Petőfi Népe, 1964. május (19. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-17 / 114. szám
VAN MEG kinek a két karja hosszú, s bordák közt megtorlás, bosszú parazsa szunnyad, kinek , lába ék, s támadó terpesz, s gyűjt, gyűjt, gyűjt, miként a termesz, de nem mint a termesz gyűjt, a köznek számításba maguk jönnek csak, s kizárólag s bár bekerített tág udvarán fölösen! — nagy halomban áll minden földi jó, a nekivaló után fürkész — folyvást folyton, s mint hullarabló a fronton jó csizmákra les. Hegedűs Erzsébet ÖNARCKÉP A költőt sohasem szerette, csak aki várta messziről. Múltja: ünnep, jövője: fény s jelenje mindig elmerül. Nem tudott élni emberül! Fiatalon a csendbe halkult, rokkant korára harcra vágyott; nyáron a hóról álmodott S télen várta a délibábot. Tankó Sirató Károly Vét éve mSfíj Rogy ** vége a háborúnak. Még romos volt a főváros, Buda, a „Krisztina”1 környéke, s a Vár alatti utcácskák különösen. S nekem mindennap ott vitt az utam. Albertfalváról, a gyárból villa- mosoztam az iskolába, ami leánygimnázium volt, de ezúttal felnőtt férfiak, s az iskola- köteles koron túli leányok, asz- szonyok népesítették be folyosóit az esti órákban. Az akkor létesült dolgozók gimnáziumának első osztályai. Vegyes társaság. S mi, a felsősök különösen. Olyanok, akiknek tanulmányait a háború szakította félbe, s közben elmúltak 18—20 évesek, vagy eddig magánúton tanulók, akik szeretnék befejezni tanulmányaikat. Belőlünk is kitelt egy osztályra való. Voltak köztünk idősebbek is, jómagam a katonaéveken túl szintén a „vénebbek” közé soroltattam —, s e tekintélyt nem is akartam csökkenteni. Nem sok előnye volt, de volt. .. Kevesebbet háborgattak feleltetéssel a tanárok. Mintha sajnáltak volna bennünket. Hiába, új volt még ekkor ez az iskolatípus, s a tananyag egyforma. Bifláztuk a latint, az akkor még kötelező hittant, s csak a közgazdaságtan órán lélegeztünk fel — ebben volt valami ráció, életszag, s Idős Éber Sándor emlékkiállítás a Bajai Tanítóképző intézetben A Bajai Tanítóképző Intézet az idei intézeti napok alkalmából idős Éber Sándor festőművész hagyatékából emlékkiállítást rendezett. Idős Éber Sándor 1878-ban Rác keresztúron született. A Budapesti Rajztanárképző Főiskolán mint Székely Bertalan tanítványa végzett 1900- bam. 1902-től húsz éven keresztül a Bajai Tanítóképző Intézetben tanított, dolgozott, művészi alkotó tevékenységével gazdagította a városképzőművészetét és az egyetemes magyar kultúrát. 1906-tól kezdve állandó kiállító művésze a Nemzeti Szalon tárlatainak. 1900-ban nemzetközi ösztöndíjat nyer, ami egyévi olaszországi tanulmányutat jelent. Hazaérkezése után fáradságot nem ismerve alkotott a képzőművészet minden műfajában. Ekkor születnek első monumentális falfestményei; 1925-ben Baján, majd 1926-ban Budapesten a Nemzeti Szalonban rendezi meg első önálló gyűjteményes kiállítását. A nagysikerű fővárosi bemutatkozás legnagyobb eredménye: „önarckép”-ét a Szépművészeti Múzeum, k,Balaton” című tájképét a Fővárosi Képtár veszi meg gyűjteménye számára. 1931-ben második római tanulmányútja során római városképeket és közéleti személyiségek arcképeit festi. A harmincas évek végén születnék utolsó nagy freskói (a III. Béla Gimnáziumban, a belvárosi és a józsefvárosi templomban, a Rókus-kápol- nában). A felszabadulás után 1947-ben művész- gyermekedvél Szekszárdon, Pécsett és Baján rendez nagysikerű kiállítást. 1947. december 17-én munka közben ragadta el a halál. Kiváló művésztársa, Rudnay Gyula búcsúztatta sírjánál. Éber Sándor művészetét — nagy egészében — napsugaras, optimista hangvétel, az emberrel és annak ezernyi arculatával való állandó kapcsolat jellemzi. Művészettörténeti helyét is ez határozza meg. Anélkül hogy valamilyen stílus- irányzathoz kapcsolódott volna véglegesen, törekvései a magyar posztimpresszionizmus művészeinek célkitűzéseivel tartanak rokonságot. így teljesen önálló úton jutott ugyanazokra a korszerű stíluseredményekre, mint haladó művészetünk derékhada, a nagybányaiak és örököseik. Ha mindenáron analógiát kutatunk, úgy Ferenczy Károlyhoz fűzi a legnagyobb fokú szellemi rokonság; A művész pedagógiai tevékenységét nem is lehet elválasztani alkotói munkásságától. Nevelési elveit is az az eleven életszemlélet, természetközelség hatotta át, amit festészetében is megcsodálhatunk. Már 1905-ben kísérleteket tesz a rajztanítás megreformálására. Az imitativ rajz helyett a természetlátást és a természetmegfigyelést tűzte ki didaktikai feladatként növendékei számára. 1908-ban fáradságos nevelői munkáját siker koronázza. A vallás és közoktatásügyi minisztérium Londonba küldi a III. Nemzetközi Rajzkongresszusra a magyar tanítóképző intézetek képviseletében. Itt tanítványai, a bajai tanító- képzősök, a kiállítás aranyérmét nyerik el. 1913-ban a miniszter megbízásából értekezést tart a Képzőművészeti Főiskoláin rajztanarjelöl- tek számára. Itt ismerteti eredeti rajztanári módszereit és tanmenetét. 1914-ben készíti él a rajztanítás normál tanmenetét a tanítóképző intézetek számára. Éber Sándor sokirányú elméleti rajzpedagógiai munkássága mellett húsz éven keresztül igen sók művészien látni és rajzolni tudó tanítót nevelt pedagógus társadalmunk számára. vitázni is lehetett. Milyen parázsvitákat rögtönöztünk! Csak a mennyiségtanórákon hallgattunk. Ezt a tudományt valahogy kiverte fejünkből a viharos négy-öt esztendő. S ha Vértes Editke ifjú tanárnőnk szép szemébe néztünk, még azt a néhány képletet is elfelejtettük, amit nagy nehezen bemagoltunk. Pedig nemsokára itt az érettségi ideje. S tanáraink úgy készülnek rá. mint tán egyikünk se. Kínlódnak, izzadnak velünk. S közülünk egy-kettő mindig elalszik az órán. Fáradtak vagyunk. Este tíz-tizenegyig gyúrjuk otthon — a kis albérleti szobákban vagy tömegszállásokon, kinek mi jutott — az „ipart”. Gyakran éhesek vagyunk, de ezt titkoljuk egymás előtt is, s „bagózással” igyekszünk csillapítani a követelő érzést. C ma van a ballagás tiap- ja. Külön ballagunk, nem a többi diákkal, a leányiskola növendékeivel. Este ballagunk, de eljöttek a tiszteletünkre, sorfalat állnak, csinosak, elegánsak a legtöbben. Csak arcocskájuk soványabb azokénál, akik a tablókról mosolyognak le rájuk. Kis tarisznyákat varrtak emlékül, s a nyakunkba akasztották. Zeng a régi diáknóta, s én nem érzek semmi meghatódottságot. Hiába, nem szoktunk mi úgy ösz- sze, mint az igazi iskolások. Rövid volt az idő hozzá, s az életünk is keményebb a szokottnál. Nézem Annuska nénit, aki a magyar irodalmat oktatta nagy buzgalommal, s nagy idegenId. Éber Sándor: Kucsmás önarckép (olaj). A kiállítással a kiváló művész mellett arra az emberre is emlékezünk, aki vállalta korának provinciális hátrányait, íeköltözött Bajára, hogy negyvenöt éven át a művészeti és szellemi élet egyik világító fáklyája legyen, hogy alkotásaival gyönyörködtessen és a művészi ízlésre, a szép szeretetére neveljen. A képzőművészet mellett a zenével is szenvedélyesen foglalkozik. Tíz éven keresztül a Bajai Daloskor karnagya. A nagy múltú Liszt Ferenc Kör egyik alapító tagja, majd elnöke. Bartók Béla 1928-as bajai hangversenyét szinte elsőként üdvözli, felismerve az akkor még méltatlanul háttérbe szorított zseni korszakos jelentőségét. Emberi portréja teljesen elválaszthatatlan életművétől és minden vonatkozásában tükrözd azt. A puritánságnak a magas szaktudással, az optimista életszemléletnek az állandó kísérletező igénnyel való ötvözete adja karakterének fő jellemvonásait. Hite az emberben, hite a művészetben mindig töretlen ma radt. Ezért volt egész élete során — a nagy sikerek idején is — szerény ember, mélyen érző művész, lelkiismeretes pedagógus. Baja még ez év októberében, a múzeumi hónapok keretében állít művészi alkotó tevékenységének méltó emléket. Ekkor nyílik meg a Bajai Türr István Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria rendezésében idős Éber Sándor nagyszabású emlékkiállítása. Aszalós Endre seggel, méri man lüSfiá áttörni a távolságot a régmúlt és a ma között; S most könnyezik. Vajon kit és mit sirat? Vagy csak megszokásból sír szegény? Megkerüljük az iskolát, baktatunk fel a dombon, majd vissza a tornaterembe. Hallgatjuk Verébély igazgató úr meleg szavait. Aztán vége ennek is. összeverődünk. Valaki felkiált, s egy pohár sörre invitálja a tanárokat. Száz lépés csak a kerthelyiség, ide indulunk. Körmendy Gyuszivai, a sor végén haladunk. „Te is?” — ezt mondja a tekintetünk. Gyuszá kifordítja a zsebét jelbeszéd gyanánt. Megvárjuk, amíg beárad a zsibongó csoport a díszes faragott kapun, s mintha udvarias- kodnánk, előre engedünk mindenkit. Aztán észrevétlenül néhányat oldalazva lépünk, megkerüljük a sarkot — és elindulunk az új híd felé vezető úton. Még belesünk egy pillanatra a kerítésen, majd szégyenkezve elfordulunk. Mintha megloptuk volna valamennyiüket. Annuska nénit és a csinos Editkét, az angol nyelv szolid, kedves tanárnőjét, s a szemüveges igazgató urat. A diáktársakat, akiket nem látunk talán soha többet. M egszokásból még egy pil- * lanatra lassítunk a villamosmegállónál, aztán egymásra nézünk, és kitör belőlünk a kacagás. Hiszen az utolsó forintunkat is odaadtuk az indexre, meg a fényképre, ami majd a vastag kartonból készített tablóra kerül. S a sínek mentén lépdelünk fütyürészve, zsebredugott kézzel a hídon át Pest felé. F. Tóth Pál Terülj asztalkám AKI NEM látta, el se hiszi. Előtte meg — alapos a gyanúm — senki se hitt benne. Különösen, hogy egy hasonló akció tulajdonképpen csak tisztes véget ért az előző évben. De most!... Modern drámaestek a címe ennek a váratlanul népszerű sorozatnak. Kecskeméten és Kalocsán folyik igazán meglepő fogadtatással. Kiváltképp Kalocsán, ahol az új, gyönyörű könyvtár a szó szoros értelmében dugig megtelik esetenként. Még a feljáró lépcsőin is ülnek, pedig onnan nem látni semmit, s ugyancsak hegyezni kell a fület, hogy elkapja a mennyezetről visszahulló szavakat. De megéri. Illetve: Ha ennyi embernek megéri, akkor itt többről van szó, mint egyszerűen csak arról, hogy kitűnő a produkció. Kettőn áll a vásár! Az igényes szellemi táplálékhoz ízekre, zamatokra fogékony közönség is kell. Éppen a közönségben nem hittek azok, akik előre kételkedtek, s akik — mi tagadás — vonakodva támogatták a Modern drámaestek elindítását. Emlékszem, december végén meg az is szóba jött, hogy le kellene állítani, „nem kifizetődő”. A megyei könyvtár vállalta a kockázatot. Az övé az érdem, azért, hogy folytathatták. És főképpen persze Udvaros Béláé, a Katona József Színház rendezőjéé, aki a Modern drámaesteket nemcsak rendezi, hanem összeállítja, előadja, voltaképpen megalkotja. A MODERN drámaestek egy kicsit ismeretterjesztő előadás, egy kicsit irodalmi színpad. Mindkettőből a java. Élmény. Egy-egy nemzet mai drámairodalmát foglalja össze, egy-egy esten. Udvaros Béla a sorozat közönségének. Az angol, az olasz, a német, a svájci, az amerikai, a szovjet és legutóbb a francia drámairodalom fejlődésével foglalkozott avatott, szellemes, lebilincselő előadásban. (A Shakespeare-évforduló alkalmából kiegészült a sorozat az ünnepi Shakespeare-esttel is.) Az előadások már önmagukban is megérdemlik a közönség figyelmét, de amit hozzájuk tálal a szellemi lakomára Udvaros Béla a Katona József Színház művészeinek segítségével, azzal együtt az egésznek valami szokatlan varázsa van. A megidézett írókat megjeleníti műveik egy-egy részletével, életművük egy-egy gyöngyszemével. A színészek — maguk is élvezve ezt a nagyszerű játékot — szívvel, kedvvel, mondják, játsszák el a válogatott drámarészeket. (Hogy mennyire kedvvel? Azt mondja Mezei Lajos, most kedden, az est végén: Ha nem szerepelek, akkor is ott ültem volna valahol a hátsó sorban! — és ragyogott az imént kirobbanó sikertől. Móricz Ildikó pedig csakugyan beült nézőnek, hogy lássa, mert csütörtökön Kalocsán ő készült helyettesíteni Bege Margitot... Hogy mennyire kedvvel? Ne csodálkozzunk! Itt végre egy ici-picit legalább remekműveket játszhatnak, amire — nóta bene — olyan ritkán van alkalmuk a saját színházukban.) KÜLÖNÖS, kevert érzés támad az emberben ennél a szellemi terülj asztalkámnál. Szeretné látni, hallani az egész művet, amelyből ízelítőt kapott, legalább onnan a darab végéig, ahol elkezdték. Ugyanakkor siettetné is, hogy hallhasson valamit még a többi megemlített drámából. Talán ez a szüntelen éhségérzet, a kielégítetlenül maradás hajtja oda újra és újra azokat, akik már egyszer hallották ezt a műsort. Ez is ... De akárhogyan van, még egyszer: Élmény, tiszta és magasrendű mű - vészi élmény végighallgatni egy ilyen két és fél, háromórás előadást. Persze, kettőn áll a i:ásár! — mondtam az előbb. Lehetett volna ezt akár csak néhány évvel ezelőtt is? Vidéken?! Ma lehet. Sőt, kell. Szükség van rá, szeretik; alig hiszem, hogy észrevétlen kimúlhatna már. ha valami okból abba akarnák hagyni. Mester László BALLAGÁS
