Petőfi Népe, 1964. március (19. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-15 / 63. szám
Mátyás Ferenc: Tiborc utódai AZ ARANYHOMOKON Petőfi a költészet számára fedezte fel a hírős várost, falukutatóink a nemzet számára hozták fel az addig ismeretlen homoktenger mélyéről. Csöndes kutatók, krónikások előttünk is voltak; levéltári adatok, nyomtatott könyvek jelzik az ősi próbálkozásokat s nem haszontalanul. De a legmarandóbb feljegyzéseket egy Szatmárból jött bérescsalád idegyökerezett leszármazottja, Katona József készítette. A város történelmi múltjáról beható tanulmányok alapján írt maradandó értékű krónikát, s ez már alapja volt annak a monográfiának, amelyet Kecskemét múltjáról akart szerkeszteni. Sokat foglalkozott a város önkormányzatával, az itt élő parasztok és polgárok sorsával. Megírja, milyen erőfeszítéseket fejtett ki a lakosság a feudalizmus újjáéledő korában, hogy megőrizze önállóságát. Midőn 1820-ban ismét visszatért szülővárosába, s tíz éven át szakadatlanul dolgozott, figyelme még inkább a nép- sors felé irányult. „Kun-magyar szív — Kedskö-méga! Te! mely nekem oly sokat osztogatál, anyás kebled, hol a boltozat áJl, melyben gyenge bölcsöm renge —> Te vedd Is az első szülöttemet el! arass (noha szűkén Is) Így, ha vetel! —” Ilyen sorokkal fordul Kecskemét mezővárosához, midőn a nagy mű elkészül, neki ajánlja először, hogy okulására szolgáljon. De az is nagyon igaz, hogy Katonában csak az embert szerették, a gondolkodót, az írót nem vették észre. Kecskemétének ehhez nem volt érzéke s értelme sem. A disznótort, a borozásokat s a trágár beszélgetést többre becsülte, mint a könyvet. Az csak kivételes eset, hogy a szintén kecskeméti Mátyási József költő adóját eltörölte a város, mert Mátyási ,’,igen fain” vaskos versezeteket csinált. Katona költői munkásságát nem becsülték eléggé. Azt nézték, hány oldal szalonna van a padláson, s betakarításkor rakottan tér-e meg a szekér a mezőről. Az irodalmi munkát nem tekintették értéknek. Katona és Kecskemét ennek ellenére is összeforrt egymással s elválaszthatatlan volt. Ezt bizonyítja krónikája, félbemaradt monográfiája. Elszörnyül- ködve idézik maguk elé az ősök múltját a kecskemétiek, amikor fölütik s olvassák a méltóságos gróf Koháryt s ami vele kapcsolatban következik: „A város representálván a földes ura- ságot, annak szolgál a lakosság egy hetet kaszáláskor, igás marhával; szükségből egy napot némelyik, többet nem.” Isten volt az úriszék feje Kecskeméten s Katona elég istentelenül beszél róla feljegyzéseiben. Sokat szenvedett a parasztság; hol az urak, hol a betörő ellenség pusztította termését és életét. Az 1707-es rác, betörésről ezeket jegyzi fel a költő alig ismert krónikájában; „Olyan tudós pontossággal, hogy még a szenvedők neveit is megörökíti. Elmondja. kivel mi történt ebben meg abban az utcában, s miként lelte halálát." Mindezt összegezve így folytatja: „Megölettek: Gazdák 266, asszonyok 47, fiúk 47, leányok 12, zsellérek 48, ridegek 28, jövevények 38. Rabok lettek: Gazdák 62, asszonyok 21, fiúk 38, leányok 16, zsellérek 12, ridegek 15, jövevények 13. Elvesztek: ökrök 899, lovak 562, szekér 120, kocsi 88, égett ház 90, malom 7. özvegy maradt 187, árva 444, sebesek 120, elveszett barom 1060, elpusztult ház 809. Összesen 230 812 tallér kár." A száraznak tűnő statisztika mögött már meghúzódik a dráma magja, s kihallik Tiborc panasza. Katona fukar beszédű volt, de egyetlen mondatában is ott a dráma. Mindig, mindenben azt kereste. Sorai tele vannak élménnyel, mintha mindent maga is átélt volna, s ha ma már az író melléktermékének számít is e krónika, de különleges értéke van az irodalomban. Hivafalt vállalt, hogy tanulmányozza a parasztok életét. A sikertelen színdarabkísérletek és versek hosszú sora után megalkotott „Bánk bán” azonban a fiókjában hever. De ez sem töri le munkaerejét, kutató tevékenységét. Jól tudja, hogy drámáját nem adhatják elő, mert a tilalom, a törvény rá is vonatkozik; „Bánk bánom nem engedődön meg az előadásra, hanem csak a nyomtatásra. Miért? Királyné gyilkolása végett? Nem! Csak azért, mivel Bánk bán nagysága meghomályosítja a királyi házat." Megérezték a hivatalosak, hogy veszedelmesen népi szaga van a drámának, s lángja táplálja az elfojtott forradalmakat. „— Ez nem história, hol az érzéketlen toll beszél: ez én magam • Részlet a szerző Költők és parasztok című, kiadás alatt álló könyvéből. vagyok, én a XIII. században élő hatalmas Bánk, kinek tenyerére koronák tétettek le." Katona József legalulról vizsgálta kora társadalmát. Drámájában is azért tudta egybefogni az egész társadalmat. Nem csupán a Bánk drámáját, a magyar nép sorstragédiáját állította s*ín- padra azért hogy feírázza az országot tespedéséből. Egyéb művei között a hátramaradt írástömeg közt sok a vázlat, a be nem fejezett alkotás, a kísérlet, de ha lefújjuk róla a port, ma is megelevenednek a sorok, s jó lenne, ha végre közkinccsé válhatnának. Ott lenne helyük a régen tervezett irodalmi múzeumban. Hiszen Kecskemét nemcsak szülővárosa, itt ismerte meg a betűt az iskolában, ebben a városban írta és olvasta fel először színészbarátai között a „Bánk bán”-t, s e város utcáit és tereit járta, amíg munka közben meg nem hasadt a szíve a hivatalház kapujában. De igaztalan lennék, ha azt állítanám, hogy a város nem törődik nagy szülött fiával, hiszen a könyvtárban csináltak már valamiféle kis múzeumot is, a róla elnevezett színház terén új szobor hirdeti idetartozását, a temetőben is emlékműve áll. A Katona József kultusz ma már él az aranyhomok fővárosában. Az iskolákban kötelezővé tették a „Bánk bán” megtekintését, irodalmi esteket rendeznek tiszteletére, s mindenkinek módjában van megismerkedni a költő műveivel. A Megyei Könyvtár, hová még a messzi tanyákról is ellátogatnak, az érdeklődők helyébe viszi a könyveket. Sokat tett a város Katona ébresztése érdekében, de nem eleget. Nem vagyok elégedett: rokonságom, fél életemen át szerzett helyi tapasztalataim, a baráti kör, az elmaradt tanyavilág ismerete sugallja, hogy ne legyek elégedett, mert a látszat csal Kecskeméten is. Sok ezer ember él itt és a tanyákon, aki még sose látta a „Bánk bán”-t, s nem tudja ki volt Katona József. Csalt a saját rokonságomban mennyi. Vannak közöttük olyanok ma is, akik még olvasni sem tudnak. Legfeljebb annyit hallott némelyikük róla, hogy a szegények fiskálisa volt, s meghasadt a szíve a munkában. Ezek a hírős város hírnevét a piacokon emelkedő barackhegyekkel, a kitűnő aromájú kadarkával, a régi bugaci idegenforgalmi parádékkal magyarázzák, s nem Katona művével. A Katona-kultusz akkor lenne valódi kulturális lobogó, akkor érné el igazi célját a népművelés, ha összeszednék a szalonnapártiakat, a borozókat, s a tanyavilágban lapuló írástudatlanokat, s nekik is megmagyaráznák Katonát, s velük is megismertetnék a „Bánk bán”-t. Tudom én, hogy az írástudatlanság világméreteihez képest elenyésző a Bács- Kiskun megyeiek száma, hiszen Euró- pa-szerte nagyobb méreteket ölt a tudatlanság: Törökországban, Görögországban, Spanyolországban. Portugáliában és Olaszország déli vidékén a 6—14 éves gyermekek 50 százaléka analfabéta, s Afrikában a felnőttek nagy tömege él a betű ismerete nélkül, s a világon 700 millió írástudatlant tartanak számon. De ezekben az országokban a gazdasági és kulturális viszonyok magyarázatot adnak erre. Minálunk nincs rá magyarázat, mert amit a múltból hoztunk magunkkal sötétséget, 19 esztendő óta eloszlathattuk volna. De Bács-Kis- kun megyében 20 ezer ember ma is írástudatlan, s közöttük háromezer negyven éven aluli. A tanyavilág ma is a maradiság beteggóca, itt kell segíteni a kultúra apostalainak. A megyének Kecskemét a szíve, s a barackhegyek árnyékában Katona mellett megszámlálhatatlan nagyság vonulhatna még fel az irodalom, a tudomány helyi hagyományának nem is kis szigetén. Nemegyszer tartózkodott Csokonai is Kecskeméten, midőn jó barátját, Mátyási Józsefet meglátogatta. — Arany János idejárt Kőrösről az olcsóbb piacra vásárolni. Jókai a kecskeméti jogakadémia hallgatója volt, s itt írta a „Zsidó fiú” című drámáját, melyet a színlaposztogató Petőfi Sándor másolgatott, Petőfi az elemit az itteni evangélikus iskolában végezte. Táncsics Mihály a piarista gimnázium tanulója, Szász Károly, a református gimnáziumban érettségizik, s később tanárként működik itten. De ki győzné felsorolni a hírességeket, Kada Eleket, Homyik Jánost, a Ferenc József elleni összeesküvés fővádlottját, Noszlopy Gáspárt, s akinek a nevénél megint meg kell állni egy csöppet, mert nem lehet mellette elmenni kutyafuttában: Mathiász Jánost, a kecskeméti homok hősét, aki a két kezével és eszével megszelídítette a kvarcos futóhomokot, s pompázó szőlőkertet teremtett. Egy fabatka értéke nem volt itt addig a földnek. A parasztok ábrándját ő valósította meg, s 53 féle szőlőt honosított meg a homokon. De, hogy élő nagyságot is említsek: Kodály Zoltán is itt született, s olvasta először a kottát. Kifogyhatatlan a hírességek sora, s mellettük növekedik a névtelen hősök életet teremtő, századokat folytató tábora, amely most készíti elő Kecskemét igazi feltámadását. Elég volt a tanyasi nomád romantikából, hol a csontváz lovak legeltek, mert a fű is kiszáradt a sivó homokon, s a kutak is kiapadtak az örökös aszályban. Hiába ástak, szántottak a primitív vadonban, nem termett itt meg semmi, csak a ballangkóró meg a kutyatejvirág. Csak a költői kép volt szép, az élet sivár volt, amint a költő írta: „Mint befagyott tenger, olyan a sík határ. Alant repül a nap, mint a fáradt madár.” A tanyasi ember is a jövő tervére kíváncsi, mert ma még ezrével bújnak a tanyák a hosszú nyárfák alá, mintha üldözné őket a csendőr meg a pótadó. Legszívesebben lerombolnák őket, s lakosaik jönnének a modern városi házakba, hiszen már a kellék egy része: a televízió is megvan. Mert a csecse beesés városháza, a cifrapalota, a mű- magyar nótából ismert barokkstílű nagytemplom környezetében, az újonnan épült utcasorok között, bizony érezni lehet már a szocializmus leheletét. Mintha mindennap feltámadás lenne a zsúfolt városban: nyüzsög a nép. Naponta 150 autóbusz futkos át a város útvonalain. Azt hihetné a tájékozatlan ember, hogy lakodalomra készül a megye 600 ezer lakosa, vagy tán megyei vásárra jöttek, s a legkisebb faluból, tanyáról is felkeresik Kecskemétet. Idehozza őket az autóbusz, a vonat, a szekér a Kossuth térre, de nem fémek, s áramlanak szét a Rákóczi útra. és be az üzletekbe. Kanyarognak egyik utcából a másikba, s csak arra kíváncsiak, milyen új, modem üzletek nyíltak, s jó-e a kiszolgálás a most épült emeletes „Aranyhomok” Szállóban, a presszókban. Mindnyája máris szeretne a holnapba menni, mert szorít a jelen, s ilyen szempontból kinőtte magát Kecskemét. Óriássá változott, akin rajt van még a régi ruha, s a tanyasi analfabétákkal látszó szeplője, de már szeretné levetkőzni, lemosni. Tudja és érzi, hogy nagyon messziről jött, a török rabságból, az úriszék elől menekült, Héj- jasék vérfürdőjéből szalasztották a még szokatlan remények világába. Hogyne érezné jól magát a szabad, nyüzsgő városban, a megrakott kirakatok előtt, hiszen a felhalmozott árucikkeket meg is vásárolhatja, az évszázados nélkülözések után van rá pénze az iskolázatlan tanyasiaknak is. Az ősi fájdalom mellett, a múlt kínzó emléke ellenére, s mert Kecskemét sose tudott igazán a kultúra fellegvára, az irodalom hazája lenni, s hogy mindig csak a kezdetig jutott el, mint Ady hortobágyi poétája, — ma már vigasza is van, s vigaszának erős alapja. Megkezdte természetátalakító munkáját, végérvényesen meg akarja hódítani az elvadult futóhomokot, s még a gazdagabb humuszú Bácskával is versenyre akar kelni, ha a mezőgazdaság gépesítési irama meggyorsul, s a közös gazdálkodás terveiben megvalósulnak az eredmények. A falvakká alakult tanyák egy része elvette ugyan földjének nagy hányadát, de a megmaradt 46 ezernyi kataszteri holdon megteremtheti a szőlő- és gyümölcskertek oázisát. 70 ezer ember áll a vártén a városban, s menynyi még a tanyákon, a megye száz falujában. A tanyákon élők sokan azzal tárulnak a máris látható eredményekhez, hogy 60 almafáról 400 mázsa almát hoznak a piacra vagy a konzervgyárba. Esztendők óta figyelem és látom a 'egnapi, s m-' Kecskemétet, a rokonarcokról sütő, belülről feltörő bizakodás erejét, s ez a tény is feljogosít arra. hogy otthonosan beszéljek és őszintén, hiszen velük nőttem a ma már annyira elhasznált, s lerombolásra érett Zsinór ■ff utca környékén. Velük jártam a magyar Svájcot: Helvéciát, a Szarkást, s a messzi tanyákat. Itt gyűjtöttem legelső friss élményeimet, s most is magamban hordozom őket. Azóta is gyakran haza-hazatérek a most már emeletes városrészek között, s a mai élet gazdagodó emlékeivel térek vissza. Szorgalmas, okos gazdák házában vitatkozom most is, mint régen. Hány versben örökítettem meg ennek a városi és tanyasi népnek a kínját, reményét, megmozdulását, újat teremtő szándékát. A homokhaza emberei számomra ma is példamutató hősök, legyőzhetetlen Herkulesek, szívemben hordom őket, mint akiket már nem lehet elfelejteni, s lehetetlen nem szeretni. Tudom, hogy sok mulasztást kell itt még pótolni, hogy az évszázadok ábrándjai: Katona és Mathiász álma megvalósuljon. De azt is látom, hogy minden adottság, biztosíték megvan erre: elkészítették a reális alapokra fektetett terveket! Hamarosan eljön az idő, hogy ahol eddig oldanként 3—4 mázsa rozs termett, ott a jövőben 30— 40 mázsa szőlőt, 100 mázsa gyümölcsöt termeljenek. Valójában itt kezdődik a kultúra, ez az első fölfelé vezető lépcső. Az utóbbi években 32 ezer holdat telepítettek be új szőlővel, gyümölcsössel a megyében, s összesen 70 ezer holdat akarnak kertté varácsolni. A homokhátsági, szélhordta talajon gabonafajtákkal kísérleteznek, másutt mesz- sziről virít a szőlővesszők erdeje. Kecskemét irányításával a megyében 100 ezer holdon termelnek szőlőt; az ország bortermelésének egyharmadát adják. 36 ezer holdon öntözéses gazdálkodás folyik. Ki ne látná, hogy a száraz adathalmaz mögött máris van költészet, s a csupasz számok az emberi hősiesség drámai pátoszát jelzik, s hogy ezek a hősök most akarják befejezni a futóhomokon vívott, évszázados küzdelmet. Nem hiszem, hogy a kételkedőknek van igazuk s 2000-ig kell várni erre, hiszen mindenfelé jelzi az eredményeket is a grafikon. 1945 előtt másfél ezer ember dolgozott az üzemekben, ma huszonhatezerre nőtt a számuk, s mindnyájan a tanyákról, a falvakból kerültek a gyárba. Mint Katona a magyar irodalom legnagyobb alkotását száz év mélységéből is fel tudja mutatni, unokái sem maradnak alul, munkájuk remekét hamarosan láthatja az ország Láthatja a Hidraulikus pneumatikus modern gépek gyárában, a reszelőgyárban, amelyben van annyi költészet iro- dalmiatlan neve ellenére is, mint egy elfuserált regényben, versben vagy drámában. A tanácsi ipar a megyében csaknem 900 millió forint termelési értéket tudott felmutatni az elmúlt esztendőben. S míg a helyi ipar építésére 59 millió jutott, a kultúrának 230 millió volt a költségvetése. Tucatnyi kultúrházat emeltek, s 40 millióért építették fel az Alföld legnagyobb és legszebb szállóját. Alig hiszem, hogy csupán a látvány kedvéért fekteti be az államháztartás a tömérdek pénzt a ma még sovány kenyeret adó homokon. S mennyi veszély leselkedik még: a bizonytalan időjárás, a rossz kalkulációk, a lelkekben visszatartó fék. Mégis vigasz ez a nép számára, látja a törődést. S mondjam-e tovább, hogy a kezdeti sikerek és gondok között csaknem 4000 traktor szánt magabiztosan a jövő termése alá. A nagyüzemi alap már létezik s elin- djdtak a szövetkezeti családok a boldogulás felé. Valóban hírős város lehet még a megyében Kecskemét, s méltó nagyszülött fiához, ha megvalósítja tervét. Erőinek most áll teljében, fölsorakozott minden ember s vizsgázni akar, mert senki nem felejtette el a múltat. Tiborc szavai figyelmeztetnek: „A jó merániak legszebb lovon ficánkolódnak, — tegnap egy kesely, ma szürke, holnap egy fakó: — nekünt feleség s porontyainkat kell befogni, ha veszni éhen nem kívánkozunk, ök játszanak, zabáinak szüntelen, úgy mintha mindenik tagocska benne egy-egy gyomorral volna áldva: nékün* kéményeinkről elpusztulnak a gólyák, mivel magunk emésztjük el a hulladékot is. Szép földjeinkből vadászni berkeket csinálnak, a- hová nekünk belépni sem szabad; s ha egy beteg feleség, vagy egy szegény himlös gyerek megkívánván, lesújtunk egy rossz galambfiat, tüstént kikötnek • és aki száz meg százezret rabol, bírája lészen annak, akit a szükség garast rabolni kenyszeritett.
