- FÖ- SAOTAT4SBAN KÉSZESItAA "dg TAGOM TÚRJUNK 4 TÁRGY'LA ! JAVASLOM HOGY EuäSlÖR. 4 7tAAÁ LBVTA ÜGYEK E2T KÖ-\ iÁ*fr*r*í. peoks pr^sLéiAÁJÁr vitas­suk MEG... - — FOLYTATJUK AZ ORSZÁGÚTON

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents