Petőfi Népe, 1964. május (19. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-20 / 116. szám
4. oldal 1964. május 20, szerda ■^Bf r, BuXimFA ^/vUíMF^, Z I N A P T A R 1964. május 20, szerda. Névnap: Bernát. Napkelte: 4 óra 2 perc. | NWiiyugta: 19 óra 20 perc. J — Nagy az építkezési kedv Izsákon. A múlt évben harmincöt új lakás épült a községben, az idén pedig előreláthatólag 75 —80 családi ház kerül tető alá. A lakások közül huszonnyolcat a helybeli Sárfehér Termelőszövetkezet építőbrigádja készít. — Becsületperselyt állít fel a könyvbarátok számára a Bácsalmási Földművesszövetkezet. A tervek szerint minden héten más-más utcában helyezik majd el egy-egy háznál és az utca lakói kedvük szerint válogathatnak az ott elhelyezett könyvekből, majd az árát behelyezik a perselybe. A persely szállítását és a könyvekkel való munkát a község úttörői vállalták. Kelemen László emlékhét A szomszédos Csong- rád megyei kis Csa- nádpuszta községben hunyt el 150 évvel ezelőtt a kecskeméti születésű Kelemen László, az első magyar szín- igazgató. A községben az évforduló alkalmából július elején emlékhéttel adóznak Kelemen Lászlónak. A színházi és egyéb kulturális műsorokon kívül kiállítást rendeznek a színigazgató életéről, munkásságáról. A rendezvények bevételeit a róla elnevezendő művelődési ház építésére fordítják majd. — A Szovjetunióban 1963-ban minden száz emberre 37 újság és 27 folyóiratpéldány jutott. A forradalom előtti Oroszországban száz főre csak két újság jutott. A Szovjetunióban kiadott újságok száma csaknem ötszörösére, együttes példányszámuk pedig 25,2-szeresére emelkedett. — Belgiumban egyetlen hét alatt — április 20-a és 26-a között — 1299 autóbaleset történt. A balesetek következtében 24 személy meghalt, 834 megsebesült, 172 súlyos sérüléseket szenvedett. — Az országos vasutas ifjúsági találkozót az idén Újszegeden rendezik meg június 21-én. A rendezőség, mintegy 10 ezer fiatalra számít. A találkozón részt vesznek megyénk fiatal vasutasai is, akiket Kecskemétről és Kiskunhalasról különvonat visz az ünnepségre, Brecht spanyolul Az ABC nevű madridi lap szerint Brecht Kurázsi mama című színdarabját Antonio Bueno Valej spanyol fordításában Madridban is bemutatják. — MA Baján tartják szokásos időszaki értekezletüket a megye országgyűlési képviselői. Ezúttal helyszínen ismerik meg a város és a járás időszerű problémáit, s ellátogatnak helyi üzemekbe, gazdaságokba. — 1446 ÖTA több mint 250 000 szívbeteg talált enyhülésre és gyógyulásra az NDK-beűi lieben- steini fürdőben. Nemrégiben új terápiaépületet Hiúik át rendeltetésének, amely nemzetközi szinten s megállja a helyét. A gyógykezelés 97 százaléka ingyenes. Ezer népi táncos seregszemléje Az idei kecskeméti szüreti napoknak — amelyeket szeptember 19—20-án rendeznek meg — ismét kiemelkedő eseménye lesz a megye népi táncosainak nagy seregszemléje. A fesztiválra a megye minden részéből — többek között Kalocsáról, Drágszélről, Homokmégyről, Bajáról és a járás községeiből — érkeznek majd népi táncosok. Előreláthatólag mintegy ezer népi táncos teszi majd hangulatosabbá a kétnapos rendezvénysorozatot. — Nem mindennapi kártérítést fizetett ki az Állami Biztosító megyei igazgatósága. Az április 26-i vihar erősen megrongálta a tiszakécskei Új Élet Termelőszövetkezet fólia-hajtatóházainak műanyag tetőzetét. A biztosító több, mint 62 ezer forint térítést fizetett ki a tsz-nek. — Megkapálták a maghagymát, magrépát, csíráztatott burgonyát 30 holdon a fel- sőszentiváni Üj Élet Termelőszövetkezetben, ahol a kedvező időjárás hatására szépen fejlődnek a tavasziak. — Gépjármüvekkel kap- csolatban történt balesetekből kifolyólag 121 személy részesült kártérítésben a onegye területén az év első három hónapjában. A kifizetett kártérítés -meghaladja a 315 ezer forintot. Lándzsás mozdonyok Chile egyes vasútvonalain olyan mozdonyok járnak, amelyek elé lándzsát szereltek. A lándzsára azért van szükség, mert a vágányok között bivalycsordák sétálnak. Nemegyszer megtörtént már, hogy a makacs bivalyok vasúti katasztrófát idéztek elő. A lándzsák döfésére viszont riadtan elmenekülnek a sínek közül. Jutalomkirándu'ás A Hazafias Népfront megyei és járási bizottsága szervezésében háromnapos tapasztalatcserével egybekötött jutalomkiránduláson vettek részt a borotai Piros Alma Tsz szakmunkás- tanfolyamot végzett tagjai. Az ötven szövetkezeti tag külön autóbusszal indult országjáró útra, s megtekintették Heves, Borsod, Szabolcs és Hajdú megye nevezetességeit, valamint több mezőgazdasági nagyüzemet. Ütjük során meglátogatták a Tarcali Állami Gazdaság terraszos szőlőművelő telepét, Nyíregyházán pedig a korszerű gyümölcstermesztés módszereivel ismerkedtek. 165 úvvol ezelőtt, 1799. május 20-án született Honoré de Balzac francia regényíró, a realizmus mestere. Mintegy hetven kötetnyi munkájával a fejlődő polgárság korát ábrázolta, s kitűnően megrajzolt jellemei a pénz, a szerelem, az erkölcs és a társadalmi erők legmélyebb rejtelmeit tárták fel. Fő műve az Emberi színjáték című, negyvenkötetes regénysorozat. — Az április 13-i földrengéssel kapcsolatban megyénk területéről 32 kárbejelentés érkezett az Állami Biztosítóhoz. A károk felmérése folyamatban van. Megbüntették a kontárokat A Kiskunhalasi Járási Tanács V. B. igazgatási osztálya az utóbbi hónapokban több személy ellen indított szabálysértési eljárást kontárkodás miatt. Mélykút községben például ifj. Körmöczi Jánosit, Gábor Mátyást. Csorba Józsefet és VLasits Mihályt 4—600 forintig terjedő pénzbüntetéssel sújtotta, engedély nélküli fuvarozások miatt. Ugyancsak Komáromi Antal jánoshalmi lako'st 800 forinttal bírságolta meg; mert jogtalanul űzte a szobafestő ipart. A kontárok teve- kenységének felszámolása a kiskunhalasi járásban állandóan napirenden van; s ennek eredményeként egyre többen fordulnak iparengedély-kérelemmel a járási tanácshoz. Ezt bizonyítja az is, hogy míg a múlt évben összesen 36 személy kapott engedélyt kisipar gyakorlására a kiskunhalasi járásban, addig az idén — április 30-ig — már 23 kisipar-engedélyt adtak ki. (Tudósítónktól.) — A Mars légkörének megfelelő laboratóriumi viszonyok között érdekes eredménnyel járt a növénytermesztés és az állattenyésztés: a pillangósok, a gabonafélék és a rákocskák életben maradtak ugyan, de külsejük megváltozott. Mezítlábas milliomosnö Az 5? éves Barbara Hutton, az Egyesült Államok legnagyobb áruházának tulajdonosnője nemrég hetedszer is férjhez ment. Esküvőjén mezítláb jelent meg, a vőlegény pedig, aki egyébként vietnami herceg, fehér — BAJ AN, a Türr István Múzeumban mostanában nyitották meg ismét a múzeum névadójának emlékszobáját. A kiállítás- szérűén berendezett szoba Garibaldi híres tábornokának díszegyenruháit, kitüntetéseit, fényképeit, egyéb használati eszközeit, s a vele kapcsolatos írásos dokumentumokat tartalmazza. — Egész estét betöltő műsoros előadásra készülnek a felsőszent- ivám cserepesi tanyai iskolában. Az est keretében Cselényi Anikó Varázsital című mesejátékát, szavalatokat, énekszámokat adnak elő. A műsoros est valamennyi szereplője — Május 31-én, vasárnap este hét órakor a művelődési ház Dózsa-termében ismét megrendezik a bajai sváb-bált. A rendezvényen részt vesznek Baja és környékének német nemzetiségű lakosai. — Megkezdődött a tisztasági mozgalom idei első értékelése Kiskunhalason. A vöröskeresztes aktívák és tanácstagok által készített körzeti értékelések összesítését a jövő héten kezdik meg. — Gazdasági kisvasút épül a Helvéciái Állami Gazdaságban. A kisvasút az őszibarackost köti majd össze a fővasútvonallal. A 16 kilométeres szállító- vpnal építését rövidesen befejezik. — Fataye Bánik gha- nai állami gazdasági igazgató a közelmúltban Baján járt. Rendkívül sok és hasznos üzemszervezési tapasztalatot szerzett a bajai Üj Élet Halászati Termelőszövetkezetnél tett látogatás alkalmával, s ezért meghívta a szövetkezet elnökét, Felvidéki Istvánt Ghánába, a Kindia körzetben levő, s irányítása alatt álló gazdaságba. //>Ő}Á$Á5 A Kecskeméti Agrometeorológiai obszervatórium jelenti: Május 18-án a középhőmérséklet 17,2 (az ötvenéves átlag 17,4), a legmagasabb nappali hőmérséklet 23,2 Celsius- fok, a napsütéses órák száma 13. Május 19-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 15,9, a délután 2 órakor mért hőmérséklet 17,1, a legalacsonyabb nappali hőmérséklet 11,3 fok volt. Várható időjárás szerda estig: Felhős idő, több felé eső, zivatar. Mérsékelt, időnként élénkülő északi szél. A nappali felmelegedés délen is csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 16—20 fok körött. A Bajai Háziipari Szövetkezet készítményei a Budapesti Nemzetközi Vásáron Megnyitotta kapuit a közönség előtt a Budapesti Nemzetközi Vásár. Érdekes látnivalókat, meglepetéseket tartogató pavilonjaiban már ott díszeleg nek a megyénkből útnak indított készítmények is. A Baja Háziipari Szövetkezetét példán’ milyen termékek képviselik ; vásáron? —- kérdeztük meg Bánhalmi Józsefet a szövetkezet vezetőjét. — Készítményeink a Népművészeti Pavilonban kerülnek bemutatásra — hangzott a felelet. — Mindenből küldtünk Ízelítőt, ami itt készül nálunk. Így az exportra készülő perzsa — valamint a belföldi szőnyegekből, a híres szeremlei szőttesből, norvégmintás kézi — és gépi kötéses kesztyűkből, hímzett gyermekruhákból, kötött és szövött árukból. Íme, néhány a kiállításon látható mintadarabok közül. Perzsa- és belföldi szőnyeg, szeremlei szőttes, kesztyűk kötött pulóver. A Népművészeti Pavilonban majd találkozunk velük. (Lent.) Mutatós, hímzéssel díszített gyermekruha. Nemcsak a vásáron, de az üzletekben is jó volna látni belőlük. (Jobb oldali kép.) Egy halálos, három súlyos sérülés Nap mint nap beszélünk a közúti forgalom áldozatairól, mégis azt kell megállapítani, nem csökken, inkább növekszik a balesetek száma. Legutóbb két ittas motorkerékpáros okozott egy halálos és egy súlyos sérülést, míg egy figyelmetlen gépkocsivezető két motorkerékpáron utazót sebes ített meg. „Kiegyenesítette“ a kanyart Ittas állapotban vezette barátja tulajdonát képező, KK 07 -89 rendszámú motorkerékpárt Gyulai László, Kecskemét, bal- lószögi lakos. A motorkerékpár sebessége túlhaladta az óránkénti 80 kilométert. A Kecskemét és Helvécia között vezető úton, egy éles kanyarban, az ittas Gyulai letért az útról, elvesztette járműve felett az uralmat, lefutott a két méter mély árokba, majd egy vastag törzsű fának ütközött. Az ütközés oly erős volt, hogy Gyulai László lába két helyen eltört. Egy alkalmi gépkocsival szállították eszméletlen állapotban a kórházba. A baleset bekövetkezéséért Gyulait terheli a felelősség, mert ittas állapotban, éles útkanyarban, nagy sebességgel haladt. Az ittas motoros ellen büntetőeljárást is indítanak. Figyelmetlen tolatás Újsolt határában vezető műúton az Élelmiszeripari Szállítási Vállalat kalocsai kirendeltségének tulajdonát képező FA 18—55 rendszámú tehergépkocsival tolatással akart megfordulni Lakatos István kalocsai lakos. Kanyarodás közben figyelmen kívül hagyta, hogy vele azonos irányban egy motorkerékpár közlekedett. Tárnái János a KN 54—20 rendszámú motorkerékpáron szállította feleségét. s az úttesten keresztben álló tehergépkocsinak ütközött. A motorkerékpár vezetője és pótutasa lezuhant a motorról. Tamai János lábszártörést, felesége pedig combtörést szenvedett. Lakatos István gépkocsivezető ellen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt eljárást indítanak, a súlyos kimenetelű szerencsétlenség ugyanis az ő hibája miatt következett be. Halálra gázolta az ittas motoros Kecskemét belterületén, a Csáktornyái utca 23. sz. ház irányában haladt Almási Mihály az EL 69—39 rendszámú motorkerékpárján. Indulás előtt Almási jelentős mennyiségű szeszt fogyasztott. A jobb oldalon haladt, amikor az úttestre lépett a gyalogjárdáról Kecskeméti Béla gépkocsivezető. Almási nem adta meg az elsőbbséget a gyalogosnak, azt elütötte. Kecskeméti Béla az' úttestre zuhant, aminek következtében fejsérülést szenvedett. Az eset megtörténte után két nappal a megyei kórház jelentette, hogy Kecskeméti Béla meghalt. A halált okozó közlekedési balesetért Almási Mihály motorkerékpárvezetőt terheli a felelősség, mert ittas állapotban vezette járművét. fi- 6.