Petőfi Népe, 1964. március (19. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-27 / 73. szám

XIX. ÉVFOLYAM, 13. SZÄM Világ proletárjai, egyesüljetek) SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BACS - KISKUN Ara 60 fillér 1964. MÁRCIUS 21, PÉNTEK A Bács-Kiskun megyei Nyomda Vállalat jánoshalmi tele­pén iratrendezőket gyártanak. Az üzem negyedévenként 70 ezer darabot tudna elkészíteni ebből az árucikkből, amellyel az országos igényeket is kielégíthetné. Azért csak elégíthetné, mert a levélrendező fémszerkezetét előállító fővárosi vállalat, a Da- nuvia II. Gyáregység, nem szállítja az említett alkatrészeket. Nem a jánoshalmi telep dolgozóin múlik tehát, ha az iratren­dező hiánycikk, hiszen raktárukban már több mint százezer darab van belőle fémszerkezet nélkül. Első képünkön Kollár Magdolna, az üzem legifjabb dolgo­zója borítópapírt ragaszt az iratrendezőkre. Második képünk Király Erzsébetet és Básti Lajosnét, egy kombinált kartonvágó gép kezelőit ábrázolja. Tanácsadók A korszerű mezőgazdasági termelés egyre nagyobb szak­mai tudást igényel termelő- szövetkezeteink vezetőitől és gazdáitól egyaránt. Hogy an­nak hiányossága milyen ká­ros következményekkel jár, jól illusztrálja, hogy például csupán az istálló- és műtrá­gya felhasználásának szaksze­rűtlensége miatt hazánkban évente mintegy 700 millió fo­rint értékű terméskieséssel számolhatunk. Ha ehhez hoz­závesszük a nem megfelelő legelőgazdálkodást, az öntözés szakszerűtlenségét, az állatte­nyésztésben elkövetett hibá­kat stb., országszerte több milliárdra rúg az az érték, amellyel csökken mezőgazda- sági termelésünk eredménye. Hozzávetőlegesen következtet­ni lehet a fentiekből annak a kárnak a nagyságára, amely megyénk mezőgazdaságát is éri a szakmai hiányosságok következtében. Évek óta nem ok nélkül hangsúlyozzuk tehát szövet­kezeti vezetőink és gazdáink folytonos tanulásának szüksé­gességét, aminek segítésére kormányzatunk számos intéz­kedést foganatosított az el­múlt években, s így teszi a jövőben is. A mezőgazdasági termelés szakszerűbb irányítása végett bővítették korábban a járási tanácsok mezőgazdasági osz­tályainak a szakapparátusát is. Az ezekben dolgozók tény- kedési körén kívül azonban számos megoldandó speciális feladat van még a szakmai irányítást illetően. így pél­dául a külföldről behozott — s általában hiányos prospek­tussal ellátott — gépek meg­felelő üzemeltetéséhez, a vegyszerezéshez, a talajjaví­táshoz stb., az eddiginél na­gyobb segítségre van szüksé­gük szövetkezeti gazdasá­gainknak. E szükségletük — egyelőre csak részben történő — kielé­gítésére a különböző termel­tető vállalatok tanácsadókat alkalmaznak, akik egy-egy speciális termelési ágazatban fejtik ki tevékenységüket. Az általában agráregyetemet vagy felsőfokú technikumot végzett szaktanácsadók közül megyénkben tavaly öten mű­ködtek közre az öntözés irá­nyításában, s az idén héttel nőtt a számuk. Hatan a talaj­erőgazdálkodást illetően nyúj­tanak segítséget, s közülük egyre-egyre öt-hat termelő- szövetkezet ez irányú felada­tainak az ellátása vár; egy szaktanácsadó pedig a rét- és legelőgazdálkodással kapcso­latban 17 mintalegelő karban­tartásához, valamint a tava­lyihoz képest 38-cal több, im­már 63 hideglevegős szénaszá­rító üzemeltetéséhez ad taná­csokat. Kétségtelen, hogy megyénk mezőgazdaságának a felada­taihoz mérten kevés a szakta­nácsadók száma, de ha a me­gyei és az illetékes járási ta­nács mezőgazdasági osztályá­val — egyébként a rendelet­nek megfelelően — együttmű­ködve végzik munkájukat, már ebben az évben is jelen­tős eredményt érhetnek el a számukra kijelölt termelőszö- vetkezetekb en. Ugyanakkor ajánlatos, hogy időnként a környező közös gazdaságok vezetői is keres­sék fel őket, kérjék tanácsai­kat, s alkalmazzák a tőlük eltanult módszereket. Az egyelőre mérsékelt lehetősé­günk és a korszerű termelés igénye követeli ezt. T. I. prilis 10-töl május 10-ig leszerelési hónap Megyei operatív bizottság alakult a rendezvények szervezésére és irányítására A Béke Világtanács tavaszi leszerelési kampányának támo­gatására, az Országos Béketa­nács határozata alapján — a nyugati országok békamozgal­mainak „húsvéti békemenet” akcióival egyidőben — az or­szágban, így megyénkben is sor kerül az idén április 10-e május 10-e között a leszerelési hónap megrendezésére. Az említett időszak alatt me- gyeszerte fokozottabban kerül előtérbe a békeagitáció és a kü­lönböző rendezvényeken is sok­kal fokozottabban hangsúlyoz­zák a béke fontosságát. A mun­kák összehangolása érdekében csütörtökön Kecskeméten a Ha­zafias Népfront megyei bizott­ságának székházában megyei operatív bizottság alakult. Ehhez hasonlóan járásonként is szerveznek április 1-ig ilyen bi­zottságokat. A megyei operatív bizottság akcióprogramját Farkas József, a Hazafias Népfront megyei titkára ismertette. Elmondotta, hogy megyei békeaktíva-értekez- let lesz április elején. Mint­egy 30 helyen szerveznek bé­kegyűlést a leszerelési hónap alatt. Különösen Kiskunfélegy­házán, Kiskőrösön, Dunavecsén és Kunszentmiklóson kerül sor nagyobb demonstrációra. Kalo­csán a lidicei emlékműnél ren­deznek ünnepséget a hagyomá­nyoknak megfelelően. A lesze­relési hónap során kiállításokat rendeznek, nemzetközi tájékoz­tatókat tartanak. Május 9-én a megye összes Béke és Győzelem nevet viselő termelőszövetkeze­tében a hagyományoknak meg­felelően békegyűléseket szervez­nek. A tömegszervezetek különbö­ző rendezvényein hangsúlyozot­tabban szerepel majd a béke gondolata. Aláhúzza az idei le­szerelési hónap fontosságát, hogy ötven évvel ezelőtt borult századunkban először lángba a világ és huszonöt évvel ezelőtt pedig másodszor. A két világ­háború nemcsak anyagi károkat okozott, mondhatnánk nincs olyan ember ebben az ország­ban, akinek hozzátartozóját ne pusztította volna el valamelyik háború. A leszerelési hónap rendezvé­nyeit ellenőrző és irányító me­gyei operatív bizottság a na­pokban elkészíti programtervét. Hasonló terveket készítenek a járási opertív bizottságok is. Ilku Pál művelődésügyi miniszter látogatása Kecskeméten Csütörtökön az MSZMP Köz­ponti Bizottsága egy brigádjá­nak élén Kecskemétre látoga­tott Ilku Pál, az MSZMP Foli- tikaiBizottságának póttagja, művelődésügyi miniszter, hogy tájékozódjon az iskolareform végrehajtásának eddigi ered­ményeiről. Ilku elvtársat a megyei párt- bizottság és a megyei tanács vb-vezetői, szakszervezeti és KISZ-funkcionáriusok. valamint a megye művelődésügyi vezetői fogadták, majd Glied Károly, a megyei pártbizottság titkára tájékoztatta az iskolaoktatás helyzetéről. A beszámolót követő tanács­kozás a délutáni órákban ért véget. 11 tavalyinál ezer vagonnal több műtrágya az első fél évben Milyen idén az ellátás műtrá­gyából és növényvédőszerekből? — erről érdeklődtünk a Kecs­keméti AGROKER Vállalat te­lepvezetőjétől, Szenes Bélától: — Közös gazdaságainknak az első félévben pétisóból 3800, szu­perfoszfátból 1470 és kálisóból 700 vagonnyi mennyiséget adunk át — mondotta. — Ez csaknem ezer vagonnal több a múlt év első felében elszállítottnál. Hogy a műtrágya-felhasználás me­gyénkben is milyen hatalmas méretekben növekszik, azt az is mutatja, hogy például 1953-ban egész éven át még csupán 870 vagon mennyiség fogyott el. — Természetesen fontos az is, hogy a szervetlen talajjavító anyag idejében a gazdaságok rendelke­zésére álljon. Erre — okulva a korábbi kedvezőtlen tapasztala­tokból is — az idén különös gondot fordítunk. A fejtrágyázáshoz felhasz­nált kétezer vagon pétisó például már január elején a szövetkezeti gazdaságok raktáraiban volt. Eddig több mint háromezer va­gon került elszállításra ebből a műtrágyaféléből. A helyszínre juttátás aránya hasonló a má­sik két fajtánál is. Ennek kö­szönhető, hogy első negyedéves tervünket máris túlteljesítettük. Az eredményben része van a közös gazdaságok igyekezetének is. Legtöbbjükkel már az elmúlt év nyarán sikerült megkötni a tárolási szerződést, ami felmér­hetetlen segítség számunkra. Tudvalevő ugyanis, hogy egész évben majdnem húszezer vagon műtrágya kerül megyénk szö­vetkezeteibe, s ugyanakkor az ország vasúti tehervagonjainak a száma is mintegy húszezerre tehető. Nem kis gond. ‘tehát a szállítás ésszerű és folyamatos lebonyolítása. A tárolási meg­állapodás mindemellett elsősor­ban a gazdaságok számára elő­nyös. Egy-egy tsz évente átla­gosan három-négy-öt vagon mű­trágyát használ fel. Raktározás­ra csak a pétisó szorul, a szu­perfoszfátot és a kálisót a táb­lák szélén, szalmával és földdel letakarva prizmázni is lehet. — Egyébként már február végén a második fél évre is megkötöt­tük a tárolási szerződéseket, így március elején a gyáraknak je­lenthettük az igényt, aminek eredményeként már folyik is a szállítás. így az ősziek alá már majdnem három és fél ezer va­gon műtrágya került a közös gazdaságok raktáraiba. A második és harmadik ne­gyedév folyamán az idei összes igényt is kielégítjük. A növényvédőszer-ellátásról a következőkben adott tájékozta­tást a telepvezető: — Hiánycikk, ami a biztonsá­gos védekezést akadályozná, nin­csen. Mintegy 120 féle növény­védőszer van az idén forgalom­ban, közöttük a legújabb, hatá­sos készítmények is. A tavasszal felhasználásra kerülő szereket a gazdaságok zöme már megvá­sárolta, Érdemes megjegyezni azt is, hogy a növényvédő anya­gokból eddig 11 millió forint ér­tékűt forgalmaztunk, míg ta­valy az első negyedévben is csak kilenc milliót. Ezenkívül hétmillió forint értékű rézgáli- cot vásároltak meg eddig az ál­lami és közös gazdaságok. Ami a gabonafélék kötelező vegyi gyomirtását illeti, Dikonirtból 600 mázsát adtunk el. ami meg­felel a terveknek. A Hungazin iránti érdeklődés látszólag csök­kenőben van, ennek oka viszont az, hogy az ősszel jelentős meny- nyiséget, 600 mázsát vásároltak meg a gazdaságok. Másrészt a százalékos' művelésre kiadott ku­koricáikban mellőzik a vegysze­res gyomirtást. Végül arról érdeklődtünk, hogy a növényvédőszerek mi­lyen módon jutnak el a gazda­ságokba. Szenes Béla elmondot­ta, hogy az AGRORER-nek három saját raktára van. Kecske­méten, Baján és Kiskunha­lason, ahonnan a helyszínre szállítást az AKÖV fuvaro­sai végzik, de saját jármű­vükkel a gazdaságok is el­vihetik az árut. A földművesszövetkezetek a réz- gálic árusítása céljából 28 lera- katot tartanak fenn. Ezenkívül a növényvédőszereket a kiske­reskedelmi forgalomban — Kecs­keméten, Izsákon, Kiskőrösön és Keeelen — négy szakbolt, vala­mint minden háztartási bolt árusítja.

Next

/
Thumbnails
Contents