Petőfi Népe, 1964. február (19. évfolyam, 26-50. szám)
1964-02-02 / 27. szám
Pályaválasztás — Mérnök, lesz a fiamból. Többre vigye, mint az apja. — Tanárnak adom a gyereket. Ö már ne túrja a földet egész életében. Az ember legszebb kötelessége utódról gondoskodni, s azután felnevelni az utódot; átadni, amit ő kapott az előző nemzedékektől, hozzátenni a maga szerzését — így teljesíteni végső soron a részét az emberiség előbbre jutásában. Ebből a szempontból a két kijelentés helyes. Mégis, milyen másképp hangzanak a húsz évvel ezelőtti fülnek, mint a mainak. Akkor az indításnak döntő szerepe volt az ember sorsának alakulásában. A szülői ház nagy vonalakban megadta az irányt, s ha jó volt a kezdet, ha valaki „jó házban” született — nagy általánosságban —; különösebb baj nem érhette később sem. És minden egyedi esetre is vonatkozott az a szabály, hogy aki „fent kezdte”, az „úriember” maradt akkor is, ha közben lejjebb csúszott a társadalmi ranglétrán. De aki „alulról jött”, azt nagyon nehezen fogadta be a felsőbbség, még ha emberségben, szellemi, sőt, anyagi javakban is fölébe kerekedett amazoknak. Ez persze már régen lejárt. A mi világunkban valóban a maga sorsának kovácsa az ember. A közelmúltban a származás szerinti kategorizálás eltörlésével végképp ledőlt minden korlát — mindenki előtt. Egyedül a tehetség és becsület dönti el a jövendő nemzedékek fiainak, lányainak életútját. S bár az otthon „szellemi éléstárának" bősége vagy soványka volta bele is szól még abba, hogy milyen tömött tarisznyával kelhet útra a szülői házból a vándor, a különbség ebben az értelemben mégiscsak tűnőben van. Gondoljunk a nem is olyan távoli általános középiskolai tankötelezettségre, a napközi otthonok és kollégiumok bővülő hálózatára, a kultúrától régebben elzárt rétegek szakadatlan és gyorsuló ütemű fejlődésére... majd a falu és tői. A szocializmus az emberek boldogságának társadalmi rendszere, a boldog emberek életformája. Nálunk ma már intézményesen segítik a fiatalokat a pálya- választásban az iskolák, az ifjúsági szervezetek és a pálya- választási tanácsadó szervei. Nem régi keletű ez a tanácsadás, és nem is igen értik meg mindenütt az igazi szerepét. A múltkoriban levél érkezett a szerkesztőségbe, amelyben az egyik pedagógus kérte, hogy sorban közöljük azoknak az iskoláknak a nevét és felvételi feltételeit, ahova a megyénkben általános iskolások jelentkezhetnek. Nem tettünk eleget a kérésnek. Először is felesleges, mert minden iskolában ott van a megyei pályaválasztási tanácsadó tájékoztatója, felolvashatják, megmutathatják a tanulóknak és a szülőknek. Másodszor: o pályaválasztási tanácsadás nem csupán ilyenfajta „hirdetés”. Sokkal több kell legyen ennél. A nevelő ne csak arra a kérdésre válaszoljon: hova lehet menni, hol kedvezőbbek a feltételek, melyik a „jobb pálya”. Az ilyesmi üres, formális tanácsadás. A pályaválasztási tanácsadás már jóval az iskola utolsó éve előtt kezdődik. Az általános iskolában a VI., VII. osztályban, a középiskolában pedig már legalább a második évben. A pedagógus mentes maradhat a %zülői elfogultságtól. Figyelje tárgyilagosan a gyereket, a hajlamait, a jellembeli tulajdonságait, érdeklődjön a tervei felől, és hívja fel a figyelmét a képességeire, lehetőségeire. Ismerje meg a gyereket és nevelje is. Erősítse azokat a tulajdonságait. amelyek alkalmassá teszik a választott pályára. S már előzőleg meg kell ismertetnie véle a pályák gazdag, széles skáláját. Ezt pedig nem lehet az utolsó osztályban kezdeni, hanem már sokkal előbb hozzá kell fogni. Több ez, mint tanácsadás. Tulajdonképpen az elnevezés is rossz: pályaválasztási tanácsadó. De annyira sokrétű a feladat, Zeller operettje a KÖZEL járt az ötvenhez Kari Zeller, amikor a bécsi operettkomponisták e kitűnősége tulajdonképpen első nagy sikerét aratja a Madarásszal, hiszen ami a „Madarász” bemutatóját megelőzte, nem emelte Zellert a nagyok élvonalába. A bűbájos muzsikájú, bonyodalmas meséjű nagyoperett, mely látványosságot látványosságra halmoz, s amelynek zenei megfogalmazása minden operettszínpad számára nagy és igényes feladatot jelentett, most Kecskeméten szólal meg. Nem egyszer jeles operaegyüttesek tolmácsolásában is színre került a Madarász, hiszen zeneileg alaposan kidolgozott jelenetei, a szép közjátékok, a nagy feladatokat adó finálék, inkább az operai igényű művek közé sorolják.A KECSKEMÉTI színház átdolgozott változatban játssza a darabot. Innocent Vincze Ernő és Székely György felfrissítette az ötleteket, pezsgőbbé, lendületesebbé formálta a nagyjeleneteket — és hát —, a kozmetikai műtét során (nem tudjuk ugyan, hogy az átdolgozásban milyen része van a rendezőnek, Lovas Editnek) nem egy figura is bizonyos átalakuláson ment keresztül. Érezhetően látszik a törekvés a rendező részéről a tekintetben, hogy az eredeti szövegkönyv szerint vaskosabbnak, „parasztosabbnak” beállított Postás Milkát valamivel szelí- debb, emberibb vonásokkal ruházz fel és az alapmondanivalót is olyan módon korszerűsítse, hogy az ne a kifinomult urak nemes kedvtelései és a durva, faragatlan parasztok közötti ellentétet fejezze ki, hanem azt mondja a mának: lássátok mennyivel természetesebbek, emberibbek az egyszerű, dolgos emberek érzelmei, mint a mesebeli fejedelemség udvaroncainak körmönfont intrikái, dekadens szerelmei. Kár, hogy a Postás Milka figurát nem sikerült teljes mértékben áthangolni, úgyhogy egyes jelenetekben groteszk megnyilvánulásai idegenül hatottak. Kecskeméti Katona Jóssef Színházban Lovas Ed/it rendezői munkájának azonban ez a kisebbfajta következetlenség nem jellemző vonása. Szinte mellékesnek tűnik ez az időnként jelentkező hangulati bizonytalanság amellett, hogy az operett kitűnő zenei anyagát, mozgékony és látványos képeit híven, korszerűen és rendkívül magas színvonalon kívánta megjeleníteni. A stílusegységre való törekvés, a biztos kézzel mozgatott tömegek, a hamvasan üde szerelmi részek és avult szentimentaliz- mustól mentes érzelmesség a kitűnő együttes irányítása, a Madarász kecskeméti bemutatóját Lovas Edit legjobb rendezései sorába emeli. ÖRÜLÜNK NEKI egyébként is, hogy az utóbbi években a kecskeméti színház a nemes és tartalmas muzsikájú, igényes, klasszikus operettek közül válogat. Egyenes folytatásának és bizonyos fokú betetőzésének érezzük a Madarász bemutatóját annak a tervszerű munkának, amely az előző években színpadra állította a Cigánybárót, a Cornevillei harangokat, a Koldusdiákot, a Boccacciót és az idén a Nebáncsvirágot. Szellemes ötletek egész sorát iktatta az előadásba a rendező. Talán egy helyen, az udvari mulatság bevezető képsorában tűnt oda nem illőnek a táncospár szerepeltetése. Az azonban az előbb már vázolt rendezési erények sorába tartozik, hogy az operett muzsikájának igényes bemutatását sehol nem zavarta az ‘erőltetett színészi játék, nem terelte el a figyelmet a zenés részek szépségéről, a tartalmatlan komédiázás. AZ EGYÜTTESRŐL tulajdonképpen csak jót lehet elmondani. Káló Mária a nagyhercegnő szerepét gazdag lírai vénával, ízléses megformálásban, halk, érzelmes tónusokkal játssza. Híres betétszámai magas művészi színvonalon szólaltak meg. Gyólay Viktória n talpraesett, kedves Postás Milka szerepében alkalmat kapott arra, hogy felszabadult jókedvvel komédiázzon (bár itt előfordultak némi túlzások is), emellett pedig magas igényességgel interpretálja Zeller muzsikáját; Rendkívül kedvesen táncol — az azonban már nem az ő hibája, hogy érzésünk szerint ruhái kelleténél több groteszk elemet tartalmaztak, s ez az alakítás megítélésére is hatott. Dévényi Cecília igazán önfeláldozó lelkesedéssel lépett színpadra a csúf fóudvarmesternő szerepében. Mértéktartóan, stílusosan játszik, az előadás egyik legérdekesebb, legeredetibb figuráját formálja meg. A férfiak közül kétségtelenül Kenéz Ernő kapta a legnehezebb zenei feladatokat. Egyszerűségre és közvetlen játékra törekedve, kimagasló teljesítményt nyújt. Csörsz bárót szellemes ötletességgel játssza Jánoky Sándor. Pathó István, mint a kártyás, szélcsap Szaniszló testőrkapitány megszemélyesítője rutinosan, a tőle megszokott öt- telességgel mozog a színpadon. Kitűnő kabinetalakítás a harmadik felvonás legmulatságos pillanataiban Szalma Sándor; Alakítása mentes a túlzásoktól, ezt a Sablonos operettfigurát eredeti beállításban hozza. A két professzort megszemélyesítő Kölgyesi György és Budai László, valamint a főlakájt alakító Szilágyi Lajos a legjobbak az epizódisták közül, bár a többiek: Kovács Mária, Fraknói Sári, Komlós József, Várhegyi Teri is kitűnően illeszkedik az együttesbe. Csinádi István díszletei színvonalasak, látványosak. Márton Aladár kiváló jelmezeket tervezett. A kibővített zenekar Kemy Kálmánnal az élen az évad legjobb zenei teljesítményét nyújtotta. Csáky La jos Egy elfelejtett kecskeméti költő a város, a fizikai és a szellemi munka különbségeinek megszűnésére. Itt még nem tartunk. De nagy darab utat tettünk már meg felé. S ezért az idézett két kijelentés már legfeljebb arról tanúskodik, hogy a szülő kötelességéhez híven gondoskodni akar a gyerekéről. Ám helyes-e a módszer? S itt most még két változatot idézünk. Gyakran hallani hasonlót: — Legyen orvos, mint az apja. Biztosítani akarom a jövőjét. — Legyen a fiam is esztergályos. Szép szakma az. hogy egyetlen szóba nem férhet, bele minden vonatkozása. Mind-] egy, az elnevezést már meg-; szoktuk. De nem’' elégedhetünk meg a betű szerinti értelmezéssel, a formális tanácsadással. Még a szülők nevelése is bele tartozik. Hogy minél több szülő így beszéljen: — Képzelje, a lányom tanár lesz. Nagyon örülök neki, szép hivatás. — Esztergályos akar lenni a fiú. Ügyes keze van, szereti a gépeket, nagyon jó szakmunkás lesz belőle! * M. L. reqqel Főutca . . . kocka-ház . .. A kiugró erkélyen lejkenőős néni áll s oly fesztelen néz széjjel a reggeli forgalomban fényben, mintha nádas háza előtt állna s egy kis szomszédi terefere reményében hajolna át — violák közt ^ a léckerítésen. Hegedűs Erzsébet Ami az előbbiekkel együtt közös tévedés mindegyik kijelentésben: a szülő meg akarja szabni, hogy mi legyen a gyerekből. Nemcsak tanácsolja, hanem el is határozza helyette, hogy milyen pályát válasszon. A gyerek hajlamaitól, szándékaitól és képességeitől függetlenül, csupán a saját maga óhajai vagy tapasztalatai szerint. A pályaválasztás nemcsak az ember sorsát, hanem a boldogságát is eldönti. Igaz, hogy a legtöbb ember több pályán is megtalálhatja a helyét, az alkotás örömét, tehát a boldogságát is. De hajlamaitól idegen munkaterületen könnyen kiábrándulttá, céltalanná is válhat. A cinikus és keserű emberek többsége ilyen pályatévesztett. Ezért jut mind nagyobb szerep nálunk a pályaválasztásnak, amint mind függetlenebbé vátí-k, az otthoni körüknényekDiószeghy Balázs: Utca a város szélén. NAGY megértéssel olvastuk a Petőfi Népe január 19-i számában Révész Tibornak fenti cím alatt Mátyási József egykori kecskeméti költőről írt tanulmányát. Örülünk, hogy az eddigi kutatók és ismeretterjesztők sorához új erő csatlakozott. így egy lépéssel ismét közelebb jutottunk ahhoz, hogy lcöltönk emléke ne merüljön végleges feledésbe. Révész Tibor cikkével kapcsolatban legyen szabad megemlíteni, hogy Mátyási emlékét már évtizedek óta többen igyekeztek kiemelni a feledés homályából, de eddig még nem mutatkozott meg a kívánt eredmény. Először Mészöly Gedeon szegedi egyetemi tanár foglalkozott 1927-ben és 1931-ben nagy jóakarattal Mátyási emlékének felfrissítésével. Méltatta Horváth János budapesti egyetemi tanár is, Kecskeméten pedig Horváth Döme és Hornyik József tanár után Fazekas Ernő, a Mátyási téri iskola igazgatója karolta fel Mátyási emlékét újságcikkeiben, a református temetőben levő sírját pedig növendékeivel gondoztatta. 1935-ben e sorok írója írt róla a Kecskeméti Lajokban, — cikke megjelent az Emlékezzünk régiekről címmel 1937-ben kiadott könyvében is. Majd dr. Vetéssy Géza publikálta Mátyási József élete és költészete címmel 26 oldalas úttörő tanulmányát, amely előbb a kecskeméti. református gimnázium 1940—41-i évkönyvében, majd külön füzetben is megjelent. De legnagyobb elismerése volt Mátyási költői érdemeinek az az emléktábla, amit a Katona József Társaság leplezett le- a megyei bíróság épületén, ahol egykor a költő lakóháza állott. A FELSZABADULÁS után Joós Ferenc írt Mátyásiról az Állami Katona József Színház Műsorfüzete sorozatában 1954 januárjában, majd 1955-ben a Bács-Kiskun megyei Füzetek 3. számaként jelent meg Kiss István tanár 46 oldalas, alapos tanulmánya, 24 oldalas antológiával Mátyási verseiből. Ezeket egészítette most ki Révész Tibor cikke. Ezzel a sok szép igyekezettél kapcsolatban most azt a gondolatot vetjük fel, hogy a Mátyás téri iskola nevelői és növendékei nem vehetnék-e újra gondozásukba Mátyási sírját, — valamint, hogy a megyei bíróság palotája renoválásának befejezte után gondoljanak az illetékesek arra is, hogy Mátyási emléktábláját tisztittas- sák meg 22 év nyomaitól, mert most a szövegét is alig lehet élolvasni, ÍGY MÉLTÓN szolgálhatjuk a régi kecskeméti költő emV két, s valóra válthatjuk, am ő jósolt: Ha fennmarad a nép, s magyarul szól szája Emlékezetében él annak poétája. De. Váry István MADARÁSZ
