Petőfi Népe, 1964. március (19. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-22 / 69. szám

1964. március 22, vasárnap 3. oldal MEGMOZDULT A TAVASZ j Munkásvédelmi őrjárat Tervteíiesítés minden áron? Az előbb még az autóbusz szélvédő üvegén át láttuk elsza­ladni mellettünk a göcsörtös ágú útmenti fákat, ám Farkas Ig­nác, a szabadszállási Mathiász Tsz elnökének intésére máris fékez a pilóta, elöl kettéválik az ajtó, s ahogy lelépünk, to­vább lódul a „helyérdekű” Ke­rekegyháza felé. A köves útról merőlegesen válik le a jó széles aranyegy­házi dűlőút. Latyakos kerék­vágások között lépkedünk, ol­vadáskor a homok is megkel, mint a dagasztott tészta. Balról sovány kis akácerdő sóhajt a kora tavaszi ég alatt, a fák kö­zötti hófoltok azonban még a tél jelenlétére figyelmeztetnek. Tanyák ás szőlősparcellák. Fogatok jönnek-mennek az úton, meg hirtelen-kék testű Szuper Zetorak, trágyával, tö- rekkel rakott pótkocsival. Vi­szik rakományukat a szőlőkbe. A töreket az új ültetvény so­rai közé szórják, s majd a nyi­táskor betakarják. A szél ellen kötik így a könnyű, finom szem­cséjű homokot. Az elnök és a fatoivaj Ignác bácsi láthatóan jól bír­ja a gyaloglást. Ezt szavakban is tudtára adom. _ Van úgy — mondja ő erre —, hogy a községből végig gya­log jövök ki, ha megunom a biciklit vagy a Bervát. És az is előfordul, hogy naponta két­szer kutyagolok ki a határba. A gazdák, akik kint dolgoznak, soha nem tudják, mikor érke­zem. A múltkoriban is az egyik reggel, amikor a majorsághoz értem, láttam, hogy a lovakat később fogják be, mint más­kor. Mondta is az egyik brigád- vezető, hogy: „Ignác bácsi is pont ilyenkor ér ide.” Nem volt nagy hiba, de szó nélkül nem mehettem el mellette. Farönkökkel megrakott sze­kér előz bennünket. Amott, az erdő túlsó szélén látni is, amint fát szednek ki a szövetkezeti gazdák. Később a szekér beka­nyarodik a sertésólak közé. — * Építkezéshez használjuk fel a fát — mondja az elnök. — Tüzelőnek csak a gallyat osztjuk ki a gazdák között. Nem mondanám, hogy ezzel minden­ki egyetért... Nemrég hajnal­ban jöttem kifelé, s még nem is világosodott, de már egy sze­kér jött velem szemközt. A fo- gatos jó előre köszön, rppjd oda­kiáltja: „Ignác bácsi mikor al­szik?” Mondom én erre: „Ami­kor maga.” Gyanút sejtve meg­kérdem, mit visz. Azt mondja, hogy gallyat. A szekérderékba pillantok, látom ám, hogy gömb­fák vannak ott. „Ez magának gally?” — kérdem, s az illető szörnyein szégyenkezik. Mondja is, hogy megfordul, visszavisz» a fát oda, ahonnan felrakta. Be én nem engedem, s felaján­lom, hogy vigyázok a lovakra, ő meg vigye vissza a fiát — vállon. így is történt. Ez volt a büntetése. Rozs zöldell a szólök közötti táblákon. A tavasziak alá pe­dig vastag rétegben terítették ki a lápföldet. Különösen az egyik távolabb eső terület feketéink, mint a szén. Odakerül majd a harmincholdas szőlőgyökerezte- tő iskola. »Ide kell kötni és meg kell ja­vítani a homokot. Aztán pedig termővé kell tenni. Ez a szán­dék vibrál az elnök minden szavában. A ló körbejár Aztán egyszerre a juhhodály- hoz érünk. Belépünk az ajtón, s valóságos „birkakoncert” fo­gad bennünket. Ellenek az anyajuhok, rengeteg a fehér kis- bárány. Ignác bácsit szinte kö­rülfogják az állatok. Azt mond­ja, számára a juh a legszimpa­tikusabb állatfajta. És nagyon kifizetődik a tenyésztése. Bulla­déktakarmányon tartják a gyap­jas állatokat, csak ilyenkor, az ellés idején adnak nekik abra­kot. És valóban, odakünn a má­sik nyáj egy nagyobb térségen szétterített kukoricaszárról le­geli a levelet. Ebben a tsz-ben nincs fel nem használható ta­karmány. Érdekes látvány tárul sze­münk elé a lóistálló előtt. Egy ló járkál körbe, s rúd segítsé­gével valamilyen szerkezetet forgat. Ignác bécsi magmagya­rázza, hogy a szerkezet kardán- áttétellel takarmányrépa-darálót hajt meg az istállóban. Kezdet­leges módszer, igaz, de ez eset­ben praktikusabb, mint egy költséges benzinmotor, amely­hez nem értenének az állatgon­dozók. Tanulságosak ezek a házila­gos megoldások. S ilyen jó né­hány akad még a Mathiász Tsz-ben. A többi között meg­mutatja az elnök az egyik ezer­mesterkedő gazda által össze­szerkesztett motoros fűrészgépet is. Azt mondja, épp olyan jól működik, mint a gyári. Előáll a fogat. A homokfutó előtt két jól táplált ló toporzé- kol. Ignác bácsi a fogatostól át­veszi a gyeplőt, előre ülünk, és máris a dűlőúton galoppozunk. A két ló mindegyike csökönyös jószág volt, meséli az elnök, az ő keze alatt szelídültek hasz­nos állatokká. Télies még az idői, hideg szél vág az arcunkba. De a tanyák közötti szőlőkben mér minde­nütt eleven az élet, gyümölcs­fát nyesnek, trágyáznak, nyit­nak. Szép látvány Már a száz holdas új gyümöl­csös mellett járunk. Bosszú, egyenes sorok, nem is látni a végüket. A kis fák mindegyi­két aprólékos gondossággal kö­tözték be a pétisó papírzsákjai­nak szétszabdalt darabjaival. Így a nyulak a télen meg sem kísérelték a fatörzsek rágását. Nem úgy mint a szomszédos Alkotmány Tsz gyümölcsösében, amelyet pedig be is kerítettek, de a drótsövény alá nem építet­tek betonlábazatot, s emiatt a rágcsálók szabadon járhatnak ki és be. Am itt a Mathiász Tsz ültet­vénye még egy hasznos lát­portjában említést tettünk Do­mokos Pál négygyerrnekas csa­ládapáról, aki Szuda Sándor, Nagykőrösi utca 40. szám alatti zúgbormérőnél segédkezik, s a fizetése: ,annyit iszik, ameny- nyit akar”. Kíváncsiak voltunk, vajon hogyan él a család, mi­lyenek a körülmények, amelyek a négy gyermeket, a jövendő generációját nevelik. Árok utca 21. Domokos Pál édesanyja kalauzol bennünket a lakásban. Földes padlójú szoba, konyha. A bútorok kopottak, az ágyakban elnyűtt, szennyes ágy­nemű. Elkelne már néhány dun­na, párnahuzat, lepedő. A szek­rényekben agyonmosott, kevés­ke ruházat, az is főként a gyer­mekeké. A szoba szellőzetlen, elhanyagolt, túlzottan szegényes. Az apa — mondta Domo­kosaié, akit munkahelyén ke­restünk fel —■„ haza adja a fize­tését. Ketten 2200—2300 forin­tot keresnek. Igaz, ez nem sok a négy gyermek eltartásának gondja mellett, de... igen, na­gyon sok de szócska kívánko­zik ide. A feleség szerint Domokos Pál szereti a bort, s nem költ a fizetéséből, inkább így szerzi vánnyal is szolgál. Mindegyik fa tövénél tekintélyes mennyi­ségű csomója látható a lápföld­nek. S mindezt a télen hordták ki, szánkóval. Egy rakomány négy fa tövéhez volt elegendő. A fogatok a télen sem pihen­tek, de munkában voltak a trak­torok is. A gyümölcsös minden bizonnyal meghálálja majd a gondoskodást. Benézünk a baromfitelepre is. Az egyik kis, irodaszerű helyi­ségben az ügyeletes gondozónő az egyik parasztasszonytól to­jásokat vesz át. Mindjárt ki is fizeti az értük járó összeget. Megtudom, hogy a háztáji gaz­daságokból származó tojásokat vásárolja itt fel a tsz, s együtt adja át a földművesszövetkezet­nek. A tsz a mindenkori át­vételi árnál tíz fillérrel többet fizet tojásonként. Ráfizetés azonban nincs, a gazdaság Ugyanis nagyüzemi felárat kap. A gazdáknak is megéri, van olyan nap, amikor 4—5000 tojás is „befut”. Egész délután járjuk a határt. Felvágott utakon dülöngél a homokíutó, s hiába jön az al­kony, szinte érezni, hogy egyre mélyebben lélegeznek a földek, mert felettük győztes napfény- nyel megmozdult a tavasz. Hatvani Dániel lamossági Művek bajai üzemé­nek versenyfelelősétőíl kértünk tájékoztatót arra vonatkozóan, hogy milyen versenyfelajánlá­sok születtek az üzemben áp­rilis 4-e tiszteletére. — Üzemi szinten éves válla­lásunk van, de szocialista bri­gádjaink ezen belül felszabadu­lásunk évfordulójára is tettek felajánlást — közölte a ver­senyfelelős, majd néhány pél­dát is megemlített. — A „Vörös Csillag hegesztő brigád” terven felül 120 labo­ratóriumi kemenceajtót készít el április 4-ig. Felajánlásuk azért is értékes, mert ez a ter­mék exportra készül. Az eloxáló műhelyrészben meg a borra valót. Ez V is egy szempont, de a Domokos gyere­kek — akik a Jókai utcai álta­lános iskolába járnak — ruhá­zata viseltes, foltos, szennyes, a hajuk nyíratlan. A pedagógu­sok egyhangú véleménye sze­rint nem sokat törődnek a két gyermekkel, hiszen tanulmányi előmenetelük gyenge. A harma­dik kisfiú a gyógypedagógiai in­tézetbe jár, most első osztályos, de innen, a Jókai utcai iskolá­ból javasolták a szellemi fej­lődésben visszamaradt gyerme­kek intézetébe. A gyermekek naponta látják az apát részegen hazajönni, aki olykor kedveskedik a feleség­től kért pénzből cukorral, cso­koládéval, de ez nem elég! Az apa kötelessége több ennél, s ez a véleménye erről az apa édes­anyjának is: „Egy pohár borért dolgozik kora hajnalban és este. Két pohár bortól már ittas, s akkor lefekszik, nem törődik semmivel. A feleség, amikor a munkából hazajön, főz, mos, rendbeiteszi a gyerekeket, de a fiam nem segít neki, Szudáék- nál csavarog... Kellene toll a párnákba, lepedő, cihák, több gúnya a gyerekekre. Ha pón­„Nap nap után túlóráztatnak bennünket, minden anyagi el­lenszolgáltatás nélkül. Nem zár­kózunk el az elől, hogy túlórá­val segítsük pótolni a tervle­maradást, úgy tudjuk azonban, hogy ezt a munkát ki is kell fizetni. Bizonyos pénzösszeget kilátásba helyeztek részünkre, de megmondták, hogy ezt csak akkor kapjuk meg, ha a telep teljesíti első negyedeves tervét. Vajon mi lesz akikor, ha nem sikerül?” A fenti mondatokat abból a levélből idéztük, amely „Rádió­gyár dolgozói” aláírással érke­zett címünkre. Bár névtelen pa­naszokkal nem szívesen foglal­kozunk, mégis felkerestük a Bu­dapesti Rádiótechnikai Gyár kecskeméti telepén dolgozókat. „Sem látunk tisztán“ Elsőnek Parádi ’mrénével, a telephely pártszervezetének egyik vezetőségi tagjával beszél­tünk. Elmondta, hogy negyed­éves tervüket mindenképpen tel­jesíteni akarják. Sürget a mun­ka, szükség van a túlórákra, ű azonban úgy tudja, hegy a vál­lalatnak meghatározott összeg áll rendelkezésére és ebből ho­norálja a túlmunkát április ele­jén. Arra a kérdésre azonban, hogy ő maga mennyit kap majd hárem munkacsapat dolgozik a szocialista cím elnyeréséért. Az ünnep tiszteletére a programon felül brigádonként 500—1000 darab termék eloxálását végzik el, A jól végzett munka tudatá­ban ünnepelhetnek tehát a gyáregység dolgozói. Első ne­gyedéves export tervüket már március 21-én túlteljesítették és az előzetes felmérések azt mutatják, hogy az év első há­rom hónapjára eső termelési feladatukat is megvalósítják. Beszélgetésünk befejezéséül még egy érdekes hírt közölt ve­lünk Szemző Lajos: hat főből álló női munkacsapat alakult az üzemben az elmúlt napokban, amely Valentyina Tyereskova nevét viseli. zért dolgozna, az segítene raj­tuk, de így... Nem lehett tehát elfogultság­gal vádolni az idős édesanyát, de a feleséget sem. Ök igazat mondtak, nem segítség a csa­ládnak az apa kora reggeli és este „foglalatossága”. Szuda Sándornak azonban jól jön az ilyen munkaerő. Reggel egy deci pálinka, este két pohár bor, ilyen olcsón még senki sem tartott bérest. Domokos Pál napi munkabére bőségesen számolva húsz forint, amely nem a csa­ládot támogatja, hanem a tor­kán csúszik le. Ha ezt az össze­get a gyermekekre költené, a bort és a pálinkát felválthatná tíz deka vajra, két liter tejre, tíz kiflire, s még csokoládé is jutna a gyermekek számára. A fizetésből pedig több pénzt le­hetne költeni cipőre, ruhára, ágyneműre. A bor mint vastag lánc fog­va tartja Domokos Pált, amely­nek végét Szuda Sándor zug- bormérő tart szorosan a kezé­ben, hiszen üzlet számára ez is. Neki a pénz, a forgalom a fon­tos, amelynek egyetlen csep­pecskéjéből kifizeti az ital lán­cán vergődő Domokos Pált. Gémes Gábor eddigi túlórái után, nem tudott határozott választ adni. Hasonlóan nyilatkozott Szabó Anna, a szakszervezeti bizottság titkára is, hangsúlyozva, hogy hozzá eddig még semmiféle til­takozás, panasz nem érkezett a dolgozók részéről. Nem egészen ilyen véleményt hallottunk azonban a dolgozók­tól. — Nekünk semmi kifogásunk sem lenne az ellpn, hogy időn­ként itt maradjunk néhány órára a munkaidő letelte után is, de nem látunk tisztán, nem tudjuk, hogy megkapjuk-e a le­dolgozott órák után járó tör­vényes bért — mondta Fekete Katalin. 4 családos asszonyok Rúzsa Antal betanított mun­kás szerint helytelen, hogy csak tíz perccel 2 óra előtt szólnák a vezetők: ma itt kell maradni. — Különösen nekünk, csa­ládos asszonyoknak kellemetlen ez — csatlakozott Rózsi Ferenc- né munkatársa véleményéhez. — Mi, raktáriak, tegnap este még fél 9-kor is itt voltunk. Nem első ízben. Elvben lecsúsz­tathatjuk a túlórákat, a való­ság azonban az, hogy erre nincs módunk. Mi készítjük elő az anyagot a szalagon dolgozók ré­szére. Nem állhatnak miattunk — panaszolta Szabó Mibályné. Miután a dolgozókat meghall- gáttuk, felkerestük Sinkó Imrét, a telephely vezetőjét, és felele­tet kértünk az elhangzott kér­désekre. A telepvezető az egyik ciga­rettáról a másikra gyújtva, szemmel látható idegességgel fo­gott a magyarázkodáshoz. El­mondta, hogy első negyedéves tervüket minden különösebb erőfeszítés nélkül teljesíteni tudták volna. De januárban ki- sebb-nagvobb javításokat esz­közöltek a korábban legyártott készülékeken, eleget téve a ke­reskedelem jogos igényének. Idén bizonyítani akarnak. Ezért fordultak a dolgozókhoz és kérték, hogy túlmunkával já­ruljanak hozzá a terv teljesíté­séhez. Szóbeli ígéret a fedezet-— Ez ellen nem is lehet ki­fogása senkinek, de megkap­ják-e a dolgozók a túlórákért járó pénzt? — tettük fel a kér­dést. — Szóbeli ígéretet kaptunk Ángyás Jánostól, az anyavál­lalat igazgatójától, hogy tervtel­jesítés esetén 200 túlórát kifizet­hetünk, ezen túlmenően 30 ezer forintot bocsátanak rendelkezé­sünkre, amelyből munkájuk arányában részesednek azok, akik túlmunkát végeznek. — És mi lesz, ha a tervet a hajrával sem tudják teljesíteni? Erre a kérdésre bizakodó vá­laszt kaptunk: — De teljesíteni fogjuk. A Rádiótechnikai Gyár kecs­keméti telepén tehát szabályta­lan túlórázás folyik. A telep vezetősége többszörösen megsér­tette az ide vonatkozó előírá­sokat: Nem rendelkezik a szak- szervezet írásbeli beleegyezésé­vel, nem közölték írásban, elő­re a dolgozókkal, milyen napon mennyi ideig kell dolgozni. A január, illetve február hónap­ban teljesített túlórákat mind ez ideig nem fizette ki, de nem is fizethette, hiszen a 200 túl­órára, illetve a 30 ezer forint­ra is csak szóbeli ígéretet ka­pott az anyavállalat igazgatójá­tól. A telephelyen uralkodó ál­lapotot mielőbb meg kell szün­tetni, és biztosítani kell, hogy a dolgozók megkapják a törvényes bért a ledolgozott órák után. Nem maradhat el azonban azok­nak felelősségrevonása sem, akik miatt idáig fajulhatott a dolog. Békés Dezső Vádlottak a súg bor mér ők Domokosék A Petőfi Népe vasárnapi ri­Versenyfelajánlások április 4-e tiszteletére Szemző Lajostól, a Ganz Vil-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents