Petőfi Népe, 1964. március (19. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-15 / 63. szám
Jókai Mór írja a felejthetetlen márciusi eseményekről: „Felvirradt. Március 15-ike volt, 1848. Tizedik évfordulója annak a nagy katasztrófának, amellyel a korszellem óriás keze a régi Budapestet a föld színéről eltörölte a jeges árvízzel, hogy helyet csináljon az úján emelkedő dicső főváros számára. Másodszor követelte a korszellem azt a csodát, mely eltörölte a régi, korhadt Magyar- országot, s alapot teremtsen az új, az Európában számot vető, szabad Magyarországnak...” Petőfi Sándor versben állított örök emléket március 15-e történetének. Ezen a napon — mint a költő elragadtatott hangja zengi —, „nagyapáink és apáink, míg egy század elhaladt, nem tevének annyit, mint mi huszonnégy óra alatt”. — Megeleveníti a felejthetetlen március idusa történelmi mozzanatait, végül büszkén jelenti ki: „e hős ifjúság vezére voltam s nagy tetteknél”. Petőfi volt március mozgatóereje, s a hirtelen liberálissá át- vedlett „Honderű” című lap, amely korábban üldözte és lebecsülte a költőt, most közzétette a „Nemzeti dal”-1 és megírta, hogy „Petőfi alább közölt nemzeti dala hétszer szavaltatott el a színpadról”. De hogy is kezdődött? Az ifjúság elégedetlenül tárgyalt a Pilvaxban. Mialatt tanakodtak, berohant egy 18 éves ifjú, felugrott a billiárdasztalra és harsány hangon kiáltotta: — Most érkeztem a hajóval, a pozsonyi ifjúság küldöttje vagyok! Nagy hirt hozok! Bécs- ben tegnap kiütött a forradalom, Metternich megbukott! A nép barikádokat emel és fegyverkezik! Villámcsapásként hatott ez a hír. Petőfi felugrott és „mint a közeledő forradalom démona” — felkiáltott: — A forradalom förgetege már itt zúg a szomszédban és mi még tétovázunk! Nem! Cselekedni fogunk! Irinyi József az óriási tetszés- nyilvánítás után azt javasolja, hogy peticionálás helyett egyszerűen mondják ki a 12 pont azonnali életbeléptetését. Klauzál megint mérsékletre int és okosan beszél, már-már sikert is ér el, amikor felugrik a dadogó Sükey és az asztalra csap: — Nagyon okosan beszélt Kla- zál polgártárs, de most olyan időket élünk, hogy nem kell az okos emberek tanácsára hallgatni! Nagy derültség — és Klauzál szavai többé nem hatnak. Még egyszer áttanulmányozzák a 12 pontot és utólag beleveszik az államfoglyok szaba- donbocsátását a nemzet kívánságai közé. Petőfi előhúz a zsebéből egy verskéziratot, de csak másnap akarja azt felolvasni. Szikra Ferenc jurátus belepillant a kéziratba és látja, hogy a vers így kezdődik: Rajta magyar, hí a haza! — Barátom — szól a költőhöz —, előbb talpra kell állítani a magyart és csak aztán: rajta! Petőfi, aki máskor soha nem enged beleszólni dolgaiba, most belátja a jurátus igazát és kijavítja a kezdő sort: Talpra magyar... S most idézzük a Pesti Hírlap 1848 március 18-i számát, hogyan számol be a nagy napot követő órákról. Ezt írja a lap március 16-a éjjeléről: „Budapest utcái kivilágítást fényben úsztak. Nagyobb vendég tiszteletére ez még nem történt és nem történik soha. Miután olly régen epedt annyi hő kebel, végre megérkezett a sajtó- szabadság arany-kora. A helytartótanácsi intézmény, melly a cenzúra eltöröltetését tudatja, kellő hozzáalkalmazkodás végett már most, mart. 16-án közölte- tett.” A „Helytartó tanácsi” közleménynek első pontja így hangzott: „A sajtó — minden megelőző ceruza nélkül — szabadon működik.” Győzött a nép! Jogot a népnek! — írta lángbetűkkel Petőfi lelke egünkre a szót s száz éven át olvasták reménykedve könnyeik közt a koldus milliók! Szerették volna letörölni onnan rettegésükben urak és papok, de a szavak csak egyre lángolóbbal égtek: a népnek adjatok jogot! És jött vihar, teremtő, földet rázó. föltámadtak íeláncolt tengerek, vörös jelek gyúltak a hadak útján, s új csillag támadt napkelet felett! És lett joga, szabadsága a népnek, győzött a nép! És van már kenyere. — segítsd őt tovább diadalmas útján. Petőfi lelke, Lenin szelleme! Csordás Nagy Dezső Egyszerű ez, hogy a növésben elhagyjuk a fákat, és megbontjuk a bolygók nyugalmát vakmerőn, merészen: mi földiek. Egyszerű ez. De hány évezred kellett, hogy lemálljon rólunk a nyűg, a vágyat tetté formálja bennünk a tudás, és ujjunk közül indítva az embert földobjuk a csillagok közé. Nagy Istók István A március 16-án este kiragyogott kivilágításról is beszámol a Pesti Hírlap tudósítása. Csodálkozással említi meg, hogy még „Mátyás király budai palotája” is fényben úszott. A színházak tündököltek. Länderer és Hec- kenast nyomdáján legalább húsz nemzeti zászló lengett Emmich Gusztáv nyomdája előtt „Petőfi Sándor költőnk transzparens képe” díszlett, alatta e felírás: „Szabadság, béke, egyetértés.” A nép éjfélig hullámzott az utcán. Semmi rendzavarás, semmi disszonancia. „E körülmény dicsősége illeti először a népet, aztán a központi választmányt, akik egész éjjel a Városházán virrasztottak. Tagjai voltak: Rottenbiller Leopold, Nyáry Pál, Csányi László, Klauzál Gábor s még több más hazafiak.” A társadalmi válaszfalak, amelyek hosszú századokon át részekre tagolták a nemzetet, 1848. március 15-én egyszerre összeomlottak. Egyenlő lett mindenki, „polgártárs” csupán, semmi egyéb. Jellemző az akkori demokratikus felfogásra az- a kérvény, amelyet Pálffy Albert „Március Tizenötödike” című lapjának megindítása alkalmából Zichy Ferenc grófhoz, a helytartótanács akkori elnökéhez intézett. A kérvény így szólt: Zichy Ferencnek. Pesten. Polgári alelölülő! Miután a szerkesztésem alatt megjelenő lapot a postán is szétküldeni akarom, megkérem önt, hogy ezen ügyre vonatkozó rendeletét mielőbb kiadja és így alkalmat nyerjen arra, hogy hivatalos kötelességének egyik ágát teljesítse. Pálffy Albert, a „Március Tizenötödike” szerkesztője. Az egész világ szeme függött rajtunk. Heinrich Heine írja: Úgy megszűkül német ruhám, Nevét ha hallom a magyarnak. Érzések tengerárja hány, Fülembe trombiták rivallnak. Megcsodált és versével köszöntött bennünket Ibsen, a nagy norvég drámaíró. S méltató elismeréssel nyilatkozott Marx és Engels. Az utóbbi „A magyar forradalom” címen a következőket írta rólunk a „Neue Reinische Zeitungéban. „Az 1848-iki forradalmi mozgalomban először merészelte 1793 óta egy, az ellenforradalom hullámaitól körülvett nemzet a gyáva ellenforradalmárok dühével a forradalmi szenvedélyt, a terreur blanche-sal a terreur rouge-t állítani szembe...” Azóta a reakció és ellen- forradalom évtizedeiben hányszor üres frázisokkal gyalázták meg 1848 márciusának emlékét. Tudjuk: igazán csak azok ünnepelhetik, akik eszméit megvalósítják, és továbbfejlesztik. Révész Tibor Búcsúzzunk hát... Tóth Laci bácsi halálára Ha fáj a szív, s a könny peregni indul, mi vigasztal a lét határain túl...? Kegyetlen sors, iszonyú veszteség! Ki mondta ki a végső szót: „Elég!” Hová indultál vándor, s hová értél? Megállt a harc az időnél, s a térnél, aki elment, — nagy békét örökölt, de szegényebb lett a világ, a föld, szörnyű tény, iszonyatos pillanat, csak a szív jajdul, de szó nem fakad, s e néma hallgatásba belereszket egy élet munkája, és aki vesztett, mi vagyunk. Késő. Elmentél. Az élet számodra sem volt végül más: ítélet. Elmentél. Késő. Búcsúzzunk tehát: Tanítómester, Ember és Barát! Antalfy István Nem unalmas...! Ualamelyik napilapunkban * azt olvastam, hogy a televízió Ki miben tudós műsora iránt a tavalyi versennyel szemben csökkent az érdeklődés. A múlt évben többen szurkoltak ennek a vetélkedésnek, mint egy hazai bajnoki futballmérkőzésnek. Egyrészt az új szabály elnyújtja a játékot, másrészt például a kémia kérdései túl elvontak. Tiszteletre méltó észrevételek ezek, s abban van is valami, hogy mondjuk a technikai berendezések megbízhatóságának ellenőrzését „műsoron kívül” el lehetne végezni. Bár akik első ízben drukkolnak az ifjú tudósoknak, akár mint új tv-előfizetők, akár mint a tartalmas műsorszám új hívei —, ezeket a technikai mozzanatokat is érdeklődéssel figyelik. Nem önmagukért, az okos berendezésekért, hanem azoknak az emberrel, a nagy és kis tudósokkal való kapcsolatáért, melyben az utóbbiak fölénye olyan „természetesen” érvényesül. A versenyláznak, az ország színe előtt való szereplésnek a súlyától terhelten is, — ami még évtizedes rutinnal fellépő színésznek is nagy dolog — pillanatok alatt beilleszkednek a bonyolult technikai környezetbe, és urai annak. Lehetséges viszont, hogy a modern élet csodáival elárasztott szakmabelinek ebben nincs semmi különös — sőt így is van. Ez is jó. I> e hogy a verseny unal- ” más lenne, — akár a kémia elvontabb kérdéseit is tekintve — vagy kevésbé érdekes —, ezen lehetne vitatkozni.’ Az elmúlt fordulók kérdései közül különösebb fejtörés nélkül eszünkbe jutnak az alumíniummal, kalmopirinnel, mosószerekkel, s sál alcali szerepével kapcsolatos kérdések, s válaszok. A kémiai képletekhez semmit nem értő laikus is tanult a feleletekből, mert az em_______„ t: ■ ■>: x*m KZ' ' v*....'ll'Éi H lí tett anyagok gyakorlati használatával összefüggő lényeget, közérthető nyelven megkapta, ogy elvontabb kérdések is vannak? Elvégre a műsorszám címe is kifejezi: Ki miben tudós? — színvonalon folyik a verseny. Annyira azért nem lehet leegyszerűsíteni egy tudományos igényű erőpróbát, hogy éppen a magasabb szintű tudást bizonyító elvontabb elemzést mellőzzék. Ami pedig a csökkent érdeklődést illeti... Ilyen színvonalú diákverseny — ha jól tudjuk —, egyszer van egy esztendőben. Kit nem tud fellelkesíteni az a rendkívül jóleső tapasztalat, hogy milyen nagyszerű fiataljaink vannak?! Merjük állítani, hogy a külön élményt jelentő látványon kívül, amit a biztos tudású, fiatal gondolkodók belső összpontosítást, nyugalmat, önfegyelmet tükröző arca mutat — a feleletekből diadalmasan kicsengő győzelem a nézőket is magával ragadja. Még akkor is, ha „keveset konyítanak”. Elvégre nem minden felnőtt köteles megismerni a kémiát, mint ezek a gyerekek! Meglepő kísérlet lenne, ha valami varázskészüléken egybefogva hallanánk a készülékek előtt elröppent, megkönnyebülést, elragadtatást, elismerést kifejező hangokat. Lenne az akkora, mint egy futballmeccs moraja. Még egy nagyon biztató következtetés, ami ennek a műsornak az élvezése közben érlelődik bennünk: ilyen magasan kvalifikált fiatalokat küld az életbe a mai iskóla, a mostani oktató-nevelő módszer. Elgondolkodtató és egyben választ is adó a felismerésünk, a Ki miben tudós versenyek láttán, hallatán: ha jól mutatjuk meg a célokat, megtaláljuk a kaput fiaink érdeklődési köreihez, (s erre vesszük is a fáradságot — mi szülők), — ilyen „nagyokká” nőnek már az iskolapadokban. C z a tv-műsorszám egy^ ben annak is ország-vi- lág előtt bizonyítéka, hogy fiaink, lányaink előtt a lehetőségek határtalanok. Tóth István DAL \ Immár a gyöngyszínű fák ! csapkodó kénsárga szárnya sodorja el tőlem lépteid zengő idegen más határba. Szemeidre emlékszem most amint hűségük elhagy lehet, hogy egyszer elfelejtlek ; de ma ’ még felejthetetlen vagy. Polner Zoltán Udvardy Gyula: Iskolában, { MÁRCIUS IDUSÁN
