Petőfi Népe, 1964. február (19. évfolyam, 26-50. szám)
1964-02-09 / 33. szám
L «Mal 1984. február 9, vasárnap ANYAROZS Néhány hete pontosan tudom, hogy mennyit érek — forintban. Legalábbis a három és fél éves kisfiam számára. Ehhez persze meg kellett tudnom az illetékes felvásárló szervtől, hogy mennyit fizet az anyarozs kilójáért. Nos: SS forintot. Ennek megfelelően 7055 forintot érek Pityunak. Hogyan jön ez ki? Tessenek megfigyelni. Esténként, amikor fiacskám valamit ki akar tőlem csikarni, ezekkel a szavakkal közeledik hozzám: — Drága vagy apucikám. Anyarozs. (Így mondja az ara- nyos-t.) Nos, nyölvanhárom kiló vagyok, s a „forintositott” eredmény meghatározása már egyszerű szorzás dolga. Egyébként hízókúrára fogom magam, hogy drágább anyarozs legyek. T. 1. " \lt0*oW.fod0,0',Wfv&e» \ Ülést tartott a megyei oktatási bizottság A megyei oktatási bizottság tegnap tartott ülése a marxizmus—leninizmus alapjai tanfolyamok munkájának eddigi tapasztalatait, valamint a téli tanfolyamok eredményeit, további feladatait vitatta meg. Az oktatási bizottságot Ágoston András, az öthónapos pártiskola igazgatója és Baksa Gyula, az MSZBT megyei titkára tájékoztatta a napirendben szereplő kérdésekről. A beszámolók és a vita alapján az oktatási bizottság megállapította: a marxizmus—leninizmus kétéves tanfolyamai általában eredményesen szolgálják a káderképzés céljait. Több járásban a tanfolyamok anyagát háromhetes egész napos pártiskola keretében tanulmányozzák a hallgatók. Ezek különösen a kiskunfélegyházi és a bajai járásban sikeresek. Az említett helyeken a párt- bizottságok lépcsőzetesen, azaz néhány napos különbséggel tartották meg a háromhetes pártiskolák megnyitóját. A kiskunfélegyházi járásban hét ilyen tanfolyamot szerveztek, és a foglalkozásokat a járási-városi pártbizottság titkárai továbbá a tömegszervezetek, valamint a tanácsok vezetői tartják. A téli tanfolyamokat a tavalyi 160-nal szemben az idén 212 helyen készítették elő a pártszervezetek és azokat 14 ezren látogatják. A kezdeti tapasztalatok különbözőek. A tanfolyamok többsége sikeres, megfelel a követelményeknek, azonban helyenként a propagandisták nem kapják meg a szükséges segítséget, támogatást. A megyei oktatási bizottság elhatározta, hogy az elkövetkező hetekben nagyobb figyelemmel kíséri a téli tanfolyamok munkáját és elősegíti azok sikeres befejezését. N. J; 5 ezer forinttal nagyobb jövedelem A kiskunfélegyházi Lenin Termelőszövetkezet kedden tartja zárszámadó közgyűlését a művelődési ház termeiben. A tsz múlt évi tervét 107 százalékra teljesítette, s így egy munkaegység értéke 28 forint, vagyis az egy tagra eső évi jövedelem 17 684 forintra módosult a tervezett 12 400 forinttal szemben. Áruértékesítési tervüket 134 százalékra teljesítették, összes vagyonuk 9 millió 272 ezer forint. A szövetkezet fel nem osztható alapja növekedésében pedig elérték a 6 millió 503 ezer forintot. Almás! Irén levelező n LA P T Á R 1964. február 9, vasárnap. Névnap: Alex. Napkelte: 7 óra 2 perc. Napnyugta: 16 óra 56 pere. n — Az ügyeletes orvosi szolgálatot ma reggel hét órától este hét óráig Kecskemét város egész területére vonatkozóan dr. Bo- donhelyi Sándor körzeti orvos és dr. Kiss Ilona gyermekorvos latja el az SZTK Komszomol téri székházában. A fenti szolgálat ideje alatt délelőtt 8-tól 10 óráig végzik a járóbetegek és injekciós kezelésben részesülők ellátását. — A KECSKEMÉTI ÚTTÖRÖHÁZ mai műsora: Délelőtt 9 órára mesedélelőttre várják a kisdobosokat, az úttörőket pedig közös tv- nézésre. Délután négy órakor „Jelszavunk a munka, békés jövő" címmel rendezik meg az ifjúvezetők—K1SZ- esek találkozóját, klubdélutánját. — A tudomány és mezőgazdaság c. folyóirat szerkesztő bizottsága pénteken a TIT megyei szervezete rendezésében anké- tot tartott. A helyi agrárszakemberek jelenlétében megvitatták az eddigi számok tartalmi kérdéseit. Az ankéten részt vett dr. Lázár Vilmos, a szerkesztő bizottság elnöke, dr. Varró József TIT-fő- titkárhelyettes. Ezt követően a szerkesztő bizottság határozatot hozott, hogy a folyóirat egyik száma a homoki szőlőtermesztés kérdésével foglalkozik. stoplámpás TEHENEK A brit szigeteken a községi hatóságok nemrég határozatot hoztak arról, hogy elől fehér, hátul pedig piros lámpával kell kivilágítani alkonyat után az autóút közelében járó teheneket. Az intézkedést az tette szükségessé, hogy az autóutakra tévedő tehenek sok balesetet okoztak, és tulajdonosaik ellen mindannyiszor pert indítottak. — AJÁNDÉKHANGVERSENYT ad a város dolgozóinak ma délelőtt fél 11 órai kezdettel a bajai József Attila Művelődési Házban a bajai Liszt Ferenc Vegyeskar. —■ Több mint hárommillió forintot fordítottak a községfejlesztésre az elmúlt évben Garán. A faluszépítésbe a lakosság is aktívan kapcsolódott be a tanácstagok vezetésével, így az egy lakosra jutó társadalmi munka értéke a múlt évben meghaladta az ötven forintot. — ZSÚFOLÁSIG megtelt a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium díszterme a városi ' tanács vb művelődési osztálya, a Katona József Társaság és a két középiskolás diákotthon által rendezett Móra Ferenc emlékünnepségen. Dr. Péter László nagy érdeklődéssel kísért emlékbeszéde után a Táncsics Mihály Diákotthon és a Bányai Júlia Leánykollégium szavaiéi, színjátszói dicséretre méltó műsorban mutatták be Móra Ferenc sokoldalú életművét. Falugyűlés Tiszaújfalun Pénteken Tiszaúj falun falugyűlést tartott a nép- frontbizottság. A művelődési otthonban több mint kétszáz községi lakos gyűlt össze. A járási tanácsot Váli Pál vb-titkár, a Hazafias Népfront járási bizottságát pedig Czinege Gábor járási elnök képviselte. Ignácz Antal pedagógus, a községi népfrontbizottság elnöke, beszámolt a résztvevőknek a bizottság négy évi munkájáról, s az elért eredményekről. A múlt esztendőről elmondta, hogy a község két termelőszövetkezetében négy mezőgazdasági jellegű ismeretterjesztő előadást szerveztek, s a résztvevők száma elérte a kétszázat. A tavalyi tanácsválasztások lebonyolításánál is jelentős feladatok hárultak a népfront aktivistáira, s ez is közrejátszott abban, hogy a községben — járási viszonylatban — elsőnek fejezték be a választást. A beszámoló után a felszólalók is méltatták a népfront munkáját, majd újjáválasztották a bizottságot. „Repül a lakóház“ Dániá bam a közelmúltban sokat vitatkoztak egy filmről, amelyet senki sem látott. Helyesebben szólva, néhány ember látta csak, és pedig az építésügyi minisztérium képviselői. Bemutatását azonban nem engedélyezték. A film rendezője, Theodor Kristensen, nem most éri meg először, hogy filmjét még a bemutatás előtt archívumba süllyesztik. Nem mutatták be előző alkotását sem, amely Dániának az Észak-atlanti Tömbbe való belépéséről szól. A filmet a dán hivatalos körök kommunista propagandának minősítették. Kristensen az építésügyi minisztérium megrendelésére készítette legutóbbi filmjét. Megoldása valóban eredeti: először egy hazai gyártmányú tank gördül végig a színen, majd a bemondó: „Itt láthatnak elhaladni egy... családi házat! Egy tank árából ugyanis egy családi házat lehetne építeni.** Ezután megjelenik egy repülőgép, majd a bemondó hangja következik: „Itt repül egy nagy lakóház!’* Az építésügyi minisztérium vezetői elégedetlenül csóválták a fejüket, mondván, hogy a rendező, úgy látszik, semmit sem tanult a NATO-ról szóló filmje esetéből, hiszen még az építésügyi minisztérium megbízását is arra használta fel, hogy az „atlanti** fegyverkezést támadja. így került archívumba a dániai lakásépítkezésről tszóló dokumemumfilm. 85 évvel ezelőtt, 1879 februárjában halt meg Honoré Daumier francia festő, a politikai karikatúrák egyik legnagyobb mestere, aki rajzain ma-^ ró gúnnyal pellengérezte ki a társadalom haszonlesőit, majd a porosz- francia háború idején a nép háborúellenes hangulatát tolmácsolta. Művészete a múlt század realizmusának csúcspontját jelenti, mely a kor demokratikus mozgalmaival szervesen összeforrt. Képünkön egyik illusztrációja a Don Quijote című könyvhöz. — FARSANGI jelmezbáléit rendeznek mii este Kiskunhalason a Gázon István Művelődési Ház nagytermében. Az este hét órakor kezdődő farsangi mulatságra már hetek óta folynak az előkészületek. Lottótájékoztató A lottóigazgatóság tájékoztatása alapján a 6. játékhéten nem végleges megállapítás szerint öttalálatos lottószelvény nem érkezett. Négy találatot 46 fogadó ért el, nyereményük egyenként 101691 forint, három találatot 4591 fogadó ért el, nyereményük egyenként 509 forint, két találatot 119 537 fogadó ért el, nyereményük egyenként 19,50 forint. A* e heti nyerőszámok: 1, 8, 9, 47, 60, — Az Izsáki Földművesszövetkezet az idén is másfél millió forintot költ üzlethálózatának korszerűsítésére, bővítésére. Többek között az áruház mellett új cukrászdát létesítenek, és hétnyolc községet ellátó új, korszerű cukrászüzemet is építenek. Párttitkárok tanfolyama A Kalocsai Járási- Városi Pártbizottság és tömegszervezeti osztálya ebben az évben is megrendezi az alapszervezetek párt- titkárainak egyhetes, bentlakásos tanfolyamát. Az egyik csoportban a mezőgazda- sági, a másik csoportban az ipari üzemek titkárai Vesznek részt a továbbképzésen. Az előadásokat a járás és a város vezetői, valamint nagy tapasztalatokkal rendelkező pártmunkásai tartják. — DR. NAGY LÁSZLÓ a TIT főtitkára pénteken látogatást tett a kiskőrösi já rásban. Kecelen és Soltvadkerten találkozott a község vezetőivel, a szakszövetkezetek elnökeivel és a he lyi értelmiséggel. Ette Kiskőrösön előadást tartott az értelmiség helyzetéről, feladatéiról, melyet baráti megbeszélés követett. — Űj kutat helyez üzembe Kalocsán a városi vízmű táplálására a Bács-Kiskun megyei Vízmű Vállalat. Á 105 méter mélységből felszínre kerülő víz jelentősen megnöveli a vízmű teljesítő- képességét. —* JELMEZBÁLT rendezett tegnap délután Kiskunmajsán, az új művelődési házban a gimnázium Kisz-szer- vezete és a művelődési ház ifjúsági klubja. — Kétmillió 297 ezer tonna árut szállított 1963-ban a kecskeméti 9. számú Autóközlekedési Vállalat. A tehergépkocsik áz eltelt egy év alatt 24 millió 169 ezer kilométer utat tettek meg. IbŐjÁnÁS A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: február 7-én a napi középhőmérséklét mínusz 3,2 (az ötvenéves átlag mínusz 0,9), a legmagasabb hőmérséklet mínusz 0,5 fok volt, a napsütéses órák száma 4,8 volt. Február 8-án reggel 7 órakor a hőmérséklet mínusz 7,3, délután 2 órakor 2,7 fok volt. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 9 fok, Csapadék nem volt. Várható időjárás vasárnap estig: felhőátvonulások, többfelé kisebb havazással, he- lyenkint ónos esővel. Élénkülő nyugati, északnyugati szél. A hőmérséklet átmenetileg kissé emelkedik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 2—mínusz 2 fok között. Egyesültek a csengődi szakszövetkezetek A csengődi Kossuth, Dózsa és Rákóczi Szakszövetkezetek tagjai — mintegy ötszázan — pénteken délelőtt a kultúrház színháztermében megtartott közgyűlésükön tárgyalták meg a három szakszövetkezet egyesítését. A közgyűlésen megjelent Balaton József, a MÉSZÖV főosztályvezetője, Nádas János osztályvezető, Pandrovics József, a kiskőrösi járási párt- bizottság munkatársa, Bányai János, a Földművesszövetkezetek Járási Központjának elnöke, országgyűlési képviselő, Czinege Mihály, a községi tanács vb elnöke és Simon György, az FJK munkatársa. Czinege Mihály tanácselnök megnyitója után a közgyűlés egyhangúlag elfogadta a három szakszövetkezet egyesítését javasló indítványt, majd az új szakszövetkezet, amely most már 1100 gazda összefogó erejével kezdheti meg működését, az Aranyhomok nevet vette fel. Ezután került sor az elnök megválasztására. Titkos szavazás alapján 229 szavazattal ifj. Gucsi Imre, a Dózsa szak- szövetkezet volt elnöke került az új szakszövetkezet élére. Február 10 22: ruházati téli vásár 30 százalékos árengedménnyel A már hagyományos téli vásárt február 10—22 között az idén is megrendezik a ruházati kereskedelemben. Az idény végi vásáron 30 százalékos árengedménnyel különböző ruházati cikkeket lehet vásárolni az országszerte csaknem másfél ezer kijelölt szaküzletben. Az árengedmény méter-, kötszövött-, konfekcionált- és divatárukat, valamint különböző lábbeliket érint. A vásár ideje alatt a 30 százalékkal olcsóbban megvehető cikkek között említésre méltóak a különféle női kosztümök — körülbelül 10 fazon —, a vékonyabb és vastagabb szálú nylon varrásos harisnyák, az „Aranyszál” és az „Ezerjó” elnevezésű műselyemharisnyák és a tiszta selyem, félselyem, her- lon és műselyem csíkos nyakkendők. Ugyancsak 30 százalékos árengedménnyel vásárolhatók ez idő alatt különböző divatos színű, műszőrmével díszített, sima és mintás fésűs, illetve kártolt szövetből készült női kabátok. (MTI) Még váll ősik a nyugdíjasok törzsszámú Kicserélik az SZTK-igazolványokat Az Országos Nyugdíjintézet korszerű gépeket kapott és ezzel gyorsul az ügyintézés, A gépesítéssel megváltozik á nyugdíjasok és járadékosok nagy részének törzsszáma. Az eddigi 6 és 7 jegyű szám helyett mindenki egységesen 8 jegyű törzsszámot kap. Februárban 120 000, az év végéig pedig fokozatosan valamennyi nyugdíjas megkapja az új törzsszámot. A nyugdíjakat egyébként továbbra is havonta 22—30-a között fizetik. A nyugdíjasok SZTK-igazolványait is folyamatosan kicserélik, ezeken már az új törzsszámot tüntetik fel. A gépesítésre való áttérés nagy feladatokat jelent az Országos Nyugdíjintézetnek, ezért arra kérik a nyugdíjasokat, hogy csak valóban fontos és halaszthatatlan ügyekkel keressék fel. Beadványaikban minden esetben tüntessék fel a törzsszámot (MTI) — A TERMELŐSZÖVETKEZETI kul- túrfelelősök feladatairól rendeznek tanácskozást holnap délelőtt 9 órai kezdettel a kalocsai művelődési házban a községi termelőszövetkezeti kultúrfe- lelősök továbbképzésének keretében. — A KECSKEMÉTI cigányváros lakói nagy érdeklődéssel hallgatták meg nemrég a Kuruc téri iskolában dr. Bíró Tiborné érdekes, színes előadását. A Nemzeti Múzeum tudományos munkatársa népes hallgatóságával ismertette a hódmezővásárhelyi aranyleletek — soli- dusok — történetét. — A KISKUNFÉLEGYHÁZI Petőfi Vegyeskar és a fegyveres erők klubjának kisegyüttese közös bemutató műsort rendezett szombaton a fegyveres erők klubjának földszinti termében. — Az első félévre 110 ezer darab esőkabát gyártására kapott megrendelést a Kiskunfélegyházi Műanyagfeldolgozóipari Vállalat. Ebből 60 ezer darabot exportra készítenek.