Petőfi Népe, 1964. április (19. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-26 / 97. szám
Krisch Béla« Készülődés a kulturális szemlére. Négy kecskeméti amatőrfotós kiállítása nyílik május 2-án a Városi Művelődési Házban. Fenti képünk az egyik kiállításra kerülő fotográfiáról készült. Még egyszer a Sodrásban plakátjáról Április 7-én „Nem tetszett” címmel megjelent cikkünkre a MOKÉP igazgatója az alábbi választ küldte: „Egyetértünk a szerkesztőséggel abban, hogy a filmplakátoknak, mint grafikai művészeti alkotásoknak mindenekelőtt közérthetőnek, ízlésesnek, figyelmet keltőnek és lelkesítőnek kell lenniük. Emellett az csak jó, ha a plakát formájában is újszerű, modern alkotás. Különösen akkor, ha ennek az alkotásnak egy más művészeti alkotás megtekintésére kell mozgósítania, jelen esetben egy jól sikerült magyar filmre. Ez a mi — a plakátok készíttetőjének és kiadójának — legfőbb törekvésünk is. A Sodrásban című filmhez több neves grafikusművész készített plakátvázlatot, de közülük a film alkotóinak éppen a bírált terv tetszett a legjobban. Egyébként a plakáton ábrázolt fatörzsnek a filmben megvan a mása, amellyel az alkotó jelképesíti a tragédia bekövetkeztét és helyét. Mindezek ellenére sokat vitatkoztunk a film rendezőjével a plakát kiadása előtt, nem értettünk egyet az indokolásával. Ez nem menti felelősségünket, de engedtünk, mert fiatal, elsőfilmes, tehetséges rendezőnk kéréséről volt szó, aki ragaszkodott elképzeléséhez. Ezért is örülünk bírálatuknak. Segít bennünket az alkotókkal való vitákban, a nézetek kialakításában. Egyébként éppen a viták miatt többféle plakátot is készíttettünk a filmhez. A bírált plakátból összesen 8000 darab készült, elsősorban Budapestre és néhány megyeszékhelyre. Bács-Kiskun megye ebből mindössze kétszázegynéhány darabot kapott. Ezenkívül külön készült plakát javarészt a vidék számára, mintegy 30 ezer darab. Ezekből Bács-Kiskun megye majdnem 1300 darabot kapott. Téves tehát a cikknek az az állítása, hogy a bírált plakát többszázezres példányban készült. Bírálatukat köszönettel vettük, és igyekszünk munkánkban felhasználni. Bors Ferenc igazgató Ax igazgatónő picit hátradőlt a székén és behunyta a szemét. Képzeletében sorra jelentek meg a képző egyes tantermei és a padokban, szigorú ülésrendben, a lányok... Hopp, már meg is van. Harmadik cé ... Az első padban, baloldalt, mindjárt a katedrával szemben. Ott ül ez a mindig mosolygó, szépszemű kislány ... Várjunk csak... Kató? Magda? Irénke? Júlia'' Hát persze, hogy Júlia. Vasadi Julianna. Az elsőben tanította is. Azért akkor még csak olyan süldöcske voll, kis gombóc. Most meg csinos, formás, kész nő... Júlia... Julianna. örült, hogy ilyen szép, hozzáillő neve van. — Szóval egy napra mennél el. Julika. És miért? — Bírósági tárgyalásom lesz, Erzsi néni. Tessék itt az idézés — tette le ügyesen a blankettát az íróasztal közepére. — Tízre szól, de hátha várni kell, akkor nagyon elhúzódhat. Az igazgatónő letekintett a cédulára. Nem tévedett. Vasadi Julianna. — Mi dolgod neked a bíróságon? — Sértett vagyok — felelte a lány. — Sértett, és felperes. Az a körülmény, hogy egyszerre két ilyen fontos tisztséget tölt be, szemmellátható elégedettséggel töltötte el. •• — 1/1/ csak le, fiam — intett Erzsi néni. — Természetesen elengedlek. De mondd, mi ez az ügy, amibe belekeveredtél? — Rágalmazás és becsületsértés. Tetszik tudni — igazította meg szoknyáját a térdén —, a Lacim anyja fűnek-fának azt pletykálja, hogy amióta felköltöztem a városba, ide a kollégiumba, az a fiú kap meg, aki csak akar. Mert hogy én... olyan rosszféle lettem. — Micsoda?! — ült ki a döbbenet a kérdező arcára. — Ki az a „Lacim anyja"? Milyen jogon terjeszt ilyen gyalázatosságokat? — Laci falumbéli — magyarázta türelmesen a kislány. — Már egy éve udvarol. Mire én végzek, addigra ő is leszerel a katonaságtól, feleségül vesz. De Róza néni, az anyja, a Fentös Marikát szeretné menyének. Mert annak önálló fodrász az apja. Ezért pletykál rólam ilyeneket. Az igazgatónő lassan levette, és egy szarvasbőr darabkával gépiesen dörzsölni kezdte aranyszegélyű szemüvegét. Sápadt volt, és valahogy hirtelen nagyon fáradtnak, kimerültnek látszott. — Értem — állt fel. — Hát csak menj, Julika. Aztán majd meséld el, hogyan végződött a tárgyalás. Te kis boldogtalan — nézett utána, amikor a lány kilibbent a szobából. Nálunk még másfél éved van hátra, aztán az elosztásnál sírva kéred a bizottságot, hogy küldjenek bárhová, minden munkát szívesen vállalsz, de a faludba, oda vissza semmiképpen nem mehetsz. Miért? Csak. Mert a falu szája — az valami borzasztó! • Harmadnap, alighogy csengetnek nagyszünetre, illedelmes kopogtatás az igazgatói szoba ajtaján. — Azt tetszett mondani Erzsi néni — bukkan elő egy feketefürtös fej a kilincs felett —, jelentsem, hogy mi volt a tárgyaláson. — Ne jelents semmit, hanem gyere be, foglalj helyet, és szépen mesélj el mindent. Így ni. Szóval? „Lacim anyja” ugyebár tagadta, hogy ő pletykált rólad ? — Nem tagadhatta, tanúk voltak rá! — Értem. És le? — Én nem szóltam egy mukkot sem. Még rá is mosolyogtam Róza nénémre. Amikor aztán a bíró megkérdezte, van-e valami megjegyzésem, kérdésem, felálltam és letettem a bíró elvtárs elé az orvosi igazolást. Arról, hogy érintetlen vagyok. Több. tanút aztán már nem is hallgattak ki. A bíró össze szidta Róza nénit, és nyolcszáz forintra büntette. Még az ülnökök is nekimentek. Az egyiknek a hosszú bajusza is rángatózott mérgében, ahogyan rákiabált. Alig tudtam tartani, hogy ki ne pukkadjon belőlem a kacagás. — Hát ez idáig nagyon üdvös és tanulságos — sóhajtott fel• az igazgatónő. — És most mi a terved a jövőre nézve? — A jövőre nézve? — kerekedtek ki Julika szemei a csodálkozástól. — Hát mi lenne? Ami eddig volt. Mire végzek, Laci is leszerel. Feleségül megyek hozzá, és óvónő leszek náluk a faluban. — És a „Lacim anyja”? Tőle nem félsz? — Ugyan — kacagott vidáman a lány. — Takarékos, jó gazdasszony az. — Még egyszer nem dob ki nyolcszáz forintot az ablakon. Kürti András KENYERILLAT Az utcát járom, s kopognak lépteim, Rákopognak a fénylő ablakok, > Esőmosta aszfalt tükrözi a tiszta éjszakát ; És mosott felhőillatot. ) Megérzem benne a szalmafüst ízét, > Amint emlékeim közt kutatva a kenyérsütés eszembe ötlik i S látom Nagyanyám \ Hajlong a dagasztó teknő repedt oldalán, Míg körül nyalják az éhező lángok A kemence tátott, kormos kapuját. Onnan indultam el, S a kenyérillat végigkísérte titkon léptemet, Most kipattannak az ifjú évek Jóllakott bimbói, ha néha éhezem. Ilyenkor álomképnek tűnik a kémény, Amint nyitott szemével égre néz, S gyomrából kolbászízű füstje A téli reggel fagyos terébe lép. A füst már megint itt van. Szemen csapott mint kilendülő ág, A járdára kicsöppen a könnyem, Visszatükrözve a tiszta éjszakát. Gömöri István így írunk mi Vétkezett a taknyos ! Meghitt, barátságos rendőrszoba. Ha az olvasó annyiszor járna ide, mint a riporter, vele együtt állítaná: otthonos itt minden. Balról ablak. Benne virágcserepek és gumibot alakú, kedves kaktuszok. Jobbról a híres francia festő, Renoir ismert művének, a „Szolgálati pisztoly — előlnézetben” c. képnek színvonalas reprodukciója. Szelíd arcú, polgári ruhás rendőr ül háttal az írógépnek, s mikor nem néznek oda, jegyzőkönyvbe pötyögteti a történteket. Előtte kiskorú fiú váltogatja lábát. — Mutasd, hogyan loptad el a sűrűfésűt? A fiú röpke hókuszpókusz mozdulatot tesz. Sűrűfésűt mutat fel. Vigyorog. — Hisz ez az enyém! — csap a felsőzsebére a rendőr és elismerően tolja vissza a fiú kezet. Mert az vissza akarja adni. — Legyen csak a tiéd, öcsikém. A riporter becsukja a száját, mely a csodálkozástól tátva maradt. — Mit loptál még? — csattan gyöngéden a kihallgató szava. A fiú félszegen hátranyúl nadrágja fenekéhez, hogy eldugja „húsvéti zsebkendőjét”. Közben tojáshéjdarabok hullanak a parkettre — mutatva a gyerek életkorát. De azért öntudatosan tájékozódik, mielőtt felelne. Ellágyulva állapítja meg, milyen jót lehetne kést dobálni a barnára pácolt nagy iratszekrénybe. Homlokát ráncolja, mert kényelmetlennek találja az egyik karszéket. A rendőr noszogatja. — Azért igazán mesélhetnél még, mit loptál? — Hát... azt a pucér nőszobrot a tanácsháza udvaráról. De azt viszszavittem. Gondoltam, jobb lesz csillagszórót. Aztán szentképet, 2 motring Honleányt, 3 és fél deci Triple sec-et. — Megittad? — A Honleányt? Nem — A szeszt, te haszontalan! (Rendőr fejét csóválja.) — Ja? Azt igen, a parkban. Nagy kövér gyöngycseppek gurulnak végig a fiúcska angyalorcáján. Rendőr, újságíró vele szipog. — Jó volt? — Hp, hp, jó, csak nem tudtam meginni mindet. Jött a rendőrbácsi. A polgári ruhás rendőr összeszedi magát. — Jól van, jól van, ne haragudj... Mi is emberek vagyunk. Még árleszállítás előtti csokoládét nyújt át. — Nesze. — Kösz ... Szia. Az újságíró eddig spanyolfalat tartott, hogy a gyerek ne lássa az apját, aki szintén jelen van. De a megrendült apa nem bírja tovább, kitör. Közben a spanyolfal a fejére csavarodik. Káromkodva cibálja le magáról. — Pedig hányszor és hogy megvertem ezt a taknyost! Hörög, neki ugrana a gyereknek, de a rendőr és a riporter éberebbek. Lefogják. — Ez a baj, süsse meg! — csitítja a rendőr. — Gyerekkel nem szabad így bánni. (Könyvet húz elő a háta mögül, beleolvas.) — Igen. Foglalkozni kell a gyerekkel, akkor még meg lehet menteni a fertőtől. — Hát nem eleget foglalkoztam? — tördeli szenvedélyesen a kezét az atya. Celofánpapíresomagot kap elő, körülményesen kibontja. Egy kettétört baltát lök erejét vesztetten a rendőr asztalára. — Rajta tört el... Ezen a huligánon. A fiúcska bűnbánóan, szeme sarkából les rá. Sziszegi. — Majd megfizetem a kárt — ugattam már. — Leszel még rossz? — kérdi a riporter. — Nem. — Na, azért... Mikor a riporter a jól végzett munka tudatában kilép a rendőrség kapuján, még egy pillantást vet a bejárat feletti jelmondatra: „Isten hozott!” Az első sarkon fütyörészve lép le a járdáról, s majd elüti egy Trabant. Csikorog a fék, ő káromkodna, de ráismer a vezetőre. — Jé, maga az, építésvezető kartárs? Űj kocsi, új kocsi? — Igen- — felel szerényen amaz. Háromnegyed esztendeje spórolunk rá az asszonnyal. Tudja, nehéz így, mikor csak a fizetéséből él az ember. Másfél év alatt nem kismiska játék a villához új gépkocsit összegürcölni. Viszlát! A riporter boldogan mosolyog magában. íme az ékes példa. Ha megírja mai gyerekbűntényes riportját, azt a fiúcskát is elkalauzolja vele az igaz útra. Lehet, hogy ezt az építésvezetőt is éppen Dezséri László valamelyik vasárnapi levele vezette a takarékos életre, (t) 3 U ILI KA GYŐZELME
