Petőfi Népe, 1964. április (19. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-26 / 97. szám
lifuvcliirtcs HÁROM KOCSI TÉGLA. Csattognak a csákányok, kavarog a por a kecskeméti Don-kanyar lebontott házai helyén. „Na, még egy utolsó nekigyürkőzés, aztán kész a kocsi” — biztatják egymást a fiúk, a 607. sz. Helyiipari Tanuló Iskola növendékei. — Ez már a harmadik ma — újságolják büszkén és elégedett tekintetüket a téglával jól megrakott kocsin legeltetik. Nemcsak a jól végzett munka örömével, hanem a felfedező büszkeségével is. Mert ők kutatták fel, hogy értékes téglát rejt a homok a lebontott útszakaszon. Kiásására társadalmi munkában vállalkoztak, s hogy mire kell nekik az építési anyag? — Régi tervünk vált valóra — mondja Báron László, az iskola tanára — megkaptuk az engedélyt a városi művelődési ház Építők Kultúrotthonában működő mozi helyiségének rendbehozatalára. A városi tanács 37 000 forintot adott anyagvásárlásra, az iskola pedig 90 000 forint értékű társadalmi mun-HÁT MÉQ HA TUDNÁD Elkísértek az út emlékei, s meséltél róla. Kirakatok cipő-seregéről, pulóverekről. Mennyi öröm volt szavaidban! az utazás, a látás, útitársak zenebonája! Sok lótás-jutás nem fárasztott: cél vezetett! Es láttam, örültél a pillanatnak, amikor észrevettél a vasút peronján, hogy várlak. Kicsim, hát még, ha tudnád, mennyire reszketett érted a szívem! Antalfy István Holnap már... Tüdőmet nyomják jégcsapok, fagyok, szakállam helyén fényes zúzmarák, elszöktették mind hőjüket a fák, hideg az út is, melyen ballagok. Minden fehérség most a földre gyűl, s a hó egész az ólmos égig ér, fázós fülembe konok szél fütyül, de ujjong bennem ideg és a vér, mert túl a csenden cinke énekel, tavaszt idézőn zeng a kis torok, piros léggömb: a Nap is fellobog; jég, fagy, hóember együtt égnek el. Holnap már lábunk híg sarat dagaszt, s a fény kioldja láncból a tavaszt. Nagy Istók István így lesz az ember sokoldalú Azt mondják a szülői értekezleten: — Kedves szülők: Ez az oktatási év is, mint mindig, sok sikertelenséggel terhes. Az, ami az iskolában nekünk nem sikerül, meg kell otthon csinálni. Kérem, segítsék hozzá gyermekeinket, hogy nagyobb szakmai jártasságra tegyenek szert. Iskolánk munkára nevelő arculatának napról napra kell kialakulnia. Jelenleg műhelyfőnököket keresünk. S valóban, egy hónap múlva az én kisfiam, Borka már eljutott odáig, hogy belefvzött a tűbe egy kilométernyi cérnát és művészi gondossággal stoppolni kezdett valamit. „Megtalálták a főnököt...” — gondoltam én. Másnap gondosan összeszaggattam a nadrágomat és odaadtam Borkának: — Varrá meg! De ügyesen! — Apu, majdnem elfelejtettem megmondani neked. Csak először akarták, mindenki tanuljon, dolgozzon a varrógépen, de most már csupán a lányoknak oktatják a varrást. Mi viszont ácsok, asztalosok leszünk. Ezért aztán balta, fűrész, szekerce kell nekem. — Mire? ’udod, nálunk kerek asztal van és ez nem divatos. Most a keskeny, szögletes asztal a divat. Adj nekem fűrészt, csak egy percre. A szomszédhoz futottam. A fiam egy óra alatt átfűrészelte az asztalt, én pedig csiszolgattam utána. A hét végére csak az maradt hátra, hogy négyszögűre csináljuk az asztalt. Borka már a küszöbről kiabálta: — Anyuka! Holnapután ellen- T kát ajánlott fel. A csúnya és barátságtalan helyiséget teljesen átalakítjuk úgy, hogy megfeleljen a filmvetítés, színjátszás, bábszínpad követelményeinek. A helyiség továbbra is a művelődési házhoz tartozik, de ipari tanulóink bármikor, teljesen díjmentve igénybe vehetik. A kedvezményt igazán megérdemlik. Báron László felhívására megmozdult az egész iskola. A szervezés élére állt a KISZ- szervezet és 300 tanuló egyenként 20 óra társadalmi munkára tett ígéretet. A fundamentumot már ki is ásták. A kőművestanulók a szakmájukba vágó munkákat vállalták, a kárpitosok a székek elkészítését, a festők pedig kijelentették: „Majd mi megmutatjuk, hogy lehet egy helyiségeit ízlésesen, szépen kifesteni.” A nagy munkából a tanárok is kiveszik részüket. Az igazgató — Weither Vilmos — biztosította a feltételeket számukra, hogy a terveket elkészíthessék, a belső kiképzésről, a műszaki kivitelezésről gondoskodjanak. — Nyolc kocsi homokot azonnal meg kell rendelni a községgazdálkodási vállalattól. Ki intézi el? — kérdi Báron László, s máris ott tolong körülötte a sok jelentkező. így megy ez napról napra. Senki nem sajnálja a szabad idejét. Ha kell hazulról hozott lapátokkal egészítik ki a hiányos felszerelést, mint Kerekes Tibor első éves asztalostanuló. Kormány Ferenc másodéves kőművestanuló, KISZ-titkár, kitűnő szervezőkészségéről tett tanúságot. Spielmann Ferenc pedig a példájával buzdított. Elsők között indult téglát hordani a téglagyárból. — Csak az a baj, hogy a tetőszerkezethez két köbméter bontási anyag kellene — panaszkodnak — és nem kaptunk kiutalást. Pedig úgy szeretnénk tanév végére befejezni az építkezést. .. őszinte aggodalom csendül a hangokból. És reménykedés, hogy a várva várt kiutalás rövidesen megérkezik. Hiszen nem csekélységre vállalkoztak, amikor önként és lelkesen ajánlották fel szabad idejüket. Arra, hogy kulturált környezetben szórakozzanak, művelődjenek, szerepelni • tudjon, továbbfejlődni országosan is elismert irodalmi színpaduk, bábegyüttesük. Legyen egy hely számukra, amely a sajátjuk, amelyről azt is elmondhatják: „Mi hordtuk hozzá a téglát, mi építettük, csinosítottuk magunknak — és mindenkinek, akit érdekel a művelődés, a közös és tartalmas szórakozás.” V. Zs. Példaképek hiányoznak? Tisztelet és becsület Robin Hoodnak. Tisztelet és becsület Teli Vilmosnak. Tisztelet és becsület a Tenkes kapitányának és kurucainak. A haza, a nép szerétében, az elnyomottak védelmében, hűségben, becsületben, bátorságban, helytállásban, ügyességben példát mutató hősök voltak ők a maguk korában. Hírüket, nevüket, a tetteikről szóló legendákat méltán adta tovább egymásnak a nemzedékek hosszú sora. Helyes volt róluk filmet, televíziós filmet készíteni. Az ifjúság döntő többségénél harsány visszhangra találtak cselekedeteik — azok varázsát az évszázadok sem tudták elkoptatni. Hősök voltak, akik népük történelmének egy-egy rendkívül nehéz, próbára tevő korszakában a legdrágábbat, életüket sem féltették kockára tenni. Persze, sok-sok millió hős volt rajtuk kívül, aki vérét adta, nyugalmát áldozta a közösségért, a szabadságért — jóllehet nevük réges-rég feledésbe merült. A történelmi hősök, a nép ajkán tovább élő merész hazafiak híre-neve azért vált későbbi nemzedékek kincsévé, példaképévé, mert ők — hősiességük, bátorságuk mellett — előbbre »is láttak másoknál, jobban megértették a kor eseményeinek összefüggését, felismerték a haladás irányát. Nevük ezért került a fejlődés zászlajára. De nincsenek nekünk más példaképeink is, mint az említettek? Dózsa, Táncsics, Vasvári, Szántó-Kovács élete nem tartalmaz például elég filmre való eseményt? Vagy nem tudunk könyvet írni — több könyvet —, filmet készíteni azokról a hősökről, akik a mi mostani szabad életünk kiharcolásában tanúsítottak tudatos, bátor haláltmegvető hősiességet? Dehogynem; olyan ragyogó oldalai vannak a hazai és a nemzetközi munkásmozgalom történetének, amelyeken minden betű mögött hősök, vértanúk, győzők sorai állnak. Vannak már filmjeink a munkásmozgalom jelentős alakjairól, időszakairól, egyszerű párttagokról. De nem sok ilyet csináltunk. Könyvet még kevesebbet írtak. Olyat, mint Soholov Csendes Donja, vagy Fagyejev Ifjú Gárdája. Ne legyünk maximalisták — hiszen hasonló erejű műalkotás minden korban kevés születik —, de ismerjük el, hogy adósak vagyunk a világirodalmi érték alatti, de a kommunizmus győzelmébe vetett hittől mélyen áthatott, őszintén Kiss. J, Zoltán; Duna-partoa, lelkes, igényes -írások — például irodalmi szintű életrajzok kiadásával is. (Annál nagyobb örömmel értesültünk, hagy a Kossuth Kiadó terveiben szerepel ilyen sorozat megjelentetése.) Miért nem látunk-hallunk, olvasunk ifjúsági filmeket, tvjátékokat, elbeszéléseket, kisregényeket a munkásmozgalom hőseiről? Miért csak elvétve? Teli Vilmos nyila, a Tenkes kapitányának furfangjai, evészeti, ivászati mérkőzései kétségtelenül adtak buzdító élményeket a mai gyerekeknek is. Furcsa lesz azonban, ha Robin Hood korának lovas csatáiról, Teli Vilmosék nyilazó technikájáról, Tenkesék buzogányforgató képességeiről lesznek vizuális, vagy gondolati élményeik, de arról az időszakról, amelyben szüleik, nagyszüleik küzdöttek, szervezkedtek, vereséget szenvedtek, győztek — s negyvenöttel véglegesen —, alig látnak valamit ifjúsági filmeken. Hol van elég film, tv-játék, ifjúsági regény régi májusokról, utcai harcokról, kardlapozásról, röpcédulás ifjúmunkásokról, illegális összejövetelekről, sztrájkokról, vöröskatonákról, Stromfeld Aurélról, Zalka Mátéról, az „ezernyelvű, egyszívű brigád”-ról, Latinkáról, Rózsa Ferencről — hogy csak futtában említsünk „témákat”? A tudományos feldolgozó, helytörténeti feltáró munka messze előbbre jár, mint az irodalom vagy a filmművészet ... Gondoljunk még egy területre, amely kincsesbányája lehetne, inkább már lehetett volna — irodalomnak, filmművészetnek. Most már mindegyre gyérülő számmal élnek közöttünk tisztelt, becsült, szeretett veteránjaink. Megadjuk nekik nagyon megérdemelt nyugdíjukat. Büszkélkedünk velük, mint akik az adott községben, városban hősei voltak a régi időknek. Tanácsaikat kérjük, elfogadjuk segítségüket, ha még nem fáradtak el nagyon. Üttörők köszöntik őket nevezetesebb alkalmakkor. Mennyi emlék, élmény, pontos és fontos munkásmozgalmi mozzanat ismerete száll velük sírba visszahozhatatlanul, mert azokat írók, költők nem gyűjtötték fel — kikérdezésükkel. Lelkes, mozgalmas helyi nótáriusok lejegyezték ugyan életrajzukat, abban az illegális idők egy-két epizódját — de hol van ez az általuk átélt nagy események gazdagságától?! Sokszor szapulják a fiatalok bizonyos csoportjait, mert — állítólag — nincs nemesebb életcéljuk, eszményképük, hacsak nem valamelyik aranylábű labdarúgó. Kísérlet, tanulmány, meg ki tudja, milyen címen bemutatnak kisfilmeket „mai fiatalokról”, akik annyira mélyek, hogy az egész játék alatt fél óránként egyszavas bölcsességeket mondanak: „Igen” „Mmmm” — „Nyugi”. Igen jól tudnak nézni, nézni, nézni. Aztán isznak. Aztán bevesznek egy marék orvosságot. És megint néznek... Az viszont megnyugtató, hogy akikkel az esztergapadnál, a gabonaföldön, a laboratóriumban, tanulmányi versenyeken, iskolákban találkozunk — nem ilyenek... Miért akarják elhitetni némely szerzők, hogy idegileg olyan „stichesek”, min „modern” filmjeik egyik-másikán bemutatják? A példaképek megválasztás ' őrt nemcsak az ifjúság felel Azt is nyugodtan mondhatjuk hogy nem ők a felelősek. Tóth István őrzést kapunk! Tojásrántotta krumplival: Hidd el... Borka, mi lesz az asztallal? — Betesszük a konyhába! Mások lesznek az ácsok, asztalosok. Minket szakácsnak képeznek ki! A rántottától úgy összeragadt fogunk-szánk, mintha csirizt ettünk volna. A krumplit csak, nagy nehezen tudtuk letuszkolni a torkunkon. Kétségbeesve vártuk az ellenőrzés végeredményét. Felesleges volt az izgalom. Másnap ezzel állt elő Borka: — Nem leszünk szakácsok! A villanyszerelőkre nagyobb szükség van. Üj főnököt kaptunk. Borkát érdekelte az elektrotechnika. Kivéste a falat, hogy a huzalokat rejtve vezethesse körbe a lakásban. Nappali fénynél is lámpával futkároztam. Még sötétedés előtt megvacsoráztunk, nehogy meg kelljen gyújtani a petróleumlámpát. Az iskola munkára nevelő arculata valóban napról napra alakult ki. A következő napokban órás mesternek, fejőgulyásnak, montírozó-esztergályosnak képezték ki, majd tűzszerészkémikust akartak belőle faragni. Mi csak tűrtük. Hanem amikor Borka szétszedte és újrakótette kedvenc dedikáli könyveimet, kiborultam. £zt a humoreszket is ágyamban írom. Borka ügyes mozdulatokkal váltogatja rajtam a borogatást. Nekem f kicserélődtek a főnökeim. ' ideggyógyászat vigyáz lelki ségemre ... Vlagyimir Tocsilin (Fordította Ferencz Győző)
