Petőfi Népe, 1964. március (19. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-27 / 73. szám

2. oldal 1964. március 27, péntek Ben Bella nyilatkozata az FLN kongresszusa elfitt Az adeni kérdésről tárgyal az ENSZ huszonnégyes bizottsága Újabb harcok Etiópia és Szomália határán A ciprusi helyzet HÁROM HÉT múlva nyűik meg Algériában a Nemzeti Felszabadítási Front, az FLN kongresz­szusa. Ben Bella algériai elnök az előkészületek­ről és a kongresszus várható kilátásairól nyilat­kozott a Liberation főszerkesztőjének. Ben Bella utalt rá, 'hogy a Tripoliban útnak indított prog­ram csak a kezdetet jelentette. Most Algériában lezárult az építés első szakasza, s új keretek kö­zött szükség van a szocialista célkitűzések pon­tosabb felvázolására. Ha határozottabban aka­runk haladni a szocializmus irányában — mon­dotta az algériai elnök — elképzelhetetlen, hogy a megoldást a „nemzeti egység” alapján keres­sük. Egy adott helyzetben megfelelő keretnek tekinthető ez, a szocializmus építéséhez azonban nem elegendő. A kongresszus tanácskozásainak eredményeképpen új alkotmány születik majd, s ez összehasonlíthatatlanul hatásosabb lesz mint a tripoli program. Ben Bella bejelentette, hogy legközelebbi külföldi útja május 1-e körül Moszk­vába vezet, hazatérőben pedig megáll Szófiában. AZ ETIÓPIÁI külügyminisztérium szóvivője csütörtökön bejelentette, hogy újabb harcok rob­bantak ki Szomália és Etiópia határán. Csütör­tökön hajnalban szomáliföldi sorkatonák lépték át a határt, és rajtaütöttek egy etiópiai határ- állomáson. A szóvivő közölte, hogy kormánya a Szomáli Köztársaság kormányát teszi felelőssé az incidensé, amelyre éppen akkor került sor, amikor a két ország képviselői Khartumban a határviszály rendezéséről tárgyalnak. AZ ENSZ GYARMATI kérdésekkel foglalkozó 24-es bizottsága befejezte a dél-rhodesiai kérdés EGY NAP A KÜLPOLITIKÁBAN megvitatását és rátért az adeni helyzet tárgya­lására. A vitában felszó­lalt az Arab Liga főtit­kára és rámutatott, hogy az angol kormány az Adenra vonatkozó ENSZ-határozatok közül egyet sem hajtott végre. Továbbra is érvényben van­nak az elnyomó törvények, egymást érik a letar­tóztatások, és angol katonai egységek büntető hadműveleteket, bombatámadásokat intéznek bé­kés arab falvak ellen. A felszólalók követelték, hogy az ENSZ ellenőrzésével tartsanak Adenban általános választásokat. Majd ezt követően ki kell tűzni a függetlenség megadásának időpont­ját. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ciprusi nagykö­vete lemondott állásáról. Utóda a nagykövetség egyik tisztviselője. A Fehér Ház szóvivője nem adott magyarázatot a személyváltozással kapcso­latban, de kommentárok rámutatnak, hogy nyil­ván hatásosabb diplomáciai tevékenységet vár­nak az új nagykövettől, mint elődjétől. U Thant ENSZ-főtitkár legutóbb nyilatkozatban foglalko­zott a ciprusi kérdéssel. Jelentős lépésnek minő­sítette a megbékélés útján azt a körülményt, hogy az érdekelt kormányok hozzájárultak Kuo- mioja finn diplomata kijelöléséhez. Az ENSZ- közvetítésre felkért megbízottja a jövő hét köze­pén utazik Ciprusba. Rövidesen megérkezik a finn kormány által kijelölt ENSZ-kontingens is a szigetre. A török flotta egységei ismét provo­katív jellegű hadgyakorlatokat kezdtek. A légi­erők közreműködésével végrehajtott gyakorlatok „állítólag” az „évi kiképzési program részét ké­pezik”. Érdekessége a hadmozdulatoknak, hogy fedőneve: Attila partraszállási gyakorlat. Á szovjet közvélemény élénken érdeklődik Magyarország iránt MOSZKVA (MTI) Amint közeledik április 4., hazánk felszabadulásának 19. évfordulója, valamint a Hrus- csov-vezette szovjet párt- és kormányküldöttség magyaror­szági látogatása, a szovjet saj­tóban egyre több anyag lát nap­világot a magyar—szovjet kap­csolatokról, hazánk életének különböző területeiről. Az Izvesztyija és a Vecser- nyaja Moszkva a közelgő láto­gatással kapcsolatban közölte azokat a nyilatkozatokat, ame­lyeket Szakasits Árpád, az Or­szágos Béketanács elnöke, Se­lyem András, az Egyesült Izzó pártbizottságának titkára és Körmendi Miklós, a kocsi Arany Kalász Termelőszövetke­zet elnöke az APN hírügynök­ség budapesti tudósítójának adott. A csütörtöki Lityeratur- naja Gazeta első oldalon hozta Koroknai Zsuzsa írását a kö­zelgő évfordulóról. A Pravda „Barátaink tapasz­talatait ismertetjük” című ro­vatában megjelent Losonczi Pál földművelésügyi miniszter cikke a magyar termelőszövet­kezetek eredményeiről és prob­lémáiról. V. Geraszimov, a Pravda budapesti tudósítója a lap csütörtöki számában arról ír, hogy a KGST keretében végrehajtott szakosítás milyen perspektívákat nyit a magyar iparnak. A Szovjetszkaja Kultúra csü­törtökön szintén két magyar vonatkozású anyagot nyójtott olvasóinak. Kibővített ülést tartott a kiskőrösi járási pártbizottság Az MSZMP kiskőrösi járási bizottsága tegnap kibővített ülésen vitatta meg a Központi Bizottság február 20—22-i, s ezt követően a megyei pártbi­zottság által hozott határozatok alapján a járás mezőgazdasá­gára váró feladatokat. Az ülé­sen részt vett Erdősi József, a megyei pártbizottság titkára. Simó Tibor, a járási pártbi­zottság első titkára beszámoló­jában vázolta a járás mezőgaz­daságának helyzetét. Az ebből adódó feladatok közül — az eddigi tapasztalatok gondos hasznosítása mellett — hangsú­lyozta az irányító munka szín­vonalának további emelését, s a kommunisták felelősségét. Megállapította, hogy a járás mezőgazdaságának fejlődése biz­tató, de a párt célkitűzéseinek megfelelően további erőfeszí­tésekre van szükség, elsősorban az alacsonyabb típusú szövetke­zeti gazdaságok nagyüzemi alap­jainak fejlesztése érdekében. A járás szőlő- és gyümölcster­mesztő profiljának kiemelése mellett, felhívta a figyelmet Mindenfelől — mindenről Új kormány Ausztriában Ausztria új „kemény” kor­mánya egyhónapos birkózás után végre megalakult — de a Néppárt alaposan „meglágyult” a kormányalakítást megelőző csatában. Errílékezetes, hogy a válság körülbelül egy hónappal ezelőtt robbant ki. Akkor az osztrák miniszterelnököt adó legna­gyobb koalíciós párt, a Nép­párt, heves belviszályok .után Gorbach eddigi kancellár he­lyett a párt jobbszárnyának egyik kiemelkedő vezetőjét, Klaust jelölte a kancellári posztra. Klaus azzal a prog­rammal lépett a politikai csa­tatérre, hogy a koalíció másik pártjával, a szociáldemokraták­kal szemben „keményebb’ poli­tikát alkalmaznak. Noha a koa­líció utolsó időszakában a szo­cialista párt is belement meg­engedhetetlen és egészségtelen kompromisszumokba, s maga is felelősséggel tartozik az osztrák politikai viszonyok alakulásáért — az adott körülmények között a Klaus—Witthalm-féle kemé­nyebb belső kurzus komoly kül­politikai veszélyeket is rejtett magában. Ezek a veszélyek lényegében két, egymással összefüggő té­nyező körül csoportosultak. Az egyik: Ausztria fokozódó gazda­sági függése Nyugat-Németor- szágtól, s ennek végső elemzése­képpen a Közös Piachoz való csatlakozás kierőszakolása. A másik: az Ausztriából bonyo­lult és vitatott jogi csata után kitiltott Habsburg Cttó vissza­térése. A Néppárt Klaus—Withalm- féle, úgynevezett „reformista” szárnya mindkét kérdésben töb- bé-kevésbé nyilvánosan is elkö­telezte magát. Köztudott volt például, hogy Klaus a közel­múltban vezető nyugatnémet gyáripari körökkel tárgyalt a közös piaci csatlakozásról, s az is, hogy vezető tagja volt a leg­nagyobb ausztriai monarcbista szervezetnek, amelyből csak po­litikai kényszerből és csak nem­rég lépett ki. A „reformisták” uralomra ju­tása az Osztrák Néppárt belső hatalmi harcaiban ilyenformán súlyos veszélyeket villantott fel az osztrák politika egén. Hiszen a Közös Piac-politika „jobbra bajlltása” félreérthetetlen ellen­tétben volt az osztrák semleges­séggel és az államszerződéssel. Visszatérés Ruby „elmezavará“-nak tételéhez Dr. Hubert Winston Smith, a halálraítélt Ruby legfrissebb védőügyvédje szerdán közölte, bogy „visszatér” a „pillanatnyi elmezavar” tételéhez. Foreman, az előző ügyvéd sejtetni enged­te, hogy ha sikerülne új pert kivívnia Oswald gyilkosának ügyében, akkor a védelmet nem az elmebajra, hanem arra ala­pozná, hogy Ruby „nem előre megfontolt szándékkal ölt”. Smith bejelentette: Kérni fog­ja, hogy Rubyt szállítsák az austini állami kórházba és ves­sék alá „elmélyült pszichiátriai vizsgálatoknak”. Ezeknek ered­ményére vár az ügyvéd a felleb­bezéshez. A dallasi ügyészség közölte, hogy ellenzi az ügyvéd kérelmét. Ottó visszatérése pedig azt a le­hetőséget jelentette, hogy vál­ságos politikai helyzetben reak­ciós monarchista csoportosulás bontakozhat ki személye körül, amely (ha esetleg formailag köztársasági mezben is) az „el­nöki diktatúra”, a tekintélyura- loim sajátságos formájának be­vezetéséhez juttathatja Auszt­riát. A Néppárt és a szociáldemok­rata párt között kialakult egy­hónapos politikai küzdelem vég­ső mérlege az, hogy a Néppárt vereséget szenvedett. A veszé­lyek ennélfogva enyhültek — de nem múltak el. A leghatározot­tabb és legkomolyabb kudarc a múlt vasárnap tartott bur­genlandi választásokon érte a Néppártot. A magyar határ köz­vetlen közelében fekvő tarto­mány választásait mindkét párt „tűzpróbának’’ tekintette. Ennek megfelelően a választási harc is túlhaladta a helyi kereteket. Hozzájárult ehhez az is, hogy Burgerlandra rátelepszik az óriási Eszterházy birtok — Esz- terházy és Habsburg Ottó kap­csolatai pedig közismertek vol­tak. Ilyen előzmények után a kormányalakítási tárgyalások szempontjából döntő volt, hogy Burgenlandban néppárti vere­ség és szociáldemokrata clőre­RÓMA Kozirev, a Szovjetunió ró­mai nagykövete nagy fogadást adott Kosziginnak, a szovjet minisztertanács első elnökhe­lyettesének tiszteletére. A fo­gadáson olasz részről megje­lent Moro miniszterelnök, Nen- ni miniszterelnökhelyettes és Saragat külügyminiszter. Jelen voltak továbbá a politikai pár­tok, a társadalmi szervezetek, a legnagyobb olasz ipari cégek vezetői és más személyiségek. KAIRO Ali Szabri, az Egyesült Arab Köztársaság miniszterelnöke és az újonnan alakult egyiptomi kormány tagjai szerdán Nasszer elnök jelenlétében letették a hivatali esküt. LONDON London legdrágább szállodá­jában, a Hilton-hotel egyik szo­bájában holtan találták Yvon­ne Brooks 24 éves „modellt”, a „Ward-lányok” egyikét, aki­nek neve tavaly nyáron a Pro- fumo—Keeler-ügyben is szere­pelt. A vizsgálatokról kiadott első jelentés szerint nagy adag altatóval megmérgezte magát. Egyelőre nem ismeretes, hogy mi késztette öngyilkosságra. törés lett az eredmény. Ennek megfelelően a tartományi elnö­köt a szociáldemokraták adják, s eltolódik a különböző tarto­mányi hatóságok erőviszonya is. 1945 óta ez az első eset, hogy a szociáldemokraták Bécs mel­lett még három osztrák tarto­mányban vezető szerephez jut­nak. Lényegében a burgenlandi vá­lasztások következménye, hogy a Néppárt nem tudta nyitvatar- tani a kapukat Habsburg Ottó előtt és kénytelen volt elfogad­ni a Habsburg-kérdésben teendő kormánynyilatkozat szocialista megfogalmazását. Az igazi veszélyek még a Közös Piac kérdésében marad­tak elevenek. Igaz, a szociálde­mokraták követelésére különbö­ző „feltételeket” vettek be a kormánynyilatkozatba. Ezeknek az lenne a feladatuk, hogy meg­próbálják „összeegyeztetni” a Közös Piaccal való társulást az osztrák semlegességgel. Ez azon­ban meglehetősen gyenge kísér­let. Egyelőre az a helyzet, hogy a Közös Piac semmi hajlandó­ságot nem mutat az osztrák „különálláspont” elfogadására, s a nyomás a jövőben még foko­zódni fog. ugyancsak az egyszerűbb szö­vetkezeti gazdaságokban a ga­bonatermelés és a sertéstenyész­tés, hizlalás jobb feltételeinek megteremtésére. A pártbizottság első titkárá­nak referátumát élénk vita kö­vette, s egységes állásfoglalás alakult ki a járás mezőgazdasá­gának további feladatait ille­tően. Nagy Lajos országgyűlési képviselő például felszólalásá­ban elmondotta: eleven kap>cso- lata van a járás lakosságával és személyes tapasztalatai so­rán bizonyosodott meg róla, hogy a kommunistákon kívül a pártonkívüli lakosság is a leg­nagyobb egységben sorakozik fel a párt célkitűzései mellé, munkálkodik azoknak követke­zetes valóra váltásáért. S ez az egyetértés, egység a legnagyoob biztosíték rá, hogy a kibőví­tett pártbizottsági ül*”- határo­zatai maradéktalanul negvaló- su ljanak. Robin Hood színeváltozása Ha valaki kijelentené, hogy a legendás hírű Robin Hood ka­pitalistákra nyílazott, és az osz­tálynélküli társadalmat propa­gálta a sherwoodi erdőben, min­denki azt mondaná róla, hogy — őrült. Holott valamiféle ha­sonló kijelentés történt Indiana amerikai állam közoktatási ta­nácsában. A tanács egyik tagja követelte, hogy tiltsák be Ro­bin Hood és társai történetének tanítását azon az alap>on, hogy Robinék „kommunista nézeteket vallottak”... Ez a meghökkentő tény az amerikai iskolaigazgatók szö­vetségének február 17-én Atlan­tic City-ben megtartott jubileu­mi kongresszusán került nyilvá­nosságra. A kongresszusi felszó­lalásokból kitűnt, hogy az ame­rikai közoktatási rendszerben egyre erősebbek lesznek a „ve­szettek”. A felszólalók elmon­dották, hogy a birchisták és az egyéb „ultrák” sok helyi köz­oktatási tanácsba befészkelték magukat, és igyekeznek ellenőr­zésük alá vonni az iskolai prog­ramok összeállítását. Az ő nyo­másukra p>éldául az egyik ki­adó kénytelen volt a nyolcadi­kos tankönyvből .Jelforgató tar­talma miatt” egy egész fejezetet eltávolítani, ami az Egyesült Nemzetek Szervezetéről szólt. A reakciósok „megbízhatatlannak” minősítették továbbá P. Salin­ger könyvét és összeállították azon „gyanús játékok” jegyzé­két, amelyeket száműzni kell az iskolákból. — óvatosaknak kell lennünk az órák témáinak megválasztá­sában, nehogy kommunistává nyilvánítsanak minket — pana­szolta a kongresszus részvevői­nek Kinnaird asszony, az Or­szágos Közoktatásügyi Szövetség szakmai jogok és kötelességek kérdésével foglalkozó bizottsá­gának titkárhelyettese. — A jobboldali csoportok szeretnék kiűzni a közoktatási rendszerből azon tanárokat, akik a problé­mákat sokoldalúan igyekeznek kifejteni. Érdekes, hogy Kinnaird asz- szony fő opponense a kongresz- szuson Allan Dulles, az ameri­kai titkosszolgálat egykori fő­nöke volt. Azt bizonygatta, hogy a birchistákat „jó szándék” ve­zérli: Felhívta az iskolaigazga­tókat, hogy e derék honatyák példáját követve a tanulókat „korai gyermekéveiktől kezdve” az antikommunizmus szellemé­ben neveljék... Ne csodálkozzunk *zon, hogy az Egyesült Államok ’-ékáíly is­kolájában . kommur' ' ként” in­dexre tették Robin Hoodot —, ha már a „csuklya és tőr” nyu­galmazd! mestere is nevelőnek csapott fel. (Novoje Vremjabél)

Next

/
Thumbnails
Contents