Petőfi Népe, 1964. április (19. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-12 / 85. szám

# reit szőlőt általában Herpal ekézte meg ... ... Erről a múltról beszélge­tek velük. Szívesen emlékeznek, és még a részletek, a kevésbé jelentős epizódok is eszükbe jut­nak. Csak egy dolog mosódott el az idők távolában: a hajdani függőségi viszony emléke. Volt-e, nem volt-e, s ha igen, milyen mértékben? — kétséget kizá­róan már ők maguk sem tudnak pontos választ adni ezekre a kérdésekre. Bizonyára volt — kellett lenni! —. csakhogy ez Mindketten a majorságban vannak. Reggel hat óra óta. Mint a tél mindegyik munka­napján. A brigádvezetőnek a tél sem hozott igazi pihenést — sem a szőlészetben, sem a szán­tóföldön. A trágyázás, a lápföld kihordása egész télen át tartott, meg kisebb tennivalók is majd mindennap akadtak. A tavasznak, meg később, a nyári jó időnek azért jobban örül a szabadszállási Mathiász Tsz két brigád vezető je, Herpai Imre és Kundel György is. Mert akkor napról napra láthatják a növekvő termést, ami végső so­ron munkájuk célja és értelme. Javakorabeli férfiak. Herpai Imre, a szőlészeti brigádvezető a beszédesebb, ő az. aki elsősor­ban fellépésének a dinamikájá­val hat. Kundel György csen­desebb, elgondolkodóbb egyéni­ség, ö a szántóföldi brigádve­zető. ' □□ Két ember, kétféle karakter... Abban viszont egyek, hogy mindegyikük jól megállja a he­lyét. És hogy régi ismerősök ... Több mint 15 éve ismerik egy­mást. Szabadszállás mindig a jómó­dú községeik közé tartozott. „Kis Bácska” —. így emlegették. Pe­dig termőerőben nem volt gaz­dag a határ, futóhomok és szik váltogatta egymást. Am. a szí­vós kiskun élelmesség mindket­tőben megkapaszkodott, ha más­képp nem, hát néhány sor sző­lő erejéig, amelyet később újabb sorok követtek. A szorgalmas szabadszállási parasztgazda egész családja í'észt vett a mun­kában, s így a legrosszabb fu­tóhomokon is szemmellátható volt a gyarapodás. Igaz, ezt a legmesszebbmenőkig az önzés jellemezte, a földéhség, és a fil-2. KÉPREGÉNYVÁLTOZAT: KOVÁCS SÁNDOR szamuara ma mar semmi i sem jelent. A jelen mindennapos gondjai, a közös gazdálkodás tennivalói hogyan is engednék meg a múl­ton való rágódást? A jelen — ez a fontos számukra is, s még inkább az a jövő ... A szövetkezeti gazdaság jó három évvel ezelőtt jött létre. Nem sokkal ezután választották meg brigádvezetőnek Herpai Imrét. Később azután újabb bri­gádvezetőre lett szükség. Ki le­gyen? — tanakodtak a gazdák. És Herpai egykori napszámosát ajánlotta. Meg is választották. — Mint annak idején, most is segítünk egymásnak — mond­ja Herpai Imre. — Pontosabban: most már egyik brigád a másik­nak. Tavaly például meglehető­sen szétszórt területen folyt a cséplés, a szőlőben viszont ép­pen nem volt munka. A brigá­dom jó része azért átment segí­teni Gyuriéknak. Mert tavasz­­szal, amikor 45 holdon szőlőt, hét holdon meg gyökereztető is­kolát kellett telepítenünk, ők segítettek. És akkor is, amikor nyakunkba szakadt a permete­zés. — Aludni sem tudtam sok­szor, annyira kifárasztottak a gondok — vallja be Kundel. — Szerencsére Imre segített, neki már volt egy kis gyakorlata a dolgokban, megmagyarázta, hogy ezt meg azt hogyan kell csinál­ni. Hej, eleinte nem volt ám könnyű szót érteni az emberek­kel! Nem mondom, hogy most már minden rendben van, de azért sokkal könnyebb. Ám, ha az ember komolyan veszi fel­adatát, soha nem mondhatja: Na, már nincs mit csinálni. Én is úgy vagyok ezzel, mint Im­re, aki ha megy a határban és látja, hogy húsz méterre ott van egy gyom a szőlősorok kö­zött, bemegy és kihúzza. Addig nem vidul tovább... A beszélgetés hátterében, mint valami refrén, zsong bennem: Ez már a jelen. És méginkább a jövő. Hol van már a múlt, az egykori vagyoni rétegződés? Visszavonhatatlanul elsüllyedt a történelem mélyén. Hatvani Dániel NAGY FŐNÖK HIVATALOSAN RENGETEG OKMÁNY SOLT TALÁLHATÓ. ISMERŐSEITŐL ÚTLEVELEKET ÉS IGAZOLVÁNYOKAT VÁSÁROLT. OLYAN DOKU­MENTUMOK VOLTAK EZEK, AMELYEKTŐL GAZDÁ­IK EGYÉB OKOKBÓL KIFOLYÓLAG KÉNYTELENEK VOLTAK MEGVÁLNI. VAN EGV IGAZOLVÁNYON! BEUTAZÁSI ÉS LE­TELEPEDÉSI ENGEDÉLLYEL. FRISS, ALIG EGY­HETES PAPÍR MEGBOLDOGULT TULAJDONOS*, DÁN BELGYÓGYÁSZ, EGYETEMI MAGÁNTANÁR AZ ÁLOM KÓR HÍRNEVES GYÓGYÍTÓJA. VAN EGY JAASIK IS, ANGOL PETRÓLEUM-KU­TATÓÉ VOLT MÉHANY HÓNAPJA. ''nagy főnök urnák SZIVES FIGYELMÉBE AJÁNLANÁM, J ’ír. y I HOGY ÁR NEM SZÁMÍT. lér kuporgatása, avégett, hogy a már meglevő parcella mellé újabbat vásárolhassanak. Na­gyon jellemző volt itt is a mon­dás, hogy: A parasztember csak akkor evett csirkét, ha ő, vagy a csirke volt beteg. Amellett nyilvánvaló, hogy jó módú gazdák szép számmal vol­tak, akik azonban a jómód meg­szerzése után is éppúgy túrták a földet, mint azelőtt. Közéjük tartozott Herpai Imre is, a ma­ga 24 hold szántójával és négy hold szőlőjével. E terület meg­műveléséhez már nem támasz­kodhatott egyedül a családjára, ezért napszámost fogadott... Ez volt a helyzet 1947-ben, s a következő évben is. Ez időtájt került Hartáról Szabadszállásra Kundel György. Igyekvő, élel­mes ember volt, egy-kettőre „megragadt” az új helyen. Egy akkori fűszerkereskedő birtokán volt bérlő, arra is futotta azon­ban az idejéből, erejéből, hogy napszám után nézzen. Herpainál vállalt munkát. A csöndes, de a munkában annál állhatatosabb ember hamarosan jó viszonyba került a gazdával, annyira, hogy ha szüksége volt valamire, azt tőle, nem pedig a fűszerestől kérte. Érezték, hogy szükségük van egymásra, s a segítség egyikőjük részéről sem maradt el. A Kundel által bé-Gyóffyhévíz a ba|ai Pclőfi-s*iget alatt? a feltárások lehetőségeiről. A választ nem sokkal később dr. Sdhmidt Eligius Róbert egyete­mi tanár, a Vízföldtani Osztály vezetője adta meg: „A Hunga­rian Oil Syndical Limited a Kispandúr-szigeten közel ezer­négyszáz méter mélységig fúrt le, de arra vonatkozóan nin­csenek biztos adataim, hogy megfelelő vízszolgáltató rétegen mentek volna keresztül. Az Al­föld keleti és délkeleti felében pedig igen jó hévízforrások ta­lálhatók.” Kérjük az illetékes felsőbb szerveinket — mondta beszél­getésünk végén Farkas elvtárs —, hogy a lehetőségek szerint a mi területünket is kapcsol­ják be már a közeljövőben a kutatófúrások programjába. S ha kérésünk meghallgatásra ta­lál, akkor ez a kedves, öreg, Duna-parti város — hamarosan még híres gyógyfürdővé is vál­hat. Va*s Imre V. B. elnökét, aki a következő­ket mondotta: — A város lakossága már több ízben is fordult hozzánk azzal a kérdéssel — hozzáte­­hetem: jogosan —, hogy nálunk miért nem végeznek próbafúrá­sokat? S ha olajat vagy föld­gázt nem is találnának, meleg­vizet minden bizonnyal, amit aztán a tisztasági fürdő és a korábban tervezett sportuszoda nagyszerűen fel tudna használ­ni, nem is beszélve a mezőgaz­daságban való hasznosítások le­hetőségeiről. A levélíró tájéko­zottsága egyébként helyes. Meg­nyugtathatom, hogy nemcsak nekünk illetékeseknek van tu­domásunk a bajai és Baja kör­nyéki földalatti Ihévizekről, ha­nem dr. Ortutay Gyula, me­gyénk országgyűlési képviselő­jének is. Egy évvel ezelőtt sze­mélyesen érdeklődött dr. Fü­­löp Józsefnél, a Magyar Állami Földtani .Intézet igazgatójánál A hét brigádv A tárgyalóteremből* Feljelentette önmagát Érdekes és sokak számára ta­nulsággal szolgáló ügyet tárgyalt a hét közepén a dunavecsei já­rásbíróság dr. Tóth Pál büntető­tanácsa. Várnai Miklós volt du­­naegyházi lakos, egy büntetett előéletű ember került a vádlot­tak padjára. A cselekmény szálai még ar­ra az időre nyúlnak vissza, ami­kor a múlt év október 24-én a negyvenéves Várnai kiszabadult a börtönből, ahol hosszabb ideig raboskodott. Szabadulása után Dunaegyházára tért vissza, hogy ott munkát és megélhetést keressen. Hamarosan megismer­kedett egy egyedül álló asszony­nyal, akit rövid idő múlva fe­leségül is vett. Az esküvő után azonban — mint a tárgyaláson kiderüli: jórészt az asszony összeférhetetlen természete miatt — napirenden voltak közöttük a heves szóváltások, amiket a szomszédok is hallottak. A férfi az idő tájt a községben különböző helyeken dolgozott. A tárgyaidon tanúként kihallgatott munkatársai elmondták, hogy Várnait szorgalmas embernek ismerik. Megidézte a bíróság az asszonyt is, de az nem volt hajlandó vallomást tenni. Előző férje viszont elmondta, hogy ő is azért hagyta ott, mert köte­kedő természetű. A börtönből szabadult, de úgy látszik, nyugodtabb családi élet­re vágyó ember nem bírta to­vább a veszekedéseket és elha­tározta, hogy otthagyja felesé­gét. A hiba azonban az volt, hogy ezt — korábbi büntetésé­nek tanulságait figyelmen kívül hagyva — szintén bűncselek­mény elkövetésével akarta meg­oldani. Dunaegyházán, a Sókori út építkezésénél, együtt dolgozott felesége vejével, Nemes Pállal. December 13-án Várnai hamis felhatalmazást készítőit;' aihely szerint Nemes megbízza őt, hogy a részére j&rő ‘’fnüftkábéft, ösz­­szesen 700 forintot, a községi tanáéitól felvegye. Az okirat alá két ismerősének a nevét írta tanúként. A tárgyaláson azon­ban kiderült, hogy Nemes Pál erről semmit sem tudott. A büntetett előéletű Várnai a hétszáz forinttal elutazott Bu­dapestre, azzal a szándékkal, hogy munkát keres. De amíg a pénzből tartott, csavargóit, ital­boltokban, vendéglőben töltötte i napot, éjszaka pedig váróter­mekben aludt. Odahaza, Duna­­egybázán, természetesen kide­rült a csalás. Nemes az otthon maradt Vá­­nai Miklósnétól időközben — a férj által felvett munkabér ki­­egyenlítése fejében — 470 forin­tot kapott, a további összeg megadására pedig kötelezettsé­get vállalt Várnai felesége. A fővárosban csavargó Várnai Miklósnak hamarosan elfogyott a pénze és a XIV. kerületi rend­őrkapitányságon jelentkezett, ahol elmondta, hogyan követte el a bűncselekményt, hogy élt Budapesten, és kérte, szerezze­nek valamilyen munkát a szá­mára, mert dolgozni akar. A rendőrségen ajánlottak is neki munkahelyet, de azt nem fog­lalta el, hanem egy ismerősétől negyven forintot kölcsön kért és hazautazott Dunaegyházára. \ községi tanács január hatodikán tette meg ellene a feljelentést. A dunavecsei járásbíróság büntetőtanácsa, hosszas tanács­kozás után, arra az álláspontra helyezkedett, hogy az időközben rendes munkahelyet talált em­bert, aki a tárgyaláson is tel-­­jes megbánást mutatott, vissza-, esőként és a társadalmi tulaj­don sérelmére elkövetett csa­lás miatt négyhónapi javító­­nevelő munkára ítéli, munkabé­rének 15 százalékos csökkenté­sével. Nerp mulaszthatjuk d azon­ban megjegyezni — anélkül, hogy Várnait „példaképül” állí­tanánk — a bűncselekmény el­követése után a tettesnek még mindig módja van tévedésének vagy botlásának, esetleg szán­dékos cselekményének utólagos beismerésére. A dunavecsei tár­gyalás és az ott kihirdetett íté­let is világosan tárni sít ja tör­vényeink humánus voltát, bíró­ságaink nevelő szándékát, em­berséges eljárását, Gál Sándor „Sokat hallottam és olvas­tam arról, hogy Baját fürdő­várossá fejlesztik. A bajaiak régi vágya teljesülne, ha vég­re megépülhetne egy népfürdő kádakkal, zuhanyozókkal, gőz­zel, melegvizű medencékkel. S a bajaiak vágya nem is olyan teljesíthetetlen, ha arra gondo­lunk, hogy a Petőfi-sziget alat­ti gyógyhévíz-forrásokat feltár­ják. Állításomat azok a régi kútfúrók is igazolhatják, akik annak idején — közel negyven évvel ezelőtt — egy angol olaj­kutató társaságnak próbafúráso­kat végeztek a Kispandúr-szi­geten (mai nevén Petőfi-sziget), olaj és földgáz után kutatva, de helyette, mintegy másfél ezer méter mélységben, 7 3 fokos melegvízre bukkantak.” — ír­ta a közelmúltban szerkesztősé­günkhöz intézett levelében egyik bajai olvasónk. A levéllel felkerestük Farkas Lászlót, a Bajai Városi Tanács

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents