Petőfi Népe, 1964. március (19. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-22 / 69. szám
4. oldal 164. március 22, vasárnap Épülő művelődési házak Megyénkben az év folyamai, több helyen is hozzákezdtek művelődési otthonok építéséhez, illetve több helyen befejeződnek az idén az építkezések. Csengődön nemrégiben kezdtek hozzá a művelődési ház építéséhez, Akasztón pedig még az év folyamán befejezik. Lakiteleken már elkészült a művelődési ház egyik szárnya, de az idén tovább folytatják az építkezést. Tabdin a kultúrotthon építéséhez tavaly év végén fogtak hozzá és már az idén decemberben átadják. A nagyterem kétszáz néző befogadására lesz elegendő. Kunpeszéren 150 személyt befogadó kultúrotthon készül, ezt júliusban avatják fel. Kéleshal- mon szintén ebben az évben augusztusban készül el a 150 személyes művelődési ház. A közrend és a közbiztonság megszilárdításáért Önkétes rendörök megyei értekezlete Kiskunhalason Szombaton délelőtt 9 órakor Kiskunhalason a határőrség laktanyájában önkéntes rendőri értekezletet tartott a megyei rendőrfőkapitányság. A megbeszélésen részt vett dr. Szalóky László, rendőralezeredes, a megyei rendőrfőkapitányság vezetője, Kasza Lajos alezredes, az Országos Rendőrfőkapitányság alosztályvezetője, dr. Horváth István, az MSZMP megyei bizottságának osztályvezetője, Jámbor Pál alezredes, a munkásőrség megyei parancsnoka, az MSZMP járási bizottságainak titkárai, a járási rendőrkapitányságok; vezetői, Dudás István őrnagy, a határőrség kerületi parancsnokságának he- lettes vezetője, Mező Ferenc őrnagy, a határőrség kerületi politikai osztályvezetője, gyár- igazgatók, állami gazdasági igazgatók és MÁV állomásvezetők. Dr. Szalóky László rendőral- ezr-edes megnyitó szavai után dr, Kády Sándor rendőralezredes, a megyei rendőrfőkapitányság helyettes vezetője elmondta, hogy a dolgozók részvétele segítség a rendőri munkában a közrend és közbiztonság fenntartásában, a társadalmi tulajdon védelmében. A közlekedés rendjének biztosításában formát kapott az önkéntes rendőri szervezet. A párt útmutatása alapján a rendőri állomány felismerte, hogy az önkéntes rendőri szervezet a társadalmi önigazgatás elterjedésére tett intézkedések egyike a közrend, a közbiztonság és a bűncselekmények megelőzésében. Kády alezredes ezután megállapította: Az önkéntes rendőri állomány munkája jelentősen hozzájárult áhhoz, hogy a megyénkben a közrend és a közbiztonság jó. A példák sokasága azt igazolja, hogy ma már a bűnözők, rendbontó elemek kénytelenek az önkéntes rendőrökkel is számolni. örvendetes — mondotta Kády alezredes —, hogy az utóbbi időben az önkéntes rendőr azonnal felléphet, ha intézkedésétől a bűncselekményt elkövető felderítése, vagy a tettes elfogása várható. A beszámoló után került sor a rendőri munkában élenjáró önkéntes rendőrök kitüntetésére. A Közbiztonsági érem arany fokozatát Szabó János önkéntes rendőr, az orgoványi önkéntes rendőri csoport parancsnokának adták át. Rajta kívül négyen kaptak Közbiztonsági Érem ezüst, heten pedig bronz fokozatát. A kitüntetések átadása után a megyei rendőrfőkapitányság negyvenhét önkéntes rendőrt nagy értékű tárgyi jutalomban '■msített. ' G. G. A P T Á R 1964. március 22, vasárnap. Névnap: Oktavián. Napkelte: 5 óra 44 perc. Napnyugta: 18 óra. J — MEGKEZDŐDTEK az előkészületek a megyeszékhely fel- szabadulásának 20. évfordulója megünneplésére. Az ünnepségek, rendezvények tervét a napokban külön erre a célra alakult bizottság vitatta meg, amelyben részt vettek a tömegszervezetek és a kulturális intézmények vezetői. A javaslatokat rövidesen a városi tanács végrehajtó bizottsága is tárgyalja. — NAGY SIKERREL bonyolították le Kecskeméten a szellemi vetélkedő csapat- versenyének elődöntőjét. A döntőbe a Bányai Júlia Gimnázium, a Katona József Gimnázium és a MŰM. 607. számú Iparitanuló Intézet csapata jutott. Kiépül a bugaci bekötőút 4,5 kilométerrel a bugaci erdészetig hosz- szabbítják meg idén a Kiskunfélegyháza—Bugac bekötő utat. A munkákat már megkezdték, a. korszerű útépítő gépek is „kivonultak”. Az új útszakasz jelentős mértékben hozzájárul majd az indegenforgalom fellendítéséhez, valamint a helybeli Béke Tsz, az erdőgazdaság és a Városföldi Állami Gazdaság itteni üzemegysége szállítási gondjainak megoldásához. — BUKARESTI statisztikai adatok szerint az elmúlt évben a román fővárosban az autóbuszok, trolibuszok és villamosok naponta átlag több mint 470 ezer kilométert tesznek meg és naponta több mint 2 millió 700 ezer utast szállítanak. — Készülnek a szőlőiskola telepítésére a kiskunfélegyházi Vörös Csillag Tsz-ben. A tízholdas telep nagyrészéhez már beszerezték a szaporítóanyagot, s eddig mintegy félmilliót készítettek elő a kiültetéshez. — A termelőszövetkezeti vezetők akadémiájának soron következő előadását március 24-én, kedden délelőtt 9 órakor tartják az építők kecskeméti klubjában (Katona J. utca 4.) „A termelőszövetkezetek hitelellátása és állami támoga— MEGÁLLAPÍTOTTÁK, hogy a Nap bizonyos kitöréseit szinte matematikai pontossággal és rendszerességgel követik a nagy energiájú röntgensugarak. Az a tény, hogy pontosan két perccel a napkitörés után következnek —, fontos új adat a Nap „titkainak” megfejtéséhez. — Húszezer négyzet- méter parkkal gazdagodott a múlt esztendőben Baja . A város- szépítési munka az idén folytatódik. A Bajai Kertészeti Technikum diákjai felajánlották, hogy társadalmi munkában részt vesznek az új parkok tervezésében és kivitelezésében. — Rádiószakkör alakult Felsőszenti non Kollár Sándor és Varga József vezetésével. A szakkörnek 12 tagja van, s heti kétszeri foglalkozáson ismerkednek meg a rádiózás alapismereteivel, és a vevőkészülékek építésének módjával. (Tudósítónktól.) — VT ÁZÁS az NDK legszebb tájain cím- ; mel az 1BVSZ és a | TIT Ország-Világjárók j Baráti Köre március t 24-én délután 6 órakor , tart ismeretterjesztő előadást az Ismeretterjesztő Társulat kecskeméti klubjában. Az előadásban szereplő városokat és tájakat dia- fUrnen mutatják be résztvevőknek. Tsz-gazdák vizsgáztak Bugacon Véget ért Bugacon, az alsó-monostori iskola ban, a helyi Béke Tsz brigádvezetői, gazdái részére rendezett mezőgazdasági szakmunkásképző tanfolyam. Az első évfolyamon, ahol a gazdák általános ismereteiket gyarapították, huszonötén vizsgáztak. Év közben az előadásokat a különböző tárgykörökből Csenki Zoltán pedagógus. Gucsi István tsz-elnök, dr. Maár András fömező gazdász és dr. Szabó Gábor községi állatorvo tartotta. Jövőre szakosodik a mezőgazdasági tar, folyam szántóföldi, kertészeti és állattenyésztés tása” címmel Kovács Sándor, a Magyar Nemzeti Bank mező- gazdasági igazgatóságának vezetője tart beszámolót. — A LONDONI Sotheby árverési csarnokban 32 ezer fontért cserélt gazdát Raffaello egy vörös krétarajza, amely a Madonnát ábrázolja a kisgyermekkel, aki Keresztelő Jánost megáldja. A 20x15 centiméteres festmény, amelyhez ez a tanulmány készült, a bécsi Művészettörténeti Múzeumban van. — A KATONA JÓZSEF megyei könyvtár és a Kecskeméti Városi Művelődési Ház „Modern dráma estek” című sorozatának következő előadását március 22-én, kedden este hat órakor tartja az SZMT székházában (Cifrapalota). A műsorban az angol drámairodalomból vett szemelvényeket Udvaros Béla, a Katona József Színház rendezője ismerteti. Közreműködnek: Déva-y Kamilla, Gyólai Viktória, Baracsi Ferenc és Lengyel János, a színház művészei. ágazatokra. TAVASZI SZÁNT 4« — Látja, szomszédasszony, és még azt mondta az a gazember Jani, hogy a mélyszántásért nem kapott prémiumot! Lottótájékoztatö A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása alapján a 12. játékhéten — nem végleges megállapítás szerint — öt találatot egy fogadó ért el, nyereménye 2 473 083 forint. Négy találatot 35 fogadó ért el, nyereményük egyenként 70 659 forint. Három találatot 2957 fogadó ért el, nyereményük egyenként 836 forint Két találatot 97 924 fo gadó ért el, nyeremé nyük egyenként 25 forint. Az e heti nyerőszámok 10, 14, 40, 46, 86. — A posta építéséhez ebben az évben kezdenek hozzá Pál- monostorán. Az új épületet, mely 380 ezer forintos költségvetéssel készül, a tanácsháza mögötti üres telken helyezik el. 365 évvel ezelőtt, 1599. március 22-én született Antonis Van Dyck holland festő. Első képein Rubens hatásk érződik, különösen mitológiai és vallásos kompozícióin (Sámson és Delila, Részeg Szilenosz). Igazi területe az arckép festés volt. Portréin lélektani megfigyeléseit örökítette meg, s napjainkban is az egyik legnagyobb arcképfestőnek értékeli a művészet- történet. Későbbi művei nagy részét segédei festették, s a mester csupán az utolsó simításokat végezte rajtuk. — AZ ORSZÁGOS Filharmónia kecskeméti hangversenysorozatának következő eseménye a helybeli zenetanárok hangversenye, amelyet hétfőn este hét órakor az úttörőház nagytermében tartanak. A zeneirodalom nagyjait felölelő, tizenkét számból álló műsorban közismert kecskeméti művésztanárok lépnek fel. — Egy New York-i bíróság nemrégiben tárgyalta két amerikai munkáltató ügyét, akik ruhagyárukban 25 centes órabérért dolgoztattak gyerekeket, olyanokat is. akik nem voltajk idősebbek tíz esztendősnél. A kis hitetlen Idősebb néni kézen fogva vezet egy négy év körüli isfiút. Mögöttük lépkedem és így akaratlanul is fül- anúja vagyok beszélgetésüknek. X kisfiú: Nagymama! Miért szólnak a harangok? Nagymama: Palikám! Istenke templomba hívja az ■mbereket... Néhány pillanatig csend, majd megint a kisfiú szó- *1 meg: — Nagymama, ez hülyeség! Tán nem helyes, de mégis elmosolyodom és magam- >an ilyenformán dorgálom az ismeretlen kisfiút: — .Ejnye, ejnye, Palika! Hát szabad így beszélni a lagymamával? Lehet, hogy te már tudsz valamit, amit ö még nem. De azért illik tiszteletben tartani az öregek véleményét. Ebadta kölyke!” M. I. — ÉRDEKES országos felmérést ^végzett a közelmúltban a Földművelésügyi Minisztérium. A mező- gazdaságban használatos kilenc nagyüzemi termelési módszer, a korszerű eljárás tudnivalói felől 2500 tsz- szakemberhez intéztek kérdést. A statisztika: összesítés tanúsága szerint a megkérdezetteknek fele csaknem valamennyi módszert, negyedrészük pedig a fejlett termelési eljárások ötven százalékát ismeri. Kétezer rántanivaló csirke érkezik Kecskemétre Vasárnap ezer rántanivaló csirkét hoz a kecskeméti piacra a kiskunfélegyházi Zöld Mező Termelőszövetkezet. A gazdaságból, ahol az idén 6500 hús- baromfit állítanak elő, az ünnepek előtt kétezer rántanivaló csirke kerül a megyeszékhelyen értékesítésre. aojaras A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: 20-án a középhőmérséklet 1,4 Cel- sius-fok (az ötvenéves átlag 6,8), a legmagasabb napi hőmérséklet 2,6 Cel- sius-fok, napsütés nem volt. Március 21-én reggel 7 órakor a hőmérséklet 3,8 fok, 14 órakor 10,1, a napi legalacsonyabb hőmérséklet 1,9 Celsius-fok volt. Hó foltokban található. Csapadék 1,7 mm esett. Várható időjárás vasárnap estig: felhőátvonulások, már kevesebb helyen esővel. 1— 2 órás napsütés. Mérsékelt délnyugati, nyugati szél. Várható legmagasabb éjszakai hőmérséklet 2—7, legmagasabb nappali hőmérséklet 7—12 fok között, délen helyenként 12 fok felett. Érdekes gyűjtemény igen érdekes, és értékes yűjteménye van Czár Menyiért akasztói olvasónak. A gaz- lag összeállítás, amit tulajdonosa már több évtizede gondosan akosgat, mintegy negyvenezer .ülönféle képből áll. Az állam- érfiak, tudósok, művészek arcképei között, amelyeket korabeli újságokból, folyóiratokból vágott ki, őrzi két híres betyár fényképét is. Ezeket a fotográfiákat bocsátotta rendelkezésünkre, mi pedig bemutatjuk olvasóinknak. Sütemény— madzaggal Újfajta süteményféle kísérleti példányát hozta forgalomba a sütőipari vállalat Kecskeméten. Minden valószínűség szerint karácsonyra szánták az újítást teljes egészében bevezetni, hiszen a jel arra mutat, hogy a felakasztható kifliket karácsonyfadíszként vásárolhatjuk meg decemberben. A legelső darabot a véletlen egy idős asszony kezébe sodorta, az egyik csemegeüzletben. Az ötlet feltétlenül eredeti. A kifli egyik végéből négy-öt centis madzag lóg ki, ami alkalmassá teszi, hogy díszként alkalmazza az ember. Nem baj az sem, ha nincs karácsonyfa, hiszen az otthon díszítésére, lakájosabbá tételére is igen sokat adunk. Miért okozna gondot ez a negyven fillér. Mert azt feltétlenül el kell mondani, hogy a kifli ára ezzel nem változott meg, nem lett drágább a sütemény, maradt a régi és megszokott negyven fillér. Nem lehet te- há ráfogni a sütőiparra, hogy nem fáradozik gyártmányainak tökélete-, sítésén, a sokoldalú igények kielégítésén. Ez a törekvés, hogy a süteményeket ne csak egy célra, a táplálkozás ősi vágyának kielégítésére lehessen használni — dicséretre méltó. Valószínűleg megérjük azt az időt — vannak már erre mutató jelek —, hogy a zsemle sem ezt a primitív célt fogja szolgálni, hanem könnyen helyettesíteni tudja a tönkrement golyóscsapágyat, esetleg történelmi filmek forgatásánál az ágyúgolyót. Nem kizárt az sem, hogy egyes csiszolatlanabb emberek ki vésik a belsejét és csészének használják. Ez persze igen nehéz munka és sok vésőt tehet tönkre a művelet során az illető. Mindazonáltal gondolkozni lehet azon is, hogy ne maradjon-e meg a sütőipar? vállalat annál a régi jó szokásnál, hogy madzag nélkül és ehető puhaságára süsse a kifliket és a zsemléket. Takarékoskodjunk a spárgával, jobb abból zsákot szőni. e=- dorgál — Diibecz Mátyás, aki együtt bujdosott Rózsa Sándorral, s akit ugyancsak L869-ben 15 évi fegyházra ítéltek. Rózsa Sándor, amikor 1869- ben különböző' „bűncselekmények” miatt életfogytig tartó ^«r^házra ítélték.