Petőfi Népe, 1964. március (19. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-19 / 66. szám

1964. március 19, csütörtök 5. oldal Jobb a témaválasztás és felkészülés A BAJAI járásban február végén megkezdődtek a kulturá­lis szemle helyi bemutatói. Ta­valy bizony sokan felrótták a bemutatók vérszegénységét, és gyenge színvonalát, megkértük tehát Bánáti Tibort, a bajai művelődési ház igazgatóját, mondja el eddigi tapasztalatait — Az idei kulturális szemlét alapos felkészítés előzte meg — hangzott a felelet —, részben ennek is köszönhető, hogy ör­vendetes fejlődés mutatkozik. Különösen a színjátszók és az énekkarok nyújtottak elismerés­re méltó teljesítményt. Javult a témaválasztás. A színjátszó­csoportok többsége mai témá­val jelentkezett, előadásmódjuk kidolgozott, látszik, hogy már régóta készültek. Ez annak a következménye, hogy betartják a feltételeket, a bemutatót há­rom fellépés előzi meg. Sőt any- nyira komoyan veszik a szerep­lést, hogy nem győztünk kijár­ni a próbákra, annyian kértek tőlünk segítséget. Megyeszerte számtalan kifo­gás hangzott el tavaly, hogy a zsűri nem áll helyzete magas­latán, kivételez, vagy szaksze­rűtlenül ítélkezik. Hogyan old­ják meg ezt a nehézséget a ba- jaiak? — Nálunk ez már tavaly sem fordult elő. Akkor is, most is minden bemutatón résztvett a város művelődésügyi intézmé­nyeinek képviselőiből összeválo­gatott bizottság. így rögtön ké­pet alkothatunk a bemutatók színvonaláról és az értékelést részletesen elemezve közöljük a szereplőkkel, amiből azok rög­tön levonhatják a megfelelő ta­nulságokat. Elég sok időt vesz igénybe, de megéri a fáradságot és a szereplők hozzánemértés- sel, vagy részrehajlással ebben az esetben igazán nem vádolhdt- ják a zsűrit. RÖVIDESEN kezdődnek a kör­zeti bemutatók. Az a hír járja, hogy itt is történt egy érdekes változtatás. — Ez csak a falusi lakosság számára lehet érdekes. A szo­kástól eltérően és azért, hogy a falu is részesüljön a szemle programjából — különböző köz­ségekben rendezzük meg a kör­zeti, majd a járási bemutatókat is. A körzetieket Vaskúton, Bács- bokodon, Csátalján, Madarason és Sükösdön, a két járásit pe­dig Érsekcsanádon és Carán. Egyedül a díszbemutatót tartják meg Báján, június 7-én a sza­badtéri színpadon. A József Attila művelődési ház szívügyének tekinti a te­rületi munkát. Munkatársai rendszeresen felkeresik a köz­ségi művészeti csoportokat, s ez­zel is hozzájárultak a kulturális szemle sikeréhez. Jutott-e idő a művelődési ház csoportjainak felkészítésére? — Ez csak természetes. Már­cius 15-én kezdtük a szavalók- kal. Csütörtökön a bajai közép- iskolások, szombaton a honvéd­ségi csoportok bemutatójára ke­rül sor, vasárnap délután 5 óra­kor pedig műkedvelő együttese­ink adnak számot tudásukról a nyilvánosság előtt. Ifjúsági szín­játszó csoportunk Benedek Ka­talin: Idegen utcában című drá­máját, ifjúsági irodalmi színpa­dunk pedig Lope de Vega: Ja­vasasszony című vígjátékát, va­lamint egy összeállítást mutat be „Két háború közt minden elmosódik’’ címmel. A penge- tős zenekar délszláv lakodal­massal, a népi tánccsoport ve­gyes táncösszeállitással lép a közönség elé. A körzeti és járási bemutatókról filmet készít kes- kenyfilmes csoportunk és együt­teseink tagjait kivisszük a kör­zeti bemutatókra. Ebből is so­kat tanulhatnak, A KULTURÁLIS Szemlére a járás valamennyi községéből ér­kezett benevezés. Az eddigi ta­pasztalatok alapján reméljük, hogy az ifjúság idei nagy kul­turális seregszemléjén egyetlen művészeti csoport sem fog szé­gyent vallani. V. Zs. A kőkúti iskola és pedagógusa A parányi település fölött már a tavaszi szelek karikása suhog. Az árkokban itt-ott még hófoltokat talál az ember, de a földszagú tájon már visszavon- hatalanul vereséget szenvedett a tél. Természetesen még fű­teni kell és pattog is a tűzön a környék szinte egyeduralkodó fája, az akác. Zsanán ülünk a könyvtárban, ahol a tanyákról bejött asszo­nyok, lányok, miután kiválasz­tották a könyveket — némelyik egy szatyorral visz — még me­legszenek egy kicsit, aztán vág­nak neki a hat-hét kilométeres útnak. Mert Zsanának nagy ta­nyavilága van. A belterületen mindössze százan ha laknak, de beleszámítva a külterületet is, a kétezren felül van a község lakóinak a száma. Mikor a kő­kúti iskola után érdeklődöm, egyszerre mindenki felkapja a fejét, és magyarázni kezdenek. — Van-e még olyan tanító a faluban, aki a felszabadulás előtt is tanított? — kérdezem, és az idősebb asszonyok elgon­dolkozva néznek ki a felhőket karcoló jegenyékre. — Éppen a kőkúti iskolában van Karola néni, már több, mint huszonöt éve. Tessék ki­menni hozzá. Engem is ő taní­tott meg írni, olvasni — szakít­ja meg a percnyi csendet a kályha mellett ülő 30—35 év körüli, fekete hajú asszony. Néhány perc múlva már a tanyai iskola vasrácsos kapuján nyitok be, és hallom, hogy a tanteremben olvasnak a gyere­kek egymást felváltva: ......Más­nap az iskolában folytatódott a dolog, a kenőcsevés híressé lett...” A vékony kis ujjak követik a sorokat, mindenki feszülten figyeli Nyilas Misi sorsát, el is felejtik, hogy mindjárt vége az órának. — Huszonöt éve tanítok bizony a kőkúti iskolában — mondja Kollányi. Karola, mi­után haza engedte a gyerekeket. — Mikor ide jöttem, még nem volt meg ez az épület, bent az az erdőben egy birkahodályban tanítottam. Akiket előttem ide helyeztek, azok mind megszök­tek, ha nem is városba, de leg­alább faluba. A szülők azt les­ték, hogy mikor hagyom itt én is a kis vadócokat. De én nem rhentem el. tanítani akartam. Reggelenként, amikor az isko­lába indultam, úgy kellett ösz- szeszedni a gyerekeket az úton. mert maguktól nem jöttek vol­na. Eleinte féltek tőlem, inkább az erdőben csavarogtak, de nem akartak beülni a birka szagú „tanterembe”. Higyje el, hogy nem is lehet összehasonlítani az akkori és a mostani állapo­tokat ... Karola nénit már régen nyug­díjba küldenék, hiszen megér­demelné, betöltötte a hatvan KÉSZÜL AZ EBED A dunapataji általános isko­lában politechnikai órákon a felsőtagozatos lányok főzni ta­nulnak. Berendeztek számukra kiveszi a kanalat, fújja, fújja, nehogy túl forró legyen, aztán megkóstolja. „Jó, csak kicsit só- talan” — mondja. Nosza előke­Ez biztosan nagyon finom lesz. Ha már az egész VIII. B. csinálja,.. rül a só, még egy evőkanálnyit a gőzölgő levesbe, visszakerül rá a fedő is, főhet tovább. egy kis konyhát. Van ott villany- tűzhely, lábasok, fedők, fakana­lak, minden, ami egy háztar­tásban kell. A konyhát betölti a gőzölgő étel illata. Fehér kötényes lá­nyok sürögnek-forognak a tűz­helyek körül. Egy „szakácsnő” — barna fürtjei gondosan le­kötve — megkavarja a levest, zsa. Ök már jól főznek, bármit rájuk lehet bízni. De a többiek is nagyon ügyesek. Előfordult-e már, hogy nem sikerült az ebéd? — Még sohasem. Kisebb hi­bák eleinte becsúsztak, leéget­ték a rántást, nem tettek az étel alá elég zsírt, vagy nem sózták meg kellően, de az ilyen hibákon még lehetett segíteni. Elkészült az ebéd. A lányok gyorsan megterítenek. Fehér ab­rosz kerül az asztalokra, tányé­rok, evőeszközök. Az ételből először egy ételhordóba szed­nek. Beteg osztálytársuknak vi­szik, ha már nem főzhetett, leg­alább kóstolja meg a többiek készítményeit. Két kislány fel­szalad a tanáriba, meghívják az igazgató bácsit, és az ott le­vő tanárokat ebédre. Aztán mi­kor minden vendég megjött, közösen asztalhoz ülnek. El kell még mondanom, hogy ottjártunkkor bennünket is meghívtak, kóstoljuk meg főzt- jüket. Nem fogadhattuk el, mert tovább kellett mennünk. Sajnáljuk, mert az ebéd egész biztosan ízletes volt. De talán majd legközelebb .. . Bácsalmáson mozgalmas a kulturális élet Bácsalmáson egyre többen vannak, akik a község kulturá­lis életében aktívan részt kí­vánnak venni. Ebben igen nagy szerepet játszik a művelődési ház érdekes, sokrétű programja, az egyre bővülő könyvtár, az iskolában folyó irodalmi, kultu­rális élet és nem utolsósorban a községi kulturális bizottság. Erről vallanak az elmúlt hetek­ben tartott kulturális esemé­nyek. A művelődési házban állítot­ták ki Nagy István festőművész alkotásait, melyeket több száz látogató tekintett meg. A helyi könyvtár a termelőszövetkeze­tek, állami gazdaságok dolgo­zóiról sem feledkezett meg. Me­zőgazdasági könyvankétot ren­deztek Vezekényi Ernő, a Du- na-Tisza közi kísérleti telep munkatársa részvételével. Ezen mintegy száz mezőgazdasági dolgozó jelent meg. A fiataloknak irodalmi fejtö­rőt, olvasó ankétot rendeztek. A község kulturális bizottságá­nak meghívására Bácsalmásra látogatott Pákolitz István Jó­zsef Attila-díjas költő, Szöllősi Kálmán és Pál József a Jelen­kor című irodalmi lap munka­társai. Végül egy érdekes adat: szinte napról -napra emelkedik a könyvtári tagok száma, s lassan minden harmadik lakos olvasó lesz a községben. Molnár József Még egy utolsó kavarás, nemsokára kész a kömény magos leves. Pásztor Zoltán felvételei. Túri Sándorné háziasszony vezeti a politechnikai oktatást. Mi lesz a mai menü? — kér­deztük tőle. — Most éppen a VIII !b. van itt. Köménymagos levest és töl­tött tojást készítenek. Ebben az osztályban vannak a legügye­sebb tanítványaim. Németh An­na, Mező Margit és Nagy Zsu­A dunapataji iskola kezde­ményezése nem egyedülálló, de ritka. Pedig hasznos, mert így a politechnikai órákon va­lóban gyakorlatban felhasznál­ható dolgokat tanulhatnak a gyerekek, hiszen a főzés tudo­mányára minden kislánynak szüksége lehet. Kelemen Gábor évet. Ö azonban még most is tanítani akar. Azt mondja, hogy ha akkor, régen nem hagyta ott a birkahodályt, most sem válik meg a jól felszerelt tanterem­től és a gyerekektől, akiket nem unt meg a huszonöt év alatt szeretettel, megértéssel ta­nítani. Megmutatom neki az 1931-ben a Nagyméltóságú Kultuszmi­niszter Úrnak címzett kérvény másolatát, amelyben ...... Zsana ne vezetű pusztának alázattal alulírott lakosai — 75 iskolás gyerek szülei — járulnak a Nagyméltóságú Úr magas színe elé ..s utána leírják a tan­termet, ahol a közel száz gye­rek tanult. Iskolát kértek a mi­nisztertől. Karola néni bólogat: — Még akkor is így volt, amikor én ide kerültem, 1938- ban —, s olvasni kezdi a kér­vényt: „.. . árnyékszék nincsen, ajtón, ablakon süvít a szél, kályha még nem volt beállítva. Fél év alatt hét tanító váltako­zott itt. Ki is maradna meg ilyen helyen...?” Ezeket a so­rokat 1931 novemberében írták. A néhány év múlva jött egy tanítónő, aki ott maradt. Igaz, hogy az erdei iskolától a kövesútig térdig érő sárban le­hetett kijutni, hogy elhanyagol­tak voltak a gyerekek, hogy a tanterem előtt és mellett disz­nóólak, hizlaldák árasztották a bűzt, de tanítani kellett. Azokat az embereket, akik ma fölszánt­ják a hajdani „iskola” helyét, utat építenek a. sártengeren át, tsz-elnökök. brigádvezetők és tanácsi dolgozók, akik ma is úgy formálják a betűket, ahogy Karola néni megtanította őket. — Amikor ide jöttem, 75 pen­gő volt a fizetésem havonta. Ebből harminc a lakás és ma­radt is, nem is. Most szép szol­gálati lakásom van, és jó fize­tésem. A nővéremmel élünk együtt, és egy másik testvérem kislányával, akit kétéves kora óta nevelek. Ö most Debrecen­ben a bölcsészkaron magyart és történelmet tanul. Lehet, hogy ide jön helyettem — mu­tat szét a megüresedett padok között, s egyszeriben eszébe jut, hogy a birkahodályban, ahol hetvenöt gyereket tanított, csak harmincöt ülőhely volt, csak az ült, aki írt, vagy számolt. A többieknek állniuk kellett. A padok is olyanok voltak, hogy elnyomorodtak benne a gyere­kek. — Nagyon sokat sírtam akkoriban — mondja az őszha­jú asszony, és az emlékezés most is könnyeket csal a sze­mébe. Észre veszi meghatódott- ságomat, és kényszerű tréfával hozzáteszi: — Látja, milyen vagyok, rög­tön sírok. Még jó, hogy nem látják a gyerekek ... Az akkori kérvény eredmé­nyeként a kormány nem épí­tett ugygfi új iskolát, de a vá­ros elrendelte a „földpadozat” elegyengetését, a minisztérium pedig az iskola „helyreállítása” céljára 250 pengőt adományo­zott. .. Ma öt, jól felszerelt egészséges iskola van Zsanán," tíz pedagógus tanít kétszáz gye­reket. És nem az a gond, hogy besüvít a szél, hanem, hogy márciusban elsők legyenek a kulturális seregszemlén. \likor behúzom az iskola vaskapuját, azon töröm a fe­jem, milyen elismerést tudunk adni annak a pedagógusnak, aki életét áldozta a tanyai gyerekek műveléséért, aki huszonöt évig tanította Dózsa népének tudás­ra és világosságra vágyó palán­táit? Az újságíró nagy szava­kat keres, de érzi, hogy ilyen helytállás mellett szürkének hatnak a legszebb jelzők, s szó nélkül szorítja meg Kollányi Karolának, a kőkúti iskola ta­nítónőjének a kezét. Gál Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents