Petőfi Népe, 1964. április (19. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-04 / 79. szám
fodor Józsefi ^ßir &s Nyírfa leng sírjuk fölött, Lágy szélütem. Aludjatok Csendesen. A ludjatok — A nagy élet ellobog. Hol a 'Don robog, Onnan jöttek ők, Hol a Volga ragyog — A halálba menők. Adj nekik, magyar rög, Lágy pihenőt. Hisz kart érted emeltek E seregek. Érted aludt ki szívük, A hős, meleg. Édes, furcsa daluk ajkukon. Többé nem remeg. Onnan jöttek messziről S amerre a had haladt, Futott előlük az éj — S elhulltak a harc alatt. Elhulltak: s hosszú a halál, És az élet egy pillanat. Szergej, Iván, Nikoláj, Ott pihennek csendesen, A földért meghaltak ők Amely nekik idegen. Légy hozzájuk jó anya, föld, Es jó apjuk, Istenem! Méla, furcsa daluk nem remeg Többé ajkukon. És nem mennek, ha megy a sereg, Hazafelé az utón, Hiába várja honi meleg, A Dnyeszter, a Volga, Don. Hiába várja honi meleg, Mert elnyerte a halál — De áldott emlékű a sereg, Mely a szabadságért kiáll. Kik meghaltak' a rögökért, Onts értük könnyet, mint ők a vért! Itt alusznak, íme, sorba lent, A hű parancsteljesítők. Mint a néma, hű jóakarat, tJgy jöttek, menteni ők. Sírjukat őrizze kegyelet, Emléküket az idők. II gróf birtokánál: feloszlatása után az új gazdák megjelölték földjeiket. Csakhogy a tavaszi szántás-vetést valamivel el is kellett végezni. Igen ám, de az igásokat a németek elhajtották, a gróf traktorát pedig a nyilasok vették el. hogy a rablott holmikat átvontassák Ausztriába. — Nincs más hátra, anyjuk — határozta el magát Kovács Gábor — holnap megkezdem a kiserdő felüli rész ásását. És mert az asszony nem tudott jobbat tanácsolni, előkészítette az ura tarisznyáját. Közben az újgazda — két gyermeke: az ifjú Gábor és Jóska tágrameredt szeme előtt — megráspolyozta az erősebbik ásó élét. Másnap megkezdődött az ékétpótló munka. Az első szúrásokat Kovács könnyedén végezte. Ügy számította, hogy a széliében megkezdett ásással háromnégy nap múlva végez. Időnként még fütyü részeshez is volt kedve. De mire tizenötödször fordult a negyven méter széles, itt-ott ragadós, agyagos földön, már érezte az ásó súlyát. És bizony már szükségét érezte, hogy a sor végén egy-két percre rátámaszkodjék az ásó nyelére. Csak akkor nem tartott szünetet, amikor a déli harang megszólalt. jelezve az asszony érkezését. — Még azt hinné a Kati, hogy nem bírom ..: Még, hogy rajtam sajnálkozzék... — így morfondírozott, amikor feltűnt az asszony a két gyerekkel. Elhozták a kolbászos krumplilevest. Kovács Gábor mohón fogott az ebédhez, hogy rövid pihenő után folytassa ott. ahol abbahagyta. Folytatta is. Már vagy tizenötöt bökött a földbe, amikor észrevette, hogy asszonya is ásót ragadott. — Nem neked való ez... — szólt feleségére Kovács Gábor. De az asszony nem hagyta magát. — Miért is mennék haza? A föld nem vár, hiszen már a ku-IVÁNT Keresem M koricának a földben kéne lennie. Mire beesteledett és felmérték a napi munka eredményét, akkor látták, hogy a földnek még egytized részét sem ásták fel. ásnap valamivel későbben indult Kovács Gábor a kiserdő melletti tagra. A kora tavaszi reggel első napsugarai már megvilágították a rügyező fák koronáit, amikor kiért a dűlőre. Alighogy körülnézett, furcsa dolgot tapasztalt. Földjén lánctalpas traktor dübörgött, amely négyvasú ekét vontatott. — Mi történt itt? — tépelődött. — Talán eltévesztettem a földet? Vagy csak tréfa volt a földosztás és most megint a gróf szántja a földet? — Nem, nem hagyom a földemet! — határozta öl magát Kovács Gábor és vállravetett ásóval megindult a közelgő traktor elé. Már csak három méter választotta el a masinától, amikor a lánctalpas hirtelen leállt és a traktoros a földre ugrott. — Szervusz papa! — mondotta a traktoros tört magyarsággal. Kovács Gábor csak hosszas, kézzel-lábbal való mutogatás után értette meg, hogy Iván, a fiatal szovjet katona szabad idejében eljött segíteni. lééiben, amikor az asszony ^ és a két gyerek újból a kiserdő szélére hozta az ebédet, Katinak a könnyei is kicsordultak. Szerette volna megölelni, megcsókolni Ivánt, aki erősen szabadkozott, hogy ő bizony nem éhes. Végül is Gábor és Iván közösen ették meg a káposztás tésztát és a traktor ládájából előkerülő kolbászt. Estére végeztek a szántással. Harmadnapra a vetést is befejezték. Mikor végére értek, Kovács Gábor fellélegezve megszólalt: — Na, Iván öcsém, most pedig a jó munka áldomásaként inni és enni kell. Hogy szavát érthetővé tegye, szándékait kézzel is mutogatta. Iván hajlott rá és elfogadta az új gazda meghívását. Az esti órák gyorsan teltek. Kati az asztalra rakta a legszebb tányérait és poharait. — Minden készen volt, a húslevest és a csirkesültet már másodszor is melegíteni kellett, de Iván nem jött — Vajon mi történhetett vele? Talán megbántottad? —kérdezte az asszony. Csak másnap derült ki, hogy a vetés végeztével — alighogy elbúcsúztak egymástól, Iván szakaszát elvezényelték. A hír hallatára Gábor sehogy sem tudott megnyugodni. — Mekkora segítséget adott és még egy pohár bort sem ihattunk az egészségére — mondogatta félhangosan. — Mert te sohasem gondolsz előre. Nem kellett volna estig várni — tromfolt az asszony. Gábor a nagyobbik üveg bori szó nélkül a hóna alá véve, elindult az ajtó irányába. Mire a városban állomásozó szovjet katonai parancsnokság ügyeletes tisztjéhez eljutott, reggeledett. — Mi a kívánsága? — kérdezte Kovács Gábort az alezredes. — Ivánt keresem, aki a földemet felszántotta:.. — Na, de melyik Ivánt? Iván nevű katonánk sok van. — Hát, azt a derék, jószívű fiút, aki kérés nélkül is segített ... — Legalább azt mondja, meg melyik alakulat, hányadik szakaszában szolgál, akit keres. Kovács Gábor azonban csak annyit tudott a traktorosról, hogy Ivánnak hívják, szép magas gyerek és hát... segített. j. l/ovács Gábor sokáig azt ■ • hitte, hiába kereste Ivánt. Azt gondolta, sohasem fog vele találkozni. Tizennyolc év óta valóban nem találkozott Ivánnal. Vagy talán mégis? Nem is egyszer, többször is érezte munkája közben, hogy találkozott Ivánnal, aiki újra és újra eljött segíteni. Lányai Sándor (-H etény vitéz utódai-} A szétszórtan fehérlő tanyák, s a lassan formálódó faluközpontban már utcasorokba rendeződő szép, modern, összkomfortos családi házak között nyílik a tavasz. A tájat a látóhatárig uraló szőlősorok fölött sebes pusztai szél nyargal. Hetényegybáza. Ősi település, amelynek névadóját, a „Hetény nevű, igen nemes vitézt” már Anonymus is említi. Ezt néhai való dr. Bodócs Gyula monográfiájából tudjuk meg. Az ő munkája átfogó képet ad a község régebbi és közeli múltjáról, amely csak 1952-ben vált önálló közigazgatási egységgé; mindaddig Kecskemét város kiterjedt tanyavilágának egy darabja volt. A felszabadulást megelőző időkről B. Tóth Ferenc bácsit faggatjuk; — A férfinép — mondja ő — igencsak eljárt Hetényről kubikolni. Az akkori nagygazdák a szőlőikben jó ha húsz-harminc embernek tudtak munkalehetőséget nyújtani. Így legalább nyolcvanan-százan jóformán állandóan vándoroltunk. Rendszerint éjjel: így egyrészt nem gyötört úgy a nyári hőség, de másrészt szégyelltük is, hogy „viszszük a batyut” a talicskán, a gúnyát, elemózsiák főzőalkalmatosságot. Én a tizenhét esztendő alatt, amíg kubikoltam, bejártam az országot, dolgoztam még Ungvárom túl is. Általában 80 fillér volt a napszám, nem egészen egy káló szalonna ára. Az asszonyok pedig a kecskeméti piacra, vagy ügyes-bajos dolgaikban az elöljáróságra menve, gyalázatos sártengerben tették meg — legtöbbször gyalog — a tíz kilométeres utat. Hogy a felszabadulás, majd hét évre rá a községgé alakulás mit hozott az istenhátamögötti tanyavilág népének azt a községi tanács vb fiatal elnöke, Bárkai Istvánné tárja elénk. Mindenekelőtt postahivatalt, gyógyszertárat létesítettek, majd 1953-ban a villanyfény is felgyűlt. A 3800 lakosú községben azelőtt venyigével, vagy kukoricaszárral tüzeltek; most a TÜZÉP telepük alig győzi kielégíteni a jórészt cserépkályhás lakások igényeit. A még húsz éve szinte luxusszámba menő kerékpárt felváltották a motoros járművek: Hetényegyházán jelenleg 53 motorkerékpár- és tíz gépkocsi-tulajdonos van. Megtízszereződött a rádióhallgatók száma is. Ma 519 rádiókészüléket és — az 1959. évi eggyel szemben — 32 tv-t tartanak számon. Dr sorolhatjuk tovább a művelődés fejlődésének mondhatni nap nap után emelkedő számait. A felszabadulás előtti korszak öt pedagógusával szemben ma huszonketten terjesztik a faluban a tudást. Hálom könyvtáruk van, 1220 kötettel. A mozi látogatóinak a száma tavaly meghaladta a húszezret. A vendégmarasztaló sár-tengert egyre inkább kiszorítják a makadámútak, s az öt kilométer hosszúságban létesített salakjárdák. Idén új, korszerű posta, egészségház és orvoslakás, valamint önkiszolgáló bolt építése szerepel a terveikben. A kubikosok egykori kényszerű vándorlását újfajta áramlás váltotta fel: a napi négy fordulóban közlekedő autóbuszon és vonattal több százan járnak kecskeméti munkahelyükre. Mondanunk sem kell, hogy az utóbbi majd két évtized a mezőgazdaság tekintetében is változtatott a hetényi táj arculatán. Egyre inkább tűnőiéiben vannak az egyéni jellegű parcellák. A község határában gazdálkodik a városföldi Dózsa Tsz egyik üzemegysége: s ha a termelő közösséggé formálódásban kisebbet léptek is előre, mégis jó úton haladnak a három és fél ezer holdat művelő Egyetértés Tszcs gazdái is. Ennek az elsősorban szőlőtermelő vidéknek a jó kedélyű, mulatni, nótázni szerető, de igyekvő, dolgos népe lelkesen veszi ki részét a közügyek minden ágából. A gyakorta sorra kerülő társadalmi munkához itt nem kell „lasszóval fogni” a részvevőket. Csaknem minden középületükben benne van a lakosság önzetlen, áldozatos kezemunkája is. A községi nőtanács, s a fiatalság jár az élen a jó példamutatásban. A múltban céltudatosan sötétségben tartott, elmaradásra kárhoztatott tanyai embereket is életre rázta a rájuk kényszerített tespedtségből a rohanó idő, a társadalmat formáló ma. A kubikolásban, robotban meghajlott gerinceket nem is egyedül a könnyebbé vált, mindinkább gépesített munka, hanem az izmosodó öntudat, a sorsuk alakításában való közvetlen részvétel az, ami kiegyenesítette. A község legutóbbi néhány esztendejének szép eredményei, fejlődésük szinte naponta felállított újabb mérföldkövei adnak erőt és bizakodást a holnapok küzdelmeihez Hetény vitéz kései utódainak. Mb« Tibor Szerelem Virágfejed lehúzza sűrű bánat, szép szavadból hűs mályvaillat árad, kék szomorúság kifeszíti benned a csókot nélkülöző mély szerelmet s rád bilincseli könyörtelen csendjét kínos búcsú és felparázsló emlék s míg szemedből gyöngyöző könny szivárog, viaskodunk mint hajlongó virágok. Polner Zoltán A BUVE3ZIMA Q&eihe. után izahadóii A VARÁZSLÓ kedves mulatsága volt az alma-szőlőjáték, ahogy ő maga elnevezte. Ez csupán abból állt, hogy kiment a kertbe; ott magot szórt, sóhajtozott, hogy „Csiribi-csiribá”, és uramfia, termő almafa és szőlőtőke nőtt ki nemsokára a földből. Mindenki bámulta, csodálta a varázsló képességét. Nos, egy szép napon valahol tennivaló akadt, és a varázsló felkerekedett, hogy elintézze. Inasa izgatottan leste, hogy hajlott alakja eltűnjön a sarkon. Aztán kirohant a kertbe. Hatalmas kiterjedésű földdarab volt ez, majd akkora, mint mifelénk egy fél ország. Futkározott benne keresztül-kasul. Szórta a magot és közben folyton csak ezt kiabálta: „Csiribi-csiribá!” mert csupán csak ennyi jutott eszébe. És ahol elhangzott a bűvös szó, ott szép almafák és szőlőtőkék bújtak ki a földből. Menten virágba borultak, aztán csodálatos gyümölcsöt is hoztak. Amikor az inas pajtásai meglátták ezt, bebújtak a kerítésen és mind varázsolni kezdett. Kis idő leforgása alatt óriási terület lett tele almafával és szőlővel. Amikor elfáradt a gyereksereg, csipegetni kezdte a pom’pás> termést. Ez azonban meglehetősen unalmas mesterség. Az ember rövidesen eltelik vele, utána meg csak akkor nyújtózik szívesen, ha van elég anyagi ösztönzés hozzá. Miután itt erről szó sem lehetett, unszolni kezdték a bűvészinast, hozasson bérmunkást a szürethez. A gyerek azonban halványan emlékezett csak, mivel szokta a Mester munkába hívni a söprűt. A varázsszó pontos változatát nem tudta magában felidézni, így aztán ezt kiáltotta: „Csiribicsiribá-csiribó-csiribu.” Nagy meglepetés következett. A söprű mérges ábrázattal kezdte kosárba szedni a gyümölcsöt. A szőlő nagyobb részének aztán kisajtolta a levét, kádban erjesztette, amíg csak zamatos bor nem lett belőle. Boszorkányos gyorsasággal végezte él mindezt; a gyerekek, bár torkig voltaik már gyümölccsel, újra lakmározni kezdtek. A kádakból
